Bodó Barna a kisebbségi létértelmezés állandóságán és változékonyságán elmélkedve arra a következtetésre jut, hogy az erdélyi magyar kisebbség nem használta ki azt a potenciális "felhajtóerőt", ami kormányzati szerepvállalásából és a Magyarország és Románia közötti jelentős társadalomépítési színvonalkülönbségből együttesen adódott. Péntek János egy, az erdélyi magyarságra vonatkozó magyarországi felmérés kritikája során a kisebbségekkel foglalkozó ideologikus megközelítések veszélyeire hívja fel a figyelmet. Voltaképpen ugyanezt teszi Tánczos Vilmos is a csángókkal foglalkozó kutatásokkal kapcsolatban, mondván: a tudománynak igenis létezik önelvűsége (erre utal a "Szappan a kredenc sarkán" profánul ironikus tanulmánycím), és a tisztességes kutatónak azonnal gyanakodnia kell, ha dicséretet kap a politikától. Az Orbán Lajos - Vetési László-szerzőpáros az erdélyi református egyház komoly dilemmájáról ír: ennek egyik pólusán (ha úgymond "beengedik" a román nyelvet az egyházba) veszélybe kerülhet a magyar nyelvűség mint az identitás védelmezője, a másikon viszont hívek tömegeit veszíthetik el. Ők a második veszélyt látják fenyegetőbbnek, mert hitük szerint a református egyház kötelessége az anyanyelvüket vesztett hívek megtartása, vállalva akár a román nyelv egyházi térhódítását is. (Széles körű felmérésükből kiderül, hogy ez a folyamat már meg is kezdődött.) Keszeg Vilmos izgalmas narratívákat közöl Aranyosszékről, az ottani "egyszerű" emberekről. Ezek a beszámolók a magyarság 20. századi megpróbáltatásait plasztikusan megjelenítő történetek. Elmondásuk önmagában hiányt pótol, mert kulturális teret, kommunikációs és szociális kapcsolatokat teremt. Végül Pomogáts Béla a reprezentatív kiállítású és az erdélyi magyar szellemi élet legjobbjainak írásait tartalmazó Kulcsok Kolozsvárhoz című, most megjelent kötetet méltatva azt a folyamatot firtatja, midőn a "kincses Kolozsvárból koldus Kolozsvár lőn" (Cserei Mihály: Erdély históriája), vagy Apor Péter címadó művéből vett szavaival: "gazdagságából e mostani kevély, cifra, felfordult állapotjában koldusságra való változása" ment végbe, mely romlási folyamat hozzájárult ahhoz, hogy Erdély virágzó fővárosából, Kolozsvárból Cluj-Napoca lett, és mindaz, ami vele járt.

Budapest, 2001. március 10.