Health conditions of the Hungarian Gypsies in the last decades of the 20^th century (Overview of the literature)

The most important statement of the survey-essay is that the health conditions of the gypsies is strongly connected to the almost general poverty and social inequalities characterizing them. Their alarming state of health can mainly be helped by improving their education.

"A cigányság körében az egészséget kedvezőtlenül befolyásoló tényezők halmozottan jelentkeznek, s ebből adódóan a cigányság egészségi állapotára vonatkozó adatok az országos áltagnál kedvezőtlenebb képet mutatnak" - olvashatjuk az 1999. júniusi kormányjelentésben (ld. Demeter 2000: 116). Ehhez hasonlóan, de valamivel bővebben fogalmaz a kormányzati intézkedéseket angolul és franciául is bemutató tanulmány (ld. Doncsev 2000b: 24, Doncsev 2000a: 23-24): a krónikus betegségek átlagosnál nagyobb gyakoriságát és a magasabb csecsemőhalandóságot említi, valamint azt, hogy a romák 10 évvel rövidebb ideig élnek, mint a nem cigány magyarországi emberek. Mindezek okát egyfelől abban látja, hogy korábban sok roma egészségtelen környezetben dolgozott, és nehéz fizikai munkát végzett: "ezért van az, hogy a romák nagyobb százalékban munkaképtelenek és leszázalékoltak". Másfelől a gyenge egészségi állapotot a romák rosszabb lakáshelyzetével magyarázza: "sokan laknak egészségtelen, nyirkos, sötét, rosszul fűtött és a mértékadónál alacsonyabb színvonalú körülmények között, ahol nehéz az átlagos higiéniai kívánalmakat fenntartani, és ahol az összezsúfoltság a fertőzés veszélyét megnöveli".

A Központi Statisztikai Hivatal halálozási statisztikát tartalmazó köteteire hivatkozva állítja Pikk Katalin (1991: 8) is, hogy "a jelenlegi felnőtt cigány lakosság (...) rövidebb ideig él az átlagnál", és ő is a végzett munka jellegét és a lakáskörülményeket okolja "A halál nem válogat" című cikkében. Ennek egyik elemét fejti ki bővebben "A munkavégzés és az egészségi állapot összefüggése" című tanulmányában is (Pikk 1991a).

Az egészségügyi állapotot befolyásoló lakáskörülmények feltételezése miatt szerepelnek kormányzati intézkedések között az alábbiak (Demeter 2000: 226):

"... fontos feladat a telepek, telepszerű környezetek kiváltása vagy azok infrastruktúrájának, intézményeinek fejlesztése. (...) Értékelni szükséges az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Jóléti Szolgálati Alapítvány lakásprogramjainak tapasztalatait és azok alapján javaslatot kell készíteni a hátrányos helyzetű családok lakhatási problémáinak megoldására".

Ugyanakkor szintén itt (Demeter 2000: 226) olvashatjuk, hogy "a cigány lakosság egészségi állapotának javítása, valamint az egészségügyi szolgáltatások során előforduló hátrányos megkülönböztetést eredményező gyakorlat megszüntetése érdekében kutatási programot kell indítani". Nem véletlenül. Ha az utolsó évtized magyarországi romákról szóló - egyébként gazdag - szakirodalmát áttekintjük, azt tapasztalhatjuk, hogy az egészségügyi témakörben viszonylag kevés kutatást végeztek (vö. Gyukits - Ürmös 1999: 54), kevés tanulmány született, és ami még inkább jellemző, ilyen jellegű reprezentatív vizsgálatról egyáltalán nem beszélhetünk.

A megjelenés sorrendjében először Szirtesi Zoltán írásait kell megemlíteni, aki elsősorban több évtizedes orvosi tapasztalataira - három évtizede a Szeged-Kiskundorozsma körzet orvosa (1998: 11) - támaszkodva először 1994-ben fejtette ki két rövid cikkben nézeteit.

A "cigányság egészségügyi helyzete" c. brosúra első fejezete a téma történeti áttekintését adja, és egy vázlatos általános bevezetést a cigány társadalomról (létszám, törzsek szerinti tagozódás, a cigány család). Egyetlen mondatát emelem ki: "Félő, hogy ismét megszaporodnak azok a megbetegedések, amelyek megjelenési gyakoriságát és súlyosságát a rossz szociális körülmények fokozzák" (1998: 14).

A második fejezetben (18-55) mindazokat a betegségeket bemutatja Szirtesi, amelyek a cigányság körében gyakrabban előfordulnak, mint a többi ember esetében: kötőhártya-gyulladás, trachoma, orr-furunkulus, nátha, külsőhallójárat-gyulladása, középfülgyulladás, orr melléküreg gyulladásai, influenza, gégegyulladás, légcsőhurutgyulladás, hörghurut, tüdő-asztma, tüdőgyulladás, hörgőtágulat, gyomornyálkahártya-gyulladás, fekélybetegség, bélférgesség, magas vérnyomás, érbetegségek, heveny vesemedence-gyulladás, idült vesemedence-gyulladás, húgyhólyaggyulladás, vesekőbetegség, policistás vese, epilepszia, ekcéma, rüh, ótvar, sklerosis multiplex.

Az előbbikhez hasonlóan gyakoribbnak véli azokat a mérgezéseket is, amelyeket a negyedik fejezetben (75-82) tárgyal ú. m.: savmérgezés, lúgmérgezés, permetezőszer-mérgezés, gázmérgezések, gombamérgezés, ételmérgezés, nikotinmérgezés.

A harmadik fejezet (56-74) olyan megbetegedéseket mutat be (mumps, kanyaró, rózsahimlő, bárányhimlő, övsömör, gyermekparalízis, veszettség, kullancs-csípés, skarlát, orbánc, hasmenés, szalmonella, vérhas, tetanusz, tuberkolózis, tüdő-tbc, tripper, vérbaj, AIDS, tetvesség), "amelyek igaz, hogy a cigányok és a nem cigányok között kb. egyforma gyakorisággal jelennek meg, de a cigányságon belül az elmaradottabb rétegeknél gyakoribb és súlyosabb formákat ölthetnek (...) Ennél a csoportnál a rossz lakásviszonyok, túlzsúfoltság és elégtelen táplálkozás miatt bizonyos betegségek bármikor robbanásszerűen terjedhetnek, és a betegségeknél súlyos, maradandó egészségkárosodáshoz vezethetnek" (56).

Külön fejezet (83-88) szól az új veszélyeket hordozó szerekről: a kábítószerekről és az alkoholról.

Szirtesi valamennyi esetben röviden ismerteti az egyes betegségeket és azok kezelésének lehetséges módjait. És mivel ő orvos, valószínűleg ezek pontos leírások. Egyéni megfigyelései azonban, mégha "valódi empirikus tényeken" alapulnak is, semmiképpen nem tekinthetők reprezentatívnak.

"A cigányság egészségügyi helyzete" c. munka súlyos megállapításokat tartalmaz, de bizonyítékok nélkül, ahogyan Kende Ágnes (1998) írja a kötetről szóló kritikájában. A cigányok és a magyarok közötti különbségek egyre inkább "homályosakká", következésképpen bizonyíthatatlanná válnak.

Hiszen maga Szirtesi is hajlik arra, hogy az egészségtelen életkörülmények okai a "nyomorszintű településekben" keresendők (akárcsak a föntebbi szerzők). Ha viszont ez így van, hol érhető tetten a "cigány specifikum"? Véleményem szerint ott semmiképpen sem, ahol a szerző próbálja azt felállítani: ti. a genetikai magyarázó elv mentén. Például az olyan - és ehhez hasonló - állítások, mint hogy "a cigányok valamilyen öröklés folytán kissé másképpen reagálnak az alkoholra (a másnaposság tünetei erősebbek)" (88), a feldolgozás komolyságát kérdésessé teszik (vö. Kende 1998).

A cigány lakosság egészségügyi állapotával kapcsolatos kérdésekre kereste a választ egy olyan empirikus vizsgálat 1997 tavaszán, amelyet Neményi Mária vezetett. A kutatást a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal felkérésére végezték, és ez az intézmény adta ki a "Cigány anyák az egészségügyben" című kötetet is (ld. Neményi 1998a).

Ez a könyv valójában nem a cigányok egészségi állapotáról szól, hanem "a védőnői-szülészeti-nőgyógyászati-gyermekorvosi ellátást igénybe vevő cigány nők és a velük foglalkozó egészségügyi dolgozók közötti viszonyt vizsgálja a két féllel készült, alapvetően szociálpszichológiai megközelítésű interjúk elemzésével. Anyagi és módszertani korlátok miatt a kutatásban alkalmazott minta viszonylag kicsi lett, mindamellett törekedett a vizsgálat egyfajta strukturális reprezentativitásra. Ennek jegyében egy alföldi kisváros oláhcigány közössége, egy zalai faluban élő beás közösség, egy nyírségi falu romungró lakói, illetve egy budapesti lakókörzetben élő cigányok adták a négy mintavételi csoportot, a szerző azon törekvéseivel is összhangban, hogy megmutassa a magyarországi cigányság heterogén jellegét" (Károlyi 1999: 215-216).

A kötet első részében (Neményi 1998a: 13-64) a szerző az egészségügy képviselőinek roma klienseikre vonatkozó tudását, tapasztalatát próbálja meg bemutatni, azaz rekonstruálni húsz válaszoló "roma-képét". A második részben (65-120) annak a képnek az összerakására vállakozik, amelyet a roma nők saját termékenységi-gyermekgondozási szokásaikkal kapcsolatban önmagukról látnak. A harmadik részben (121-143) pedig megvizsgálja a cigány anyáknak a hivatásos egészségügyi szereplőkről kialakult képét is, hangsúlyozva, hogy ezzel nem szeretett volna az egészségügy érintett képviselőiről "valamiféle összképet felvázolni", hanem inkább konkrét élményekre, általánosítva megfogalmazott tapasztalatokra volt kíváncsi (122).

Neményi fő kérdése az volt, hogy milyen a cigány anyák és az egészségügyiek közötti kapcsolat, milyen a két fél közötti interakció (65). A kutatás bebizonyította azt - amit egyébként a szerző már a kiindulásnál valószínűsített -, hogy mindkét oldalon, tehát mind az egészségügyiekben, mind a romákban olyan sztereotípiák, beidegződések élnek a másik félre vonatkozóan (ld. 1. és 3. rész), hogy az érintett felek nem "ugyanazon a diszkurzív univerzumon" (121) osztoznak, vagyis "megnyilatkozásaik értelmezési tartománya teljesen különböző, nem egy nyelven beszélnek" (Károlyi 1999: 217). Az ilyen interakciók hamis interpretációkhoz vezetnek egymásra vonatkozóan, amely további bizalmatlanságokat szül, ez pedig csökkenti az egészségügyi ellátás hatékonyságát (Neményi 1998a: 7).

Mivel "a sikeres kommunikáció alapfeltétele az, hogy a felek ismerjék (...) egymást, (...) hogy fölfogják a másik fél szándékait és cselekedeteit, hogy képesek legyenek a másik fél várható reakcióinak előrebecslésére" (121), a szociológusnő a kötet negyedik részében (133-143) a két fél közötti kommunikáció javítására lehetséges javaslatokat fogalmazza meg.

Ezek a következők:

1. Az egészségügyi pályára készülők képzésébe kerüljön be a cigányokra vonatkozó ismeretek oktatása;

2. A szakképzésbe - és egyáltalán: az általános oktatási képzésbe is (az összeállító megjegyzése) - mindenképpen be kell emelni a kisebbségek iránti toleranciára való nevelést;

3. Be kell illeszteni az egészségügyiek képzésébe/továbbképzésébe a kommunikációs-kapcsolatteremtési képesség, az empátia oktatását;

4. Végül az egészségügyiek és a roma kliensek közötti viszony javításának további eszköze lehet "a romák bevonása az egészségügy törekvéseibe", akár mint munkavállalók, akár mint helyi - pl. családtervezési - programok kidolgozásába bevont résztvevők (142-143).

Neményihez hasonlóan Krémer Balázs (1998: 104) is "az egészségügyi képzés keretein belül felhasználandó tananyagok és tanmenetek" kidolgozásában látja a helyzet javításának lehetőségét. Az említett szociálpolitikus a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal és az Európa Tanács közös szakmai tanácskozásán kifejtette, hogy az egészségügyi alkalmazottak a magyar lakossággal általában véve sem képesek "normálisan kommunikálni, (...) de különös érzéketlenséggel mellőzi a kapcsolatteremtést az iskolázatlan lakossággal" (104). Márpedig a cigányság jelentős része ez utóbbi kategóriába tartozik.

Krémer (101) elismeri, hogy a cigányok egészségi állapotának felmérését célzó kutatások nélkül "csak becsléseinket fogalmazhatjuk meg arról, hogy mely szakági területek hiánya sújtja különösen a cigányság egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésének esélyeit". Ő elsősorban az alábbi négy területet emeli ki:

1. A mozgásszervi problémákat és azok késői felismerését;

2. A pszichiátriai és mentális bajokat;

3. A szexualitással összefüggő egészségügyi problémákat;

4. A fogászati problémákat.

A szociálpolitikus álláspontja az (ld. 101.), hogy ezek jó része nem "cigány-specifikus", hanem "szegénységi" betegség. Nem osztja "azt a nézetet, amely szerint a cigányság egészségi állapotát bármilyen etnikai, genetikai, kulturális sajátosság oly mértékben megkülönbözteti a nem-cigány lakosságétól, hogy ez bármilyen sajátos cigány-egészségügyi szolgálat felállítását indokolná" (100). Ezt azért is hangsúlyozza, mert "veszedelmes tendenciák indultak meg" ebben az irányban (104). [A hivatkozott szakember feltehetőleg a szegregáció erősödésétől tart. (A szerk.)] Azt azonban ő is valós célkitűzésnek tartja (ld. 100), hogy az egészségügy területén zajló reformtörekvések során "a cigányok szükségleteihez, tipikus betegségi problémáihoz jobban igazodó szerkezet jöjjön létre". Ezt különösen a szexualitással összefüggő betegségek területén látja indokoltnak, ahol a születésszabályozás kérdése "különösen súlyos tabu-téma" (104).

Krémer (ld. 105) a problémáknak "mindenekelőtt a cigányság véleményét befolyásoló elittel" való alapos megvitatását javasolja. Szerinte (ld. 104) így lehetne például a "szükséges ismereteket és technikai tudást eljuttatni a cigány nőkhöz arról, hogy a dolgok mai állása szerint milyen lehetőségeik vannak arra, hogy szexuális életüket és annak következményeit kontrollálhassák".

Mivel azonban a szociálpolitikus alapvetően az alacsonyabb társadalmi helyzettel magyarázza a cigányság rosszabb egészségi állapotát, annak javulását "az alapellátás és a preventív szemléletű népegészségügyi fejlesztéstől" reméli. A felmerülő betegségek így hamarabb felismerhetővé válnának, és ezzel jelentősebb arányban lennének "elkerülhetők a súlyos és maradandó következményekkel járó műtéti (...) beavatkozások. Ugyancsak remélhető az is, hogy az alapellátási kör fejlesztése reális lehetőséget kínál a területi lefedettség hiányainak enyhítésében. (...) E hullámhoz igazodva folyamatosan képviselendő politikai feladat az, hogy a cigány lakosság nagy arányával jellemezhető aprófalvas térségekig is 'elérjen' az alapellátás fejlesztésének programja" (101).

A Világbank Magyarországi Regionális Irodájának a romák egészségi állapotával foglalkozó jelentése (ld. Puporka - Zádori 1999) szerint sem elsősorban kulturális, hanem szociális meghatározottságú a cigányok egészségügyi helyzete. "Járványügyi szempontból tehát nem a cigány etnikum egésze veszélyeztetett, hanem a szegények, köztük leginkább a telepi cigányok" (Vadászi 1999: 26).

A legnagyobb probléma az említett jelentés esetében az, hogy - ahogyan azt a 2. oldalán olvashatjuk - a Világbank semmiféle garanciát nem vállal azért, "hogy a kiadványban szereplő adatok pontosak". Hazánkban ugyanis "a cigányság betegséggyakoriságára (morbiditására) vonatkozó széles körű, intézményes adatgyűjtés - adatvédelmi okokból - mintegy tíz éve nem folyik" (Sánta 1999: 9).

A világbanki jelentés alábbi három gondolata kívánkozik kiemelésre témánk szempontjából.

A. "A romák egészségi állapota szoros összefüggésben áll a körükben tapasztalható csaknem általános szegénységgel és a magyarországi társadalmi egyenlőtlenségekkel" (Sánta 1999: 8).

B. "A magyar egészségügyi statisztika legnagyobb problémája, hogy míg a halálokokat illetően viszonylag releváns információkkal bírunk, nem rendelkezünk megbízható morbiditási adatokkal. Különösen így van ez a cigányok megbetegedési mutatóit illetően" (ld. Puporka - Zádori 1999: 19).

A Világbank magyar nyelven 1999-ben publikussá vált jelentése tehát valójában kénytelen volt "a szocializmus utolsó két évtizedében készült vizsgálatokra hagyatkozni", miközben elismeri, hogy például "a morbiditási struktúra folyamatosan változik" (Sánta 1999: 9).

C. A romák aggasztó egészségügyi állapotán iskolázottságuk javításával lehetne elsősorban segíteni. "Az iskolázottság az egyik legfontosabb védőfaktor, amely közvetve - a foglalkoztatási helyzet, a lakó- és életkörülmények jobbításán keresztül - vagy akár közvetlenül (például felvilágosítással) is hatással lehet a roma közösségek egészségére" (Sánta 1999: 10).

Ez utóbbi következik implicite Gyukits György 1997-ben és 1998-ban Budapesten és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében készített 60 interjújából is, ugyanis - mint írja (ld. 2000: 105) - a romák alacsony iskolai végzettségük miatt például nem képesek a televízió AIDS-ellenes programjait és reklámjait "megfelelően értelmezni". Különösen aggasztó, hogy a tbc-ről való tudásuk is "katasztrofális" (Vadászi 1999: 26; vö. Gyukits 2000: 105), mivel az éppen a szegényebb társadalmi csoportok között terjed ismét, ahová a romák nagy része is tartozik.

Gyukits szerint a romák egészségügyi ellátásának egyik legfőbb hiánya, hogy abban a piaci típusú egészségügyi rendszerben, amely a rendszerváltást követően létrejött, a romák "csak az alacsony színvonalú ellátási formákat tudják igénybe venni" (99): "kiszorulnak a piaci ellátási formákból, nem képesek fizetni a hálapénzt, nem tudják az orvosságot megvásárolni és betartani az orvos által előírt diétát" (106).

A szerző álláspontja azonban mindezek ellenére az, hogy a szociális és etnikai természetű problémák "nem különülnek el, hanem egyszerre és gyakran egymást felerősítve jelentkeznek" (106).

Egyik meghatározó tényező lehet tehát az etnikai megkülönböztetés is. "Ennek megnyilvánulásai (...) igen széles skálán mozognak: a legsúlyosabb mód, amikor az orvos nem akarja ellátni a beteget, mert cigány, de a megkérdezettek említették az elvárható gondosság hiányát, a durva bánásmódot, az előítéletek nyílt hangoztatását. Az előítéletek (...) szélsőséges formája, amikor a cigány pácienseket külön kórtermekben helyezik el, illetve a többi betegtől izolálják" (106).

Gyukits György és Ürmös Andor egy másik vizsgálatban a 18 és 24 éves korcsoportba tartozó roma és nem roma nők egészségi állapotukkal és egészségügyi ellátásukkal kapcsolatos kérdésekre adott válaszait hasonlította össze (ld. Gyukits - Ürmös 1999). A vizsgálat sem az egészségügyi ellátás igénybevétele tekintetében, sem az egészségügyi állapot szubjektív megítélése tekintetében nem mutatott nagyságrendi különbséget a két csoport között (1999: 59-60). Szakadékszerű különbséget hoztak viszont a Beck-féle depressziós skálán mért adatok, és jelentős különbség volt tapasztalható a prevenció területén is (60).

A roma nők sokkal depressziósabbaknak tűnnek, mint hasonló korú nem roma társaik (57), ez pedig "közvetlenül szerepet játszhat a legkülönfélébb súlyos szomatikus megbetegedések kialakulásában" (60). A roma nők szűrővizsgálatokon való alacsonyabb részvételi aránya pedig "hozzájárulhat a romák születéskor várható átlagos élettartamának kedvezőtlen tendenciájához" (59).

Gyukits és Ürmös (1999: 60) szerint "a depressziós adatok ilyetén alakulásában a szociális helyzet az, amely döntő szerepet játszhat. Egy olyan társadalomban ugyanis, amelyben a siker egyik legfontosabb mércéje az anyagi jólét, a legalul lévő (...) társadalmi csoportok tagjainak a kudarc élményével nap mint nap szembesülniük kell, és e depriváltság megélése a depresszió egyik kiváltó faktora lehet" (57). Márpedig a megkérdezett roma nők közül minden második "nem képes az alapvető fogyasztási cikkeket megvásárolni, azaz nyomorog" (55). Rendkívül kedvezőtlen körülmények között vannak ugyanakkor a foglalkoztatottság tekintetében is, éppúgy mint az iskolai végzettség vonatkozásában. Talán éppen ez utóbbival magyarázhatók a prevenció esetében kimutatható hiányosságok is.

Hivakozott irodalom

Demeter Zayzon Mária, szerk. 2000. Kisebbségek Magyarországon 1999. Budapest: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal

Doncsev Toso, szerk. 2000a. Dispositions étatiques en vue de favoriser l'intégration sociale des Tsiganes de Hongrie. Budapest

Doncsev Toso, szerk. 2000b. Measures taken by the state to promote the social integration of Roma living in Hungary. Budapest

Gyukits György. 2000. Az egészségügy vesztesei. Beszélő (4): 98-106.

Gyukits György - Ürmös Andor. 1999. A roma nők véleménye egészségi állapotukról és egészségügyi ellátásukról. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika (3-4): 54-60.

Károlyi Júlia. 1999. Cigány gyermekszülés: két kultúra találkozása. Replika (1): 215-217. (recenzió Neményi 1998a-ról)

Kende Ágnes. 1998. Almacigány és körtecigány. Amaro Drom (5): 30. (recenzió Szirtesi 1998-ról)

Krémer Balázs. 1998. Javaslatok és dilemmák a cigányság helyzetének javítását célzó fejlesztési terv(ek)hez. In: Tanulmányok "A cigányság társadalmi helyzetének javítását célzó hosszú távú stratégia alapkérdéseiről", 88-115. p. Budapest: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal/Európa Tanács

Neményi Mária. 1998a. Cigány anyák az egészségügyben. Budapest: Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal

Neményi Mária. 1998. Terhesség, szülés, gyermekgondozás. Esély (2): 20-56. (1998a rövidebb változata)

Neményi Mária. 1998. "Két külön világ". Beszélő (2): 53-64. (=1998a egyik változata)

Neményi Mária. 1999. Testükbe zárva. A termékenységgel kapcsolatos női szerepviselkedések fiatal roma nők körében. In: Uő.: Csoportkép nőkkel, 159-214. p. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó

Pikk Katalin. 1991. A halál nem válogat. Phralipe (7): 8-13.

Pikk Katalin. 1991a. A munkavégzés és az egészségi állapot összefüggése. In: Cigánylét. Szerk. Utasi Ágnes - Mészáros Ágnes, 161-178. p. Budapest: MTA Politikai Tudományok Intézete

Puporka Lajos - Zádori Zsolt. 1999. A magyarországi romák egészségi állapota. Budapest: Roma Sajtóközpont

Sánta Tibor. 1999. Fájdalom és láz. Világunk (5): 8-10.

Szirtesi Zoltán. 1994a. A cigányság egészségügyi állapotának történeti áttekintése; A jellemző és nem jellemző megbetegedésekről. In: "Míg én rólad mindent, te rólam semmit sem tudsz". Ismeretterjesztés a cigányságot segítők részére. Szerk.: Nyári László, 41-43, 45-50. p. Budapest: Agroinform Kiadó (ugyanezt ld. 1998-ban is)

Szirtesi Zoltán. 1994b. A cigányok életmódja, egészségkultúrája. In: Tanári kézikönyv a cigányfiatalok szocializációjáról. Szerk.: Németh Ilona, 63-73. p. Budapest: Nemzeti Szakképzési Intézet (ugyanezt ld. 1998-ban is)

Szirtesi Zoltán. 1998. A cigányság egészségügyi helyzete. Budapest: Agroinform Kiadó (részleteit ld. 1994a és 1994b)