Miért kellett Štefániknak meghalnia?

Kopečný, Ivan: Prečo musel zomriet' Milan Rastislav Štefánik? = Slovenské pohl'ady, IV.+ 116. roč. 2000. 7-8. no. 203-208. p.

A szlovákok tudatában Milan Rastislav Štefánik személye volt a garancia arra, hogy a pittsburgi szerződést a csehek be fogják tartani, s a két közeli szláv nép közös államában a szlovák egyenlőség meg fog valósulni. Tragikus halála emiatt pótolhatatlan veszteséggel járt az egész nemzet számára. A különböző rémhírek és történelemhamisítások forgatagában mindmáig nem volt egészen világos és főleg közismert pusztulásának háttere és mikéntje.

A Franciaországban élt (eredetileg csillagász) Štefánik az első világháború elején bevonult a francia hadseregbe, ahol a tábornokságig vitte, s a cseh és szlovák politikai emigráció katonai vezetője lett. Ez utóbbi funkciójában látott neki a francia hadseregen belül és francia vezénylés alatt a cseh és szlovák emigráció és hadifoglyok körében a cseh-szlovák légió szervezéséhez. A francia hadvezetés úgy támogatta, hogy Szerbiából cseh és szlovák nemzetiségű hadifoglyokat "importált" számára. A legionáriusok száma a francia hadseregben 12 ezer lett.

Ezt az ütőerőt Štefánik kevesellte, s ezért Olaszországban, ahol is kiváló kapcsolatokkal rendelkezett, indította el légiószervezési akcióját. Itt sok volt a cseh és szlovák nemzetiségű fogoly, széles bázison bontakozhatott ki az agitáció. Az olasz tiszti irányítással szervezkedő légiók létszáma végül is 78 ezer főt tett ki.

A franciák nem nézték jó szemmel Štefánik olaszországi akcióját, nem utolsósorban Edvard Beneš ármánykodása miatt sem. Beneš, akit cikkünk szerzője, a "cseh és szlovák kölcsönösség sírásójának" nevez, ui. ki nem állhatta Štefánikot, sokat konfrontálódott vele, s mindent megtett lejáratására - mindenekelőtt francia körökben.

Közben a francia politika azt szerette volna, ha az Oroszországban (cári kegyből) cseh-szlovák vezetéssel megszervezett legionárius alakulatokat (létszámuk 92 ezer fő) a bolsevik forradalom után e forradalom leverésére használják fel.

A terv meghiúsult, és eközben mindinkább aggasztották Štefánikot a szlovákiai fejlemények, főként az a tény, hogy noha a Szlovák Nemzeti Tanács 1918. október 30-án kikiáltotta a szlovák függetlenséget, a magyar hadsereggel szemben ennek fegyvertelenül nem tudott érvényt szerezni. Ezért Štefánik Olaszországban kötött ki a légiós csapatoknál, amelyek Piccione tábornok irányításával előbb az első demarkációs vonaltól északra fekvő területeket szállták meg, majd a második demarkációs vonalig törtek előre, s ennek keretében vonultak be 1919. május 2-án Miskolcra.

A Štefánik kezdeményezte hadmozdulatok hátterében diplomáciai csaták folytak. A franciák - nem utolsósorban Beneš mesterkedéseinek hatására - Štefánik Olaszországba történő utazását árulásnak, dezertálásnak tartották (valószínűleg titkos hadbírósági eljárást is indítottak miatta, s azon halálra is ítélték). Közben az erősödő olasz befolyás ellensúlyozására 1919 januárjában - Mittelhauser tábornok vezetésével - katonai misszió érkezett Prágába kis létszámú franciaországi légionáriussal kísérve. Beneš ezalatt az olasz kormánynál elérte, hogy a Szlovákiában harcoló csapatoktól az olasz tiszteket francia és cseh tisztekkel kell kicserélni. (Ezt a megállapodást a történelemhamisítók Štefánik nyakába varrták.)

E diplomáciai aknamunka közepette indult el repülőgépen Štefánik Szlovákiába, hogy végső győzelemre vezesse az ott harcoló csapatokat. A Piccione tábornok vezénylésében lévő csapatok szigorú parancsot kaptak, hogy semmiféle repülőgépre ne lőjenek, s így fegyvereik valóban némák maradtak. Viszont amikor Štefánik gépe körözni kezdett Pozsony fölött, s le akart szállni a vajnoryi repülőtérre, puskatűz fogadta. A franciáktól ezzel párhuzamosan olyan rádióüzenetet kapott, hogy repüljön tovább a pozsonyivánkai katonai repülőtérre. Ám ott nem volt repülőtér, Štefánik alacsonyan körözött, s a gépét lelőtték, amit a magyarokra kentek azon az ürügyön, hogy az olasz és a magyar nemzeti színek azonosak, s így tévedés történt.

Az igazság 1938/39-ben derült ki, amikor a Szlovák Nemzeti Múzeum padlásán megtalálták Štefánik katonai köpenyét, amely át volt lőve. Így hát nem tévedésből lőtték le. A földre zuhanás után még élt, de életének megmentése helyett szíven lőtték.

A szerző következtetése: A szlovákok 80 éve minduntalan felvetődő kérdésére, miszerint miért kellett Štefániknak meghalnia, azt válaszolhatni, hogy az abban a kettős feladatban lelhető fel, amelyet ez a nagy formátumú személy játszott. "Két úrnak nem lehet szolgálni. És mivel Štefánik elsősorban szlováknak és cseh-szlovák miniszternek érezte magát, és csak másod- vagy harmadsorban a francia hadsereg tábornokának és francia állampolgárnak, az a másik úr igencsak rossz néven vette".