Doncsev Toso

It is a crucial issue of minority politics to make the citizens realize that our minorities have been enriching our common culture throughout history. According to this approach minorities do not appear as groups fighting for their rights against the majority society but as citizens who are also responsible for common successes and failures and share the common fate together with the members of the majority society.

Magyarországon évszázadok óta több nemzeti kisebbség él együtt. Az ország nyugati vidékein lakó őshonos szlovén kisebbség kivételével e kisebbségek nagyrészt a török uralmat követően, a 17. és 18. században több hullámban érkeztek az ország területére szervezett betelepítések vagy spontán migráció révén. Közös vonásuk tehát, hogy évszázadok óta a magyar állam keretei között élnek. Földrajzi elhelyezkedésükre a szétszórtság jellemző.

Az 1990. évi legutóbbi népszámlálás adatai szerint az ország 10.374.000 lakosából valamivel több mint 232 ezer vallotta magát valamely nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozónak. A kisebbségi szervezetek becslései szerint ez a szám azonban jóval magasabb. A kutatások és becslések alapján elmondhatjuk, hogy Magyarországon mintegy 600 ezer roma, valamivel több mint 200 ezer német, 100 ezer szlovák, 80 ezer horvát, 25 ezer román él, 10 ezerre tehető a lengyelek száma, 5-5 ezerre a bolgár, görög, szerb, szlovén, ruszin és örmény közösségeké, illetve 2 ezerre az ukránoké. A legközelebbi népszámlálásra 2001-ben kerül sor. Remélhető, hogy addigra a több mint egy évtizedes demokratikus létforma, valamint a népszámlálási metodika körültekintő és pontos megfogalmazása elősegíti a kisebbségekhez tartozók bátrabb identitásvállalását, és a statisztikák, illetve a becslések között nem lesz ekkora eltérés.

Jogalkotás

Magyarország stabil intézményi háttérrel rendelkező demokrácia, biztosítja a jogállamiságot, az emberi jogokat és ezen belül a kisebbségi jogvédelmet is. Magyarországon egyetlen kisebbség sem szenved el üldöztetést. Az 1993-ban elfogadott Kisebbségi törvény, az e törvény alapján 1994-től kiépült kisebbségi önkormányzati rendszer, a tevékenységét 1995-ben megkezdő kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a magyar országgyűlés, a kormány illetékes szervei és a civil szféra szervezetei együttesen nemzetközi téren is egyedülálló, osztatlan elismerést élvező tagolt kisebbségvédelmi rendszert alkot.

A magyar alkotmány szerint a nemzeti és etnikai kisebbségek: államalkotó tényezők. Garantálja a kisebbségek számára a kollektív részvételt a közéletben, helyi és országos önkormányzatok létrehozására, saját kultúrájának ápolására, anyanyelvének használatára, az anyanyelvű oktatásra, a saját nyelven való névhasználatra vonatkozó jogát.

Az 1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól a nemzeti és etnikai identitáshoz való jogot egyetemes emberi jognak, a kisebbségek egyéni és kollektív jogait pedig olyan alapvető szabadságjogoknak tekinti, amelyek tiszteletben tartását és érvényesülését biztosítani kell. A törvény személyi elvű (perszonális) autonómiára és önkormányzatok létrehozására való jogot biztosít a Magyarországon honos 13 kisebbségnek. E törvény kimondta azt is, hogy a kisebbségeknek joguk van arra, hogy saját helyi és országos önkormányzatokat hozzanak létre, azaz olyan választott testületeket, amelyek települési, illetve országos szinten képviselik az adott nemzeti vagy etnikai kisebbség érdekeit. Az egyesületi keretekben működő szervezetektől eltérően a helyi kisebbségi önkormányzatok nem csupán tagságukat, hanem a település egész kisebbségi közösségét képviselik.
 
 

A kisebbségi önkormányzatok létrehozásának célja a kulturális autonómia biztosítása. Ennek értelmében a kisebbségi önkormányzatok törvényben biztosított joga, hogy saját hatáskörükben önállóan döntsenek intézmények alapítása és fenntartása kérdésében, különösen a helyi közoktatás, a helyi írott és elektronikus média, hagyományápolás, közművelődés területén. A kisebbségi önkormányzatok többek között meghatározhatják védett műemlékeik és emlékhelyeik körét, helyi és országos ünnepeik időpontját. Önállóan határozzák meg szervezeti és működési rendjüket. A helyi kisebbségi önkormányzatok vétójoggal rendelkeznek, ha a települési önkormányzat az adott kisebbséget érintő kulturális, oktatási vagy nyelvi ügyekben alkot rendeletet. Vétójoguk van a kisebbségi intézmények igazgatói kinevezésének kérdésében is.
 
 

A kisebbségi önkormányzatok megválasztására az önkormányzati választásokkal egyidejűleg került sor, először 1994-ben, majd 1998-ban. A választásokon a kisebbségek által lakott település valamennyi választópolgára részt vehetett és szavazhatott a kisebbségi jelöltekre. A kisebbségi önkormányzati rendszer megerősödését és sikerét jelzi az a tény, hogy az 1994-ben és 1995-ben megtartott kisebbségi önkormányzati választások során megalakult 822 kisebbségi önkormányzattal szemben az 1998-as választásokat követően 1367 helyi és 9 fővárosi kisebbségi önkormányzat alakult meg országszerte. A legnagyobb számban a cigány kisebbségi önkormányzatok száma nőtt, de jelentősen emelkedett a német, a szlovák, a horvát kisebbségi önkormányzatok száma is.

A kisebbségi önkormányzati rendszer megalkotásakor a kisebbségi törvény nemzetközi viszonylatban is egyedi, sajátos megoldást alkalmazott: ötvözte a helyi önkormányzati választásokon legitimált, közjogi státussal rendelkező önkormányzatot a kisebbségek szétszórt letelepedettségével, azaz a tipikusan területi autonómiához kötődő formát az eleddig alapvetően egyéni jogok biztosítását megalapozó letelepedési sajátosságokkal. Ugyanakkor a törvény utat nyitott a területi autonómia irányába is azzal, hogy lehetőséget adott települési kisebbségi önkormányzatok létrehozására. A kisebbségi önkormányzatok közül külön figyelmet érdemel az a típus, amely egyszerre települési önkormányzat és kisebbségi önkormányzat. A kisebbségi települési önkormányzati státus ugyanis a területi autonómiával egyenértékű jogokhoz juttat, a kisebbség érdekeinek leghatékonyabb érvényesítéséhez nyújt lehetőséget. A korábbi ciklusban működő 46 kisebbségi települési önkormányzattal szemben az 1998. októberi választások után megalakult 1367 kisebbségi önkormányzatból 65 az ilyen testületek száma. A legnagyobb számban a német és a horvát kisebbség élt ezzel a lehetőséggel.

Országos szinten az országos kisebbségi önkormányzatok képviselik az adott kisebbséget. Az országos önkormányzatok létrehozása a helyi kisebbségi önkormányzat megalakulását követően elektori gyűléseken történik. Ennek megfelelően 1999-ben mind a 13 kisebbség létrehozta országos önkormányzatát. Közülük az országos román önkormányzat megalakulása nem volt akadálymentes, s ennek kapcsán megmutatkoztak a kisebbségi törvény és a választójogi jogszabályok hiányosságai. Az Országgyűlés 1999 nyarán elfogadta azokat a módosító javaslatokat, amelyek révén a román kisebbség is létrehozhatta országos önkormányzatát. A kisebbségek részéről jogos igényként fogalmazódott meg a többi között, hogy a jogalkotó a későbbiekben tervezett törvénymódosítás során a jog eszközeivel biztosítsa, hogy a kisebbségek képviseletét valóban a kisebbséghez tartozók láthassák el.

Az országos kisebbségi önkormányzatok a törvényhozás és az államigazgatás partnereiként nyilvánítanak véleményt az általuk képviselt kisebbségeket e minőségükben érintő jogszabály-tervezetekről. A törvény jogot biztosít nekik a kisebbségi oktatás szakmai ellenőrzésében, illetve a kisebbségi oktatás törzsanyagának kialakításában történő részvételre is.

Az elmúlt 6 év alatt a kisebbségi önkormányzati rendszer egyértelműen bizonyította létjogosultságát. A rendszer működőképes, hatékony érdekérvényesítő forma, mely széles körben biztosítja a kisebbségek részvételét az őket érintő helyi és országos ügyekben. Ugyanakkor a kisebbségi törvény hatályba lépése óta eltelt mintegy 6 év gyakorlati tapasztalatai alapján mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a törvény és a hozzá kapcsolódó választójogi jogszabályok módosításra szorulnak. Egyre sürgetőbben jelentkezett a Magyarországon élő kisebbségek részéről az az igény is, hogy a törvény egyértelműen garantálja a kisebbségek parlamenti képviseletét.

A törvénymódosítással kapcsolatos feladatok előkészítésére az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának ad hoc bizottsága kapott megbízást. A törvénymódosítást előkészítő ad hoc bizottság állandó tagjai a parlamenti pártok képviselői, szakértői a törvénymódosítással érintett tárcák képviselői, a Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, valamint a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal képviselői voltak. Meghívottként részt vettek a bizottság munkájában az országos kisebbségi önkormányzatok képviselői.

A törvénymódosítás előkészítését végző parlamenti bizottság állásfoglalása szerint nincs szükség új törvény megalkotására, hanem a hatályos törvény módosításával kell megoldani azokat a kérdéseket, amelyek az elmúlt években a jogalkalmazás során értelmezési nehézségként, illetve hiányként jelentkeztek. Az ad hoc bizottság kinyilvánította azt is, hogy nem születhet olyan törvénymódosítás, amely nem bírja a kisebbségek támogatását.

A törvény módosítása során ki kell zárni a joggal való visszaélés lehetőségét, ugyanakkor lehetőséget kell teremteni arra, hogy széles társadalmi támogatás mellett az adott kisebbség képviseletére alkalmas, hiteles személyek kerüljenek a kisebbségi testületekbe.

A kisebbségi önkormányzati rendszer továbbfejlesztése érdekében egzakt módon meg kell határozni a kisebbségi önkormányzati és a települési önkormányzati hatáskörök viszonyát.

A bizottság előtt megfogalmazódott szempontok és a szakértői vélemények birtokában a bizottság felkérésére a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal 1999 decemberében elkészítette a módosítás normaszöveg-tervezetét, amelyet a kormány és a parlament fórumai több fordulóban megtárgyaltak. Az ad hoc bizottság mintegy másfél éves munkájának eredményeképpen két törvénytervezet készült el, az egyik az Igazságügyi Minisztérium gondozásában a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény módosításáról szóló törvénytervezet, a másik pedig a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról szóló törvénytervezet, amelyet a Belügyminisztérium készített el.

A két törvénytervezetet az ad hoc bizottság elnöke 2000. június 7-én az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elé terjesztette. A bizottság a tervezeteket további egyeztetésre alkalmasnak találta, ezért azokat véleményezésre eljuttatta az illetékes tárcákhoz, frakcióvezetőkhöz, az előkészítésben részt vevő szakértőkhöz.

Intézményépítés

Az Alkotmány és az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi (59) LIX. törvény értelmében létrejött a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának intézménye. A kisebbségi ombudsman feladata, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi jogokkal kapcsolatban a tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében általános és egyedi intézkedéseket kezdeményezzen. Az állampolgárok a kisebbségi ombudsmanhoz fordulhatnak minden olyan esetben, amikor megítélésük szerint valamely hatóság, illetve közszolgáltatást végző szerv eljárása, intézkedése, illetőleg intézkedésének elmulasztása következtében alkotmányos jogaikkal összefüggésben sérelem érte őket, vagy ennek veszélye áll fenn.

Az államigazgatás szintjén 1990-ben új, országos hatáskörű, autonóm intézményként állt fel a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal. A kormányzati struktúrában elfoglalt helye 1998-ban megváltozott: felügyeletét az Igazságügyi Minisztérium vette át. A Hivatal kiemelt feladata a Kormány kisebbségpolitikai döntésének előkészítése, a kisebbségi politika koncepciójának kialakítása. A Hivatal folyamatosan értékeli a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesítését, a kisebbségek helyzetét, s a velük kapcsolatos kormányzati döntések megalapozása érdekében elemzéseket készít. Összehangolja a kormányprogram kisebbségeket érintő feladatainak végrehajtását, és figyelemmel kíséri az államigazgatási szervek ügykörébe tartozó kisebbségi feladatok végrehajtását. Folyamatosan konzultál a kisebbségek képviselőivel, és erre a célra megfelelő intézményes kereteket is kialakított.

Az elmúlt évtizedben megerősödött az önálló kisebbségi közművelődési intézményrendszer is. A kisebbségi kulturális hagyományok megőrzését segíti a kisebbségi múzeumok és könyvtárak országos vagy regionális hálózata, a három nemzetiségi színház (német, horvát, szerb), a számos kulturális egyesület, közösségi ház, klub és művészeti együttes.

A magyar állam támogatja, hogy a kisebbségek hozzájussanak a tömegkommunikációs eszközökhöz. A Magyar Rádió 1998-tól kezdődően 13 kisebbségnek szolgáltat műsort, a közszolgálati Magyar Televíziónál jelenleg szintén 13 kisebbség számára készül adás. Az anyanyelvű televíziós kisebbségi műsorokat kéthetenként a kisebbségekről szóló magyar nyelvű magazinműsorok egészítik ki, amelyek a többségi társadalom tájékoztatását is szolgálják. A nemzeti és etnikai kisebbségek országos önkormányzatai önállóan döntenek a közszolgálati műsorszolgáltatónál rendelkezésükre álló műsoridő felhasználásának elveiről.

A kisebbségek anyagi támogatása

A kisebbségek önszerveződéséhez és tevékenységeihez az állam olyan többcsatornás rendszerben nyújt anyagi támogatást, amely különválasztja a működési és a programköltségeket, illetve a kisebbségi önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek nyújtott támogatást.

A központi költségvetésből az országos önkormányzatoknak és a közalapítványoknak biztosított összeg az Igazságügyi Minisztérium, a helyi kisebbségi önkormányzat támogatása a Belügyminisztérium költségvetésében jelenik meg, míg a kisebbségi civil szervezeteknek nyújtott támogatásra az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága tesz javaslatot. A kisebbségi önkormányzatok támogatása emelkedő tendenciát mutat. Az országos önkormányzatok 1997-ben 306 millió Ft, 1998-ban 398 millió Ft, 1999-ben 506 millió Ft, 2000-ben pedig 553,3 millió Ft összegű támogatásban részesültek. A helyi kisebbségi önkormányzatok támogatására 1997-ben 300 millió Ft, 1998-ban 350 millió Ft, 1999-ben 730 millió Ft, 2000-ben pedig 803 millió Ft összeget biztosított az állami költségvetés.

Befejeződött az országos önkormányzatok székházhoz juttatása. Valamennyi, az előző választási ciklusban megválasztott országos önkormányzat megfelelő székházzal rendelkezik, amely biztosítja számukra a működéshez szükséges alapvető feltételeket. Folyamatban van az újonnan megalakult ukrán és ruszin önkormányzat székházhoz juttatása.
 
 

A nevesített kisebbségi célú költségvetési támogatások legnagyobb tétele a kisebbségek oktatásának támogatását szolgálja, erre a célra a parlament közel 4,6 milliárd forintot biztosított 1999-ben.

2000-től a kistelepülési kiegészítő normatívák igen jelentősen nőttek, az inflációt messze felülmúló mértékben. Az ún. kistelepülési normatíva például 22 ezer Ft/fő-ről 46 ezer Ft/fő-re, miközben a kisebbségi oktatási intézményt fenntartó önkormányzatok az összeg dupláját vehetik igénybe. A költségvetés kisebbségi célú anyagi támogatási rendszerének további fontos intézményei a közalapítványok: a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, illetve a Gandhi Közalapítvány. (Az utóbbi szintén a cigányok számára.) A közalapítványok együttesen kb. 1,7 millárd forinttal gazdálkodnak 2000-ben.

A nemzetközi szervezetek nagy figyelemmel követik kisebbségeink helyzetének tényleges alakulását. A magyar kormány 1999 első félévében állított össze országjelentést az Európa Tanács főtitkára számára arról, milyen mértékben sikerült eleget tenni a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezményben, illetve a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírásoknak. A két nagy jelentőségű beszámolót a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal készítette el a megadott határidőre. Az Európa Tanács keretében működő Európai Bizottság a Rasszizmus és Intolerancia Ellen 1997-ben adott ki egy országjelentést Magyarországról. Eszerint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben hazánk - üdvözlendő módon - elismerte az országban élő nemzeti és etnikai kisebbségeket, azok kollektív és egyéni jogait. A Bizottság üdvözölte a parlamenti biztosok, elsősorban a kisebbségi ombudsman megválasztását annak érdekében, hogy biztosítsák a törvény előírásainak megfelelő végrehajtását.

A Kisebbségi törvény értelmében a Kormány kétévente köteles beszámolni a Parlamentnek a hazánkban élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről. Az 1999. évi jelentést az Országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta ugyanazon év novemberében.

A magyarországi kisebbségek helyzetében az elmúlt évtizedben bekövetkezett változások alapvetően a társadalmi folyamatokra vezethetők vissza. Ezek egy része kedvezőtlen, ú. m.: a társadalom általános elöregedése, a születések számának csökkenése, másik része kedvező, mint a demokratizálódás, a szubszidiaritás elvének fokozódó érvényesülése, amely a kisebbségek életében is erősödő helyi aktivitást eredményezett. A kisebbségek helyzetében tapasztalható más változások viszont kifejezetten a kisebbségpolitikai eszközök és intézkedések hatására következtek be.

Anyaországi kapcsolatok

Az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének ratifikálásával a Magyar Köztársaság vállalta, hogy nem akadályozza a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket abban, hogy határon átnyúló kapcsolatokat tartsanak fenn szabad és békés formában olyan személyekkel és szervezetekkel, amelyekkel azonos nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitásúak, illetve kulturális örökségük közös.

A kisebbségek anyaországaival megkötött kétoldalú szerződések formáját tekintve a kisebbségvédelem vagy az alapszerződések szövegébe került (Szlovákia, Románia) vagy külön kisebbségvédelmi megállapodás született Magyarország és az érintett anyaországok között (Horvátország, Szlovénia, Német Szövetségi Köztársaság, Ukrajna).

Az anyanyelvű oktatás és más kulturális tevékenységek minél teljeskörűbbé tétele érdekében a magyar állam számít a kisebbségek anyaországainak segítségére is. Így például a horvát gimnáziumban érettségiző minden tanulónak joga van arra, hogy Horvátországban felsőfokú tanulmányokat folytasson.

Összefoglalóan úgy véljük, hogy a magyarországi kisebbségek pozitív szerepet játszanak a szomszédos országokkal való kapcsolatokban. Megítélésünk szerint a hazánkban élő kisebbségek léte és tevékenysége nem jelent kockázati tényezőt Magyarország és a régió biztonsága szempontjából. Ellenkezőleg, számítunk arra, hogy hozzájárulnak az országaink közötti kulturális és gazdasági kapcsolatok erősödéséhez.

Figyelemmel arra, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozás szempontjából az egyes közép- és kelet-európai országok különböző felkészültségi szinten állnak, ezért várható, hogy Magyarország csatlakozását követően új helyzet áll elő az anyaországokkal fenntartott kapcsolatokban. A regionális együttműködés fejlesztése és az érintett hazai, illetve a határon túli magyar kisebbségek érdekében időben fel kell készülni erre a változásra, hogy az értékes kapcsolatrendszer minél teljesebben megőrizhető legyen. A kormánynak, a kisebbségi önkormányzatoknak és az anyaországoknak egyaránt megvan ebben a kérdésben a felelősségük. Így a kapcsolatok középpontjában a határokon átnyúló regionális programoknak és a közvetlen együttműködési formáknak kell majd állniuk.

A nemzeti kisebbségek anyaországi kapcsolatairól, stabilizáló külpolitikai szerepéről szólva külön kell beszélnünk a roma kisebbségről. Anyaország hiányában a roma kisebbség nem kötődik speciálisan egyetlen európai államhoz sem, ugyanakkor fejlődnek kapcsolatai a környező országokban lakó más roma közösségekkel és szervezetekkel. Az európai nemzetközi szervezetekben is egyre összehangoltabb és erőteljesebb módon jelenik meg a romák védelme. A romák társadalmi és gazdasági helyzetének javítására irányuló lépések, az ez irányú integrációt célzó kormányzati törekvés Magyarország belső társadalmi békéjének fenntartását is szolgálja, mivel meg kívánja akadályozni a legnagyobb létszámú kisebbség marginalizálódását és leszakadását.

Az uniós dokumentumok kisebbségi jogokkal és kisebbségvédelemmel foglalkozó fejezetei megállapítják: Magyarország megfelel a Koppenhágában megfogalmazott politikai kritériumoknak, ugyanakkor megemlítik, hogy az eredmények mellett a magyarországi cigányság gyakran igen súlyos gondokkal küzd, és helyzete számos problémát vet fel. A dokumentumok méltatóan szólnak a cigányság életkörülményeinek javítására 1997-ben elfogadott középtávú intézkedéscsomagról, de megállapítják, hogy a cigányság iskolázottsági javuló mutatói ellenére a roma és nem roma lakosság közötti esélyegyenlőtlenség növekedett, folytatni kell a romák helyzetének javítására tett erőfeszítéseket.

A komplex megközelítést alkalmazó roma-program az oktatás, kultúra, foglalkoztatás, agrárgazdaság, térségfejlesztés, szociális ügyek, egészségügy, lakáshelyzet, hátrányos megkülönböztetés leküzdése és a cigánysággal kapcsolatos kommunikációs munka területén ír elő feladatokat a végrehajtásban részt vevő kormányzati szerveknek. Az intézkedések célja egyfelől a társadalmi esélyegyenlőtlenség enyhítése, az előítéletesség és a hátrányos megkülönböztetés megelőzése és csökkentése, másfelől a roma közösségek identitásának és kultúrájának erősítése. A Kormány úgy tekinti, hogy a romák társadalmi integrációja egyszerre kisebbségpolitikai és társadalompolitikai kérdés. A munkában a magyar kormányzati szervek a tervezés és végrehajtás szintjén egyaránt együttműködnek a hazai cigányságot legitim módon képviselő Országos Cigány Önkormányzattal.

A kisebbségpolitika sarkalatos kérdése, hogy az állampolgárokban minél jobban tudatosuljon: kisebbségeink minden időben gazdagították közös kultúránkat. Ebben a felfogásban a kisebbségek nem a jogaikért a többségi társadalom ellen küzdő csoportként jelennek meg, hanem olyan polgárokként, akik a többségi társadalom tagjaival együtt viselik a felelősséget közös sikereinkért és tévedéseinkért, és osztoznak közös sorsunkban.

Vissza