Atatürk hosszú árnyéka

Ataturk's long shadow. = The Economist, 2000. 8174. no. 3-18. p.

Törökország hálával tartozik Kemál Atatürknek, aki szinte egymaga mentette meg országát az összeomlástól. Az első világháború végén ugyanis úgy tűnt, hogy nemcsak az Ottomán Birodalom szűnik meg létezni, hanem Törökország is eltűnik a térképről. Atatürk azonban összegyűjtötte a hadsereget, legyőzte az ország területén állomásozó görög csapatokat, elutasította a Sevres-i békeszerződést, és elérte, hogy nemzetközileg elismerjék a megújult Törökországot.

A következő 15 évben Atatürk az országot európai nemzetállammá fejlesztette. Az abszolút monarchiából demokratikus köztársaság lett, megtörtént a szekularizáció, megteremtődött a központi államhatalom, és a kizárólag mezőgazdaságra alapozódott gazdaságba városias és iparosodott elemek kerültek. Törökország számára Atatürk George Washington és Henry Ford egy személyben.

Kemál Atatürk nemcsak a túléléshez, hanem a fejlődéshez is hozzásegítette az országot. Mind lélekszámban, mind pedig gazdasági teljesítményben előkelő helyet foglal el a világban: a NATO-ban például a második legnagyobb haderővel rendelkezik. Futballcsapatai a legjobbak között vannak Európában, és légitársasága a világ minden pontjára eljuttatja a turistákat.

Nem szabadna azonban a végsőkig ragaszkodni Törökországban az Atatürk kialakította rendszerhez és szokásokhoz. A világ megváltozott, az országnak is változnia kell. Az elmúlt 20 év egymást követő kormányai felismerték ezt, megpróbálták véghezvinni a gazdasági és politikai reformokat. A Kurd Felszabadítási Hadsereg vezetőjének, Abdullah Öcalannak elfogása lehetőséget nyithat arra, hogy csökkentsék a török társadalomban a kurdokkal szembeni ellenérzést. Ahmet Necdet Sezer, a nemrég megválasztott államfő a nagy pártok támogatásával bejelentette, hogy kezdeményezi az alkotmány módosítását.

Követve tehát a kemalizmus szellemét (ahelyett, hogy betű szerint követnék) Törökországnak lehetősége van arra, hogy behozza az elmúlt évtizedek lemaradását.

Fontos ez azért is, mert az országnak már földrajzi elhelyezkedésénél fogva is van hivatása: összekötni Európát és Ázsiát. Egy virágzó Törökország képes arra, hogy a régióban a demokrácia és a gazdasági fejlődés "csővezetéke" legyen. Egy problémákkal küzdő ország viszont nyugatellenes érzelmeket, etnikai konfliktusokat és iszlám fundamentalizmust visz a Balkán, a Kaukázus és a Közel-Kelet térségébe. Most Törökország egyik szerepet sem tölti be kizárólagosan.

Az ország NATO-ban betöltött szerepe pontosan tükrözi földrajzi helyzetét. Itt állomásoznak ugyanis azok a repülőgépek, amelyek Irak légterét ellenőrzik. Egy nyugati diplomata erről így nyilatkozott: "Törökország a legjobb repülőgép-anyahajó, amellyel a NATO valaha rendelkezett."

Amikor a Szovjetunió összeomlott, a török politikusok arról álmodtak, hogy az ország vezetése alatt létrejön egy török blokk az Adriától Kínáig. A valóságban azonban a pán-török vágyaknak való behódolás helyett a kaukázusi államok is fontosabbnak tartották a többi volt szovjet állammal való együttműködést.

Bár török üzletembereknek számos jól menő vállalkozásuk van Közép-Ázsiában, az ország külkereskedelmének csupán 5 %-a bonyolódik le közvetlen szomszédaival.

Törökország NATO-tagként részt vett a szervezet bombatámadásaiban a koszovói krízis során, de szerepet kapott az újjáépítésben is. Az ott élő muzulmánok azonban nem érezték annyira a törökökkel való rokonságukat, amikor azok átszálltak légterükön. Viszont miután a térség országai mind EU-tagok szeretnének lenni, nem hagyhatnak figyelmen kívül egy már tagjelölt pozícióban levő országot.

Az országnak egyelőre még kevés esélye van az EU tagjává válni. Ennek egyik oka a már 1981 óta EU-tag Görögország, amellyel állandó vitát folytat. Addig, amíg nem rendezték területi vitájukat és Ciprus kérdését, nem lehet Törökország is a szervezet tagja. Pedig a közvélemény-kutatások szerint a lakosság kétharmada és a legfontosabb politikai pártok is szeretnék országuk EU-tagságát. A törököknek ez országuk integritásának megőrzését jelentené, míg a kurdok az Európában elfogadott kisebbségi jogok védelmét várják. A nacionalisták számára a belépés Törökország nagyságának elismerését jelentené, míg a liberálisok a sovinizmus végét várják Európától. A miniszterelnök a 2004-es belépési dátumról beszél, bár ez reménytelenül nagyra törő terv.

Egy kevés jóakarattal az EU felfedezheti a török tagság előnyeit. Európa öregszik, és Törökországnak nagyszámú fiatal munkavállalója van. A széles török piac is vonzó az EU számára. Gazdasági szempontból az ország nem elmaradott, mert az egy főre jutó jövedelem nem alacsonyabb, mint Észtországban, amely első a tagjelöltek között áll. Ráadásul lélekszám tekintetében Törökország áll az élen a maga 66 millió lakójával.

Tavaly a török parlament különböző emberi jogi reformokat iktatott törvénybe az európai jogot figyelembe véve. Az országos és a nemzetközi emberi jogi szervezetek egyetértenek abban, hogy rohamosan csökken a jogsértések száma.

A politikusoknak világos válaszokat kell adni a török társadalom legégetőbb kérdéseire, úm.: az iszlám szerepéről, a kurdkérdésről és a hadsereg erejéről. Az EU tagállamai maguk is segíthetnek megoldani ezeket a gondokat, lévén, hogy ők is küszködtek korábban hasonlókkal. Az EU-nak pedig világos kritériumokat kell felállítani a tagjelöltek számára például annak tekintetében, hogy a hadseregnek nem szabad befolyásolnia a kormányzást, vagy hogy ki kell mondani a teljes szólásszabadságot. Törökországnak a többi tagjelöltnél többet kell dolgoznia, hogy teljesíthesse ezeket a feltételeket, mert nagy lemaradásban van.

A kurdkérdés égető probléma az országon belül. Kurd nyelvű rádió- vagy tévéadás sugárzásáért, kurd nyelvű oktatásért könnyen börtönbe lehetett küldeni bárkit. 1984 óta az ország délkeleti részén 30 ezren haltak meg a hadsereg és a Kurd Munkáspárt között folyó harcban, és sokan kényszerültek otthonuk elhagyására. Rengetegen élnek az ország nyugati részén fekvő nagyvárosokban, egész kurd telepek jöttek létre Izmirben és Bursában. Nem csoda, hiszen az otthonaik elpusztultak a harcok során. Nagy terhet ró a kormányzatra, hogy helyzetüket valamiképpen rendezze, mert a parasztok addig nem tudják eltartani magukat, amíg vissza nem térhetnek földjeikre. Ám egyelőre nincs pénz falvaik újjáépítésére, hiszen segélyezni kell őket. Ráadásul a kormányzat nem akarja őket kisebbségként elismerni, mert akkor meg kellene kapniuk az általánosan elfogadott kisebbségi jogokat. Ehelyett "társadalmi és gazdasági problémák" rendezéséről beszélnek, ez viszont nem nyugtatja meg azokat a kurdokat, akik munka nélkül naphosszat csak ülnek és keseregnek a rajtuk esett sérelmeken és kínzásokon.

A kurdok mellett a hadseregnek az állam életében betöltött túlzottan nagy szerep okoz még problémát az EU számára. Ahogy az Európai Bizottság fogalmaz: " a hadsereg fölötti civil ellenőrzés hiánya aggodalomra adhat okot." Két alkotmányos aggályra is felhívták a figyelmet. Először is a hadsereg vezetése közvetlenül a miniszterelnöknek tartozik felelősséggel, nem pedig a védelmi miniszternek, ráadásul a Nemzeti Védelmi Tanácsnak is öt magas rangú katonai vezető tagja van az öt "civil" mellett. Azt viszont el kell ismerni, hogy napjainkban sokkal jobb a helyzet, mint pár évtizeddel ezelőtt, hiszen például a tíz török államfő közül hat katona volt, de a legutolsó három már civil. A katonai kiadások persze még mindig nagyok, a költségvetés 14%-át fordítják erre, szemben például Olaszország 4%-ával vagy Nagy-Britannia 6%-ával.

Az EU-kezdeményezte haderőreform mellett maga a török hadsereg is felismerte, hogy változnia kell. A NATO-n belül betöltött szerepének megőrzése érdekében ütőképesebbé, mozgékonyabbá kell válnia, és rendelkeznie kell a legmodernebb fegyverekkel. Ha ez megvalósul, és EU-tag lesz Törökország, a török hadseregre nagymértékben lehet majd számítani az EU biztonsági és védelmi politikájának megvalósítása során.

A török társadalomban nagy problémát okoz a korrupció. Az újra és újra kirobbanó botrányok megmagyarázhatják azt, hogy az elmúlt néhány választás során miért tűntek fel és győztek újabb és újabb pártok. Az 1999-es választásokon például két olyan párt végzett az első két helyen, amelyek még nem voltak a hatalom közelében, és így feltételezhető, hogy nem fertőzte meg őket a korrupció. Ezek: a Nemzeti Akció Pártja és a Demokratikus Baloldal. Mindenki meglepetésére ezek a pártok nagyon jól együtt tudnak működni a koalícióban. Ők ugyanis félretették az ideológiai ellentéteiket, és a gazdasági problémák leküzdésére koncentrálnak. Decemberben meghirdettek egy hároméves reformprogramot, amely megcélozza az infláció visszaszorítását, a költségvetési deficit csökkenését. Ez nagyon nehéz lesz, hiszen a lakosságnak áldozatokat kell hoznia: csökkentik az agrártámogatást, adóemelést terveznek, és megkezdődik a privatizáció. Így 2003-ra elérhető lesz talán az egyszámjegyű infláció.

Ilyen programokat már az előző kormányzatok is meghirdettek kevés sikerrel, de ez úgy tűnik, működik. Az IMF csak úgy adott segítséget, ha megteremtik a privatizáció és a nyugdíjreform törvényi előfeltételeit. Áprilisra elérték, hogy a 2000-re tervezett 7,5 billiós privatizációs bevételből már 5 billió befolyt az államkasszába. Az adóbevételek is határozottan nőttek.

A gazdaság rendbetétele tehát elindult, ezzel párhuzamosan csökken az állam szerepvállalása, megszűnnek a politika, a gazdaság és a sajtó egészségtelen összefonódásai. Egy stabilabb Törökország pedig bőkezűbb lesz a kurdkérdés megoldásánál.

Katonai szolgálatuk során minden török férfi megtanulja Kemal Atatürk érdemeit. Számukra ő nem csupán a világ legnagyobb embere, hanem a legnagyobb gondolkodó, szervező, nemzeti hős, katona, vezető, államférfi, politikus és forradalmár. És ennek így is kell lennie.