A boszniai muzulmánok és a nacionalizmus

Babuna, Aydin: Nationalism and the Bosnian muslims.=East European Quarterly, 33. vol. 1999. 2. no. 195-218. p.

A boszniai muzulmánok nemzeti hovatartozása viták tárgya. Sokan a volt Jugoszlávia területéről és Nyugatról is mint vallási közösséget vagy mint "kitalált nemzetet" emlegetik őket. 1993-ban a háború alatt egy gyűlésen e nép képviselői megegyeztek abban, hogy a bosnyák vagy a boszniai neveket fogják használni népnévként. Ez nagyon fontos lépés volt a boszniai muzulmánok szekularizációjában.

Sokan kutatták már, hogy a boszniai muzulmánok a török uralom alatt miért vették fel a hódítók vallását. Egyesek azt mondják, hogy a bosnyák arisztokrácia saját gazdasági privilégiumainak és birtokainak megőrzése érdekében lett muzulmánná. Mások szerint viszont a katolikus egyház és a boszniai egyház közti konfliktusok vezettek a csoport iszlamizációjához.

A tanulmány Bosznia történetének azt a periódusát elemzi, amikor nemzetként kezdtek magukra gondolni, és politikai igényekkel fellépni, vagyis az Osztrák-Magyar Monarchia idejét. 1906 után a tartományban politikai pártok és kulturális szervezetek alakultak, amelyek a nemzeti identitás kialakításában nagyon fontos szerepet játszottak.

A törökök 1463-ban foglalták el Boszniát és húsz évvel később Hercegovinát. Bevezették saját kormányzati rendszerüket, erőteljes iszlamizációba kezdtek, ami sikeres volt ebben a két tartományban nemcsak a vezető rétegben, hanem a földművesek között is. A boszniai muzulmánok közül nagyon sokan kerültek a birodalomban vezető pozícióba. A Török Birodalomban a vallás és a nemzetiség gyakran szinonimaként szerepelt. Bosznia-Hercegovina területén a földtulajdonosok nagy része muzulmán volt, hiszen ez a régió alkotta a katonai határőrvidék egy részét. Ezért az itteni tulajdonosok több kiváltságban részesültek, például átörökíthették a birtokot, ami nem volt lehetséges a Birodalom többi részén.

A 17. század után a Török Birodalom támadó pozícióból védekező pozícióba kényszerült. A védekezésben nagy szerepet játszottak a boszniai muzulmánok. A Balkánon a szerbekkel és a horvátokkal vívott harcok voltaképpen a muzulmánok harca volt a keresztények ellen, ezért az egy valláson lévőket közelebb hozta egymáshoz mindkét oldalon, így a bosnyák parasztokat is földesuraikhoz. Ez elősegítette egy közös kultúra kialakulását.

Bosznia-Hercegovinát az Osztrák-Magyar Monarchia az 1878-as berlini kongresszus döntése alapján okkupálta. A tartomány a korona közvetlen irányítása alá került, a kinevezett vezető Kállay Benjámin lett, aki egyben a közös pénzügyminiszteri tisztet is betöltötte. Óvatos politikát követett: a boszniai muzulmánok hagyományos vezető szerepét kívánta megerősíteni a délszláv mozgalommal szemben. A muzulmán értelmiség egy része együttműködött vele ennek a politikának a megvalósításában, de a többség egyöntetűen elutasította az osztrák kormányzatot.

A boszniai muzulmánok nemzetté válásában fordulópont volt Bosznia-Hercegovina okkupációja. Nehéz körülmények közé kerültek: elvesztették politikai vezető szerepüket, gazdasági privilégiumaikat, és folyamatos konfrontációban voltak az új adminisztrációval. Rengetegen elhagyták ezért az országot, 150 ezer ember távozott rövid idő alatt, főleg gazdasági okból.

Kállay Benjámin ugyanis erőteljes modernizációt indított el a tartományban. Vasúti és közúti hálózat kezdett kiépülni, ez nemcsak gazdasági, hanem katonai célokat is szolgált, ezért viszonylag könnyen lehetett rá pénzt szerezni. A szállítás meggyorsulása és a szintén elindult iparosítás a tartomány bevételeinek növekedését hozta. Ennek természetesen örült az új apparátus, csak az okozott problémát, hogy mind Ausztria, mind pedig Magyarország magáénak követelte a jövedelmeket.

A modernizációt meggyorsította az új postai, távirati és telefonos hálózat kiépülése. 1914-ig 32 várost kapcsoltak be a telefonos hálózatba, Szarajevót pedig Béccsel is összekötötték. Bosznia-Hercegovina ezzel és a vasúti hálózattal szervesen beépült az Osztrák-Magyar Monarchiába.

A muzulmán iparosok, akik korábban uralták a helyi ipart, az okkupáció utáni iparosítással nehéz helyzetbe kerültek. A Monarchiával kiépülő kereskedelmi kapcsolatok révén sok jobb minőségű és olcsóbb áru került be a területre, ezzel sokan elvesztették megélhetési lehetőségüket, és kivándoroltak.

A török uralom alatt a bosznia-hercegovinai városokban kialakult egy hagyományos etnikai megoszlás a szerbek, horvátok, muzulmánok és zsidók között. Az okkupáció után az újonnan bevándoroltak (németek, magyarok, csehek, oroszok, lengyelek, olaszok) megváltoztatták ezt a hagyományos etnikai és vallási szerkezetet. 1895-ben Szarajevóban már a lakosság 28%-a volt külföldi. 1879-ben Bosznia-Hercegovina városi lakosainak 70%-a volt muzulmán, 1910-ben ez az arány már 50,76%-ra csökkent. Ez nemcsak a külföldiek bejövetelének köszönhető, hanem a muzulmánok nagyarányú elvándorlásának is. Az összlakosság arányszáma tekintetében a csökkenés kisebb mértékű, az 1885-ös 36,88%-ról 1910-re csak 32,25%-ra esett vissza a muzulmánok aránya.

Az okkupáció után kiépült új intézményrendszer nagyobb és erősebb volt, mint a törököké. Kállay szerint ugyanis egy keleti és egy nyugati kultúra közötti különbség leginkább az állam szervezettségének fokán mérhető le. Ezért erősen centralizált államapparátus irányította ezt a tartományt. Nőtt a boszniai muzulmánok iskolázottsága, így egyre többen vettek részt az irányításban. Az Osztrák-Magyar Monarchia alatt a tartomány iskolarendszerét újjászervezték. Ez nagyon fontos lépés volt, hiszen a török uralom alatt a muzulmánoknak csupán 3%-a tudott írni és olvasni, ráadásul az elemi iskolák nagy része egyházi irányítás alatt állt. Az állami iskolák megnyitásával nagyobb kör részesülhetett oktatásban. 1910-ben már "csak" a lakosság 87,84%-a volt írástudatlan.

1878-ban Bosznia-Hercegovinában négy újság jelent meg, ez a szám 1905-re 19-re nőtt. Az első muzulmán pártot 1906-ban alapították. Az 1903/1904-es tanévben még csak harminc muzulmán diák tanult Bécs és Zágráb egyetemein, számuk lassan ugyan, de nőtt.

A kulturális és politikai fejlődés lehetősége magával hozta a boszniai muzulmánok között a nemzettudat kialakulásának csíráit. Kezdetben ez vallási mezben mutatkozott meg: először az erőteljes iszlámellenes szláv propaganda miatt tiltakoztak szervezett módon a muzulmánok. A századfordulón vezetőik elhatározták, hogy a muzulmánokat megpróbálják politikailag egyesíteni. A Török Birodalom is támogatta ezt az ellenzéki összefogást az Isztambulban élő boszniai emigránsokon keresztül.

Az 1908-as annexió után, 1909-ben a közös fellépéssel elérték, hogy vallási tekintetben önrendelkezési jogot kaptak.

A muzulmánok magukat a különböző beadványokban "islamski narod" vagy "islamski millet" (muzulmán nemzet) néven emlegették, máskor a "musliman" (muzulmán) terminológiát használták. Előfordult már, különösen a sajtóban a bosnjak név is. Ezeket a neveket főleg azért használták, hogy megkülönböztessék magukat a területen élő horvátoktól és szerbektől. 1907 után engedélyt kaptak arra, hogy az általuk használt nyelv megnevezése "boszniai nyelv" legyen.

Államilag is támogatták a boszniai muzulmánok nemzetté válását, mert erre a monarchiának szüksége volt a délszláv egységmozgalommal szemben. 1906-ban ezért az első boszniai párt, a Muslimanska narodna organizacija (MNO) könnyen megkapta a megalakulási engedélyt. S bár ezután is szerveződött muzulmán párt, a boszniai muzulmánok nagy része az MNO-t támogatta: az 1910-es parlamenti választásokon a muzulmánoknak fenntartott mind a 24 helyet a párt szerezte meg.

Bosznia-Hercegovina okkupációja tehát elindította a nemzetté válási folyamatot, amelynek eredményeként egy vallási eredetű népcsoport valódi nemzetté kovácsolódott.