A globalizáció és az emberi integráció: Mindannyian vándorok vagyunk ezen a földön

Pieterse, Jan Nederveen: Globalization and human integration: we are all migrants. = Futures, 32. vol. 2000. 385-398. p.

Jan Pieterse cikkében azt a problémát járja körül, hogy a globalizáció, az "összezsugorodó világ" milyen mértékben jár együtt az emberi kapcsolatok minőségének megjavulásával, illetve a világ megosztottsága megszűnik-e ezzel a folyamattal, vagy erősödik-e az egyenlőtlenség.

A kapcsolatok kiszélesedése és az egyenlőtlenség esetleges erősödése nem először fordul elő a történelem folyamán, még ha jelenkori mértéke egyedülálló is. Európai szemmel nézve a globalizáció modern fogalom, csak azóta beszélhetünk róla, mióta az európai felfedezők feltérképezték a világot, nyomukban az európaiak benépesítették az addig ismeretlen területeket, majd bekövetkezett a gyarmatosítás. A modern világban pedig az európaiak vezetésével felszámolták a megosztottságot, elkezdődött az emberiség egyesítése.

Más szemmel nézve persze a globalizáció sokkal régebbre is visszanyúlik. Összetevői - a népek vándorlása kontinenseken és kontinensek között, nagy távolságon is átnyúló kereskedelem, a világvallások, ismeretek és technológiák elterjedése - már a terminológia megszületése előtt is léteztek, például régészek és nyelvészek vizsgálják ma is nagy erővel az ősi népvándorlásokat. E felfogás szerint beszélhetünk ősi, modern és jelenkori globalizációról. A jelenben zajló folyamat csak abban különbözik a korábbiaktól, hogy sokkal gyorsabban zajlik le.

Az amerikanizálódás veszélyeiről sokan és sokat írnak, kevesebb szó esik viszont az emberek térbeli érintkezésének és kapcsolatainak problémáiról. A génállomány és a fizikai sajátosságok összekeveredése sokszor vezetett és vezet betegségek elterjedéséhez, elég, ha csak arra gondolunk, milyen pusztítás lett a következménye az európaiak amerikai beköltözésének: a bennszülött amerikaiak szinte teljes kipusztulása. Persze ma már nemcsak a betegségek, hanem megelőzésük és gyógyításuk is terjed az emberek közti kapcsolatok révén, az élelmiszerek és az étkezési szokások átvétele sokak életét mentette meg. Az emberek közti kapcsolatok sűrűsége alapvetően a közlekedési eszközöktől függ: ma már az autónál és a repülőgépnél tartunk. Az amerikanizálódás vagy a nyugatosodás veszélye azért fenyegető, mert a nyugati média uralja ma már nemcsak a ruházati, hanem a kulturális divatot is, az uniformizálódás pedig a kulturális értékek ellen hat.

Az emberi társadalom egységességének víziója azonban nem mai jelenség, a világvallások ezt már sokkal korábban megjelenítették. Például a zsidó hit kereszténységgé válása révén egy törzsi vallás eljutott az egyetemesség eszméjéig, ajtót nyitva a nem zsidók felé is. Térben elterjedt a taoizmus, a buddhizmus, a hindu vallás és az iszlám is. Az általuk hirdetett jövőképben mindenütt megjelenik az emberek egysége is.

Az egyetemesség, az emberek egységessége nagyban függött attól is a történelem folyamán, hogy melyik állam vagy nép jutott uralkodó szerephez, hol volt az akkori "civilizációs központ". A felvilágosodás utáni korról azt mondhatjuk, hogy ez a központ Európában van, ma pedig katonai potenciál és gazdasági fejlettség alapján döntjük el egy államról, hogy szuperhatalom, nagyhatalom, kisebb hatalom, vagy éppen nem rendelkezik hatalommal. Vagy másféle csoportosítás alapján beszélhetünk fejlett, fejlődő, illetve fejletlen országokról.

Az emberek közötti egységesülési folyamatból kihagyhatatlan a politika szerepe. Ezen belül szót kellene itt ejteni a demokratizálódásról, a nemzeti identitás fejlődéséről, a munkásmozgalom "Világ proletárjai, egyesüljetek!" gondolatáról, a nőmozgalmakról, a rabszolga-felszabadításról és a gyarmatosítók elleni harcról, amelyek mind valamilyen elnyomó ellen küzdöttek az egyenlő elbírálás igénye mellett. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy bár a demokrácia a világ majdnem minden részén létezik, a globalizáció nem minden vívmánya ért el az emberiség minden tagjához. A világ népességének nagyobbik fele ugyanis - főleg Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában - a fejletlen országokban él, ahová a tömegkommunikáció eljutott, vagyis megvan az igény a jólétre, a gazdasági fejlettség viszont még messze van tőlük. A valóság és a média által közvetített világ közti különbség pedig nem vezethet máshoz, mint elvándorláshoz, amit a fejlett régióban nem néznek jó szemmel, hiszen hozzájuk akarnak költözni a menekültek.

A fejlett országok polgárai sem gondolnak abba bele azonban, hogy történelmi nézőpontból valamennyien bevándorlók vagyunk, hiszen őseink máshonnan érkeztek a mai élettérbe. A történelmet tehát felfoghatjuk úgy is, mint népek vándorlásainak történetét, tulajdonképpen meg lehetne írni egy ilyen történelemkönyvet is. Ma nem a múlt miatt tulajdonítunk nagy fontosságot a migrációnak, hanem egyrészt a politikai jogok érvényesülése miatt (állampolgárság, emberi jogok), másrészt kulturális nézőpontból (identitás, multikulturalizmus).

Ma a világ főleg nemzetállamok rendszerére épül. A kutatások egy része azt mutatja, hogy a nemzetállam a fejlődés egyik állomása, egy olyan képződmény, amelyhez sok vér tapad. Megteremtésüknek áldozatul estek azok, akik nem tartoztak az adott néphez, nagyon sokszor ez etnikai tisztogatáshoz vezetett. Törökországból így távolították el az örményeket, Németországból a zsidókat, Nigériából a ghánaiakat stb.

Az elmúlt néhány évtizedben a nemzetállam pátosza megkopott, megnőtt a kisebbségek, etnikai csoportok, diaszpórák szerepének elfogadása. A történelem is átgondolható ebből a nézőpontból: ekkor mindjárt felismerhető, hogy a kereskedők, utazók, misszionáriusok milyen sokat jelentettek a múltban is.

Ha a gazdasági növekedést vizsgáljuk, elmondható, hogy ennek motorja a kultúrák közötti kapcsolat, a köztük lévő különbség. Csak a létező kapcsolat biztosítja az ismeretanyag és a technológiák átadását másoknak, ezzel pedig új ismeretek szerezhetők, új módszerek fejleszthetők ki. Nem véletlen, hogy a történészek nagy figyelemmel kutatják a kereskedelmi útvonalakat, ezek találkozási pontjait, hiszen régebben itt történt meg az ismeretek átadása, itt érhetők tetten a kulturális fejlődés kiindulópontjai. Nemcsak a múltban volt így, de így van ez a jelenben is.

Megállapítható tehát, hogy a migráció fontos szerepet játszott és játszik, a kulturális kreativitás és a gazdaság megújulásának motorja. Át kellene ezért gondolni a kizárólagos nemzetállami rendszert, nagyobb figyelmet kellene fordítani a más szintű - helyi, regionális, nemzetközi és nemzetek feletti - szerveződésekre. Nem kell félni a multikulturalizmustól sem, hiszen az megközelíthető úgy is, mint új politikai, gazdasági és kulturális együttműködési lehetőségek megteremtése: születhetnek általa új koalíciók, teremtődhet új megélhetési lehetőség, vagy változhat az életmód.

A globalizáció egyik nyilvánvaló paradoxona a tőke szabad áramlása mellett az emberek mozgásának korlátozása. Ez a kettősség kialakít egy gazdasági fejlettségen alapuló zárt országcsoportot, ahová nagyon nehéz bejutni.

Összefoglalásul elmondható: ahhoz, hogy a globalizáció az emberiség egységbe rendezését hozza magával, nagyon sokat kell dolgozni. Először is újra kell gondolni a nemzetállam szerepét, aztán össze kell illeszteni az egyes "nemzeti erőtartalékokat", át kell lépni a kultúrákat elválasztó határvonalat. Ha mindez megtörténik, akkor biztosítható egy olyan gazdasági fejlettség, amely kiterjed az emberiség összes lakójára.