Kisebbségkutatás - 9. évf. 2000. 2. szám |
Németek ezer éve Pesten, Budán - és Budapesten
A magyarországi németség ezer esztendős budapesti helytörténetét áttekintő kötet és kibővített német nyelvű változata (önkormányzati, illetve egyesületi gondozásban) hézagpótló kiadvány, s ha talán nem is az államalapítási millennium mozgatta létrejöttét (Demszky főpolgármester Beköszöntőjében és a szerkesztő Előszavában mi sem vall erre), éppen esedékes volt az ezredévforduló előtt. Meghúzza ugyanis a magyar nemzetl
ét egyik koordinátáját: más népelemek széles körű honosításával alakuló etnoszociológiáját és kulturálódását. Nemzeti uralkodóink, majd később Habsburg-birodalmi gyámolaink külső, "idegen" népelemet telepítettek, ott és amikor szükség volt a populáció területi pótlására vagy olyan munkamegosztási típusokra, melyeknek a társadalomszerkezet híjával volt: például a városlakóra a korai századokban vagy a török kiűzése után. A régi Pest, az egykori Buda és a környék, azaz a későbbi Budapest történetére fokuszálva, a szóban forgó mű témája végeredményben ez: a nemzet és a honosított németek. S ha a naivabb olvasó netalán először szembesülne az itt (mint más ősi városainkban is) századokon át meghatározó német dominanciával (ahogy a kötetekből kiderül: a 80-90 százalékban németek alkotta kereskedő-kézműves/iparos-társadalommal a középkorban, valamint - új és lényegében permanens betelepedés nyomán - a török utáni időkben), ami csak a modern nemzetté válás idején morzsolódik le fokozatosan - Budapesten például az 1900 körüli 15 százalékig, bizonyára kellőképp zavarba jön. Viszont most, e kötetekben lapozva, számot vethet a ténnyel. Hasznos volna hasonló munkák közreadása Győr, Sopron, Pécs, Székesfehérvár és más városaink múltjából is.A neves publicista és önkormányzati tisztségviselő szerkesztő személyes elszánásából és fáradságával megszületett kötetek különféle, általában átvett (de ritkán forrás-adatolt) résztanulmányokból, áttekintés-vázlatokból és dokumentumokból állnak össze kor- és társadalom-, gazdaság-, művelődéstörténeti, egyházi stb. vonatkozású témaegységekben. Azaz: a műfaj inkább digest-jellegű, semmint szakgyűjtemény, még ha számos elsőrangú szakszerzőt sorakoztat is fel, és lexikonrésszel, bibliográfiával, valamint (jegyzék nélkül hagyott) szép képanyaggal egészül is ki az összeállítás. A német kiadásváltozat a művelődéstörténeti témakörben jelentős mértékben bővebb (kár, hogy a magyarul olvasó előtt e bővítés rejtve marad), másutt kisebb mérvű a kiegészítés. Nos, az olvasó talán jobban szeretett volna egy monografikusan rendezett, de legalábbis szakszerűbben szerkesztett munkát, amely kizárná a felesleges ismétlődéseket és a szemléletbeli egyenetlenségeket, egyszersmind tapinthatóbb összefüggéseket rajzolna. A meglevő nyersanyag alapján ez a továbbiakban elvileg megvalósítható. A forma hiányossága az átfogó tényfeltárás újdonságához és gazdagságához képest ezúttal azonban elhanyagolható.
A kortörténeti témablokk alapozó tanulmánya a legelső óbudai, majd pesti és (a tatárjárás utáni) budai betelepülésektől 1848-ig tekinti át a három város politikai és társadalomtörténetét (
Soós István). Tematikailag ehhez kapcsolhatók a további témacsoportokból az iparoscéheket, az ősi iskolákat és plébániatemplomokat, a vallási élet vagy akár a könyvnyomtatás korai korszakát és más oldalon, az anyanyelvi státust tárgyaló kisebb összefoglalások. (Legtöbbször ismét Soós I. tollából - talán egy mesterségesen szétszabdalt, eredetileg egybefüggő anyag részeiként?) A régi századokat pásztázó szem számára Pest, Buda és Óbuda "német" története valóban szinte a történet egészével azonos, csak Buda esetében vagyunk megfogható magyar etnikai jelenlét, német-magyar ellentét és partnerség tanúi a 15-16. század tájékán. A német meghatározó szerep egyes részösszefüggésekben akár egészen a 19. század végéig is folytatódik. Nem a Pest-Budát újra fő terepévé avató nemzeti politika szintjén természetesen: a reformkor, az 1848-as forradalom polgári-nemzeti ébredése és küzdelme, amely a magyar vidék tömegeit is végre a centrumba vonzza, immár a németség visszaszorulásának, beolvadásának a kezdete, miközben honosítottsága és tömegaránya mértékében (de sok esetben létszámarányán jóval felül) áll helyt a bécsi hatalommal szembekerülő magyar kezdeményezésekben. Spira György taglalja a pesti németek túlnyomórészt szolidáris 1848-as szerepét. (Budára ez már kevésbé vonatkoztatható.) Csak a német kiadás közli Simon V. Péter rövid dokumentációját a szabadságharc hazai német, osztrák, illetve németországi német áldozatairól. (A két szerző közös munkájaként megjelent, Németek a negyvennyolcas forradalom Magyarországán c. kötetről, mellyel az itt közölt szövegek összefüggnek, a bibliográfiai áttekintés is számot ad. Joggal hiányoljuk a hivatkozások sorában viszont Nemeskürty István évtizedekkel ezelőtt megjelent, markáns könyvét ugyanebben a tárgyban.)Pest-Buda modern polgáriasodása és magyarosodása tehát a század közepe táján váltja át a németség társadalmi, politikai dominanciáját magyarra. Ám az ipari, gazdasági, műszaki és más, új típusú szakterületeken változatlanul fontos és gyakran domináns szerep jut az identitás tekintetében már-már beolvadó, asszimilálódó németség képviselőinek, valamint -újdonságképp - a birodalmi és azon túli gazdasági mobilizálódás nyomán érkező új bevándorlóknak. (Tágabb k
orszakkeretekben ld. Hanák Péter: Urbanizáció és asszimiláció a dualizmus korában; Fónagy Zoltán: Németek a világvárossá váló Budapesten, stb.) A szerkesztési koncepció egyébként, helyesen, a magyarosodó korszak beolvadó németjeit változatlanul számon tartja az új jövevényekkel együtt, hiszen a hagyományt vizsgálja. Ekként találkozunk most össze újra mindazokkal a személyiségekkel - egy Erkel Ferenccel, Semmelweis Józseffel, Hild Józseffel, Ganz Ábrahámmal, Ybl Miklóssal, a Gundelekkel és Hauerekkel és sokan másokkal, vagy a fennmaradt-visszatért utcaneveinket adó közéleti személyiségekkel mint: Rottenbiller Lipót és mások, akiket egyébként egyszerűen a magyar zenekultúra, orvostudomány, természettudomány, gyógyszerészet, építőművészet, műszaki-technikai, kereskedelmi fejlődés, a kulináris szolgáltatás vagy a várospolitika hőseiként ismerünk és tartunk becsben, s nem is gondolunk német gyökereikre, identitásukra, vagy fogalmunk sincs erről az egész háttérről. (Ld. a témakörönkénti áttekintések sorát; a kereskedelemről és vendéglátásról csak a német kiadásban.)A magyarországi német polgárság és értelmiség olyan "kisebbséget" testesített meg, amely Pesten és Budán (egyszersmind a Dunántúl vagy a Trianon előtti Felső-Magyarország számos városi településén) évszázadokon át, a magyar vagy más nemzetiségű tömegeket is integráló modern polgári átalakulás bekövetkezéséig erős helyi többséget alkotott, és nem annyira "németként", mint inkább éppen "polgárként" különült ki a többféle nyelvet beszélő társadalom egészéből, és e szerepénél maradt meghatározó az átalakulás folyamataiban is. Vagyis többről és másról van szó, mint amit általában "nemzetiségi" tényezőnek nevezhetnénk: egy sajátos és eléggé egyedülálló (bár talán a prágai vagy szentpétervári viszonyokkal össze
vethető) etnoszociológiai helyzetről. Ezt a városi német szerepet a magyar történelmi (nemesi) nemzet "üreges" struktúrája felől érthetjük meg, amiben tartósan nyitva maradtak és szívóhatást fejtettek ki a polgári réteget megillető terek, úgyhogy ezeket közegellenállás nélkül tölthették be jövevények - a mondott réteggel fölös mennyiségben is rendelkező, történetesen nyugatra eső etnikai szomszédságból, akár a középkorban, akár később. A térfoglalást egyébként maga a politika kanalizálta, mind nemzeti királyaink, mind pedig a Habsburgok részéről (különösen az utóbbiak átfogó telepítése során), mígnem teljesen folyamatossá tette a szoros összefonódás, ami Magyarország és Ausztria, valamint rajta keresztül közvetve az egész nagy-német szférával a török-kor után politikailag létrejött. Tudjuk egyébként: más nyugati és délnyugati etnikumok is megjelentek a németekkel együtt, de jobbára feloldódtak bennük. S szintén tudjuk: Ausztria szempontjából politikai számítással ért fel a telepítés, épp csak kevéssé váltak be a számítások: a betelepült németség még nyílt nemzeti küzdelmek idején sem volt kapható a magyarsággal szembeni fellépésre. Hozzátehetjük a kérdéshez: a történelmi nemzet betöltött terei is kaptak nyugati erősítést birtok-átörökítések révén, s a fő- és köznemesség jelentős része maga is "húzott" Bécshez, vagyis birodalmi irányban nyitott nemzeti szocializálódás zajlott. A német etnikumot hordozó polgár "magyarországi" (hungarus) tudata egybesimulhatott ezzel a történelmi szocializálódással, s a német polgár a maga mivoltában az osztrák-magyar közös szupremáciába (egyes köreiben) áthajló nemesi nemzet természetes partnerévé vált.Ezekről, a szaktudományban is alig kidolgozott történeti összefüggésekről a tárgyalt Budapest-kötetek nem szólnak, ilyen formában ez nem is feladatuk. A felsorakoztatott ezer éves történeti anyag azonban magában foglalja az összefüggések elemi térpontjait
. Ilyen szempontból több mint jelkép az anyagban, ha röviden is, de érintett József nádor alakja. A polgári szféra felett állván nehezen helyezhető el ugyan a városi panorámában, a nemzeti korképbe - ha minden úgy igaz, ahogy e témában maga Hambuch Vendel írja - azonban nagyon is beletartozik: a közös Habsburg-állam magyarországi főképviseletében "mindvégig síkraszállt a birodalom fennmaradásáért, de egyben a magyar polgári fejlődésért, a magyar társadalmi megújulásáért" is, "Habsburg származása ellenére felkarolta a magyar reformmozgalmat..." (Akinek "elsősorban köszönhető, hogy Pest a 19. század első felében vidéki kisvárosból az ország politikai, gazdasági és szellemi központja...lett", akinek "érdemei Széchenyi Istvánéval mérhetők..."). Annyi bizonyos: József nádor tettei, személyisége azoknak a politikai impulzusoknak leghívebb foglalata, amelyekkel Bécs időről időre tényleges magyar nemzeti érdekeket is képviselt, amivel, egyebek mellett, a betelepült németség nemzeti integrációját segítette.Láttuk eme integráció egyik ágát - a magyar és egyéb nem magyar elemeiben fölénövő össztársadalomba történő, legkevésbé sem jeltelen beolvadást. Egy másik ág az irodalmi, művelődési dimenzióban szemlélhető. Ez az a szféra, ahol a magyar és német identitáskör hosszú évtizedeken át tartó nemzeti szimbiózisa szervesül. Az alkotó együttélés központi színtere pedig valóban Pest-Buda. Fried István, Mádl Antal, Szász Ferenc egy-egy, valamint Tarnói László három résztanulmánya (hatból öt csak a német kiadásban!), szóljanak bár a 18/19. századforduló irodalmi, színházi életéről, az 1840-es évek vagy a szabadságharc utáni évtizedek irodalmiságáról, egybehangzóan vonják le a következtetést a pest-budai német alkotókörök és az átváltozó Pestet központjává emelő magyar írótársadalom egybeszövődéséről: a közös törekvésekről, a témák cseréjéről, a két színházi szféra munkamegosztásáról, magyar és német családi hátterű szerzők kétnyelvű munkásságáról, számos német gyökerű alkotó magyar íróvá válásáról, a magyar irodalom közvetítésére felesküdt német fordítók, kritikusok tevékenységéről, azaz: arról a reprezentatív német-magyar interkulturalitásról, amely elélt egészen a 19. század végéig, sőt nyomelemekben az 1930-as évekig is fennmaradt (ld. Szász F.: A pest-budai német irodalom - 1850-1945, magyarul is). A legismertebb nevek a jelenségkörből, 1848/49 előtt: Majláth János, Mednyánszky Alajos, Toldy Ferenc; később: Budenz József, Dóczy Lajos, Falk Miksa, Hunfalvy Pál - vagy a 20. században: Balázs Béla, Hóman Bálint, Latzkó András, Lukács György, Thienemann Tivadar és mások. (A német etnikai gyökerű városi elem és a német nyelvi kultúrát felvállaló zsidó származású polgár egybemosódása - a régiótörténet e gyakori, félszeg kétértelműsége - kísért a tanulmányokban.) Külön említést érdemel a német-magyar művelődéstörténeti ágon is a könyv és a sajtó világa (a 15. századi Hess Andrástól kezdve, Soós I. több áttekintésében és más szerzőktől is) - a jeles osztrák-német-magyar irodalmi kapcsolatokat, ezen belül belkapcsolatokat teremtő Heckenast Gusztávval az élen (ld. elsősorban Mádl: A Heckenast Gusztáv-kiadó - Hídszerep németek és magyarok között, német nyelven). A 19. század és főképp az első felének német-magyar interkulturalitása különben a Budapest-kötetek keretein túl is (Fried I. és mások jóvoltából) általában pillanatnyilag a feldolgozottabb témák közé tartozik.
Az irodalmi körkép egy-egy pontján is felsejlik (már 1840 körül) a pest-budai és tágabb magyarországi német polgárság felmorzsolódásának, asszimilációjának árnyéka. A 19. század második fele kulturálisan már a defenzió szakasza. (Tarnói: "Nemzeti identitás a német nyelvű irodalom tükrében..."; Fried: "A pest-budai német polgárság az 1840-es években"; Fónagy Z. népességstatisztikai áttekintése ad végül kézzelfogható képet a visszaszorulásról.) Annál dinamikusabb részt vállal a nemzetgazdasági, műszaki evolúcióban, elfoglalva helyét a nemzeti közéletben, az össztársadalmi szerveződésekben, mozgalmakban is. Etnikai, nyelvi dinamikája egy időre átmenetileg valamelyest felfrissül a betelepedő ipari szakmunkásság világa felől. (Erényi Tibor: A németség, a szociáldemokrácia és a szakszervezeti mozgalom Budapesten.) A polgári mag ténykedése, szerepvállalása az országos politikában önálló áttekintés szintjén nem szerepel a kötetekben. A társaséletről viszont több beszámoló is megemlékezik. (Boros Marietta: A pest-budai német polgárok és parasztok viselete; Keszler Márta: Adalékok a Budapesten élő német ajkú lakosság táncéletéhez, szórakozási alkalmaihoz; Lauer György: A régi országos sváb bálok Budapesten; Schubert Ferenc: Soroksár zenei életéről.) A polgári szférán túli kitekintés azután az egykori külvárosok és elővárosok, a környező községek (ma részben fővárosi kerületek) fejlődésképeiben kap tágabb teret. Valamennyi referátum keretében város- és város-környék-történeti szempontból is újrafelfedezés értékű elem a kertkultúra és a századvégi filoxeravészig előtérben állt szőlőművelés és borászat. (Fehérvári/Fritz József, Fónagy Z., Reisz T. Csaba, Soós I. - Óbudáról és az egykorú városrészekről; Csoma Zsigmond: A budapesti és Budapest környéki németek mezőgazdasága és agrártársadalma...; Elmer István: Németek a hegyek két oldaláról; Lauer Gy.: Soroksár népi kultúrája és gazdasági élete; Werkli Flórián: Szőlőművelés, szüret, búcsú és ünnepi körmenet Óbudán.)
Az újabb korszakok, melyek a világháborúba és Ausztria-Magyarország széthullásába torkolló "hosszú 19. századra" következnek, a magyar környezetben felszívódó német, illetve német gyökerű városi lakosságnak már csak a maradékáról szólhatnak. A peremen láttatott falukörnyék - az 1945 utáni kitelepítésekig nagyjában intakt - németsége azonban képviseli a magyarországi sváb vidék népességét, melynek kisebbségvédelme a Trianon utáni Magyarországon - a kérdés külső és belső eredetű feszültségé
ből adódóan - nem szorítható le a politikai napirendről. Budapest most: az országos szerveződések és mozgalmak (utóbb a német nemzetiszocialista ideológiához pártolt) csúcsszerveinek székhelye. A korszakképet (Bleyer Jakab Népművelődési Egyesületétől az immár külső erőkre is támaszkodó Basch Ferencig és a Volksbundig, a kapcsolódó sajtó- és iskolaélet, a háborús események, az SS-sorozások stb.) Tilkovszky Loránt rajzolja meg, melyet, egyebek között az alapkérdéssé vált (Bleyer 1933-as parlamenti interpellációjával híven dokumentált) iskolaügy tárgykörében, az 1908-1944 között működött, nagy hírű Német Birodalmi Iskola, valamint a Német Tannyelvű Tanítóképző-Líceum (1940-44) története egészít ki (Ernst Deger, egykori tanár, illetve Donáth Péter tollából). Mindent összevéve egyébként a két háború közötti időszak bemutatása a legkevésbé egybefogott a gyűjteményben.A Budapest-kötet német kiadása a háborús évek vonatkozásában a katonasír-feltárások ügyéről és mai állásáról szóló beszámolóval bővült. Az 1945 utáni első, megtorlási időszak alapszámvetését
Hambuch Gézától kapjuk. A "németek és 1956"-téma Budapesthez kevéssé közvetlenül kötődő tárgynak bizonyul. (Két írás is foglalkozik vele: Szakolczay Attiláé és - a német kiadásban - Cseresnyés Ferencé; egybehangzó megállapításuk szerint "a menekültek sorában nem voltak a várt arányban németek...") Annál inkább az időben idáig tekintő sporttörténeti visszatekintés (Hoffer József: Német származású magyar labdarúgók). A "német" Budapest-történet fontos feladata, hogy elvezessen a máig - a 20. században túl sokat próbált, mára megfogyatkozott, de identitásában újradefiniált és újjáéledő kisebbség jelenbeli életéig. Ez a célkitűzése Lauer Gy. és Mayer Éva egy-egy összefoglalásának (A budapesti németség az 1970-1990-es években; Fővárosi német önkormányzatok), amelyek a félmúlt és a közelmúlt napi értesüléséből, tapasztalatából általánosan ismert, a rendszerváltás nyomán új lehetőségeket nyert változásokat és eredményeket tekintik át. (Közöttük a kisebbségi önkormányzat felállását a főváros 19 kerületében az 1994-es önkormányzati választások, illetve az egy évvel későbbi pótválasztások nyomán). Idekapcsolódik még Lunczer Teréz írása a Kossuth-Gimnáziumban 1973-ban indított német nemzetiségi tagozatról, mely magva lett az 1990-ben megnyílt önálló Német Nemzetiségi Gimnáziumnak. Számos, valamely szűkebb részterületnek szentelt összefoglalás a maga fonalán is eljut a máig, így például a kisebbségi vallási élet vonatkozásában, amely a háború óta csakis a rendszerváltás nyomán kerülhetett vissza normális feltételei közé (Budapesti Német Katolikus Lelkészség, Német Nyelvű Evangélikus Gyülekezet, Német ajkú Református Egyházközösség - a nyugalmazott vagy aktív vezetőlelkészek beszámolóiban), vagy az irodalmi, sőt képzőművészeti vonalon is megkísérelt és meglepő (nemcsak budapesti) eredményeket felmutató újrakezdés kapcsán (az irodalomszervező: Schuth János és a szakmai nevelő: Szabó János szemével - utóbbi: a német kiadásban).
Forrás: Németek Budapesten. Szerk.: Hambuch Vendel. Fővárosi Német Kisebbségi Önkormányzat. Budapest, 1998. 473 p.
Deutsche in Budapest. Zusammengestellt von Wendelin Hambuch. Deutscher Kulturverein. Budapest, 1999. 733 p.
Fordította: Komáromi Sándor