Botlik József

Már Trianon előtt elvégeztetett

Kárpátalja csehszlovák és román megszállása és elcsatolása.

(1919. január-szeptember)

It Has Already Been Decided Before Trianon. The Czechoslovakian and Romanian Occupation and Annexation of Transcarpathia

In the April of 1919 both the Czechoslovakian and the Romanian army broke through the boundary-line demarcated by the Great Powers and more than one year before signing the peace treaty they practically annexed Transcarpathia. They took over administration and the Czechoslovakian military authorities initiated military law in the territories occupied by them. The Ruthenian autonomy formerly granted by the Hungarian government had been eliminated by the occupation army and was not legally restored until the peace treaty, and even then with a more restricted sense of self-determination.

Ruszka-Krajna autonóm terület

1918. október 30-ról 31-ére virradó éjjel Budapesten győzött az őszirózsás forradalom, az egy héttel korábban, a Magyar Nemzeti Tanácsba tömörült pártokból koalíciós kormány alakult, elnöke Károlyi Mihály gróf (1875-1955) lett. A kabinetben "A Magyarországon élő nemzetek önrendelkezési joga előkészítésével megbízott (tárca nélküli) ministerré" Jászi Oszkárt (1875-1957) nevezték ki. (Az új főhatóság megszervezését, felépítését, személyzeti szükségletét és ügybeosztását memorandumban fogalmazták meg: MOL. mfilm: 7053. dob., 12. cím, I-IV. tét.) Ezt követően vidéken is sorra alakulnak a helyi nemzeti tanácsok, Munkácson például november 2-án "a város, (a) munkácsi-, (a) latorcai-, (a) szolyvai- és (az) alsóvereckei járásokra kiterjedő hatáskörrel." A tanácsba 63 tagot választottak (KTÁL., Fond 239., op. l., od. 3 B., nr. 7., 8.), 1919. február 28-án már városi néptanácsi tagokat nevezett ki Bereg vármegye kormánybiztos főispánja. (Uo.: nr. 25.)

Másnap, november 3-án a Padovában megkötött és másnaptól életbe lépő fegyverszüneti megállapodás elrendeli a Monarchia hadseregének visszavonását az 1914. évi határokra, ezzel Ausztria-Magyarország számára lezárult az 1914. július 28-i hadüzenettel indult világháború. A vereséggel egyértelművé vált a galíciai ukrán-rutén kérdés elszakadással, önállósodással való megoldása, amely az előjelek szerint a magyarországi rutének sorsát is befolyásolja. A Károlyi-kormány a nemzetek önrendelkezési joga alapján közelítette meg a nemzeti kérdést. A horvátok, a szerbek, a szlovákok és a románok még a magyar őszirózsás forradalom előtt megalakították nemzeti tanácsaikat, a rutének csak az utána következő héten kezdték szervezni szervezetüket.

November 9-én Ungváron több mint száz lelkész, ügyvéd, tanító, tisztviselő, valamint számos, falvakból felutazott résztvevő megalakította a magyarbarát irányzatú, 35 tagú Magyar-Rutén Néptanácsot, rövidített nevén a rádát. A tanács négy pontból álló programot fogadott el: 1. Ragaszkodás Magyarország területi integritásához; 2. Mindazon jogok követelése, melyeket a demokratikus Magyarország a nem magyar ajkú népeknek megadni szándékozik; Görög katolikus autonómia; 4. A ruténség szellemi és anyagi színvonalának emelésére szociálpolitikai reformok bevezetése. (Darás 1936: 98-99.) A testület alakulása napján táviratot küldött Károlyi miniszterelnöknek: "Tisztelettel közöljük, hogy f. hó 9-én Ungváron megtartott népgyűlésünkön megalkottuk a Magyarországi Ruthének Néptanácsát, mely örömmel üdvözölte az újjáalakuló, független Magyarországot. A magyarországi ruthén nép ragaszkodik ősi hazájához, Magyarországhoz és annak területi integritásához. Egyúttal tiltakozik minden olyan törekvés ellen, mely a magyarországi ruthének(et) a magyar hazától elszakítani kívánja, vagy amely a haza egységét veszélyezteti." (MOL., mfilm: 7052. dob., 11. cím., XVII-XVIII. tét., 230. sz. távir.) A néptanács elnökévé Szabó Simont, titkárává Volosin Ágostont (1874-1946 ) választották, az utóbbi két évtizeddel később, az 1938-1939 fordulóján száz napig fennállt mini-állam, Kárpát-Ukrajna miniszterelnöke volt.

Az ungvári rutén néptanácshoz a következő hetekben a szomszédos megyék községei, illetve az ottani néptanácsok is csatlakoznak. November 21-én a máramarosi rutén ráda is elfogadja az ungvári programot, benne a területi integritás elvét. Ez azért volt fontos, mert megerősödött az ország szétszakítására irányuló külső politikai propaganda. "A kívülről támadt idegen érdekek" ellen, amelyek "vármegyénknek Magyarországtól való elszakítását hangoztatják", már október 21-i, Máramarosszigeten tartott rendkívüli közgyűlésén állást foglalt Máramaros vármegye törvényhatósági bizottsága. Azért tartottak rendkívüli tanácskozást, hogy "a törvényhatósági bizottság ruthén és román nemzetiségű tagjainak alkalmuk legyen ezen támadással szemben érzelmeiket illetékes helyen nyilvánosságra hozni." Három rutén és két román képviselő hozzászólása után a testület feliratot intézett a kormányhoz, hogy gondoskodjon az ország integritásának védelméről. Egyben döntött, hogy hasonló felirat megtételére szólítja fel a ruténlakta vármegyéket. (Uo.: 8. cím, IX. tét., 266/1918. kgy.-20389/1918. alisp. sz. ir.)

Részlet Bereg vármegye törvényhatósági bizottságának Beregszászban tartott november 6-i rendkívüli közgyűlési határozatából: "...őseinktől reánk maradt magyar érzéssel...ezennel ünnepélyesen kijelentjük, hogy az ukránok, a galícziai ruthének azon törekvése ellen, hogy minket Magyarországtól elszakítva, Galícziához, jobban mondva, egy létesítendő Ukrán államhoz csatoljanak - a leghatározottabban tiltakozunk." A közgyűlésen a magyar haza mellett tesznek hűségnyilatkozatot az alsóvereckei görög katolikus magyarok képviselői, kijelentve: "az ukránokkal nem akarunk egy országot alkotni...hagyjatok minket békében!!!" (Uo.: X. tét., 836/N. M. 1918. XII. 13. sz. ir.)

A december 5-i Nagyszőlősön tartott gyűlésen 22 Ugocsa vármegyei község képviselői kimondták: "a sok méltatlanság ellenére is" Magyarország kebelében kívánnak maradni, és követik az ungvári néptanácsot. A csatlakozások a csehszlovák megszállás előtt két héttel, még december végén is folytatódtak. A december 12-én a kormányfőnek és Jászinak küldött táviratában a máramarosszigeti magyar "nemzeti tanács a ruthén néptanáccsal egyetértőleg a leghatározottabban tiltakozik, hogy a wilsoni elvek és a statisztikai adatok figyelembe vételével Máramaros vármegye Magyarország területéből elszakíttassék vagy idegen impérium alá kerüljön és a román hadsereg megszállja." A nemzeti tanács végrehajtó bizottsága kérte, hogy a kormány szervezze meg a vidéki propagandát és a küldöttek megválasztásánál hallgassák meg a véleményüket. (Uo.: 7051 dob., 7. cím, IX. tét., 823/N. M./1918. XII. l3. sz. ir.)

Az ungvári ráda - az iratban "magyarországi ruthén nemzet küldöttsége" - november 19-én emlékiratot adott át Jászinak, amelyben új, a ruszin néphez közelálló főispánok kinevezését kérte Ung, Bereg, Máramaros és Ugocsa vármegyék irányítására. Ezenkívül egy rutén ügyosztály felállítását követelte a kultuszminisztériumban, valamint "a ruthén nyelv és irodalom művelésére külön tanszék" létesítését a budapesti tudományegyetemen. A nemzetiségi minisztérium indoklása: "az ország északkeleti részén élő ruthénség főleg az önálló lengyel államalakulás felszívó ereje által állandó elszakítási törekvések célpontja, és éppen ezért a ruthén nemzet kívánságainak teljesítése elsőrendű államérdek." A kultuszminisztériumban szervezendő rutén ügyosztály vezetésére osztálytanácsosi rangban Sztripszky Hiadort, a felállítandó egyetemi rutén tanszékre Bonkáló Sándor egyetemi magántanárt javasolták. (Uo.:662/1918. XII. 5. sz. ir.) A javaslatok megvalósításának előkészítésével Szabó Oreszt, nyugalmazott Ung megyei főispánt (1867-193?) bízták meg, akit ekkor a Ruténföld központi kormánybiztosává neveztek ki. Az új tisztségviselő a következő napon Budapesten hozzákezdett a rutén önkormányzat megszervezéséhez. Tárgyalások és egyeztetések útján rövid időn belül kialakították az új főhatóság szervezetét és ügykörét. Eszerint: "az összes rutén ügyek a kormánybiztosság által intézendő, s csak fontosabb elvi kérdésekben kér a kormánybiztosság a minisztériumtól irányítást." (Uo.: 655/1918. XII. 4. sz. ir.)

E hírekre a munkácsi görög katolikus egyházmegyében működő papság is megfogalmazta követeléseit, és november 24-én ungvári lelkészek és szerzetesek Papp Antal (1867-1945) püspök támogatásával Papi Tanácsot alakítottak, amely csatlakozott a hasonló országos testülethez. Ugyanakkor a saját kívánságait kilenc pontba szedte. Közülük egy sem volt politikai jellegű követelés, valamennyi a papság helyzetét, illetve az oktatását érintette. (Pirigyi 1990. II: 72.) megvalósításukra az impériumváltozás következtében nem került sor. Szabó Oreszt november 29-ére Budapestre értekezletre hívta a kárpátaljai helyi rutén néptanácsok vezetőit és küldötteit a legfontosabb tennivalók meghatározására. A tanácskozáson Volosin ismét a területi integritás mellett kötelezte el magát, és kijelentette: "A rutén nemzet saját jól felfogott érdekében sem tér le ezeresztendős hagyományaitól. Nem lazítjuk az állami egységet, de egyházi és tanügyi téren, a közjog és a közigazgatás vonalain felállítjuk mindazon kívánságokat, melyek fejlődésünket biztosítják." (Darás 1936: 99.) Ezt követően Szabó Oreszt központi kormánybiztos december 10-én szintén a fővárosba, értekezletre hívta a magyarországi rutén vezetőket és képviselőket, hogy megvitassák, majd elfogadják az önkormányzati tervezetet, amelyet a magyar kormányhoz továbbítanak. (Domokos 1919: 22-23.) A mintegy félezer résztvevőt - a többségük jó eszű parasztember és erdőmunkás - a MÁV különvonata szállította Budapestre. A vasút igénybevételét a "katasztrofális szénhiányra való tekintettel" az államvasutak elnök-igazgatója, Vázsonyi államtitkár nem javasolta. A nemzetiségi miniszter, Jászi utasítására rendelték meg a különvonatot. (MOL., mfilm: 7052. dob., 8. cím, X. tét. 709/1918. XII. 7. sz. ir.)

A pesti vármegyeházán lezajlott tanácskozáson elfogadott dokumentum a "Ruszin nemzet programja". A dokumentum címében a miniszterelnökségen áthúzták a "Rutén" szót, és megjegyezték: "Elfogadták, hogy nem rutén, hanem ruszin" (Uo.: 8919.,d., sz. n. i.). Ezután váltakozva használják a két népnevet. Az ungvári Magyar-Rutén Néptanács, valamint a Papi Tanács kívánságai alapján tette közzé december 25-én az "Országos Törvénytárban" a Károlyi-kormány "A Magyarországon élő rutén nemzet autonómiájáról" szóló, két nappal előbb kelt 1918. évi X. néptörvényt. (Uo.: 6570/M. E. I. sz. ir.) A dokumentum a ruténeknek a beligazgatás, igazságszolgáltatás, közoktatás, közművelődés, a vallásgyakorlat és a nyelvhasználat terén önrendelkezési jogot biztosított, és kimondta: Máramaros, Ugocsa, Bereg és Ung vármegyék ruténlakta részeiből "Ruszka-Krajna (Ruténföld) néven autonóm jogterület (kormányzóság) alakíttatik." A törvény 4. és 5. §-a szerint az önálló ügyekben az autonóm terület törvényhozó szerve a rutén nemzetgyűlés, közös ügyekben - kül-, had-, illetve pénzügy, állampolgárság, magán-, illetve büntetőjogi törvényhozás, gazdasági, közlekedési és szociálpolitikai ügyek - a létesítendő magyarországi országgyűlés. A Ruszka-Krajna területén található államkincstári földek, bányák, erdőségek "a rutén nemzet törvényes képviseletének" tulajdonába kerülnek. Az autonóm vidéken élő nem rutén anyanyelvű lakosság helyhatósági és kulturális önállóságra tarthatott igényt. A terület legfőbb kormányzati szerve a budapesti székhelyű ruszka-krajnai minisztérium, illetve a közvetlen irányítást ellátó munkácsi központú ruszka-krajnai kormányzóság, amelyek rövidesen megalakultak. Élükre Szabó Oreszt, illetve Stefán Ágoston rahói ügyvéd került. A X. néptörvényt - "a Magyarországon élő orosz nép önrendelkezési jogáról" - budapesti, december 21-i (!) keltezéssel, a kormány tagjainak az aláírásával rutén/ruszin nyelven is megjelentették. (KTÁL., Fond 59., op. l., od. 3 B., nr. l. A néptörvény 12 §-ának részletes elemezése: Domokos 1919: 24-38.)

Az 1910. évi népszámlálás Ung, Bereg, Máramaros és Ugocsa vármegyékben 848 428 lakost mutatott ki: ebből 356 067 rutén, 267 091 magyar, 94 723 román, 93 047 német, 37 950 szlovák anyanyelvű. Az adatok azonban nem adtak pontos képet a nemzetiségi megoszlásról, mert a statisztikai felvétel az itt élő zsidókat, az ún. kazárokat - számuk 128 791 - részben a magyarok, részben a németek közé sorolta. A szomszédos - Zemplén, Sáros, Szepes, Abaúj - vármegyékben lakó rutének nem kötődhettek az autonóm területhez. Számuk a korabeli statisztika szerint megközelítette a 100 ezer lelket, róluk azonban a X. néptörvény nem rendelkezett: a Ruszka-Krajnán kívüli "ruténlakta területek" ügyét a békekötésig függőben hagyta.

Az ungvári (Magyar) Nemzeti Tanács december l2-én kelt és a kormányhoz intézett beadványában leszögezte: "elvárja...a magyarság jogát épp úgy elösmerteti, ahogy az ország más népeinek jogát." Indoklásában kérte, hogy "a statisztika szerint csaknem színmagyar" Ungvár - az 1910. évi népszámláláskor 16 919 lakosából 13 590 magyar (15 335 magyarul beszélő) volt - várossal és déli magyarlakta területeivel és más magyar vidékkel szervezzenek külön vármegyét. A kormány - "nem érintve a ruthén községeket kormányzó kormánybiztos jogait" - az utóbbi élére nevezzen ki magyar kormánybiztost, aki "a ruthén kormánybiztossal egyetértően és vele harmonikus egységben intézi a magyarság ügyeit." S Ung vármegye "esetleges cseh megszállása" csak a túlnyomó részben "tót" (szlovák) vidékre terjedjen ki, a "ruthén és magyar többségű községek a demarkációs vonalon kívül essenek." (MOL., mfilm: 7051., 4. cím, VII. tét., 174., illetv. 906/1918. sz. ir.-ok.) Az 1919 áprilisában tartott helyi tanácsválasztáskor Ugocsa vármegyében a magyar-rutén nyelvhatáron fekvő fontos vasúti csomópont, Királyháza - az 1910. évi népszámláláskor 3167 lakosa volt, ebből 2224 magyar (70,2 %), 932 rutén - és környéke lakosainak több mint 90 %-a a szavazóhelyiségekben emlékiratot írt alá, amelyben tiltakozott az autonóm területhez való csatolás miatt, és kinyilvánította: "továbbra is minden vonatkozásban az Anyaországhoz akarnak tartozni." (MOL. K 28. 1939-L-17939:19.)

Ruszka-Krajna területének kijelölése a több helyen nem egyértelmű nyelvhatár miatt nem volt egyszerű feladat. A késlekedés sok bizonytalanságot szült, ezért nem volt véletlen, hogy a nagyszőlősi Nemzeti Tanács 1919 első napjaiban táviratban sürgette a "ruszka-krajnai határok végleges megállapítását". (MOL., mfilm: 7053. dob., 14. cím., 60/19l9. I. 9. sz. ir.) Szabó Oreszt ezért január 8-án (40/1919. sz.) utasította Stefán Ágostont, az autonóm terület kormányzóját, hogy tegyen lépéseket a Belügyminisztériumnál "Ruszka Krajna határainak ideiglenes megállapítása iránt", s egyúttal készítsen javaslatot a választókerületek beosztására is. A kormányzó öt nap múlva jelentést tesz (sz. n. ir.) a következő megjegyzésekkel: a határt bizottság állapítja majd meg, "alapja a valóságos nyelvhatár, mely a statisztikaival nem mindenütt egyezik meg." Néhány magyar többségű város és község azért kerül Ruszka-Krajna területébe, mert körülöttük ruszin települések vannak. Ezenkívül ott találhatók a rutén többségű vármegyék közintézményei, és a Máramaros megyeieknek nem lenne kivezető útjuk az anyaországba, Ungvár pedig a ruszin kulturális intézmények központja. (KTÁL., Fond. 59., op. l., od. 3 B., nr. 4.)

Stefán Ágoston az iménti, 40/1919. sz. rendeletre hivatkozva küldte meg Szabó Oresztnek a ruszka-krajnai választási beosztást, amely szerint az autonóm területet 54 körzetre osztotta. (Uo.: nr. 41.) Az 1910. évi népszámlálás szerint a magyar többségű Nagyszőlősön (akkor 7811 lakosból 5943 magyar /78,08 %/, 1266 rutén, 540 német) nyugtalanság uralkodott a lakosság körében amiatt, hogy a város és környéke nem fog a rutén autonóm területhez tartozni, illetve a ruszka-krajnai határ kijelölésével kapcsolatban. Stefán kormányzó a köztársasági elnöknek, a belügyminiszternek és Szabó Oresztnek küldött táviratában leszögezte: "ragaszkodom ahhoz és államérdekből igen fontosnak tartom", hogy Nagyszőlős és vidéke Ruszka-Krajnához tartozzon. (KTÁL. uo. nr. 47., 350/1919. II. 24. sz. ir.) E feszültségek nem voltak véletlenek, ugyanis Munkácson kívül egyetlen város vagy számottevő nagyközség nem tartozott a kijelölt autonóm területbe, abból kirekesztette a Tiszát, a folyóval párhuzamosan futó vasutat, a vasúti gócpontokat, a bányákat, a megyeszékhelyeket, a felsőbb iskolákat, sőt "az egyetlen egyházi fórum" (ti. a munkácsi görög katolikus egyházmegye) székhelyét, Ungvárt is. Így "a Ruszka-Krajnáról lefaragott városok saját legtermészetesebb gazdasági körletükből szakíttatnának ki, hogy állami hivatalaikat, amelyeknek a ruszin területhez való kapcsolódás adta meg a létfeltételt, vidék hiányában el kell tőlük venni, ami által nemcsak e városok magyar jellege tűnik el, de magának a városi életnek feltételei is megszűnnek, és a hajdan virágzó kereskedelmi gócpontok a visszafejlődés és elsorvadás veszedelmének lesznek kitéve" - hangzott el az Országos Néptanulmányi Egyesület 1919. február 23-án, Ruszka-Krajnáról tartott vitaülésén. (Rusz. Kraj. Pol.. 1919:13.)

Bereg vármegye magyar közvéleménye a rutén autonóm terület megvalósításának tervét "erőltetett, olyan forradalami mozgalomnak tartotta, amihez magának a rutén népnek semmi köze sincs, s nagyon elítélte az egész akciót, bár semmi észrevétele nem volt az ellen, hogy a rutén népnek a múltban is tiszteletben tartott vallási, nyelvi, kulturális és nemzetiségi jogait a magyar állam intézményesen is biztosítsa. Ám különösen felhördült, mikor megtudta, hogy magyar vidékeket is oda akartak csatolni. Mozgalmat is indítottak e terv ellen, s elhatározták, hogy küldöttséget vezetnek Budapestre a kormányhoz, s bejelentik tiltakozásukat." (Kozma Gy. 1942: 147.) A magyarság e mozgalmába az 1841-ben alapított "Beregmegyei Kaszinó" is bekapcsolódott, és a fővárosba készülő delegációba három választmányi tagot jelölt ki. A Károlyi-kormány azonban nem fogadta a küldöttséget. A rutén autonóm terület létrehozására a magyar kormányzatot két döntő ok késztette: az egyik, hogy az önrendelkezési jog alapján állva, azt minden hazai nemzetiségnek meg kellett adnia. Nem volt véletlen Jászi kormányposztjának megnevezése az általa használt iratok nyomtatott fejlécén: "A Magyarországon élő nemzetek önrendelkezési joga előkészítésével megbízott minister". Ruszka-Krajna autonómiája másrészt azt igyekezett a külföld előtt bizonyítani, hogy az őszirózsás forradalommal 1918. október 31-én megalakult új magyar kormány nem azonosítja magát a korábbi kabinetek hegemóniára való törekvésével, és "a magyar nép, mely a maga kálváriáját a háború befejezése után kezdte el megjárni, teljes politikai érettséggel tért át egy magasabb állampolitikai berendezkedésre, és ezen a címen hivatottsággal igényli, hogy a románok, szerbek és csehek által elrablott területek lakosságát a békekonferencia a velünk való egyezkedési tárgyalásokra utasítsa." (Rusz. Kraj. Pol. 1919: 13.)

A rutén kormányzóságról hatályba lépett törvény alkalmából másnap, december 26-án az ungvári "Magyarországi Ruszinok Nemzeti Tanácsa" (ez azonos az ungvári Magyar-Rutén Néptanáccsal!) elnöke, Szabó Simon táviratában "a ruszin nép nevében hálás üdvözletét és köszönetét tolmácsolja a magyar nemzetnek...és ragaszkodását fejezi ki miniszterelnök úrnak és a kormányának...további tárgyi és személyi ügyek megtárgyalása és javaslatok tétele végett kiküldött bizottság 31-ére Budapestre utazik." (Uo., mfilm: 7052. dob., 8. cím., X. tét. 1084/1918. sz. ir., ill. 230. sz. távir.) A küldöttség Volosin vezetésével ment Ungvárról a fővárosba, és hivatalos tárgyalásai mellett másnap, 1919. január 1-jén titokban megbeszéléseket folytatott a budapesti csehszlovák konzullal, Milan Hodžával (1878-944), a háború alatti ún. bécsi "szlovák maffia" alapítójával, a Csehszlovákiával való megegyezés lehetőségeiről. A néptörvény rendelkezései alapján a magyar kormány kárpátaljai származású személyeket nevezett ki vezető állásokba. Ung vármegyében Legeza Pál, Beregben Kutkafalvy Miklós, Máramarosban Zombory Emilián lett a főispán, akiket 1919 januárjában már kormánybiztosként említenek az iratok. (Ez időben a két tisztséget általában már együtt használják.) A közigazgatás alsó hivatali beosztásaiban kötelezővé tették a rutén nyelv ismeretét a tisztviselőknek, hasonlóan a bíróságoknál. A vármegyéknél a rutén ügyekre külön előadókat neveztek ki. (Uo.: 7053. dob., 12. cím, I-IV. tét.) Stefán (a Kiáltvány aláírása szerint Stéfán) Ágoston kormányzó 1919 januárjában kiáltványt intézett "Ruszka Krajna lakosaihoz!", amelyben arra szólította fel az embereket, hogy mindenki a "napi munkáját még az eddiginél is fokozottabb szorgalommal végezze el. Mindenki dolgozzon...A Ruszka Krajna alkotását kimondó néptörvény csak útmutató és csak holt betű. Nekünk kell abba életet önteni. Nekünk kell az önrendelkezési jog alapján a teljes autonómiát megteremteni." (KTÁL. Fond. 59., op. l., ad. 3 B., nr. 3.) Február 11-én jelent meg a Budapesti Közlönyben a 928/1919. M. E. sz. kormányrendelet arról, hogy legkésőbb március 5-ig Ruszka-Krajnában választásokat kell kitűzni. Célja: "Arra az időre, amíg a ruszin nemzetgyűlés megalakulhat, Ruszin Kormánytanács szerveztetik, amely Ruszka Krajna kormányzati szerveinek működését ellenőrzi és a ruszin autonómia körébe vágó javaslatait a ruszkakrajnai miniszterrel közli." (Uo. nr. 40., 197/1919. III. 4. sz. ir.) A testület megalakítására február 17-ére Munkácsra hívtak össze értekezletet.

Az autonóm terület 11 polgári, nyolcosztályos iskolájában és két gimnáziumában bevezették a rutén nyelv kötelező oktatását. A görög katolikus népiskolák rutén jellegét is megteremtették, Lovászy Márton, a Károlyi-kormány kultuszminisztere 200 532/1918. számú rendeletével az I. és II. osztályban megszüntette a magyar nyelv kötelező oktatását. Az állami és felekezeti tanítók február 20-án Kurtyák János vezetésével - a két világháború között az Autonóm Földműves Párt vezetője, a rutén autonómia-mozgalom élharcosa - értekezletet tartottak a tanügyi állások betöltéséről. (Uo. nr. 5., 309/1919. II. 25. sz. ir.)

A Károlyi-kormánynak mindenekelőtt azért sikerült keresztülvinnie a forrongó országban Ruszka-Krajna megalakítását, mert a formálódó galíciai nyugat-ukrán állam - mely a szomszédok közül elsősorban tarthatott volna igényt a kárpátaljai ruténlakta vidékre - túlontúl gyenge volt ahhoz, hogy elképzeléseit ne csak papíron, hanem a valóságban is valóra váltsa. A Nyugat-Ukrán Köztársaság ekkor harcban állt Lengyelországgal, Romániával, később Szovjet-Ukrajnával is. Helyzete megkövetelte, hogy Magyarországgal jó viszonyt igyekezzen fenntartani. Az ukrán vezetők kereskedni akartak, azt remélték, hogy a magyar féltől megfelelő ellenszolgáltatás fejében utánpótlást, hadianyagot kaphatnak. Az északkeleti vármegyékre, illetve ezek egy részére Csehszlovákia és Románia is igényt tartott, de azok terveiben e periferikus terület felosztása, részben vagy egészben való megszállása távolabbi célkitűzést jelentett. (Siklós 1987: 264-265.)

Az események további alakulásában döntő szerepet kapott Északkeleti Felvidéken a csehszlovák és a román hadsereg megjelenése. A behatolás azonban nem volt előzmények nélküli: a galíciai Lembergben megalakult ukrán ráda már 1918. október 19-én kimondta a Kárpátokon innen és túl lakó rutének egy államban való egyesülésének az igényét, de a Monarchiától akkor még nem szakadt el. Hatására a Huszt környékén élő ukranofilek egy csoportja november 3-án már tanácskozott, majd 10-én kimondta az kijevi Ukrajnához való csatlakozást, sőt 17-én az ungvári néptanácsnak hadat üzenve Máramarosszigeten ukrán rádát alakított. Vezetői a Brascsajko-fivérek, Gyula és Mihály, akik a környék falvaiban ukrán tanácsokat szerveztek. Jászi nemzetiségi miniszter tanácsosa, Sztripszky Hiador megbízta Szarvady Kálmán lapszerkesztőt, hogy tárja fel a vidéken kialakult helyzetet, a nép hangulatát és működjön közre az ungvári rutén tanács november 24-i kiáltványának szétosztásáról, majd útjáról készítsen beszámolót. Szarvady december 4-én érkezett Husztra, hogy onnan társaival felkeresse a környék településeit - főbb állomásaik Nagyszőlős, Iza, Máramarossziget, Bustyaháza, Gyertyánliget, Tiszabogdány, Kőrösmező -, majd tapasztalataikról jelentést tettek a kormánynak. Különösen a szociális bajok miatt volt általános az elégedetlenség, ezért táptalajt talált a jobb életet ígérő ukrán propaganda. Az emberek földosztást vártak. Számos faluban tevékenykedtek ukrán agitátorok, de a cseh és román propagandisták is, akik "a magyar uralom alóli felszabadítást ígérve, a röpiratok millióival árasztják el a Kárpátokat." (KTÁL. Fond 59., op. l., od. 3 B. nr. 50., sztr. 17-30.)

Szarvady december 12-én Husztról külön helyzetjelentést tett az Országos Propaganda Bizottságnak. (MOL., mfilm: 7051. dob., 7. cím, IX. tét.) Az Ung vármegyei Mélyút község március 2-án föld kiosztását kérvényezte. (KTÁL., Fond 59., op. l., od. 3 B., nr. 18., 507/1919. III. l5. sz. ir.) Beregbükkös lakói április 18-án földosztó bizottság kiküldését kérték a ruszin népbiztosságtól. (Uo.: nr. 60., 1066/1919. sz. ir.) Májusban a Schönborn-uradalom azt panaszolta a ruszka-krajnai kormányzóságnál, hogy Kislécfalva, Csalánfalva, Ormód, Ploszkánfalva, Kisszolyva, Volóc, Hátmeg községek lakói önkényesen elfoglalták erdő- és legelőterületeinek egy részét, megakadályozásukra segítséget kért. (Uo.: nr. 51.; 1170., 55., 914/2/1919. sz. ir.-ok.)

A máramarosi ukranofil mozgalom 1919. január 21-ére Husztra nemzetgyűlést hívott össze, amelyen 420 küldött 175 város és falu képviseletében kimondta a Sz. Petljura főatamán vezette nyugat-ukrán állammal való egyesülést. Közben a Szepes, illetve Sáros vármegyében élő rutén értelmiség is szervezkedett. Az előbbiek 1918. november 8-án megalakították a rutén néptanácsot, amely már 19-én egyesült az eperjesivel, és Beszkid Antalnak, a görög katolikus püspökség jogtanácsosának a vezetésével létrehozta a Kárpátorosz Központi Néptanácsot. Ez utóbbi 1919. január 7-én követelte, hogy a csehszlovák katonai megszállás terjedjen ki az "Orosz föld egészére", vagyis a magyarországi ruténlakta területekre. Január 31-i nyilatkozatában viszont már kijelentette: "Mától kezdve a Csehszlovák Köztársaság autonóm részének tekintjük magunkat." (Szpivak 1969: 38-39.) Az eperjesi néptanács első követelése után néhány nappal a csehszlovák katonaság átlépte a december 23-i antantjegyzékben megállapított demarkációs vonal keleti szakaszát, az Ung folyót. Az olasz-cseh légionárius csapatok Ciaffi olasz ezredes vezetésével január 12-én vonultak be Ungvárra, ahol "az átmeneti napokban erősen kihangsúlyozták, hogy csupán rendcsinálás végett jöttek, s nem elfoglalni akarják a várost, hanem megszállani, nyugalmat teremteni". (Ungvár és Ung 1940: 55.) Ezzel a kezdetben ukranofil, a csehszlovák katonai előretöréssel fokozatosan csehszlovák orientációjúvá vált eperjesi rutén tanács programjának megvalósítása mind reálisabbá válik. Ebben a helyzetben az ungvári Magyar-Rutén Néptanács magyar területi integritás alapján álló politikája teljesen ellehetetlenült.

A máramarosszigeti ukrán ráda követeléseinek teljesítését a nyugat-ukrán állam igyekezett elősegíteni. A Tatár-hágón át egy ukrán légionárius zászlóalj tört be Kárpátaljára, és január 7-én megszállta Kőrösmezőt, majd a Tisza völgyében Tiszaborkút községnél védelmi állásokat épített ki. Miután hírül vették Ungvár csehszlovák megszállását, 14-én előrenyomulva elfoglalta Rahót, majd Nagybocskón át 16-án bevonult Máramarosszigetre. Közben - január 15-én - a Kárpátok túloldaláról, a galíciai Lavocsne állomása felől vasúton nyomult be egy ukrán alakulat, amelynek célja Munkács megszállása volt, ahol kirakott egy zászlóaljat, amely garázdálkodni kezdett. A munkácsiak (ekkor, és nem 1918 végén!) gyorsan nemzetőrséget szerveztek és csellel elfogták a Csillag-szállóban mulatozó ukrán tiszteket. A kaszárnyában vezetés nélkül maradt ukrán legénység megadta magát. A nemzetőrök vonatra ültették a lefegyverzett ellenséges alakulatot, és a megállapodás szerint fegyvereiket az utolsó kocsiba rakták, amelyet a nemzetőrök őriztek. Lawoczne határállomásnál azonban "tévedésből" lekapcsolták az utolsó vagont, így az ukránok fegyverek nélkül érkeztek Lengyelországba. (Voith 1939:168.) Az ukránok eközben vasúton egy századot toltak előre, amely birtokba vette a két fontos vasúti csomópontot, Bátyút és Csapot. Január 19-én azonban kénytelenek voltak visszavonulni, mert hírül kapták, hogy a Tisza völgyébe betört ukrán főerőt a román csapatok kiszorították Máramarosszigetről és Kőrösmezőig vetették vissza. (Hadtörténet 1941: 281.)

A magyar kormány ez időben jelentéktelen haderőt állomásoztatott Kárpátalján, ezek az ukrán csapatokkal szemben sem fejtettek ki ellenállást. Ennek oka, hogy a budapesti ukrán követ Károlyi miniszterelnököt jó előre tájékoztatta az akcióról. Jászi nemzetiségi miniszter a december 29-i kabinetülésen úgy vélte: ha az ország északi részeit nemcsak a csehek és a románok, hanem a lengyelek és ukránok is megszállják, "ez taktikailag előny a mi számunkra". Ezért arra utasítják a magyar haderőt: ha az ukránok összeütközésbe kerülnek a csehekkel és a románokkal, akkor "teljesen semleges magatartás tanúsítandó". Két hét múlva, 1919. január 16-án a 39. hadosztály-parancsnokság ebben a szellemben intézkedett. (Siklós 1987: 267., 272.) Az ukrán előretöréskor a helyi magyar katonai irányítás az ugocsai Nagyszőlősre települt át. Ezért került "tudomásvétel" megjegyzéssel irattárba Zombory máramarosi kormánybiztos két jelentése Kőrösmező ukrán megszállásáról, illetve Máramarosszigetre való betöréséről. (MOL., mfilm: 7053. dob., 12. cím., I-IV. tét., 182., 129., 131/1919. sz. ir.-ok.) A románok ilyen körülmények között szorították ki az ukrán csapatokat a Felső-Tisza völgyéből. Ekkor a folyó jobb partján csak Nagybocskó és környéke maradt román megszállás alatt, amely lehetővé tette az akkor mintegy tíz ezer lakosú Kőrőösmezőn 1918. november 9-én kikiáltott ún. "Hucul Köztársaság" további működését a településen és környékén. Ezt a formációt hucul nemzeti ráda irányította, amely külön milíciát szervezett, s ellenállt a magyar katonaságnak. A betört ukrán csapatok végleges visszavonulása után, 1919. február 5-től újra a hucul ráda kezébe került a "köztársaság", vagy "Kőrösmező-állam" igazgatása, amelyet június 11-én a román katonaság számol majd fel.

Visszatérve az ungvári eseményekre: a város elfoglalása után, 1919. január 14. és 23. között a csehszlovák haderő megszállta az Ung folyó vonalát. Erre az antanthatalmak 1918. december 23-i jegyzéke adott lehetőséget, amely Szlovákia ideiglenes határát a Dunától és az Ipolytól északra, Rimaszombattól délre és az Ung folyótól nyugatra állapította meg. A magyar haderő és a hatóságok január végére ürítették ki a demarkációs vonal mögötti területeket. Kárpátalja délkeleti részét, Nagybocskó vidékét - mint láttuk - a románok birtokolták. Ruszka-Krajna nagyobb részén a magyar közigazgatás működött tovább, és rutén autonómia kiépítése a fenti körülmények ellenére, ha vontatottan is, de előrehaladt. Közben Ungváron még létezett a rutén néptanács, amelynek titkára, Volosin 1918 végéig a magyar államhoz való hűségét hangoztatta, 1919 januárjában azonban már Kárpátalja Csehszlovákiához való csatolásának egyik leghangosabb szószólója. Február 1-jén Ungvárra érkezett Masarýk államelnök személyes megbízottja, Ferdinand Pisecký kapitány, a hadügyminiszter szárnysegédje, hogy a Magyar-Rutén Néptanácsnak átadja a philadelphiai, illetve a scrantoni egyezmény dokumentumait. Egyben felhívta a testületet, hogy kezdjen széles körű agitációt Kárpátalja Csehszlovákiához való csatolásáért. Három nap múlva a néptanács megváltoztatta nevét, s Ungvári Rutén Tanácsként működött tovább.

A csehszlovák hadsereg által megszállt - s elfoglalandó - terület közigazgatásának az átvételére február 21-én Ungvárra érkezett Moys "cseh zsupán", akit zenekar és katonaság fogadott. A vármegyeházán "tótul" (szlovákul) beszélt a tisztviselőkhöz, mire azok Bánóczyval az élen el akarták hagyni a termet. Erre a zsupán magyarul visszahívta őket, és felszólította a hivatalnokokat, tegyék le a hűségesküt Csehszlovákiára. Bánóczy kijelentette: "az erőszaknak nem fog engedni". A zsupán még aznap délután felfüggesztette állásából Bona rendőrkapitányt, a rendőröket lefegyverezték és kiutasították a városból. "A városi tisztviselőket fogva tartják. Ma akarják átvenni a vármegyei közigazgatást" - áll abban a jelentésben, amelyet február 23-án küldött Ruszka-Krajna kormányzósága Szabó Oreszt miniszternek. (KTÁL. Fond 59., op. 1., od. 3 B., nr. 64., 313/1919. sz. ir.) A csehszlovák katonai hatóságok már Ungvár elfoglalásakor statáriumot és sajtócenzúrát vezettek be a megszállt területeken. Az antanthatalmak Párizsban - elsősorban az Egyesült Államok és Franciaország szorgalmazására - csak hosszas vita után, március 13-án döntöttek arról, hogy Kárpátalja Csehszlovákiához kerül. Ezt megkönnyítette, hogy a terület jövőjéről kialakult vélemények abban megegyeztek: nem bízhatják az ott élő ruténok nemzeti önrendelkezésére hovatartozásuk eldöntését. Két nap múlva - március 15-én - már Ungváron tárgyalt Zsatkovics Grigorij, az amerikai rutének vezetője az eperjesi, az ungvári és a máramarosszigeti rádák egyesítéséről és egy esetleges népszavazásról.

A Magyar Tanácsköztársaság március 21-i kikiáltása után Szabó Oreszt nem fogadta el a felkínált rutén népbiztosi kinevezést, azt március 25-től Stefán Ágoston ruszka-krajnai kormányzó vette át. Ezután barátját, Kaminszky József ügyvédet nevezte ki az autonóm kerület székhelyének, Munkácsnak a politikai megbízottjává. A Bereg vármegye nagy részén, Ugocsában és Máramaros Tiszától északra eső nagyobb felén lévő autonóm területen a tanácskormány uralma mindössze negyven napig állt fenn, és gyakorlatilag a nemzeti önrendelkezés alapján építette tovább a rutén önkormányzatot. Elméletileg 20 130 km² területen, kereken 980 ezer lakossal hozta létre Ruszka-Krajnát, amely magába foglalta volna Máramaros megyét (annak déli izavölgyi, sugatagi járásai és a felsővisói járás hat községe nélkül), Ugocsa megyét, Bereg vármegyét (a mezőkaszonyi járás, a tiszaháti járás hat községe és Beregszász város nélkül), Ung megyét a nagykaposi járás kivételével; Zemplén megyét a bodrogközi, a sárospataki, a tokaji járások, továbbá a sátoraljaújhelyi járás 10 községe és Sátoraljaújhely város nélkül. Végül Sáros vármegyét az eperjesi, a kisszebeni, a lemesi és a girálti járások kisebb részét, továbbá Eperjes és Kisszeben városok nélkül. Az Északkeleti Felvidéken az így behatárolt terület lényegében a rutének lakta vidéket foglalta magában. (Pinczés 1999: 11.) A területi önkormányzatot Ruszka-Krajna ún. alkotmánytervezetében dolgozták ki. Ennek lényege: az önálló területi szövetség - Szamosztojnij Krajinszkij Szojuz - föderatív alapon tartozott a Magyarországi Tanácsköztársasághoz. Öt kerületre osztották volna, az első szakaszban három rutén kerületi tanácsot terveztek: a beregit Munkács, az ungit Szerednye és a máramarosit Huszt központtal. (Kővágó 1979: 76.)

A hadi helyzet miatt azonban ténylegesen csak 9 700 km² területen, 460 ezer lakossal jöhetett létre a rutén kormányzóság, így annak igazgatása csak részben épült ki. Stefán Ágoston ruszin népbiztos április 4-én táviratilag utasította Kaminszky József ruszka-krajnai politikai megbízottat, hogy rendelje el a beregi, az ungi és a máramarosi kerület (Ruszka-Krajnát nem megyékre, hanem ruszin kerületekre osztották) járásaiban a tanácsválasztások megszervezését. (KTÁL. Fond 59., op. 1., od. 3 B. nr. 47.) A községenkénti választásokat április 7-én kellett megtartani, amelyek nagyrészt rendben lezajlottak. Több alsóvereckei, ökörmezői járásbeli településen és másutt a tanácsok nem alakultak meg "érdektelenség miatt." (Uo.: nr. 56.) Csak a beregi és az ungi kerületben tudták megalakítani a tanácsokat április 14-én, illetve 23-án. Az autonóm terület kialakítását már március 27-28-án Ungvár-Antalóc körzetében, április 9-én Perecsenynél megzavarta a csehszlovák katonaság támadása, amelyet a tanácsköztársaság csapatai visszavertek. A Rutén Népbiztosság ezen a napon elrendelte a rutén vörös gárda felállítását. A katasztrofális közellátási viszonyok miatt elsősorban a földek megművelését ösztönözték és az élelmiszerellátáson igyekeztek javítani. Bereg vármegye direktóriumának március 26-i hirdetménye arra figyelmeztette a lakosságot: aki mulasztásból vagy hanyagságból nem végzi el kellőben ezeket a munkákat, azokat forradalmi törvényszék elé állítják. (Uo.: Fond 709., op. l., od. 3 B., nr. 60., 23/1919. D. sz. ir.) Beregszász városi népbiztosa, Katkó Gyula március 27-i felhívásban, illetve hirdetményében jelentette be, hogy a megyeszékhelyen a hadirokkantak, -özvegyek és -árvák között 10 ezer koronát, a rászorultak között pedig kedvezményesen, kg-onként 32 filléres áron burgonyát osztanak ki. (Uo., Fond. 384., op. 1., od. 3 B., nr. 39., 3452., 3608/1919. sz.)

A román hadsereg a teljes akkori demarkációs vonalon - Máramarossziget-Técső-Huszt-Szatmárnémeti-Nagykároly-Nagyvárad-Nagyszalonta-Arad - április 21-én újabb támadást indított, amelynek északi szakasza Ruszka-Krajnát is érintette. Ennek hírére Munkácson Bay Gábor, a város nyugalmazott polgármestere, nyugállományú huszárszázados vezetésével április 21-éről 22-ére virradó éjjel, három órán át tartó utcai harcokban 14 társával - főhadnagyok, zászlósok, polgárőrök - szembeszállt a 35-szörös (!) túlerőben lévő, jól felfegyverzett kommunistákkal. A harcok során 523-at közülük lefegyvereztek, és ugyanennyi kézi lőfegyvert, 2 revolvert és 4 géppuskát zsákmányoltak, eközben pedig 41 tisztet, 21 altisztet, 18 határrendőrt és 17 pénzügyőrt kiszabadítottak fogságából. (MOL. K 28. 102. t., 1940-L-15 246:42-50., Kárpáti Híradó 1939. aug. 19: 3.)

Két nap múlva, 23-án Ungvárnál a csehszlovák hadsereg tört be délkeleti irányban a rutén autonóm területre, s 28-án már Csap és Munkács között találkozott a román hadsereg egységeivel. A csehszlovákok még ezen a napon bevonultak Bereg vármegye második legnagyobb városába, ahol Kaminszky Ferenc zsupánnal az élen átvették a közigazgatást. Közben - április 26-án délután - a román csapatok a város által eléjük küldött parlamenterek élén elfoglalták Beregszászt, majd július 21-én éjjel váratlan parancsra kiürítették a várost, ahová másnap délután bevonultak a csehszlovák csapatok. Parancsnokuk, Hostas ezredes és Kaminszky zsupán a tisztviselői karral letétette a hűségesküt a Csehszlovák Köztársaságra. A városban a cseh közigazgatás magyar hivatalnokok alkalmazásával indult meg. (Kozma Gy. 1933: 141-142., l53., 165.) Közben Csap környékén május 2-ig álltak ellen a magyar csapatok, visszavonulásukkal Kárpátalján véget ért a tanácskormány 40 napig tartó uralma.

A csehszlovák katonai hatóságok az elfoglalt kárpátaljai területeken statáriumot vezettek be, amelyet fokozatosan az egész vidékre kiterjesztettek. (Csak három év múlva, 1922. április 27-én hirdették ki a statárium és a sajtócenzúra megszüntetését Kárpátalján.) 1919. május 8-án ilyen körülmények között ültek össze az ungvári vármegyeháza épületében - melyet a nyomaték érdekében csehszlovák légionárius katonaság vett körül - a helyi, a máramarosszigeti és az eperjesi néptanácsok képviselői. A három szerveződésből megalakították a Központi Ruszin Nemzeti Rádát. Az addig működött szervezetek tevékenységét Szabó Simon méltatta, majd Hadzsega Illés szólalt fel, aki széles körű kárpátaljai autonómiát követelt: a had-, a pénz-, illetve a külügy kivételével teljes önállóságot, a hadseregnél ruszin vezényszót, ruszin nemzetiségű katonatisztek alkalmazását, Volosin pedig görög katolikus egyházi autonómiát és rutén egyetemet. Ezt követően bemutatták "a (rutén) nemzeti élet megindítására" Amerikában gyűjtött 2,5 millió koronát, és bejelentették az első rutén bank megalapítását 5 millió korona alaptőkével. A népgyűlés végül kimondta Kárpátalja Csehszlovákiához való "önkéntes" csatlakozását, amelyet 14 pontba foglalt. Ezek közül az első kijelentette: "A ruszinok a Cseh-Szlovák-Ruszin Köztársaságban független államot alkotnak". Területi autonómiával egybekötött kulturális autonómiát igényeltek Kárpátalján önálló nemzetgyűléssel, Ungvár székhellyel, valamint teljes belügyi, nyelvi, iskolai és egyházi önállóságot. (Ungvár és Ung 1940: 55-56.)

A központi ráda azonban nem döntött a két legfontosabb ügyről. Nevezetesen: az önkormányzat tartalmi részéről és Kárpátalja határáról Csehszlovákia kebelében, amely a következő két évtizedben - az ország felbomlásáig - állandó feszültségek forrása lesz. A viták abból eredtek, hogy az ekkor körülhatárolt Kárpátalja területéből kimaradtak a kettészakított Zemplén vármegye északi részén élő rutének. A másik sarkalatos kérdés az önkormányzat volt, amelyet minden csehszlovák-rutén egyezmény hangsúlyozott. Csak az 1919. szeptember 10-i Saint-Germain-en-Laye-i szerződéssel került nemzetközi jogi értelemben, de facto Csehszlovákiához Kárpátalja. Az egyezmény II. fejezetének 10-13. cikkelye is kötelezte az országot arra, hogy Podkarpatska Rus területén autonóm rutén tartományt létesítsen. (Halmosy 1983: 89-93.) Ez azonban nem valósult meg, sőt a vidéket elárasztotta és kizsákmányolta a cseh kolonizáció.

Irodalom

Darás Gábor: A Ruténföld elszakításának előzményei (1890-1918). Bp. 1936.

Domokos László: Ruszka-Krajna a népek ítélőszéke előtt. Bp. 1919.

Hadtörténet: A Felvidék és Kárpátalja hadtörténete 1914-1918. Szerk.: De Sgardelli Caesar. Bp. 1941.

Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1918-1945. Bp. 1983.

Kozma György: A Beregmegyei Kaszinó százéves története. Bp. 1942.

Egy vármegye harca és haldoklása. Szentes. 1933.

Kővágó László: A magyarországi Tanácsköztársaság és a nemzeti kérdés. Bp. 1979.

Pinczés Zoltán: Kárpátalja gazdasági életének természetföldrajzi alapjai. In: Kárpátalja. Szerk.: Boros László. Nyíregyháza. 1999.

Pirigyi István: A magyarországi görög katolikusok története. II. köt. Bp. 1990.

Ruszka-Krajna politikai jelentősége. Domokos László, György Endre és mások nyilatkozatai. Bp. 1919.

Siklós András: A Habsburg-birodalom felbomlása (1918). Bp. 1987.

Szpivak B. -Trojan, M: Felejthetetlen 40 nap. (Az 1919-es tanácshatalomért a Kárpátontúlon vívott harc történetéből.) Uzshorod. 1969.

Ungvár és Ung vármegye Szerk.: Csíkvári Antal. Bp. 1940.

Voith György: 20 év története. Munkács. 1939.

Volosin, Avgusztin: Szpominy. Uzshorod. 1923.

Vissza