A baskír parasztság a NEP korszakában

Zaripova, R. K.: Baškirskoe kreszânstvo v period NEP-a. = Otečestvennaâ istoriâ. 1999. 6. no. 135-138. p.

 1921 igen nehéz év volt Oroszország számára, nemcsak a pusztító polgárháború következményei miatt, de azért is, mert egy központosított elosztó gazdaságról át kellett térni a piacgazdaságra. Még bonyolultabbnak bizonyult ez a feladat Baskíriában, ahol a lakosság 94%-a külterjes gazdálkodású és patriarchális közösségekből álló falvakban lakott. Ezen túl közvetlenül a NEP-et (Új Gazdasági Politika) megelőző években Baskíria igen aktív harci események színtere volt. (A baskír miniszterelnöknek, Zeki Velidi Togannak meghatározó szerepe volt a Volga menti polgárháborúban. Előbb a fehérek, majd a vörösök oldalán harcolt igen komoly erőt képviselő, képzett és fegyelmezett seregével, majd tetteinek "eredményét" látva Turkesztánba menekült, ahol a baszmacsok Moszkva-ellenes harcában vett részt!) Az ezzel is összefüggő 1921-es éhinségnek az ún. Kis-Baskíriában áldozatul esett a lakosság közel 27 százaléka.

Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a NEP bevezetése Baskíriában hosszabb ideig tartott, mint az ország más területein. Az objektív okok mellett ebben közrejátszott az a tény is, hogy a köztársasági párt- és tanácsi szervek gyengének bizonyultak a feladat megoldására. A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy ebben az időszakban megnövekedett a hagyományos faluközösségek szerepe. A falugyűlés mint a paraszti önigazgatás hagyományos formája lényegében minden, a falu életét érintő kérdésben döntött, beleértve a vallás, a művelődés és a joghatóság kérdéseit is. Még 1927-ben is azt jelentették az Ufa kantonból, hogy a helyi szovjet semmiben sem dönt a falutanács megkérdezése nélkül. A falugyűléseket gyakrabban hívták össze, mint a tanácsüléseket (56 : l6 arányban). Figyelemre méltó, hogy ez a hatalommegosztás alapjában véve békés volt. A "kettőshatalom" gyakran abban is megnyilvánult, hogy a tanács szemet hunyt a helyi lakosságot pozitívan érintő szabálytalanságok felett. Egészében a közösségi önigazgatás hamar alkalmazkodott, szovjet formát öltött, és a változó és idegen világban a parasztság védelmezője lett, az új gazdasági formák pedig szervesen beépültek a hagyományos társadalmi-gazdasági rendszerbe.

A klimatikus és gazdasági körülmények a keleti, erdős és sztyeppés hegyi területen a külterjes földművelés mellett elsősorban az állattenyésztésnek kedveztek, nagy földterület-igénnyel, míg az északnyugati területeken a kisebb terület-igényű növénytermesztés volt a jellemző. A köztársasági vezető apparátus ezt figyelembe is vette, és az előbbiben 25, a másodikban 5 gyeszjatyina földminimumot írt elő. Ennek kijelölését azonban akadályozta az éhségévekben nagy számban beáramló migránsok erőszakos földfoglalása, erőszakoskodásaik. A földviták 40,7%-a különböző nemzetiségek közti konfliktust rejtett. (A jobbágyrendszertől már a 18. században elbúcsúzó, törzsi arisztokráciáját, nemzetségek szerinti tagolódását egészen a forradalmakig megőrző, eredetileg finnugor származású, a tatár írásbeliséget magáénak való s csak 1923-ban nemzetté nyilvánított baskírok eredeti szállásterületeiken abszolút többséget képeztek, csak néhány orosz kereskedő és hivatalnok élt falvaikban. A húszas évektől kezdődő orosz beáramlás következtében azonban ma Baskíria közel négymilliós lakosságának csupán egyharmadát teszik ki.)

Az eredendően állattenyésztő baskíroknak nem volt megfelelő felszerelésük a föld megműveléséhez. Elterjedt ezért a földbérlet és a bérmunka, azok minden szociális vonatkozásával. Különösen jellemző volt ez a hegyvidéki területekre, ahol teljes baskír falvak adták bérbe földterületüket az orosz bérlőknek. Nem ritkán éppen saját földjükön vállaltak bérmunkát, igen kis munkabérért. A baskír parasztság lényegében saját hagyományos életmódjának és társadalmi berendezkedésének lett az áldozata.

A társadalmi viszonyok szabályozására az alapvetően osztályszempontú adórendszer szolgált. S bár a keleti kantonokban állapították meg a legalacsonyabb adót, a baskír parasztok ennek megfizetésére sem voltak képesek, a termés gyakran kevesebbnek bizonyult, mint a lerovandó adó. Ennek a következménye lett az éhínség, a munkát adó iparterületekre való elvándorlás, a gazdaságok és családok széthullása.

Az önvédelem egyik formája a vagyon és a termés eltitkolása volt. A bérlők munkásaikat nem vallották be, azok pedig abban bíztak, hogy szegénységük okán adójukat úgyis elengedik. Racionális volt ez a viselkedés, hiszen a kulákgazdaságok adója előbb 17-szeresen, az évtized második felében 29-szeresen múlta felül az átlagot.

Jellemző volt a NEP korszakában a spontán kooperáció, bár a nehéz gazdasági körülmények miatt Baskíriában ez mérsékeltebb volt. (1928-ban a köztársaságban ezek aránya 28,4%, míg Oroszországban 53,7%). Specifikus volt a társadalmi rétegződés is. A baskír parasztok nagy része a szegény vagy napszámos réteghez tartozott, de a középparasztok gazdasági helyzete sem volt jobb az orosz szegényparasztok életszínvonalánál. Mint az egész országban, itt is tapasztalható lett a középparaszti gazdaságok térhódítása, az objektív körülmények miatt azonban a NEP-korszak végére mégis nőtt a szegényparasztok aránya.

Az a kettősség, amely minden hagyományos paraszti életformában élő emberre jellemző -, hogy ti. egyszerre volt közösségi ember, a kollektív gazdaság híve, valamint individualista tulajdonos -, még inkább jellemző volt a baskír falura, amelynek lakói képtelenek voltak a felgyorsult társadalmi események befogadására. A fiziológiai normák határán élő, alacsony termelékenységgel és kevés elkötelezettséggel dolgozó parasztok "nem váltak a szocialista felhalmozás eszközeivé".

Fordította: S. Benedek András

Vissza