A kárpát-medencei magyarok önrendelkezési tervei

Ríz Ádám: Az 1990 óta született autonómia-koncepciók összehasonlítása. = Korunk, 3. folyam, 11. évf. 2000. 2. sz. 79-87. p.

A kárpát-medencei magyarok autonómia-elképzelései minden közösség esetében az identitásválasztás szabadságából mint egyéni jogból indulnak ki. Erre az alapra épül a kollektív, esetenként a nemzetközi jog által garantált, kizárólag csoportosan gyakorolható egyéni jogok rendszere.

A nemzeti kisebbség fogalmának meghatározására az erdélyi és felvidéki tervezetek vállalkoztak; a Vajdaságban és Kárpátalján az összeállítók eltekintettek a definiálástól. A legrészletesebb meghatározás az erdélyi Szilágyi N. Sándor munkája: ő az önazonosság belső és külső (elismerés) tényezői mellett a kritériumok közé sorolja az illetékesség időtartamát (legalább száz év) és a számosságot (legalább ezer fő) is. A szintén erdélyi Csapó József szenátor meghatározásában a magyar nemzeti közösség mint autonóm politikai alany jelenik meg. A legátfogóbb meghatározás Szlovákiában született, és az Együttélés 1994-ben készített alkotmánytörvény-javaslatában öltött testet. "A Szlovák Köztársaságban élő nemzeti és etnikai közösségek... a Szlovák Köztársaság területén számbeli kisebbségben élő azon állampolgárok szervezett közösségei, amelyek nemzeti és történelmi hagyományaik, nyelvük, kultúrájuk ... alapján különböznek a szlovák nemzettől"(kiem. Ch. Gy.).

A kisebbségi jogalkotás első megjelenését a két világháború közötti észt alkotmányban találjuk, amely a személyi elvű autonómián építi a kisebbségi intézményrendszert. Ez (természetesen) a lakóterületekhez nem kötött országos kisebbségi önkormányzatot jelent. A magyar koncepciók abból a szempontból egységesek, hogy közösségek körében általános és titkos választás útján kell önkormányzatokat létrehozni, abban azonban jelentős különbségek mutatkoznak, hogy ki választhatja meg az önkormányzati képviselőket.

Léteznek olyan tervezetek, amelyek elengedhetetlennek tartják a regisztrációt mint az önmeghatározás egyetlen egzakt módját. Egyértelmű regisztrációt s igényt tartalmaz a kárpátaljai magyar autonómiai modell kettős nemzetiségi katasztere (külön a felnőttek, külön a kiskorúak számára). A VMDK viszont csak a szabad akaratból hozott nyilatkozatot követő nyilvántartásba vételről beszél.

A szlovákiai koncepcióban nem szerepel a regisztráció igénye, viszont a romániai magyar közösség tervezete olyan kataszterről szól, amely a magyar identitású romániai választópolgárok önkéntes bejegyzése alapján jön létre. Akik jogosultságot szereznek a kataszterbe való bekerülésre, ún. szavazókártyát kapnak. Léteznek azonban ellenzői is a nemzeti kataszter létrehozásának. Így Gulácsi Géza, a KMKSZ egyik vezetője szerint "... a kulturális autonómia szervei ... köztes területként működnek, megválasztásuk alapját ... az általános választójognak kell képeznie, és semmiféle nemzetiségi cenzus nem alkalmazható". (Kiem. Ch. Gy.)

Az országos önkormányzati testületek jogi keretei éppúgy hasonlítanak egymásra, mint a magyarországi kisebbségi törvényre. Legfontosabb szervük a képviselő-testület, amely tagjai közül végrehajtó testületet választ. A feladatok minden közösség esetében négy ügycsoportba sorolhatók: 1. A magyar nyelvű oktatás irányítása. 2. A magyar nyelv hivatalos használatának szabályozása. 3. A magyar nyelvű tájékoztatás biztosítása. 4. A magyar kultúra védelme, fejlesztése.

Az egyes tervezetekben egymástól igen eltérő olyan nemzetiségi arányértékek szerepelnek, amelyek a hivatalos nyelvhasználatot garantálják. (Romániában Szőcs Géza tervezete 15%-ot, megyei szinten 3%-ot ír elő; az RMDSZ anyaga 10%-ot tartalmaz, Szlovákiában a 20% feletti arány teljes, 5% felett részleges kétnyelvűséget határoz meg; az Együttélés és a Magyar Koalíció 10-10%-ot ír elő; a VMDK és a VMSZ 5-5%-ot regisztrál úgy, hogy az utóbbi esetben legalább 500 főt érintsen a törvény az adott településen, a KMKSZ három fokozatot jelöl meg: 7% felett kötelező kétnyelvűséget, 4-7% között a kisebbség nyelve ún. kiegészítő nyelv, 1-4% között pedig ún. védett nyelv.

A regionális autonómiával rendelkező területek csak úgy jöhetnek létre, ha bővítik az önkormányzatok hatókörét, a magyar többségű településeken pedig megadják a különjogokat számukra. A földrajzilag egymáshoz közeli, hasonló státusú települések szabad társulásával jön létre az autonóm terület. Ebbe a kategóriába tartozhat a magyar kisebbségek szempontjából a Székelyföld, a Felvidéken szinte a teljes határ menti sáv, a Vajdaságban Észak-Bácska és a Tisza menti települések, Kárpátalján a beregszászi járás.

Az egybefüggő autonóm terület és a szórvány vidék között átmenetet képeznek azok a szórványban elhelyezkedő, de magyar többségű települések, amelyek földrajzi adottságaik miatt nem tudnak csatlakozni önálló magyar területi egységhez. Ezek az ún. sajátos jogállású vagy különleges státusú települések.

Azokon a településeken, ahol a magyarság csupán szórványként van jelen, ott a települési képviselet keretében, ún. szószóló látja el a magyar kisebbség érdekképviseletét.

Minden típusra jellemző, hogy a magyar autonómia döntései, határozatai felett az állam csak törvényességi és pénzügyi-gazdálkodási felügyeletet gyakorol.

Cholnoky Győző

Vissza