A kelet- és közép-európai emigráns irodalom: A múlt, a jelen és a jövő

 East and Central European émigré literatures: Past, present - and future. In memory of Dr Igor Hájek (1931-1995). Ed.: Dewhirst, Martin, Rogashevskii, Andrei. = Canadaian-American Slavic Studies. 1999. vol. 33. no. 2-4.

A folyóirat összevont száma egy 1995. november 26-án Glasgowban megtartott konferencia anyagát tartalmazza. A tanácskozás címe A kelet- és közép-európai emigráns irodalom: A múlt, a jelen és a jövő. A konferenciát Igor Hájek cseh tudós, újságíró és fordító emlékének szentelték, aki a glasgow-i egyetemen tanított, és a téma elismert szakértőjének számított.

A kötetben található tanulmányok négy csoportra oszthatók. Az első részben az emigráns cseh irodalom fogadtatásáról és hatásáról olvashatunk. Itt található Zuzana Stolz-Hladká előadásának szövege Věra Linhartova munkásságáról. A második rész a lengyel emigráns irodalommal foglalkozik. Ilyen például Małgorzata Czermińska tanulmánya, amely ennek az irodalomnak az anyaországban való fogadtatásáról szól. A következő egység összehasonlító tanulmányokat tartalmaz. Itt olvasható Gömöri György írása, amelyben egy lengyel és egy magyar emigráns folyóiratnak a másik nemzet irodalmában betöltött szerepéről szól, illetve Robert Porter tanulmánya, amely cseh, orosz és angol emigráns írókkal foglalkozik. A negyedik, egyben legnagyobb rész az északi szláv népek emigráns irodalmáról tartalmaz írásokat. Oleksa Semenchenko ukrán emigráns költők egy csoportjának munkásságát ismerteti, Arnold McMillin pedig három belorusz költőről ír. Az emigráns orosz irodalommal több tanulmány is foglalkozik, Alekszandr Zinovjev Az orosz nyelvű emigráns irodalom címmel publikált a témáról, Vlagyimir Orel pedig az Izraelben élő orosz emigráns írókról tartott előadást.

A kötetben található 19 tanulmány akárha rövid bemutatása is szétfeszítené az ismertetés kereteit. Ezért ízelítőül Gömöri György tanulmányát választom, annak magyar vonatkozása miatt. (Írója jelenleg Cambridge-ben él.)

Cikkének címe: Két emigráns újság: a Kultúra (lengyel) és az Irodalmi Újság (magyar) nézőpontból. A lapok történetének ismertetésén keresztül a két emigráns irodalom egymásra és a másik országra gyakorolt hatását mutatja be.

A lengyel újságot, a Kultúrát a nyugati emigrációban alapították 1947-ben, míg az Irodalmi Újságot még a kommunista Magyarországon, majd Nyugaton indították újra 1957-ben. Történetük különbözőségére magyarázat lehet az, hogy bár anyaországuk történetében sok a hasonlóság, a két emigráció ugyancsak különbözik egymástól. Lengyelország kommunizmus elől menekülő emigránsai ugyanis több mint egy évszázados hagyományra tudtak támaszkodni, amikor Nyugaton élve írásaikkal az anyaország szovjet hatalom alóli felszabadulásáért küzdöttek. Lengyel emigránsok ezt tették már a 19. század eleje óta Nyugaton, s nemcsak a lengyel irodalom fejlődésére voltak nagy hatással, hanem általában véve az anyaország politikai közérzetére is.

Ezzel szemben a magyar emigráció első nagy hulláma 1919/20-ra esik (a rend kedvéért: a politikai elitet és "holdudvarát" tekintve az első nagyobb hullámban kirajzó csoport a Kossuth-emigráció volt 1849-ben - a szerk.), amikor baloldali gondolkodású értelmiségiek menekültek el a fehérterror elől Nyugatra, így Lukács György, Balázs Béla és Korda Sándor nemzetközi karriert futhatott be. A háború alatt is többen elhagyták az országot, köztük Bartók Béla. (Egészítsük ki a sort a gazdasági kényszer hatására emigrált tömegekkel és a szülőföldjükről elüldözöttekkel: utóbbiak egy része is nyugatra került. - a szerk.) A világháború utáni többpárti demokrácia nem volt hosszú életű, a Kommunista Párt 1948-as hatalomátvétele után sokan távoztak önként Magyarországról, pl. Márai Sándor. 1956-ban körülbelül 200 ezer ember hagyta el az országot, köztük sok író is. Ők teremtették meg az emigráns magyar irodalom szervezeti kereteit, és elindult folyóiratuk, az otthon beszüntetett Irodalmi Újság.

A lengyel emigráns irodalmi lapot, a Kultúrát, bár Rómában alapították, Franciaországban adták ki, mert főszerkesztője, Jerzy Giedroyć ide költözött át. A szerkesztő keményen dolgozott azért, hogy megőrizze a lap függetlenségét. Össze akarta gyűjteni a legjobb emigráns írókat folyóirata számára, majd később, amikor már lehetett, nemcsak az emigránsokat, hanem az anyaországban élőket is. Utóbbiak természetesen álnéven publikáltak. Irodalmi célja mellett politikai célja is volt, ragaszkodva a lengyel emigráns tradícióhoz, amely tollal is harcolt országa függetlenségéért. Ez a cél pedig nem volt más, mint ahogy egy amerikai elemző írta, "Kelet-Európa problémájának revizionista megközelítése", vagyis a térségben uralkodó szovjet befolyás megszüntetése és az országok tényleges függetlenségének kivívása.

Az újság történetét négy fő periódusra oszthatjuk. 1947 és 1956 között az építkezés folyamata zajlott. Számos olyan lengyel kiválóság találta meg a folyóiratot, aki máshol nem jelenhetett meg, pl. Gombrowicz vagy Czesław Miłosz. 1956 és 1960 között a szerkesztők kihasználták az anyaországban uralkodó enyhültebb légkört, és nagyobb számban jelentették meg otthon maradt értelmiségiek írásait. 1960-tól, amikor a lengyel rezsim a keményebb politikára tért vissza, a lap erős kelet-európai irányultságot vett fel, így számos más nemzetiségű író is itt közölt cikket. 1969 után aztán ismét lengyel szerzők és témák felé fordult a lap. A lapot végig az jellemezte, hogy bármilyen témával is foglalkozott, mindig a legmagasabb színvonalú írásokat közölte csak, lehettek azok irodalmi megnyilatkozások vagy politikai cikkek.

Érdemes kihangsúlyozni, hogy kifejezetten magyar szempontból is fontos ez a lengyel lap. Egyrészt példát adott a magyar emigránsok számára. Másrészt pedig szövetségest találtak benne a Magyarországot szovjet befolyás alól mentesíteni akaró és ezért tenni is tudó magyar emigráns írók. Az 1956-os lengyel események és a magyar forradalom bukása megmutatták, hogy egyedül egyik ország sem képes kiszabadulni a bolsevik kötelékből, szükség van tehát egymás támogatására. Ezt a Kultúra szerkesztői is felismerték, a lap sokat foglalkozott magyar témákkal, különösen az 1956-os forradalommal.

Magyarország ezenkívül hídszerepet is betöltött az emigráns és az anyaországi lengyelek között, akik az 1960-as évek végétől itt tudtak találkozni egymással. A Magyarországba behozott újság példányai így aztán eljutottak Lengyelországba is.

Az Irodalmi Újság némiképp más utat járt be, de a lengyel lappal azonos célokért küzdött. Magyarországon alapították 1950-ben, és 1956-ig nagy szerepet játszott a magyar irodalomban. A szovjet intervenció után megszűnt létezni a lap Magyarországon, de már 1957. március 15-én egy bécsi számmal szimbolikusan, majd májusban Londonban valóságosan is újraindították, immár az emigráns magyar irodalom lapjaként. Londonban kéthetente, majd 1962-től Párizsban havonta jelent meg, ahol Faludy György helyett Méray Tibor lett a szerkesztője. Az Irodalmi Újság minden magyar író számára nyitva állt, az 1970-es évektől az anyaországból is kaptak írásokat. Az otthoniak persze csak álnéven publikálhattak, egészen a rendszerváltás előtti időkig, amikor már feltűntek a valódi nevek is a lapban, pl. Demszky Gáboré.

Lengyel nézőpontból szemlélve az Irodalmi Újság működését hangsúlyozni kell, hogy Lengyelországgal és a lengyel irodalommal sokat foglalkozott. Már a bécsi bemutató számban is szerepelt egy lengyel költő, Adam Ważyk verse, amelyet a magyar forradalom hatására írt. Követte a lap a lengyelországi változásokat, a Szolidaritás megmozdulásairól szinte azonnal tudósítottak. Végül a modern lengyel irodalmat az itteni magyar fordítások révén ismertették meg a hazai közvéleménnyel.

Befejezésül talán levonható az a következtetés, hogy a két emigráns lap, a Kultúra és az Irodalmi Újság tevékenyen részt vettek nemcsak saját, hanem a másik nép irodalmának megismertetésében, megjelentetésében, sőt talán hatással voltak Lengyelország és Magyarország szovjet uralom alóli felszabadulására is azzal, hogy foglalkoztak a saját és a másik országban bekövetkezett eseményekkel.

Fordította: Biczó Krisztina

Vissza