Út a második csecsen háborúhoz

Halbach, Uwe: Der Weg in den zweiten Tschetschenien-Krieg. = Osteuropa 2000. 1. no. 11-30. p.

1999 augusztusában még csak korlátozott helyi összecsapások voltak az orosz fegyveres egységek és az "iszlám lázadók" között, akik benyomultak Dagesztán nyugati részébe, hamarosan azonban hadjárattá fajult az incidens, amelyet Oroszország folytat Csecsenföld ellenében. Az orosz tájékoztató források szerint a lázadókat a nemzetközi terrorizmus és iszlám hálózata támogatja, célja pedig, hogy Csecsenföld határát Afganisztánig kiterjessze. Távolabbi összefüggéseiben a csecsen válság az Oroszország déli és kaukázusi vidékeinek általános nyugtalanságára és rendezetlenségére utal.

Az Észak-Kaukázus vidéke és Közép-Ázsia a térség két gyenge pontja, az előbbi területen fekszik Dagesztán, Oroszország leginkább destabilizált részköztársasága, ahol a legerősebb a csecsen befolyás. A közép-ázsiai Fergánai medencében pedig a rendszerváltozás óta a legerősebbek a mohamedán népek önállósodási törekvései, "az iszlám újjászületés" ezen a nagy népsűrűségű vidéken az orosz biztonságpolitika leggyakoribb témája.

1999 augusztusában jelentették először (ekkor még csak titkos jelzések alapján), hogy Afganisztánból kisebb fegyveres csoportok szivárognak be Csecsenföldre és Dagesztánba, amelyeket afgán, arab, grúz és azeri terroristák alkotnak. A kiképzőbázist a hírhedt iszlamita gerillavezér, Osama bin-Ladin irányítja, aki Pakisztánból most az Észak-Kaukázusba tette át a székhelyét. Iszlám forrásokból kétmillió dollár támogatást szereztek terrorista kiképző-központ fenntartására. Egyes nyomok a Balkánra vezetnek, az elfogott zsoldosok egyikénél boszniai útlevelet találtak, de az is valószínű, hogy Törökország is támogatja (ezúttal is!) az oroszellenes "iszlám lázadókat". A nemzetközi szélsőséges csoportok szeptemberben újabb 30 millió dolláros támogatást kaptak.

A pakisztáni hatóságok nem tudnak sem országukból kiinduló szervezkedésről, sem kiképzőtáborról, legkevésbé pedig ekkora összegű hadi támogatásról, az ország legnagyobb vallási pártja azonban elismerte pakisztáni csapatok "részvételét az oroszországi terrorizmusban". Nyugati források további támogatókról is tudnak: Kína, Irán, Üzbegisztán, Tadzsikisztán ugyancsak segíti a talibokat.

Az iszlám terroralakulatok megalakulása és megerősödése az USA-nak és az ENSZ-nek is fejtörést okoz, sőt az erélyes fellépést bizonyára maga Kína sem fogja megakadályozni, mivel a talibok között ujgurok is vannak, akiket Kínában szeparatistáknak tartanak. Újabban beszélnek egy bizonyos "arab kapcsolatról" is, vagyis az Öböl-országoknak érdekük, hogy a Kaszpi-mellék kőolajtermelése ne legyen zavartalan. A csecsen terroristák arab támogatói a wahhabiták, akiket ugyan nyíltan "banditáknak" neveznek, de Szaúd-Arábia uralkodó dinasztiája is ebből a törzsből származik.

Az orosz diplomácia számára valóban nehéz feladat eredményesen harcolni a terroristák ellen, és ugyanakkor a közép-ázsiai országokkal megtartani a jószomszédi kapcsolatokat. Ezt szóban meg is kapják az orosz diplomaták, de egyértelmű jelek mutatnak arra, hogy a moszkvai terrorakciók, robbantások mögött az iszlám külföld húzódik meg, amely "az oroszországi civilizációnak" akar kárt okozni.

Oroszország nagyrészt annak a destabilizációs folyamatnak az áldozata, amelynek részét jelentik a moszkvai bombamerényletek, az észak-kaukázusi nyugtalanság és hosszú távon az egész kaukázusi politika csődje (belügyi megfigyelők már hónapokkal korábban jelezték a csecsen fegyveresek beszivárgását Dagesztánba). Észak-Oszétia, amely eddig az egyetlen "sikertörténetet" mondhatta magáénak a Kaukázus vidékén, a csecsen válsággal most szintén nehéz helyzetbe került. A többi etnikai terület (elsősorban Dagesztán, Csecsen- és Ingusföld, kevésbé Kabardino-Balkária, Adijgija) mind egy-egy lehetséges tűzfészket vagy nyugtalansági gócot jelent. A kétmillió fős Dagesztán több mint harminc autonóm népből áll, sőt a beszélt nyelvek száma ennél is jóval több. Egyesek jelen vannak a politikai életben, mások kiszorultak, a helyi törzsek közül többet megoszt az orosz-azeri határ.

Az 1990-es években 139 pártszerű képződmény lépett fel Dagesztánban, de alapkövetelésük azonos volt: föderalizált ország. Dagesztán az Orosz Föderáció harmadik legszegényebb tagja. Ipara az 1991-es állapot 75%-ára zsugorodott össze, az egy főre eső jövedelem a legalacsonyabb Oroszországban. A fiatalok munkanélküliségének aránya 85%-os. A nagy gazdasági különbségek miatt jelentős a migráció város és falu, síkföld és hegyvidék között, ami a mozaikszerűen elhelyezkedő etnikum körében maga is nyugtalanságot okoz.

Az első háborúban Csecsenföld elnyerte ugyan a függetlenséget, de társadalmilag szétzilálódott, anyagilag megsemmisült az új államalakulat. Igaz, Oroszországot az 1997-ben megkötött békeszerződés kötelezte az okozott károk megtérítésére, az infrastruktúra újjáépítésére, de Moszkva "nulla-politikát" folytatott Csecsenföld irányába, ami gyakorlatilag az ország elszigetelését és megfojtását jelentette. A csecsen példa azt mutatja, hogy a szeparatista háborút könnyebb megnyerni, mint a békét. A harci cselekmények során az ország százezer halottat vesztett, és 400 ezer fő menekült el Csecsenföldről, de az erősen meggyengült gazdaság is romokban hevert. Az olajkincs, az egyetlen valódi gazdasági érték, "vad privatizáció" áldozata lett, afféle "warlordok" martaléka. Az ország kilátástalan kül- és belpolitikai helyzete elriasztotta a külföldi beruházókat (az USA-ból és Törökországból).

Csecsenföld már a függetlenségi küzdelem kezdetétől fogva "iszlám államnak" deklarálta magát, a harci cselekmények is mindvégig az iszlám zászlaja alatt folytak, felidézve az elmúlt századok függetlenségi mozgalmait, amelyekben a nemzeti és a vallási elem összefonódott. Az állami-katonai és az egyházi vezetés között azonban hamarosan komoly ellentétek merültek fel.

A kaukázusi térségben az iszlám hit egy XVIII. században kialakult változata, a wahhabitizmus terjedt el, amelyet az elmúlt évszázadok oroszellenes tartalommal töltöttek meg. 1999. augusztus végén újultak ki a harcok, az orosz erők kezdettől igyekeztek el-szigetelni egymástól Dagesztánt és Csecsenföldet. Az ürügyet a támadásra a nagyon is titok-zatos moszkvai és volgodonszki bombamerényletek szolgáltatták, a pszichológiai hátteret pedig az Oroszország-szerte növekvő Kaukázus- és idegenellenesség. A "Forgószél" had-művelet október első hetében elfoglalta Csecsenföld északi részét, a Terek folyón túli területet. Ezen az országrészen azonnal be is iktatták a hatalomba az oroszokhoz hű bábkormányt, élére Gantemirovot, a volt grozniji polgármestert állították. A "külső védelmi zóna" funkcióját pedig azok az orosz csapatok látták el, amelyeket Csecsenföld határán körben állítottak fel.

Az Észak-Kaukázusból összegyűjtött és átvezényelt orosz csapatok létszáma kb. 100 ezer főre emelkedett, célja "nemcsak Groznij, de egész Csecsenföld felszabadítása" volt. A csapatok hamarosan elfoglalták az ország második legnagyobb városát, Gudermeszt. A mind erősebb légitámadások következtében a csecsen menekültek száma elérte a 200 ezret, a menekülők többsége Ingusföldnek vette útját, amelynek a lakossága így majdnem a kétszeresére nőtt. Néhány ezren azonban vállalták a nyaktörő utakat a hegygerinceken át Grúziába. Az áldozatok száma csecsen források szerint 4000 civil és mintegy 1600 fegyveres személy.

Az első (1994-1996) és a második (1999-ben megindult, de ki tudja, mikor és hogyan végződő!) csecsen háború között több ponton mutatkozik alapvető különbség: 1994-ben az orosz sajtó és a közvélemény a háború hazafias tartalmáról beszélt, egyesek "újabb Nagy Honvédő Háborút" emlegettek. 1999-ben inkább sikeres hadműveletekről szólnak, ám egyes politikusok számára a választási esélyeket javította. Jellemző, ám fenyegető megállapítás: "Oroszország új nemzeti identitást keres. Félő, hogy ebben a háborúban fogja megtalálni!"

A mai hadműveletek nem a világ nyilvánossága előtt zajlanak, az orosz média cenzúráz minden hadijelentést, de még az orosz hátországban történteket is.

A csecsen függetlenségi mozgalmat csak mint veszedelmes nyugtalansági forrást tekintik, amely az egész Kaukázus vidékét veszélyezteti. Oroszországnak joga, sőt kötelessége - úgymond - megfékezni "a radikális iszlamizmust", a média képei a fegyel-mezett orosz egységeket, illetve a csecsen nyomort és terrorakciókat mutatják.

Fordította: Lukáts János

Vissza