Multikultúra és (kettős) állampolgárság

Faist, Thomas: "Transnationalization in internal migration: implications for the study of citizenship and culture". = Ethnic and Racial Studies, volume 23, number 2, March 2000, 189-222. p.

A transznacionalizáció élesen különbözik a globalizációtól. Míg ez utóbbi elszakad a konkrét nemzetállamoktól, és mintegy "azok felett" zajlik, addig a transznacionalizáció két vagy több nemzetben gyökerezik, és "szereplői" is az érintett államokból és azok civil társadalmából valók.

Az egyes nemzeti közösségek (főként a kicsik) kölcsönösen támogathatják egymást, és így jelentős gazdasági, szociális és "humán" tőkéhez juthatnak. Ez a kölcsönösség (szolidaritás) többnyire előnyökkel jár, de hátránya is van: csökkenti a szabad egyéni cselekvés lehetőségét. Ráadásul az is előfordulhat, hogy ha a másik csoport (vagy "hálózat") tagjai valamilyen sérelmet okoznak, akkor szinte kötelező a "visszavágásban" vagy a "megtorlásban" való részvétel.

A migráció problémája nem egyszerű dolog, hanem többdimenziójú gazdasági, politikai, kulturális és demográfiai folyamat, melyben különböző kötelékek jönnek létre két vagy több letelepedett egység, valamint a "mozgók" és a "maradók" között.

Az állampolgárság dimenziói

Az állampolgárság egy államon belül a szolidaritás intézményes formája. Ezzel egyidejűleg azonban az emigránsok és a bevándorlók körében a multikultúra is jelen van. A kettős állampolgársági kötelékek megléte, valamint a kettős nemzeti kötődés is olyan jelenség, mely a kizárólagos jellegnek ellentmond.

Asszimiláció és nemzeti állampolgárság

Hogyan lehet az új hazában a bevándorlónak állampolgársághoz jutnia? A világ országai általában két törvényi megoldás közül szoktak választani: a jus sanguinis (vérségi elv) vagy a jus soli (a területen születés elve) között. (Az Egyesült Királyságban és Hollandiában sokáig alkalmazták a jus imperium (a birodalom területén születés) elvét: minden további nélkül megkapták a brit vagy a holland állampolgárságot azok a személyek,

akik a két ország korábbi gyarmatbirodalma területén születtek.

Napjainkban - kompromisszumos megoldásként - alkalmazzák egyes országok a jus domicili elvét, mely által az adott országban tartósan letelepedettek számára kínálnak állampolgárság-szerzési lehetőséget. Általában 2-8 évig kell az adott országban megszakítás nélkül tartózkodniuk, és tartós munkaviszonyt is igazolniuk kell. Fontos ezenkívül a megfelelő jövedelemmel való rendelkezés, a büntetlen előélet és az ország domináns nyelvének megfelelő ismerete.

A németek az utóbbi időben "kemény" jus sanguinis-elvüket a jus domicili-elv alkalmazásával enyhítették, ugyanakkor a jus soli-elvet is bevezették.

A kérdés tulajdonképpen az, hogy a "nem-állampolgárok" számára milyen jogok és milyen mértékben legyenek garantálva. A jóléti nemzetállamokban természetes, hogy nem csak bizonyos civil jogokat, hanem szociális jogokat is kapjanak a "nem-állampolgárok". Hollandiában és Svédországban még politikai jogaik is vannak - például szavazhatnak a helyhatósági választásokon. A "nem-állampolgárok" számára sok előnnyel járt az emberi, polgári és szociális jogok fokozott előtérbe kerülése, valamint az "EU-polgárság" bevezetése.

Etnikai pluralizmus és multikulturális állampolgárság

A "jóléti jogállamokban" a következőket igyekeznek biztosítani:

1. Szavazati jogot a tartósan letelepedett bevándorlóknak.

2. A jelentős kisebbségek arányának növelését a nagyobb oktatási és gazdasági intézményekben.

3. A bevándorló csoportoknak vallási ünnepeik nyugodt lebonyolítását.

4. Kétnyelvű oktatási programokat a bevándorlók gyerekeinek, hogy már a kezdeti időszakban se kelljen problémákkal küzdeniük.

5. Kisebbségi "csoportiskolákat" (például muszlim iskolákat) hoznak létre.

Mindezen pozitív intézkedések ellenére, ha a bevándorlók nem érzik befogadottnak magukat, gyakran "visszafordulnak" saját korábbi kultúrájuk felé, és ez bizonyos mértékű elkülönülésükhöz vezet. Ez a jelenség is arra figyelmeztet, hogy fontos azoknak a kötelékeknek és értékeknek felismerése és tiszteletben tartása, melyek az egyes bevándorló-közösségeket anyaországaikhoz fűzik.

Elméleti megközelítésben az olyan fogalmak mint a transznacionális társadalmi tér, transznacionális társadalmi mező vagy egyszerűen a transznacionalizmus általában emberek által fenntartott kapcsolatokra, azok hálózataira és szervezeteikre vonatkoznak, legyenek azok határokon átnyúlók vagy többnemzetiségű államon belüliek, alacsony vagy magas szinten szervezettek. Van azonban két nagy fogalmi hézag e tudományterületen. Először is azt a két fogalmat, hogy transznacionális társadalmi tér és a transznacionális közösség, gyakran szinonimaként használják, mintha utóbbi lenne az előbbinek kizárólagos formája. A tanulmány áttekinti a transznacionalizációban működő elsődleges mechanizmusokat: a kis csoportokban a kölcsönösséget, a nagyobb közösségekben pedig a szolidaritást. Ezek a mechanizmusok megfelelnek a kölönböző transznacionalista társadalmi tereknek: a rokonságnak és a nagyobb köröknek, illetve közösségeknek. A második hiány pedig, hogy nem vizsgálták szisztematikusan a transznacionalizmus következményeit az állampolgárságra és a kultúrára. A határokon átnyúló társadalmi kapcsolatok elemzése segít, hogy megérthessük a bevándorlók beilleszkedését a politikai és a kulturális szférába. A bevándorlók alkalmazkodását három fogalommal írják le és magyarázzák: asszimiláció, etnikai pluralizmus és a társadalmi tér átnyúlása a határokon. E fogalmak politikai síkon a következő megjelenési formákat veszik fel: nemzeti, multikulturális és transznacionális állampolgárság; a kulturális szférában pedig a kultúraátvétel, a kultúramegtartás, illetve transznacionális kiegyenlítődés alakjában jelentkeznek.

Fordította: Horváth András

Vissza