A kisebbségi jogok új rendszere Magyarországon

Küpper, Herbert: Das neue Minderheitenrecht in Ungarn. München, R. Oldenbourg Verl. 1998. 403 p. (Untersuchungen zur Gegenwartskunde Südosteuropas 36. Bd.)

A müncheni Südosteuropa Institut (Dél- és Kelet-Európai Kutatóintézet) a nevében megjelölt térség egyik legrangosabb és legmértékadóbb tudományos műhelye.Vizsgálatait kiterjedt dokumentumanyagra támaszkodva végzi, eredményei közismertek és elfogadottak a nemzetközi történeti, politológiai és szociológiai kutatások világában. A közrebocsátó intézet elismertsége különös fontosságot kölcsönöz tehát ennek a vaskos és körültekintően összeállított kötetnek, amely a magyarországi kisebbségek helyzetének jogi szabályozásával, jogtörténeti és - értelmezési szempontjaival, sőt a szomszéd országok összehasonlító jogi vizsgálatával talán minden korábbinál alaposabban foglalkozik.

Az új kisebbségi törvény megalkotásával Magyarország mind az országon belül élő érintettek, mind a külhoni politikai partnerek számára példaértékű jogi rendezést kívánt teremteni. Különös jelentősége van ennek az erőfeszítésnek Európában, ahol (a törpe-államokat, valamint Izlandot és Portugáliát kivéve) minden ország lakosai között találunk nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozókat, bár némelykor jelenlétük és identitásuk még csak nem is nyilvánvaló a széles közvélemény számára. A Südosteuropa Institut különösen fontosnak érzi, hogy a kisebbségek helyzetének megnyugtató rendezésére éppen olyan ország tett sikeres és példamutató erőfeszítést, amelynek a jogrendje szellemében és hagyományaiban az osztrák-német törvénykezés szelleméhez kötődik.

A mintegy négyszáz oldalnyi terjedelmű, vaskos kötet azt a kisebbségi törvényt és kiegészítő elemeit tartalmazza és értelmezi, amelyet a Magyar Köztársaság az 1988-1990-es rendszerváltozás után dolgozott ki, iktatott törvénybe és érvényesített a gyakorlatban.

A törvényben (és értelemszerűen a kötetben) csak a nemzeti és etnikai kisebbségekről esik szó. A vallási csoportokat a magyar törvénykezés nem tekinti kisebbségeknek, ami a vallási tudatnak mint megkülönböztető jellemzőnek bizonyos mértékű eljelentéktelenedésé-ről vagy legalábbis jelentőségvesztéséről vall. A vallási élet védelméről és szabad gyakorlá-sáról magánjogi biztosítékok gondoskodnak anélkül, hogy akár személyek, akár csoportok ezáltal hátrányba kerülnének. A vallást a jelenlegi magyarországi törvénykezés magánügynek tekinti, a statisztikai évkönyvek sem tartalmaznak rovatot a megkérdezettek vallási hova-tartozásáról. A magyarországi zsidóság ezt a gyakorlatot hátrányosnak érzi ugyan, de tisztá-ban van vele, hogy az antiszemitizmusnak Közép- és Kelet-Európában számos valláson kívüli forrása van.

Bár a tárgyalt könyv csak a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyze-tének jogi rendezésével foglalkozik, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül annak tudomásul vételét, hogy Magyarországon a szociológiai értelemben "nem klasszikus" kisebbségek is léteznek, és helyzetük jogi rendezettsége nagyon különböző. A nők egyenjogúsága sok terü-leten nem érvényesül, a homoszexuálisakat a törvény nem ismeri el kisebbségnek, a mene-kültek státusa megnyugtatóan megoldva (elsősorban a hátrányosabb gazdasági helyzetben lévő szomszéd országokból érkezettek számára). De a szociális kisebbségek helyzetének rendezése (a hajléktalanoké és a hosszú idő óta munkanélküliként élőké) sem megoldott, ugyanez vonatkozik a testi fogyatékosokra is.

A szocializmus idejében a Magyarországon élő nemzeti és etnikai csoportokat következetesen nemzetiségeknek nevezték, és kerülték a kisebbségek kifejezés használatát, így helyzetük társadalmi-politikai lényege némiképp háttérbe szorult. A kisebbségek Magyar-országon szétszórtan élnek, összefüggő népességcsoportot sehol sem alkotnak, helyi szinten azonban gyakran többségi helyzetben vannak. Mivel eredetileg különböző hullámokban települtek be az országba, és jobbára kezdettől ugyanazon a területen élnek, így országosan kevésbé váltak homogén csoportokká. Az identitástudat többnyire csak egy-egy falut foglal magába, esetleg egy-egy járást. A kisebbségi etnikumhoz tartozás országosan alig fejlesztette ki az összetartozás érzését, és mivel régen elhagyták anyanemzetüket, és hosszú ideje Magyar-országon élnek, kötődésük is meglehetősen laza.

Ehhez a folyamathoz járul, hogy az asszimiláció menete meglehetősen előrehaladt, és a kisebbségi nyelv elvesztése alig tartóztatható fel. A szórványnemzetiség helyzetét (az erős helyi identitást - az asszimiláció előrehaladott stádiumában) kisebbségbarát módon rendezni, ez volt a magyar alkotmányszerzők és törvényhozók feladata. Mindehhez aligha volt módjuk történelmi példákhoz folyamodni, a megoldást maguknak kellett kidolgozni. A magyar-országi kisebbségek helyzetének törvényi rendezését szolgáló modell a Magyarország határain kívül, a szomszéd országokban élő magyarok számára jószerével egyáltalán nem áll rendelkezésre. Mindez ugyan nem a magyarországi megoldás ellen szól, hanem azt a tételt bizonyítja, hogy a kisebbségi problematikát minden országnak magának kell megoldania. A nevezett országok közül több is említhető, amelyekben a politikai akarat hiányzik hasonló szellemű jogi rendezés megteremtéséhez, elsősorban a magyar kisebbség helyzetének törvé-nyesítésére.

A magyarországi kisebbségi törvény távolabbi célja, hogy a kisebbségek sajátos identi-tásukat megőrizhessék. Több ország azonban, amely bevándorlók és menekültek célországa, ennek a tendenciának éppen az ellenkezőjére törekszik politikájában. A magyar alkotmány, a kisebbségi törvény és egyéb törvényi rendelkezések a magyarországi kisebbségek számára biztosítják a védelem, illetve a támogatás mechanizmusát. Hogy mindezek a törvények alkal-masak-e arra, hogy a magyarországi kisebbségeket a teljes asszimilációtól megóvják, hogy tudatukat és a magyartól eltérő identitásukat megőrizzék, ezt a jövőnek kell megmutatnia.

Fordította: Lukáts János

Vissza