Koszovó - adalékok egy konfliktushoz. Beszélgetés Jean-Louis Dufourral és Jacques Rupnikkel

A beszélgetés egy hónappal az 1999. februárjában tartott Rambouillet-i Koszovó-konferencia elött zajlott, s a vitás kérdések, ezek rendezésére irányuló javaslatok hátterébe ad betekintést. Érezhető, a nemzetközi erők zavarban vannak: milyen következményekkel járhat egy elvileg szuverén állam adott térségébe NATO-csapatokkal beavatkozni. Lehetséges-e a koszovói konfliktus katonai rendezése, a Nyugat levont-e tanulságot a boszniai leckéből?

A kérdezettek: Jean-Louis Dufour, volt katonatiszt, védelmi szakértő, a Défense című folyóirat főszerkesztője. Jacques Rupnik, a Politikatudományi Nemzeti Alapítvány (CERS) kutatási igazgatója, egyebek közt részt vett a Nemzetközi Balkán Bizottság munkájában

végrehajtási igazgatóként. Terjedelmi okból itt a kérdéseket nem, csak a válaszokat veszzük figyelembe.

J. R.: Jugoszlávia szétesése Slobodan Milosevic hatalomra jutásával erőteljesen megindult. A fellobbanó nacionalista érzelmek Délről Északra haladó irányával ellentétesen, a háborúk Északról terjedtek déli irányba: Szlovéniából Horvátországon, Bosznián át Koszovóig. A szakértők által prognosztizált Bosznia-Koszovó "muzulmán tengely" nem jött létre, csak annyi közös a sorsukban, hogy közös ellenségük a szerbek. Az 1995 novemberében, Daytonban született megállapodás pedig felbátorította a koszovóiakat, hogy hasonlóan ahhoz, amint Boszniából is részesedtek a szerbek, ők is részei lehetnek egy szomszédos államnak, mégpedig Albániának.

J.-L. D.: Kérdés, hogy vajon a koszovói lesz-e az utolsó háború? Tény, hogy a Daytoni megállapodás nagy feszültséget keltett a koszovói albánokban.

J. R.: Nem kizárt, hogy további háborúk is lesznek a térségben, pl. Makedóniában. Épp ezért mozdult meg a nemzetközi közösség, kockáztatva a NATO kohézióját, hitelességét. A dolgok hátterében az 1997 tavaszán megrendült Albánia áll, mely minden, bárhol élő albánt mozgásba hozhat. A koszovói Felszabadító Hadsereg mögött Albánia áll. A makedóniai albán kisebbség ugyanekkor a helybeli volt kommunisták ellen fordult.

J.-L. D.: A NATO esetleges (ma már tudjuk tényleges) beavatkozása nemhogy igazolható, de az Egyesült Államokban már 1991-ben volt olyan állami tisztviselő, aki lemondott a közbelépés késlekedése miatt. A felbomló Albánia felé pedig aligha terjedhet tovább a koszovói válság, hiszen azt a széteső államszerkezet nem tudná "fogadni".

J. R.: A Milosevic által ürügyként használt jelszót, miszerint Koszovó "a szerb kultúra bölcsője", az 1389-es Rigómezei csata óta eltelt idő úgy igazolta, hogy ma Koszovó lakosainak több, mint 90%-a albán. Azaz demográfiai szempontból a szerbek vesztettek. Meg kell jegyezni, hogy az albánok Európa legdinamikusabban növekvő népcsoportja. Az 1998 nyarán Belgrádban úgymond a kisebbség védelmében történt fegyveres beavatkozást követően összesem 200 ezer lakos vándorolt el. Azonban pl. több, mint 20%-uk montenegrói volt. Ez inkább azt bizonyítja, hogy a szerb közvélemény már a 80-as években - nem teljesen nyíltan - a dicső szerb múlt visszaidézésével foglalatoskodott, s ezt látva a többi nemzetiség is igyekezett egybetömörülni.

J.-L. D.: Nem zárható ki egy - az OAS idejében Algériában lezajlotthoz hasonló - "lábbal történő szavazás" sem, mellyel a Koszovóból ma elvándorló szerbek a szerb antidemokratikus politika ellen tiltakoznak.

J. R.: Az bizonyos, hogy Milosevic nem készült fel egy korlátozott területen működő szerb állam megszervezéséhez. Ennek kárvallottjai a horvátországi Krajinából 1995-ben elűzött szerbek, akiket korábban rendíthetetlen ellenállásra biztatott, s menekültként pária-sorsra ítélt.

J.-L. D.: Ha a boszniai muzulmánok államot alakíthatnak, meglehet, a koszovóiak is ugyanezt akarják majd.

J. R.: A gazdasági szempontoknak valóban csekély szerepük van, a nacionalista érzelmekhez viszonyítva. A volt, kommunista Jugoszlávia felbomlásának pillanatában az látszott a legvalószínűbbnek, hogy itt jön létre leghamarabb egy "kis Maastricht", de nem ez történt... Nehéz arra a kérdésre egyértelmű választ adni, hogy ún. gyenge, vagy inkább erős résztvevőkkel lehet-e eredményesen rendezni a koszovói konfliktust. Míg az egyik esetleg jó tárgyaló, addig a nagy történelmi gesztusok gyakorlóinak is lehet sorsfordító hatásuk (pl. De Gaulle Algériával kapcsolatosan).

J.-L. D.: Mivel a koszovói albán gerillák az albán Felszabadító Hadsereggel (UCK) a háttérben egészen szokatlan módon nyílt, utcai harcra rendezkedtek be, gyakorlatilag csak a radikális Seselj által beígért vérfürdőnek, mint katonai megoldásnak van némi tere. A koszovói szerbekre való tekintettel azonban ez nyilván nem valósul meg.

J.-L. D.: A boszniai konfliktus rendezésével összehasonlítva az az alapvető különbség, hogy míg ott a nemzetközi erők évekig vártak a közbeavatkozással, Koszovó esetében az Egyesült Államok azonnal felismerte, hogy míg az ENSZ-ben Oroszország ellenállásával találkozna, a NATO mozgósításával sikeresen közbeszólhat. Ez tette 1998 nyarán.

J. R.: Boszniába először megfigyelőket küldtek, majd tárgyalásokba fogtak, s évek múlva avatkoztak csak közbe. Addig számos szervezet színre lépett: az EBESZ-országok, az EK, az ENSZ, és csak 1995-ben a NATO. Koszovó esetében a sorrend megfordult: a NATO azonnali katonai fellépése hatásosnak bizonyult.

J.-L. D.: Nem szabad elfelejteni azt a körülményt sem Bosznia és Koszovó kapcsán, hogy az első esetben ultimátumot intéztek Milosevichez, vonja ki fegyveres erőit a kérdéses területekről. A második esetben már könnyebben megértette, mit kell tennie.

J. R.: Kétségtelen, hogy csak a valóságos fenyegetést érti meg Milosevic. A politikusok egy része, így H. Kissinger is, kételkedik azonban abban, hogy egy vérengzés megakadályozása, egy humanitárius katasztrófa elhárítása elegendő politikai cél a közbeavatkozáshoz.

J.-L. D.: Bosznia ráadásul földrajzi egységként különálló államalakulatnak számított, míg Koszovó az ellenséges Szerbián belül helyezkedik el, s ezért az ENSZ elveivel teljesen ellentétes volna a katonai fellépés. Bántó precedens a koszovói beavatkozás abban az értelemben, hogy pl. mit szólt volna Franciaország, ha az ENSZ megkezdi annak idején Algéria bombázását? A nemzetközi mechanizmus egyébként mérhetetlenül igazságtalan, hiszen nem avatkozik be pl. a szudániak, a kurdok, a csecsenek ügyében.

J. R.: A NATO-val kapcsolatban csakugyan fölmerültek új elképzelések, miszerint a hagyományos, Európa biztonságát védő szervezet munkáját ki lehetne terjeszteni más földrészekre is. De új elgondolás eredménye a három szocialista országnak a szövetségbe való felvétele is. Franciaország el kell hogy gondolkozzék, melyik európai identitású védelmi koncepcióval tud azonosulni a koszvói válság esetében.

J.-L. D.: Nem szabad elfelejteni, hogy Bosznia szétesett állam volt már, amikor kívülről, indirekt úton megtámadták, s erre következett a nemzetközi közbelépés. Szerbia viszont erős állam, maga intézi belső ügyeit és bizonyosan visszautasít minden külső beavatkozást.

J. R.: A koszovói albánok megértették, hogy egyetlen módon hívhatják fel magukra a nemzetközi közvélemény figyelmét, ti. ha erőszakhoz folyamodnak. Az erőszakra a média fölfigyel, a kockázat megnő.

J.-L. D.: Le kell szögezni, hogy a mai polgárháborúk kusza jellegűek: a belső konfliktus a külföldi intervencióval keveredik bennük. Az albánok csakugyan fölismerték, csakis kívülről menthetik meg őket, de a NATO azért lépett közbe, mert Koszovó Európában van, és mert Szerbia meglehetősen szerény állam, valamint katonai stratégiai szempontból is kedvező lépésnek látszott... Richard Holbrooke nem tévedett, amikor történelmi jelentőségűnek nyilvánította ezt a föllépést. Az Egyesült Államok Koszovóban azt a lehetőséget is megragadta, hogy bevezesse a számára egyedül elképzelhető, új, nemzetközi rendet, miszerint bármelyik szélességi fokon jogosan avatkozik közbe. Félő, hogy bizonytalan időre három, félig protektorátusszerű, igen költséges alakulat jön létre a balkáni térségben: Bosznia, Koszovó, Ciprus. Ezért inkább valamiféle új balkáni paktumot kellene létrehozni az érintett országok részvételével. Történhetne ez akár az Európai Közösségek égisze alatt, a volt Jugoszláviával Kapcsolatot Fenntartó Csoport segédletével még akkor is, ha egy efféle kezdeményezés nehéz és kockázatos.

Kakasy Judit

Vissza