Fennmaradnak-e a lívek ?

A lívek, a történelmi Lívónia területén, a mai Lettországban élő rokonaink. Ebből a legdélibb finnségi népből mára már csak maroknyian maradtak a lett tengerparton, s mindössze tízen beszélik a lív nyelvet anyanyelvként.

A lív népnév jelentésére, bár több formában maradt fenn, nincs pontos magyarázat. Zsirai Miklós két föltevést említ: az egyik szerint rokon a "homok" jelentésű finnugor szavakkal, a másik elmélet szerint a lűd népnévvel való összefüggésre utal. A lívek magukat kalâ'mied (halászok) és rândalist-nak (partlakók) nevezik. Csak később kezdték el használni a livli (lív) nevet.

A finnségi rokonoktól Kr. utáni első századokban szakadtak el a lívek, és délre indultak, Livónia területére, majd átlépték a Dvina folyót és Kurland felé terjeszkedtek, a régészeti és nyelvészeti kutatások tanúsága szerint. Törzsi fejedelemségben éltek a 12. századtól. Fő gazdasági tevékenységük a halászat és az állattenyésztés mellett a földművelés volt. Magas szintet értek el a kézművességben is (damaszkuszi acélt is készítettek), vadásztak és méhészkedtek. Kereskedtek is, elsősorban állatokkal, szőrmékkel és méhviasszal. Tárgyi kultúrájuk bizonysága szerint, szoros kapcsolatban álltak a lettekkel és az észtekkel, valamint orosz és skandináv népekkel. Hasonlatosan a többi finnugor néphez szoros kapcsolat volt a vallás és a természet között. A balti törzsekhez hasonlóan többféle istenségben hittek, hiányzott azonban az istenek hierarchiája. Hitvilágukat inkább az animizmus és a termékenységkultusz jellemezte.

A lívek századokon át megőrizték függetlenségüket. A 10. és 11. században csupán szövetségi viszonyban voltak a polocki orosz fejedelemséggel. A 12. század közepén azonban először német kereskedők, majd nyomukban hittérítők érkeztek. A lívek eleinte nem tiltakoztak, később azonban, amikor gyarmatosítási kísérletek is történtek, már ellenálltak. Ezért keresztes hadjáratot indítottak ellenük a német keresztes lovagok. A 13. század elején hosszú küzdelem után a támadók véglegesen meghódították a lív területeket, a földeket elpusztították és a lakosság nagy részét kiirtották. A lív területekre balti törzsek költöztek, és elkezdődött a lívek asszimilációja.

A vereség után a kényszerűségből kereszténnyé lett líveknek harcolniuk kellett az északibb vidékek elleni keresztes hadjáratban. Itt esett el a törzsi fejedelemség legfelsőbb ura, a legendás hírű Kaupo fejedelem, aki fölvette a kereszténységet, és mint a német lovagrend hű szövetségese harcolt a Baltikumon. Egyesek árulónak tartották, míg mások a világosság és civilizáció fényhozójaként ünnepelték. A lív lakosságnak nem vált hasznára a későbbi lengyel, svéd és orosz fennhatóság sem, és az 1710-es pestisjárvány is sokakat elpusztított. Miközben a livóniai lívek döntő többsége asszimilálódott, a Kurlandban élők átvészelték a háborús időket, és a lív nép mindmáig létezik, bár csak maroknyian maradtak. A 19. században a lív halászfalvakban még kb. háromezren éltek, Lettország önállóságának kihirdetése után. 1918-ban az első világháború viszontagságai következtében csak feleennyien maradtak.

Az utolsó csapást a lív népességre a második világháború és a sztálini terror mérte. A lakosság egy részét szétszórták Szibériában, majd a hadsereg kiürítette a területet, és rakétatámaszpontot épített rajta. Így aztán a lív nyelvet beszélők száma 1990-re 40 főre csökkent. 1998-ban Lettországban mindössze 188 lív élt, s ma mindössze tízen beszélik a lívet anyanyelvként.

A lív nyelv a finn-permi ág finn volgai elágazásának finn (balti finn) csoportjához tartozik. Nyelvükben olyan ősi grammatikai és lexikális elemeket őriztek meg, amelyek legközelebbi rokon nyelveinkben sem fordulnak elő. A szókincs alaprétegét finnugor vagy balti finn eredetű belső keletkezésű szavak képezik. Mellettük sok szó fordul elő a szláv, a germán és a balti finn nyelvekből is. A szókincs gyarapodásának fő forrásává a lett nyelv vált. A lív nyelv soha nem emelkedett a hivatalos nyelv rangjára.

Lív szavak írásos formában először Lett Henrik krónikájában (12.-13. sz.) szerepelnek. A nép sorsának és kultúrájának kutatása a 19. században kezdődött el. A lív irodalmi nyelv kezdetének az 1863. évet tartják, amikor megjelent az első lív nyelvű könyv, Máté evangéliuma. A maihoz közeli helyesírási állapot az 1920-as éveket követően alakult ki, amikor sok lív nyelvű könyvet adtak ki, köztük olvasókönyveket, énekeskönyveket . A lív nyelv szabályait hivatalosan csak az 1995-ben tartott nyelvi konferencián kodifikálták. A lív nyelv két nyelvjáráscsoportra tagolódott, az ún. livóniai dialektusra és a mai napig élő kurlandira.

A lív kultúra és nyelv legfőbb őrzője az 1923-ban alakult Lív Társaság, melynek tevékenységét az 1940-es betiltást követően csak az 1980-as években újították meg. A társaságnak ma 300 tagja és 11 alkalmazottja van. Két népi énekegyüttest működtetnek, történelmi, néprajzi tanulmányokat adnak ki, továbbá közreadják a Livli c. folyóiratot lett nyelven. A lívekkel kapcsolatos irodalom többségét azonban a finnek és az észtek publikálják. Az 1991-es lett függetlenség a lívek iránti érdeklődést is megújította. A lív nyelvet a kolkai elemi iskolákban oktatják. Mazirbében nyári tábort szerveznek a gyerekeknek, ahol tanulhatják a lív nyelvet és lív énekeket és népszokásokat. A rigai egyetemen a finnugrisztika keretében egyre több diák akarja megtanulni az ősök elfelejtett nyelvét.

A trendeket látva mégis félő, hogy a lív nép és nyelv életben maradását csak a csoda segítheti elő.

Forditotta Cholnoky Olga

Vissza