Kisebbségkutatás                                                                                                                9. évf. 2000. 1. szám

Régi és új biztonsági kérdések a posztkommunista Kelet-Európában: egy 11 nemzettel foglalkozó tanulmány eredményei

Haerpfer, Christian - Milosinski, Cezary - Wallace, Claire: Old and new security issues: in post-communist Eastern Europe: results of an 11 nation study.=Europe-Asia Studies, 51. vol. 1999. 6. no. 989-1011. p.

A hidegháború véget ért. Hol az ellenség? Mind a nagyhatalmak szintjén, mind a térség népei körében ezek a kérdések vetődtek fel 1989 után. Utóbbiak a kommunista rendszerek uralma idején idealizálták a Nyugatot, majd amikor elöntötte őket a "Coca-cola - Multiplex-özön" rémülten állapíthatták meg, hogy - legalábbis kulturális értelemben - egy valóságos "sivatagba" kerültek. Mindazonáltal az új keletű Nyugat-ellenesség nem azonos mértékű ezen a területen: a fejlettebb országok, melyek részben már NATO-tagok, részben pedig megkezdték a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, sokkal kevésbé szenvednek "Uncle Sam-fóbiában", mint a Balkán polgárháború-sujtotta államai vagy az Oroszország felé kacsingató Belarusszia.

Fontos "félelemforrás" ezen államok körében - a nagyhatalmak és a szomszédos országok kiszámíthatatlan magatartása mellett - a már említett "kulturális globalizáció" identitást veszélyeztető hatása, a nagyobb létszámú nemzeti kisebbségek léte, valamint a növekvő arányú bevándorlás és a Balkán országaiból érkező menekültáradat.

A nagyhatalmak között három olyan állam van, melyeket az említett országok kisebb-nagyobb mértékben potenciális veszélytényezőnek tartanak: Oroszország, Németország és az Amerikai Egyesült Államok.

Közülük Oroszországot már nem elsősorban félelmetes katonai ereje miatt, hanem inkább a benne uralkodó gazdasági és társadalmi káosz és az elképesztő mértékű bűnözés okán rettegik - és nem csupán a hagyományosan "russzofób"-nak nyilvánítható közép-európai államok.

Németország főként megnövekedett gazdasági ereje és területe, valamint befolyása miatt potenciális veszélyforrás, emellett az a tény, hogy fővárosa ismét Berlin lett, egyfajta "Keletre tekintést" is sugall a hagyományos "germanofóbiában" szenvedő országokban, ezért sokan a "Drang nach Osten" szellemének feléledésétől tartanak.

Az Egyesült Államok nagyrészt kulturális értelemben jelenik meg fenyegetésként: a térség államai - joggal - érzik magukat védtelennek a hamburgerek és akciófilmek áradatával szemben.

A tanulmány tárgya egy olyan tudományos igényű vizsgálat, mely azt kívánja megállapítani, hogy milyen fenyegetéseket éreznek igazán veszélyesnek a térségben, és melyik veszélyt mely államok polgárai tekintik igazán reálisnak? A vizsgálatba 11 országot vontak be, közülük Magyarországot, Lengyelországot, Szlovéniát, Horvátországot, Csehországot, Szlovákiát számíthatjuk nyugati orientációjúnak és a latin kultúrkörhöz tartozónak. Belorusszia, Ukrajna, Románia, Bulgária és Jugoszlávia a keleti (bizánci) kultúrkör részei, bár néhánynak közülük vannak olyan kisebbségei, melyek a "nyugati civilizációhoz" vagy az iszlám világhoz tartoznak.

A felmérés készítői 6 potenciális "veszélytényezőt" vettek számításba: Oroszországot, Németországot, az Egyesült Államokat, a kisebbségeket, a bevándorlókat és menekülteket, valamint a szomszédos országokat.

1. Ki fél Oroszországtól? A lengyelek azok, akik Oroszországot tekintik fő veszélyforrásnak: 1996-ban 62 %-uk tartott a "Kelet óriásától", mellettük a románok és a horvátok leginkább. Az oroszoktól való félelem viszont elhanyagolható mértékű a hagyományosan "russzofil" államokban: Belorussziában, Bulgáriában és Jugoszláviában.

2. Ki fél Németországtól? Jugoszláviában, Lengyelországban és Csehországban a legerősebbek az ilyen irányú aggodalmak, míg Szlovéniában vagy Bulgáriában úgyszólván senki nem tart a németektől.

3. Ki fél az Egyesült Államoktól? Itt egyedül Jugoszlávia mutat jelentős értéket, az is igaz azonban, hogy a térség szinte minden államában nő az amerikai hatásoktól való félelem, amint azt a három adatfelvételi időpontban (1992, 1996, 1998) érzékelhető növekvő trend is jelzi.

4. Ki fél a kisebbségektől? Egészen természetes, hogy az 1998-as adatok alapján a további széteséstől tartó Jugoszlávia áll az első helyen, őt Szlovákia követi, ahol a mintegy 600 ezernyi magyar a lakosság 12 %-át teszi ki, ráadásul a magyar határhoz közeli területen, lényegében egy tömbben él.

Szlovénia ellenben gyakorlatilag alig rendelkezik kisebbséggel (olaszok, magyarok rendkívül csekély számban), így érthető, hogy számukra ez a kérdés semmiféle problémát nem jelent.

5. Ki fél a szomszédos országoktól? Magától értetődőnek vehetjük, hogy itt is Jugoszlávia lakossága a legaggodalmaskodóbb, majd a horvátok következnek, mindkettőjük esetében az egymástól való félelem a döntő. Csökkenő mértékben ugyan, de a románok és szlovákok is erősen tartanak szomszédaiktól - első helyen Magyarországtól. A lengyelek magas aggodalmi indexét az a tény magyarázza, hogy két hatalmas nagyhatalmi szomszéd - Németország és Oroszország - közé ékelődtek be. Ukrajna ellenben, úgy tűnik, még az orosz fenyegetéstől sem tart, az ukránok "aggodalmi indexe" mindössze 8 % volt 1998-ban.

6. Ki fél a bevándorlóktól és a menekültektől? A "mezőny" itt a legkiegyenlítettebb: Horvátország, Magyarország, Szlovákia és Csehország mutatói között csekély a különbség. Szlovénia annyiban érdemel figyelmet, hogy 1992-1998 között indexe 61 %-ról - 16 %-ra esett! Az említett országok esetében a magas értékeket az teszi érthetővé, hogy valamennyien a "tűzvonalban" vannak, a "Nyugat" határállomásainak számítanak, és ugyanakkor kívánatos célországok, (de főleg tranzitországok!) a balkáni menekültek, illetve az ázsiai bevándorlók számára. Az, hogy ebből a szempontból a sor végén Bulgária és Ukrajna áll, szinte magától értetődő, az ottani - rendkívül alacsony - életszínvonal sem a menekülteket, sem a bevándorlókat nem csábítja.

Összegzésként annyi mindenesetre megállapítható, hogy a félelmek 1992-1998 között mind a 11 vizsgált országban csökkentek, de a Nyugathoz való alkalmazkodás azoknak az államoknak megy könnyebben - a szó klasszikus értelmében vett közép-európaiaknak -, melyek sohasem szakadtak ki teljesen Európa "vérkeringéséből".

Forditotta: Horváth András

Vissza