Forditotta: Horváth András

Közelítések az etnikai-vallási konfliktusok dinamikus elméletéhez

Fox, Jonathan: "Towards a dynamic theory of ethno-religious conflict" = Nations and Nationalism, 5. vol. 1999. 4 no. 431-463. p.

 "Többezer éves tudományos munkával szemben nehéz újat mondani" - szögezi le a szerző, Jonathan Fox mindjárt tanulmányának kezdetén. Ehhez az alaphelyzethez alkalmazkodva nem is tűz ki mást célul, mint azt, hogy felmérje az eddig mások által elvégzett munkát, és azt újszerű keretbe helyezze. Mint megállapítja: a hagyományos teóriák a vallások és konfliktusok viszonyával kapcsolatosan nem kielégítőek, mert vagy átfogóak, vagy dinamikusak, de sohasem egyszerre átfogóak és dinamikusak, pedig éppen erre lenne szükség.

Humán értelmiségi szemmel nézve Fox kísérlete meglehetősen irreálisnak tűnik, akárcsak azoké, akiknek tevékenységét bírálni és egyben meghaladni igyekszik. A különböző társadalmi mozgásokat ugyanis gyakorlatilag lehetetlen a természettudományok esetében megszokott módon zárt keretekbe erőltetni. Az utóbbi másfél évszázad nagy "világboldogító" kísérleteinek kudarca is erre a tényre figyelmeztet. Fox azonban nem akar mást, mint az etnikai-vallási konfliktusok eddiginél jobb megértéséhez használható támpontokat nyújtani, s ez a szándék mindenképpen figyelemre méltó.

Ahhoz, hogy az eddigi elméleteket meg tudjuk haladni, ismernünk kell fontosabb változataikat. Ezek között Fox öt fontosabb kategóriát sorol fel:

1. Vallási sajátosságok: "néhány vallás erőszakosabb mint a többi". Ezzel kapcsolatosan a szerző szerint sok vallásnak kettős természete van: egyaránt megtalálhatók bennük a kvietista és az erőszakra hajló tendenciák. Ezt a kettősséget az okozza, hogy a nagy múltú vallások hosszú történetük során sokféle - olykor egymásnak ellentmondó - ideológiát fejlesztettek ki, melyekbe többféle irányzat is belefér. (A katolicizmus - mint az egyik legjelentősebb világvallás - maga is ilyen kettős természetű.) Fox szerint ezt az elméletet valló gondolkodók álláspontja azért tarthatatlan, mert "azt még talán meg lehet jósolni, hogy melyik vallás fog erőszakosabban viselkedni, mint a másik, de azt nem, hogy erőszakos természete mikor bukkan a felszínre.

2. Környezeti teóriák. Talán Huntington az a személy, aki kiemelkedik az irányzat képviselői közül 1993-ban publikált, a civilizációk összetűzését jósoló világhírűvé vált tanulmányával. Fox véleménye az, hogy Huntington sem tudja pontosan megjósolni, hogy melyik vallás lesz az, amelyik jelentős konfliktust robbant ki. Ezzel az állításával vitatkoznunk kell: Huntington tanulmányából annyi feltétlenül kiolvasható, hogy az iszlám lehet potenciálisan igazi veszélyforrás. Maga Fox is elismeri (némi önellentmondásba keveredve), hogy Huntington lényegesen pontosabban látja a valóságot, mint a "környezeti" elméletek többi reprezentánsa.

3. A strukturális teóriákat képviselő kutatók az egyházi intézmények - kormányintézmények, illetve az elit-csoportok és ellenzéki csoportok viszonyát helyezik vizsgálódásuk fókuszába. Általában háromféle vallást különböztetnek meg:

- a status quo vallásait; - az ellenállás vallásait és; - a forradalom vallásait, melyek közül az utóbbi kettő - sikeresen megvívott küzdelem után átveheti az első helyét, és maga válhat "stabilizáló" tényezővé. A strukturális teóriák hiányossága, hogy a vallással kapcsolatos konfliktusoknak csupán egyetlen aspektusát vizsgálják, mégpedig az államhatalomhoz való viszonyt. Emiatt nem eléggé átfogóak, bár érdemük, hogy rugalmasságra és dinamizmusra törekszenek.

4. "Rétegelemzések", melyek különböző "fokozatokat" említenek a vallások politikai agresszivitásával kapcsolatosan. A fokozatok "a földi paradicsom" megvalósítását célul tűző forradalmi messianizmustól - a vallás szimpla (politikai célú) manipulálásáig - mint legenyhébb változatig terjedhetnek. Fox itt is az átfogó jelleg hiányában látja a gondot, ugyanakkor ez a kategória is eléggé dinamikus jellegű.

5. Esettanulmányok. Ezek elsősorban a részletek vizsgálatára alkalmasak. Arra a kérdésre lehet általuk jól felelni, hogy mi történt, illetve ami történt, miért történt ? Ezen tulajdonságuk által az esettanulmányok jó forrásokat jelentenek az elméletek kialakításához, meglehetősen körülményes azonban belőlük törvényszerűségeket szublimálni.

A fenti kategóriák Fox megállapítása szerint - vagy így, vagy úgy - de alkalmatlanok a vallások konfliktusokozó, avagy azt kerülő természetének vizsgálatára. Ezért felállítja saját elméletét, mely szerinte "átfogóbb, dinamikus és tesztelhető empirikus teóriája az etnikai-vallási konfliktusoknak". Premisszái:

1. A vallás értelmes keretet ad a világ megértéséhez.

2. Törvényeket és viselkedésmintákat is ad, melyek az egyén céljait és akcióit ehhez a kerethez kapcsolják.

3. A vallás az egyéneket egy nagyobb egészhez köti, és néha formális intézmények által nyújt segítséget ahhoz, hogy ezt az említett "egészet"szervezni és finomítani lehessen.

4. A vallásban megvan az a képesség, hogy legitimmé tegyen cselekedeteket és intézményeket.

A szerző az alapszabályok felvázolása után mindegyikhez egy-egy feltételezést kapcsol:

ad 1. Bármely kihívás, melyet egy vallási közösséghez intéznek, kiprovokál egy defenzív, sőt néha konfliktust is vállaló választ a közösség tagjaitól. Ez arra való tekintet nélkül bekövetkezik, hogy a csoport domináns vagy alárendelt helyet foglal el a társadalomban.

ad 2. A csoportos akciók, melyeket az adott vallási keretek indukálnak, hatással vannak más olyan csoportokra is, melyek nincsenek benne az adott vallási közösség keretében és annak akciói folytán sértve érzik magukat, majd konfliktust is felvállaló választ adnak az akciókra. Ez a válasz független attól, hogy az adott csoport - mely sértve érzi magát - domináns vagy alárendelt szerepet játszik az adott társadalomban.

ad 3. Bármely sérelemtípus bármely csoportok között oda vezethet, hogy vallási intézményeket használnak fel a csoport mozgósítására, és így konfliktusra ösztönöznek, hacsak az intézményeket ellenőrző eliteknek nem fűződik erősebb érdekük a status quo fenntartásához.

ad 4. A vallási keretek felhasználhatók a sérelmek "legitimizálására" és olyan mozgósítási törekvésekre, melyek természetükben nem vallási jellegűek.

A tanulmány gyengéjének tekinthető, hogy Fox viszonylag kis terjedelmet szán a fenti feltételezések alaposabb átgondolására, és kedvenc módszeréhez folyamodva - újabb - ezúttal öt pontba sorolt - következtetésekre jut:

A vallási diszkrimináció - bármi is az eredeti oka - vallási sérelmeket eredményez azon etnikai csoporton belül, mely a diszkriminációt elszenvedi.

A vallási sérelmek tiltakozásra, esetenként felkelésekre mozgósítanak, és ezekre a sérelmet okozó csoport is - okkal vagy ok nélkül - hasonló módon reagál.

Egy kisebbségi vallási csoport részéről negatív reakciók provokálhatók ki a domináns etnikai csoportból. Ezek a negatív reakciók vallási, szociális, politikai és (vagy) gazdasági diszkriminációs formát egyaránt ölthetnek.

A megcsontosodott vallási intézmények jelenléte egy adott társadalomban bizonyos körülmények között tiltakozásra és felkelésekre mozgósíthat, tekintet nélkül arra, hogy mi volt e mozgósítás alapvető oka. A nyugalom csak akkor marad fenn, ha a megújulásra képtelen intézmények vezető elitjei elvesztik érdekeltségüket a status quo fenntartásában, és önként engednek az újítást követelő mozgalomnak.

A vallási legitimáció felhasználása a gazdasági, politikai és szociális sérelmek növekedéséhez vezethet, ezek következtében pedig az elégedetlenek mozgósítására, tekintet nélkül arra, hogy mi volt a mozgósítás alapvető oka.

Fox végkövetkeztetései - ha tagadhatatlanul törekszenek is bizonyos mérvű komplexitásra - ismételten megerősítik azt a sokak által nehezen tudomásul vehető tényt, hogy a társadalmi-vallási mozgalmak ezernyi lehetséges változatát és kombinációját képtelenség természettudományos jellegű alaptörvényekbe beleszorítani. Fox - és a hasonló témákkal foglalkozó szerzők - szándéka: a rendszerezettségre és áttekinthetőségre való törekvés, tiszteletre méltó. Viszont fejet kellene hajtaniuk a világ sokszínűségének ténye előtt.

Vissza