CSONKA EURÓPA

Európa éppúgy kettéhasadni látszik, mint a világ maga. Egy dán és egy albán paraszt között csaknem akkora a civilizációs távolság, mintha a skandináv gazdálkodót etióp szántóvetővel hasonlítanánk össze, holott - geográfiai értelemben legalábbis - ő ugyanúgy európai, mint dán, német vagy svájci kartársa. A politikai publicisztika feladata a felelősség kérdését firtatni e jelenség kialakulásában és a valódi perspektívák hiánya miatt. A magunk részéről elégedjünk meg annyival, hogy az egységesülni készülő Európa igencsak vonakodik a "szegény rokonokat" befogadni, még azokat is, akiket csupán a negyven-egynéhány éves, szocialistának nevezett intermezzo sodort keletre (Faludy ismert szóképe Kádárról: "Áttolta az országot Ázsiába"), hiszen a kora középkortól kezdve a nyugati fejlődés mellett kötelezték el magukat mind politikai, mind kulturális tekintetben.

Mostani számunk tanulmányai - a fentiek jegyében - Európa regionális tagolódását vizsgálják részint történeti-művelődéstörténeti (Niederhauser, Fried, Pomogáts), részint politikai-jogi aspektusból (Parragi, Bodó, Küpper).

A Közép- versus Kelet-Európa vitában Niederhauser Emil - kora középkorig visszatekintő - elemzésével oda konkludál, hogy régiónk Kelet-Európa. Ugyanakkor markáns, a történelmi folyamatokban megnyilvánuló különbségeket állapít meg a három alrégió között: a nyugati fejlődéshez mindenkor több szálon kötődő Magyarországot, Lengyelországot, Csehországot és Horvátországot együttesen Nyugat-Kelet-Európának nevezi, amely élesen elkülönül a másik kettőtől: Délkelet-Európától és Oroszországtól (voltaképpen ez utóbbi kettőt tekinti valódi Kelet-Európának). Fried István szkeptikus az egyértelmű regionális besorolás lehetségességét illetően, Magyarország hovatartozását tekintve azonban mégis határozottan "Közép-Európa-párti" mondván, a besorolás ismérvei közül a kulturális tényezők dominánsak. Krúdy Szindbádjával, az ő élményeivel érzékelteti azt a sajátos, Bécstől Podolinig ívelő közeget, amelyet semmiképp nem lehet kelet-európainak tekinteni. Pomogáts Béla irodalmi folyamatokkal és hatásokkal illusztrálja a mindenkori magyar kultúra nyugati kötődését. Felveti ugyanakkor a magyar felelősség kérdését a közép-európai kultúrkör és politikai keret felbomlásában (az 1867-es kiegyezés jogkiterjesztésének elmaradása), a jelenkorban azonban lehetőséget lát arra, hogy Magyarország tevőlegesen járuljon hozzá a nyugati orientációjú Közép-Európa-modell visszaállításához.

Magyarország uniós csatlakozásának lehetősége egyre kevésbé vált ki euforikus hangulatot a honi polgárokból, a határon túliak körében pedig egyenesen csalódottságot és szorongást gerjeszt. És ez nem csoda: most fizettetik meg velük (nem először) a trianoni döntés árát. Parragi Mária magyarországi állampolgárság-jogi szakértő úgy látja, hogy az állam-nemzet dichotómiájának feloldására a tömeges méretű kettős állampolgárság megadása komoly jogi akadályokba ütközik. Amennyiben pedig a magyar állampolgárság vonzereje megnövekszik, úgy előfordulhat (a korlátlan leszármazási elv miatt), hogy olyan tömegek jutnak magyar állampolgársághoz, akik a magyar nyelvet nem beszélik, a magyar kultúrát nem ismerik. Bodó Barna temesvári szociológus a határon túli magyarok jövőbeni anyaországi kapcsolattartása érdekében a német példát hozza fel: a romániai németek feltétel nélkül és azonnal jutnak német vízumhoz egy, az érdekképviseletük (Német Fórum) által kibocsátott ún. Volksdeutsch igazolvány révén. Herbert Küpper, a kölni egyetem kutatója mint pártatlan elemző vizsgálja a schengeni egyezmény várható magyarországi hatályának jogkövetkezményeit a magyar-magyar kapcsolatokra. Úgy látja, hogy a személyek szabad beutazása terén vallott magyar álláspont miatt Magyarország EU-tagfelvétele akadályokba ütközhet, viszont - Bodó Barnával egyezően - a vízumrendszer keretein belül is megoldhatónak véli a magyar kisebbségek problémáit.

Végül három tanulmánnyal zárjuk Petőfi-sorozatunkat: Irene Wichmann a finn, Jerzy Snopek a lengyel befogadásról nyújt irodalomtörténeti-esztétikai áttekintést. A két nemzeti irodalom közös vonása, hogy bennük Petőfi a legnépszerűbb külföldi romantikus költők közé tartozik, Lengyelországban viszont - sajnos - máig kívül esik az egyetemes irodalom kánonján. A három részletben közölt tanulmányok sorát egy látszólag témán kívüli írás zárja: Ratzky Rita Petőfi közéleti költészetéről szóló elemzése. Ez az írás életművének arra a végső vonulatára irányítja figyelmünket, amely a "Miljók nevében emelem szavam" (Kazinczy Gáborhoz) idézettel, a nemzet tagjaihoz szóló népképviseleti beszéddel fémjelezhető. És ez a költői irány gyakorolta a legerősebb hatást a környező népek irodalmára, mert a közös szabadság minden népre érvényes vágyából táplálkozott.

Budapest, 2000. február 23.

Cholnoky Győző

Vissza