| Kisebbségkutatás 8. évf. 1999. 3.szám |
Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony. 1999. 284. p.
Kutatói bátorságra vall Vadkerty Katalin témaválasztása. Meglehetősen nagy a 2. világháborút követő csehszlovák-magyar lakosságcsere feldolgozásainak száma - közöttük szlovák szerzők munkái, de a belső áttelepítések kérdése sem számít kuriózumnak.
A szerző sikerrel birkózott meg ezzel a helyzeti hátránnyal, s figyelemre méltó mértékben gazdagította tudásunkat a témáról. A mű eredetiségét két pontba sűríthetjük. Először is a korábbi magyar feldolgozásoknál sokkal részletesebben és hatalmas forrásmennyiségre alapozva ismerteti a csehszlovák (szlovák) álláspontot, mert hozzájutott a Szlovák Nemzeti Levéltár, a Szlovák Külügyminisztérium és néhány szlovákiai járási hivatal iratanyagához, amelyeket alaposan elemez, s belőlük rengeteg adatot közöl. Ám bármennyire is méltánylást érdemel a lakosságcsere hatókörébe tartozó vagyontárgyak, belső rendelkezések, előterjesztések stb. részletes adatközlése, számunkra mégis azok a források a legfontosabbak, amelyek rávilágítanak a korabeli szlovák ambíciókra, illetve a "vae victis" nyers törvényére. Idézünk a szlovák kommunista párt főtitkárának jelentéséből: "Csehszlovákia határainak általános rendezésekor nem szabad megfeledkezni Szlovákia déli határainak módosításáról... Követelje, hogy Szlovákia természetes, de katonailag védhető és nemzeti szempontból igazságos határokat kapjon... Ez a határ a Váctól a Duna mentén egyenes vonalban a Nógrádi-hegységen keresztül a Mátra csúcsáig, innen a Bükk-hegységig, majd a Sajó folyásától egészen a Tiszáig húzódna. A nyugati határok módosítása, valamint a Csehszlovákia által a Szovjetuniónak átengedett terület szintén Szlovákiát rövidítette meg... igazságos, ha ezekért a veszteségekért Szlovákiát keleten kárpótolják... Csehszlovákiának arra kell törekednie, hogy megkapja a Tisza kanyarulatával körülzárt területet Nyíregyháza központtal...A területnek a Csehszlovák Köztársasághoz való csatolása azért is nagy jelentőségű, mert újból lesz közös határunk Romániával...A békekonferencián Szlovákia érdekében fel kell vetni a Csehszlovák Köztársaság s Jugoszlávia közötti közvetlen kapcsolat, az ún. korridor kérdését... (annak) területének kétharmadát Csehszlovákia kapná (egyharmadát pedig Jugoszlávia és mindkét rész természetesen Magyarország kárára történt volna - a szerk.). A nemzetiségi kérdést itt is a magyarországi... szlovák lakosság áttelepítésével, ill. a németek és magyarok kiszállításával rendeznénk." A jelentés olvastán válik érthetővé (a szövetséges hatalmak számára is elfogadhatatlan, a Szovjetunión kívül) kényszerkitelepítési terv, s később - annak meghiúsulása után - a szlovákok javára végrehajtott lakosságcserével kapcsolatos szlovák elégedetlenség.
A második nóvum, amelynek révén jelentősen gyarapította szerző a témába vágó ismereteinket, az a szinkron tárgyalásmód, melynek keretében a szlovákiai magyarok kitelepítését a magyarországi szlovákok áttelepülésével összhangban vizsgálja. Ennek előzményeként - szintén levéltári forrásokra alapozva - nyomon követi a csehszlovák (elsősorban a cseh s másodsorban a szlovák) álláspont fokozatos - és a nagyhatalmi ráhatásra bekövetkezett - "domesztikálódási" folyamatán, amely - mint láttuk - a jelentős területi igényektől kezdve a magyarok kártalanítás nélküli egyoldalú kitoloncolásán át vezetett a tényleges lakosságcseréig. Természetesen még ebben a látszólag konszolidált formában sem érvényesült a szerződő felek egyenjogúságának elve, sem politikai, sem gazdasági értelemben. Ennek az aszimmetriának az érzékeltetésére végzi el Vadkerty az említett szinkron vizsgálatot.
Az eltávolításra kiszemelt magyarok ellentételezésére a Csehszlovák Külügyminisztérium - 29353/II.46. sz. határozatával - Csehszlovák Áttelepítési Bizottságot hozott létre, hogy az propagandát fejtsen ki a magyarországi szlovákok körében a Szlovákiába való áttelepítésre, Budapest székhellyel. A CSÁB elnöke Daniel Okáli lett, s munkáját a csehszlovák kormány felügyelte.
A Bizottságot egyáltalán nem zavarta, hogy egy másik szuverén állam területén tevékenykedik: "jogában áll minden (magyarországi) hivatalban intézkedni", sőt végső soron főhatóságként eljárni. A CSÁB rövid úton kiépítette országos hálózatát (Pilis, Aszód, Kiskőrös, Balassagyarmat, Salgótarján Pécs stb. összesen 189 községi és 137 fiókszervezet) a lakosságcsere népszerűsítésére, a Magyar Rádióban napi 15 perces rádióadás állt rendelkezésükre, szinte mindennapos volt gyűlések szervezése. Mindez a magyar állam költségére történt.
A Bizottság 1948. december 22-én fejezte be munkáját, s végül is 73 273 szlovákot sikerült rábírniuk az áttelepülésre a 89 660 magyarral szemben. A községenként vezetett nyilvántartásokból kitűnik, hogy az eltávozott magyarok gazdaságilag sokkal ütőképesebb rétegét alkották a szlovákiai társadalomnak, mint az áttelepült szlovákok a magyarországi népességnek.
Cholnoky Győző