| Kisebbségkutatás 8. évf. 1999. 3.szám |
Frantiek Palacký hatása a magyar kultúrában
Frantiek Palacký kétszáz éve (1798-1998). Szerk.: Fried István Szeged, 1998. JATE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék. 110 p.
Fr. Palacký születésének 200. évfordulójára jelent meg a szegedi Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék kiadásában ez a tíz tanulmányt tartalmazó kötet. Élete és munkássága egyaránt sok szállal kötődik a magyar történetkutatáshoz és a magyar irodalomhoz. Palacký életútja részint példázza a XIX. századi karriertörténetek egy jellegzetesen közép-európai változatát, részint osztozott a romantikus reformerek sorsában, akiknek nem adatott meg a belépés az Ígéret Földjére.
A cseh-magyar tudományos érintkezések számottevő múltra tekintenek vissza. Az a két tanácskozás, amelynek tárgya Palacký életműve volt (különös tekintettel a magyar vonatkozásokra és párhuzamokra), fényesen bizonyítja, hogy az efféle kutatások soha be nem fejezhetők, csupán abbahagyhatók. Tanulmányok sora kimutatja, hogy a magyar irodalom nem egy jeles személyisége tanulmányozta Palackýnak a cseh történelmet tárgyaló munkáját és ifjúkori eszmélkedésében nem hanyagolható el a magyar tényező.
A tanulmányok közül Niederhauser Emilé Palacký helyét jelöli ki a kelet-európai történetírásban. Két világosan elhatárolható szakaszt különít el a 19. században. Az első a nemzet szolgálatában jelöli meg a történetírás feladatát. Ennek szellemében fogan Palacký - a cseh történelmet feldolgozó - nagy szintézise. Munkásságának zömével azonban már az ún. második korszakhoz tartozik, amikor az európai történetírás túllépett a mítoszokon, kiépültek az intézményes keretek (egyetemek, levéltárak, múzeumok), és egyértelművé válik, hogy a történelmet az elsőrendű források alapján kritikai szemlélettel, tárgyilagosságra törekedve kell kutatni. Palacký számára a történetírás már egyértelműen foglalkozás, s olyan történész, aki a kritikusan kezelt forrásokból eredeti módon hámozza ki a történelmi tényeket. Úgy indul, mint a csehországi rendek hivatalos történetírója, de végül a cseh nemzet történetírója lesz. Még életében külföldi tiszteletbeli tagjai közé választotta a Magyar Tudós Társaság.
Nála képzettebb történészt Közép-Európa-szerte akkor aligha találni. "Valójában egy megfontolt politikus elszántságával írta meg a cseh nemzet történetét, amelynek révén a cseh nemzet (és ezen keresztül a szlávság) teljes érvényű európai emancipációját célozta meg" - írja Fried István a közép-európai sikertörténet mibenlétét vizsgáló esszéjében. Történész és politikus egymással ellentétes, esetenként egymást erősítő pályáit elemzi Frantiek Palacký munkásságát méltatva. Történészként Palacký olykor politikai célokat követett, politikusként viszont nem rejtette el történészi mivoltát. Mindezt úgy tudta megtenni, hogy a kétféle magatartásforma nem ütközött össze; kettős feladatvállalását kiválóan tudta egyeztetni az általa realitásnak tételezett közép-európai politikai irányzatokkal: míg egyre erőteljesebben hangot adott az önfelszabadítási törekvéseknek, amelyek rekonstrukciós karakterét nem győzte hangsúlyozni, addig pontosan tudta, hogy ez az önfelszabadítás csak egy szélesebb kontextusban jöhet létre, amely egyszerre biztosít lehetőséget és védelmet a kívülről érkező különféle megsemmisítő szándékokkal szemben. A herderi alapozású nemzeteszmény-tézissel össze tudta békíteni a Habsburg-birodalmi elképzeléseket, amelyben a csehek tevékeny részesei, méltó képviselői az európai egyensúlyt biztosító nemzeti autonómia és az egységes Közép-Európa dichotómiájának.
A magyarsághoz való viszonyában mindenekelőtt az vezeti, hogy a magyar törekvések az egyes periódusokban mennyire segítik, vagy gátolják a cseh emancipációs törekvéseket. Jóllehet Palacký föderációs elképzelései és a magyar közjogi álláspontok között többnyire áthidalhatatlan távolságok meredeztek, nem kevésbé tért el Palacký és a magyarok értékelése a szlovák emancipációs törekvésekkel kapcsolatban. A közös történelmi kutatásokban és az irodalomban nyílt lehetőség az eredményekkel kecsegtető tárgyalásokra.
Berkes Tamás gazdag jegyzetanyaggal ellátott Palacký-tanulmánya1823-as önéletírását és leveleit feldolgozó tanulmánya a cseh történész pályakezdését vizsgálva nemcsak az életmű gyökereit tárja fel, hanem egyúttal szembesít azzal a zavarba ejtő ténnyel, hogy a cseh nemzeti mozgalom vezetője Magyarországon töltötte élete legfogékonyabb éveit. Csaknem 14 évet élt Magyarországon. Ez a tény azért zavarba ejtő, mert a cseh és magyar nemzeti törekvések a múlt században rendre keresztezték egymást.
Richard Praák Palacký és a magyar reformmozgalom kapcsolatát vizsgálva fejti ki, hogy Palacký az 1830-as évekig élénk érdeklődést tanúsított a magyar kultúra és a magyar reformmozgalom fejlődése iránt. A cseh-magyar kapcsolatokhoz való pozitív hozzájárulását tevékenységének főleg első két szakasza, a pozsonyi tartózkodása, a nevelősködéssel töltött évek gazdagították, ahol a magyar középnemesség környezetében formálódtak világnézetének demokratikus és nemzeti elemei; valamint a Cseh Múzeumi Folyóiratnál végzett szerkesztői munkája, amelynek során a gyakorlatban igyekezett megvalósítani a csehek és a magyarok közötti kulturális együttműködést. Kapcsolatban állt a magyar reformmozgalom jeles személyiségeivel, Vörösmarty Mihállyal; Teleki Józseffel. Nagyra értékelte Széchenyi István és Wesselényi Miklós nemzeti toleranciáját. Ugyanakkor nem rokonszenvezett Pulszky Ferenc és Kossuth Lajos nemzeti radikalizmusával. Elismeréssel emlékezik meg naplójában Czakó Zsigmond Végrendelet c. drámájáról, amelyet 1846-ban látott a pesti Nemzeti Színházban. Feljegyzéseiből az is kiderül, hogy fő úticélja a pesti Egyetemi Könyvtárba vezetett, ahol a Kaprinai és a Hevenesci-féle kéziratgyűjteményt tanulmányozta. Ekkor találkozott Toldy Ferenccel, Fejér Györggyel és az akkori magyar tudományos élet más képviselőivel is.
Szarka László és Deák Ágnes tanulmányai Palacký 1848-49. évi föderációs alkotmánytervezetét, illetve a terv 1949-es magyarországi sajtóvisszhangját elemzik. Szarka két szempontból vizsgálja a cseh történész nézeteit. Egyrészt, hogy a cseh történeti közjog és a cseh-német etnikai megosztottság közötti ellentmondás mennyiben befolyásolja, ill. korlátozza a föderációs elképzeléseket, másrészt azt fejtegeti, hogy miként viszonyul a cseh történetíró tervezeteiben a magyarországi viszonyokhoz.
Deák Ágnes a konzervatív Vida Károly által szerkesztett Figyelmező álláspontját és - Palacký tervét legalaposabban kifejtő s egyben a magyar nemzeti igényeknek is óvatosan helyt adó - a Pester Zeitung-féle interpretációt, valamint a Magyar Hírlap és a Pester Morgenblatt erre adott reflexióit elemzi.
A legérdekesebb azonban a Pesti Napló korabeli értékelése, hiszen a lap arculatát az a honorácior értelmiségi csoport határozta meg, amely az alkotmányosnak hirdetett centralizáció és egy késői jozefinista modernizációs eszmény egyetlen következetes támogatójának számított a magyar politikai erők palettáján.
Az időszaki sajtón kívül Palacký föderációs tervei megjelentek a magyar röpiratirodalomban is. Alapvetően új érveket azonban itt sem fogalmaznak meg. A föderalizmus gondolata a birodalmi centralizációval szemben elfogadhatónak tűnhetett a hagyományos perszonáluniós programról való kényszerű lemondást valló magyar politikusok számára, az etnikai-nemzetiségi tartományok eszménye azonban élesen ellentétben állt a magyar nemzeti érdekekkel. Ez a kettősség határozta meg a Palackýval kapcsolatos állásfoglalásokat. Ugyanakkor Palacký nyílt fellépése egyfajta követendő példa is lehetett az új politikai viszonyokhoz igazított programok kifejtésére is.
Gángó Gábor tanulmánya néhány vonással kíván hozzájárulni az osztrák birodalom forradalom utáni szellemi mozgalmainak történetéhez. Eötvös József A 19. század uralkodó eszméinek befolyása az államra (1851-54) c. műve az 1848 felvetette problémák legnagyobb szabású megoldási kísérlete. A mű megszületését erősen befolyásolta Eötvös barátjának és emigrációs sorstársának, Trefort Ágostonnak Palacký föderációs terveire adott kritikája, összefüggésben a megélénkülő birodalmi koncepcióra és az európai konzervativizmus útkereső töprengéseire.
Fried István kötetzáró tanulmányában Palacký és a magyar irodalom viszonyát (Jókai Anna, Vörösmarty, Németh László) vizsgálva megállapítja, hogy a megtévesztően sok adalék és az eddig készült rendkívül érdekes kutatások ellenére nem áll össze egységes történet. Ez azt jelenti, hogy az időnként fölerősödő cseh-magyar irodalmi kapcsolatok felől nem deríthető fény Palacký irodalmi érdeklődésének jellegére. Annyi bizton állítható, hogy a magyarkérdés végig foglalkoztatta a cseh történészt, és ennek a kérdésnek igyekezett történelmi dimenziót adni.
Cholnoky Olga