Az egészségkárosodott emberekről szóló törvény Amerikában: Társadalmi megegyezés vagy különleges kiváltságok?

The Annals of The American Academy of Political and Social Science. Ed. Heston, Alan W., 1997. jan. 549. vol.

Az egészségkárosodott emberekről szóló törvény annak a kinyilvánítása, hogy őket hátrányosan megkülönbözteti a társadalom. Elődje, a rehabilitációról szóló törvény 1973-ban készült el, csak azokkal foglalkozott, akik látható egészségkárosodástól szenvedtek, pl. mozgásukban korlátozottak voltak. A mostani törvény világosan gondoskodni kíván azokról az emberekről, akik munkaképtelenek.

Az Amerikai Politika- és Társadalomtudományi Akadémia évkönyvének a különszáma áttekinti, hogyan hatott a törvény az egészségkárosodott emberekre. A tanulmányokból kiderül, hogy ezt a népességcsoportot sem szabad egységes egészként kezelni, eltérések vannak a különféle károsodást szenvedett emberek között is, bár a velük foglalkozó programok sokszor nem teszik meg a szükséges megkülönböztetést. A segítő programok még jelenleg is inkább az elveszett jövedelmet pótolják, és a gyógyítást finanszírozzák, ahelyett hogy megvédenék az egészségkárosodottak jogait a diszkrimináció lehető legkisebbre csökkentésével.

Az első cikk Andrew I. Batavia írása - Sérteni fogja-e a konzervatív térnyerés az egészségkárosodott embereket? - elején kifejti, hogy a károsodott emberek liberális vezetőiben aggodalmat kelt a konzervatív hatalomátvétel távlata. A liberalizmusnak és a konzervativizmusnak persze számos megegyező tétele van, mint például az egyén felelőssége, személyes és gazdasági szabadság és önmegvalósítás. Sok minden függ azonban attól, hogy a konzervatívok mely elemei játszanak majd irányító szerepet a politikájukban. Fontos az is, hogy a hátrányos helyzetűek vezetői felismerjék, hogy nem lehet egy párt mellett letenni a voksukat, párbeszédet kell folytatni mindkét féllel. Ezzel lehetővé válik az is, hogy a pártok egyformán méltányolják a károsodott emberek szükségleteit, és politikájuk alakításakor figyelembe vegyék az igények kielégítését.

Bonnie Poitras Tucker tanulmánya a halláskárosultak helyzetével foglalkozik. Leírja, hogy ők azt szeretnék: gyógyításuk előtérbe kerülése helyett a társadalom fogadja el őket mint kisebbséget, és vegye tekintetbe jogaikat. Ragaszkodnak hozzá, hogy kapjanak meg minden segítséget ahhoz, hogy használni tudják a könyvtárakat, élvezhessék a színházi előadásokat, kommunikálhassanak az állami hivatalokkal. Ez persze elsősorban anyagiak kérdése: Amerikában javában dúl a harc az egyenlőség alapelve és a gazdasági lehetőségek között.

Marjorie L. Baldwin tanulmánya a munkavállalási törvény hatékonyságát vizsgálja. A törvény egyik legfontosabb pontja: érjék el a munkabér emelését és a foglalkoztatási arányszám növekedését az egészségkárosodott emberek körében. A törvényalkotók azt feltételezték, hogy a munkaadók diszkriminációja a legfőbb oka a károsodott emberek kiszorulásának a munkaerőpiacról. A kutatás azonban

bebizonyította, hogy az előítélet csak egy fontos, de nem egyedüli összetevője a megkülönböztetésnek. Egyebek is vannak, mégpedig információs problémák és a teljesítménykülönbségek miatti munkáltatói elutasítás. Miután ezeket a törvény figyelmen kívül hagyta, nem nyújt elég segítséget a hátrányos helyzetű munkavállalóknak a diszkrimináció leküzdéséhez.

Richard V. Burkhauser írása - A törvény után: remélhetnek-e az egészségkárosodott emberek munkát - azzal a jelenséggel foglalkozik, hogy egyre több fiatal ember válik egészségkárosodottá, főleg nekik van szükségük munkára, hogy ne céltalanul éljék le életüket. Nekik nem a pénzbeli segítség az igazán fontos, hanem annak a lehetősége, hogy dolgozhassanak.

David M. Studdert és Troyen A. Brennan tanulmánya - A törvény és a HIV-fertőzöttek: kialakuló kapcsolat - leszögezi: a kormányzat feladatul tűzte ki, hogy nagyobb erővel álljon melléjük a gyógyításban és az egészségügyi járadékok tekintetében.

Mary C. Daly kutatási beszámolója - Kit véd meg a törvény? A német tapasztalatok bizonyítékai - az amerikai törvény célkitűzéseit hasonlítja össze a németek hasonló tapasztalataival. Az egészségkárosodottakat védő törvény célul tűzi ki az egészségkárosodott emberek teljes foglalkoztatását. Azonban a törvény önmagában nem csodaszer. A több szempontból hátrányos helyzetűek, akik nemcsak egészségkárosodottak, hanem kevésbé képzettek is, munkába állítása különösen nehéz. A cikk bemutatja a német eljárásmódot, amely közvetlenül beavatkozik a munkaerőpiac alakulásába a hátrányban szenvedők miatt. Ez a minta azt mutatja, hogy bár az amerikai törvény elérheti azt, hogy a többszörösen hátrányos helyzetűek megmaradhassanak a munkavállalók között, nem valószínű, hogy hosszú távon garantálható gazdasági jólétük.

A munka világával foglalkozik Edward H. Yelin tanulmánya is: Munkavállalók egészségkárosodással és anélkül a bizonytalanság éveiben. A cikk adatai szerint az utóbbi időkben olyan tendencia érvényesül, hogy a hátrányos helyzetű nők foglalkoztatási aránya nő, míg a férfiak aránya csökken. A részmunkaidőben dolgozók közt aránytalanul megnőtt az egészségkárosodottak száma.

Frederick C. Collignon tanulmánya címében felteszi azt a kérdést, hogy vajon sikeres-e az egészségkárosodott embereket védő törvény. Felsorolja azokat a mutatókat, amelyeket a sikeresség méréséhez használnak. Kiértékeli ezeket a törvény céljainak megfelelően, összehasonlítva őket az 1973-ban hozott rehabilitációs törvénnyel. Az adatokat a szakmai rehabilitációs programokat elemezve kapta. A programok a törvény célkitűzéseinek megfelelően a hátrányos helyzetűek munkába állását segítik több-kevesebb sikerrel.

Richard K. Scotch és Kay Schriner tanulmánya az egészségkárosodottakat mint kisebbséget mutatja be. Elmondják, hogy az elmúlt 25 évben nagy figyelmet fordított a politika a beteg emberekre, a figyelem az érdeküket védő törvényben tetőződött 1990-ben. Az egészségkárosodott emberek vágya, hogy teljes értékűen vegyenek részt a társadalomban. A korlátok, amik az egészségesek és a betegek között vannak ledönthetők, de ebben segíteniük kell maguknak a hátrányos helyzetűeknek is emberi jogaik melletti erőteljes kiállásukkal. Mint kisebbség, érdekérvényesítő képességüket kell használniuk, és így elérhetik a korlátok leomlását.

William G. Johnson cikke - Az egészségkárosodottakkal foglalkozó politika jövője: pénzbeli juttatások vagy az emberi jogok érvényesítése - a törvény jövőbeli helyzetével foglalkozik. A törvény kiértékelése a hozzá kapcsolódó programok fényében lehetséges. A régebbi programok a kieső jövedelmet pótolták és az egészségügyi kiadásokat biztosították. Ez azonban szemben áll a törvény célkitűzésével, amely a munkába állást helyezi előtérbe. A feszültséget, amely a kétféle megoldási javaslat között van, a jogosság és a hatékonyság közötti konfliktust és ezek megoldási lehetőségeit mutatja be a cikk.

Biczó Krisztina

Vissza