Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány kutatási jelentései

Az alábbiakban mutatjuk be a Kisebbségpolitikai döntéselőkészítő tanulmányok (DET - Policy Papers) első hat füzetét, amely az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Intézetére mint intézményi háttérre támaszkodó Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványának köszönheti, hogy megjelenhetett. Maga az alapítvány is új keletű: alig egy esztendeje jött létre. Kuratóriumának elnöke Csepeli György, tagjai: Beke Kata, Bodor Pál, Izsák Lajos, Kiss Gy. Csaba, Komlós Attila, Kukorelli István, Orosz István, Pomogáts Béla, Romsics Ignác és Tolnay László. A sorozatot Tabajdi Csaba szerkeszti.

Noha az egyes füzetek különböző szerzők (szakértők)művei, közös jellemzőjük a döntéselőkészítő dokumentumoktól közkeletűen megkövetelt szikárság (7-15 A/4-es oldal), az egy-két oldalas, a füzetek elejére sorolt tartalmi összegezés, a számos fejezetbe-pontba és alpontba rendezett mondanivaló. Adjusztáltságuk - narancssárga borító, a füzeteket összetartó

Fekete műanyag spirálszerűség - ugyancsak a hivatali-intézményi előterjesztések (újabban) elegáns formájára emlékeztet.

Az erdélyi Bíró A. Zoltán írta az első füzetet A magyar-román viszony megjelenése a médiában Hargita és Kovászna megye kapcsán (ún. Har-Kov probléma) címen. A mindössze 7 oldalas tanulmány, amely a két magyar többségű regionális egység román kisebbsége (legtöbbször) kvázi sérelmeinek agresszív román pertraktálását és sértődékeny magyar reflexióit tárgyalja, mégpedig román és magyar nyelvű központi és helyi napilapok egy havi Har-Kov anyagának (345 cikk), továbbá a vonatkozó szakirodalom, Internet-közlések és szondázó interjúk elemzésére alapozva. Kimutatja, hogy a román és a magyar nyelvű média által frekventált probléma és a hétköznapi magatartások világa között nincsen közvetlen kapcsolat. Ám a román (központi) média által felröppentett és a magyar média által tálalt mendemondák és (legfeljebb) túldimenzionált jelentéktelen események alkalmasak a két nemzeti közösség közötti választóvonalak fenntartására, sőt erősítésére. Ezt sem a román, sem a romániai magyar elit eszköztára és beállítottsága nem tudja kezelni, s emiatt kialakult a problémával való együttélés "idült" formája. "Éltetését" a román-magyar kapcsolatokra nézve veszélyes és felelőtlen cselekedetnek lehet minősíteni.

A magyar-szomszédsági, kétoldalú kisebbségvédelmi megállapodások és a sokoldalú kisebbségvédelmi dokumentumok összehasonlítása címén jelent meg a sorozat második füzete, Kovács Péter egyetemi tanár munkája. A szerző szerint a kétoldalú szerződések akkor indokoltak, ha tovább építik, pontosítják a sokoldalú (regionális) szerződések tartalmazta jogosítványokat. Ezeket a "továbblépési" esélyeket nem kellő mértékben tudta kihasználni a magyar diplomácia. A kialakult helyzetben pótlólagos jegyzőkönyvekkel lehetne és kellene operálni a kétoldalú viszonylatok javítása érdekében. E vonatkozásban a siker előfeltétele, hogy a magyar államnak legyen kisebbségvédelmi doktrínája, amely a következő összetevőkből állhatna: Magyarország a határokon túl élő magyarságot ért jogsérelmek esetén vállalja a fellépést, amihez számára a nemzetközi jog lehetőséget biztosít; ilyen esetekben azonban csak akkor nem lép fel, ha a nemzetközi közösség reagálása az övével legalább azonos hatékonyságú; az azonos súlyú és jellegű jogsértésre lehetőleg azonos választ kell adni; Magyarországnak érdeke, hogy Szlovákia, Románia és Szerbia - közös érdekeltség hiányában - ne lépjen koalícióra (Szlovénia, Horvátország és Ukrajna vonatkozásában nem kell számolni ilyen potenciális veszéllyel); fellépés esetén a hatályos nemzetközi jog megsértése legyen az érvelés középpontja; Magyarország számára mindaz kedvező, ami az autonómia irányába, illetve a nemzetállam ellenében történik. Nagyjából ez a summázata mindannak, amit az ország jelenleg hatályos kisebbségvédelmi szerződéseinek és a tárgykör nemzetközi dokumentumainak összehasonlításából-elemzéséből a szerző fontosnak tart hangsúlyozni.

Jakab Róbertné szerzősége jegyzi a harmadik füzetet, amely A hazai szlovákság asszimilálódásának elemzése címen jelent meg. Ennek a három magyarországi régióban: a Dél-Alföldön, a Pilisben és a Cserháton és Mátrában szétszórtan élő kisebbségnek körében a nyelvi-kulturális identitás megőrzésének reális lehetősége a kétnyelvűség, ami jelenleg korántsem jellemző rá. Asszimilálódási folyamatának megállítása három tényezős: az érintett szlovákság, az anyanemzet és a magyar kormányzati politika egybecsengésére van feltétlenül szükség. Ehhez az erőltetett, mesterséges módszerek helyett meg kell keresni a természetes módszereket és segítségükkel elérni a szlovákság kulturális-népi értékeinek mentését, a "nagymamanyelv" újratanulását és használatba vételét (eleddig az oktatás legfeljebb kisebbségi nyelvű volt, s nem kisebbségi tartalmú) és a szlovák nyelvtudás előnyeinek tudatosítását. A szerző megállapításai 246 kérdőív elemzésére alapoznak. A táblázatosan is bemutatott vizsgálat az említett három régió szerinti bontásban az önazonosság és az anyanyelvvállalás, a gyakori nyelvhasználat, a hagyományápolási aktivitás és a vegyes házasságok arányairól informál.

Ugyancsak Jakab Róbertné a szerzője A magyarországi kisebbségi önkormányzatok működésének tapasztalatai: következtetések, feladatok, ajánlások címen megjelent negyedik füzetnek. Való igaz: az elméletileg-elvileg szerteágazó kisebbségpolitikai problémák megoldására szánt intézmény sok helyütt nem működik eléggé hatékonyan. E megállapítás összesen 88 megvizsgált önkormányzat jellemzőiből szüremlett le, miközben cigány önkormányzatok vizsgálatára Jakabné akciója nem tért ki. A tennivalók a kisebbségi önkormányzatok különféle válfajaiban részben különbözőek, részben azonosak. Főként jogszabályi hiányosságok miatt fordulnak elő viták és bizonytalanságok.

A teljesség igénye nélkül: nincs meghatározva a kisebbségi önkormányzat fogalma, a települési és kisebbségi önkormányzat feladat- és hatásköre, az egyetértési, véleményezési jog fogalma, tartalma és terjedelme, az országos kisebbségi önkormányzatok törvényességi ellenőrzése, a pénzügyi feltételek biztosítási formája, a nemzetiségek létszámának meghatározására szolgáló egzakt metodika etc. fordulnak elő viták és bizonytalanságok. Tehát: mindenképpen újraszabályozásra van szükség.

A legterjedelmesebb (15 oldalas) ötödik füzetet Arday Lajos írta Pataki G. Zsolt szakértő bevonásával. A címe: Az Európai Unió és tagországai belső kisebbségvédelmi gyakorlata. Ez egy vonatkozó kutatás első szakaszáról számol be, s mint ilyen Spanyolország, Belgium, Nagy-Britannia és Finnország kisebbségvédelmi helyzetéről informál. Az EU egyes tagországainak gyakorlata azért érdemel figyelmet, mert az unió közösségi jogrendszere nem tartalmaz konkrét kisebbségvédelmi rendelkezéseket, s így legfontosabb hivatalos dokumentumaiban, a maastrichti és amszterdami szerződéseiben is csak az egyéni jogok biztosítására van garancia. A közép- és kelet-európai régió számára követhető - és vajha követésre kerülő - minták nem egészen azonos elvűek. A spanyol berendezkedés alapja az alkotmányos regionalizmus, Belgium a föderalizmus regionalizálására kínál példát. Nagy-Britanniában legmélyebbek a helyi megoldások gyökerei. Végül Finnországban a pozitív diszkrimináció elve érvényesül. Minthogy a kisebbségi konfliktusok rendezésének eszköztárából 1945 óta hiányzik a határváltoztatás lehetősége, a nemzeti kisebbségek és a létükben veszélyeztetett más népcsoportok védelmére valamilyen (pl. az ismertetett országgyakorlatok szerinti) kollektív, tehát csoportjogok biztosítására van szükség.

Az Európa Tanács kisebbségvédelmi vonatkozású ellenőrző rendszerének kialakulása és eddigi működésének értékelése címet viseli szóban forgó sorozatunk hatodik füzete, a korábban már szerepelt szerző, Kovács Péter munkája. 1998. február 1-jén lépett hatályba a Nemzeti kisebbségek védelmének európai keretegyezménye, egy hónappal később pedig a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája. E két dokumentum az Európa Tanács kisebbségvédelmi rendszerének két alappillére. A testület azonban operatíve is foglalkozik a kisebbségvédelemmel, amiben szervei közül a Parlamenti Közgyűlés (ajánlások, monitoring- rendszer), a Miniszteri Bizottság (kardinális ajánlások közzététele "a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak érvényesítéséről", "a szubszidiaritás elvének érvényesítéséről", "a helyi szintű népszavazásokról és népi kezdeményezésekről", "a felsőoktatásban való részvételről") és a Helyi és Regionális Közhatóságok Kongresszusa (határozathozatal a "föderalizmus, regionalizmus, helyi autonómia és a kisebbségek", valamint "a területi autonómia és a nemzeti kisebbségek" tárgyköréből) vesznek részt. Az Európa Tanács ellenőrzési gyakorlatában egyelőre inkább a visszafogottság, a pedagógiai akcentus érzékelhető. Mintegy rávezetésként az eddigieknél hatékonyabb kisebbségvédelmi gyakorlatra.

Futala Tibor

Vissza