Albánok Macedóniában: konfliktushordozók vagy stabilizáló tényezők?

Macedónia a legfiatalabb balkáni állam, amely háború nélkül volt képes kivívni és megtartani függetlenségét, miután kivált Jugoszláviából. Súlyos örökséggel indult el ezen az úton: gazdaságilag a leggyengébb volt a hat jugoszláv tagköztársaság közül, a macedón nép és nyelv státusa mindmáig vitatott saját országán belül is, számaránya kb. 66%, a legjelentősebb nemzetiség az albán 23% részaránnyal. További 24 kisebb létszámú nemzetiség él még Macedóniában, akik között a nyelv és a nyelvcsalád, a vallás és az anyaországi kapcsolat tekintetében meglehetősen nagy a tarkaság. Az elmúlt évtizedben két népszavazást is tartottak

itt, közel azonos eredménnyel. Az albánok azonban vitatják a kapott eredményeket; a maguk számarányát 40%-ra teszik. Az eltérő számarány egyik oka, hogy az albánok közül sokan külföldön dolgoztak, és külföldi állampolgárok lettek, a másik pedig, hogy a koszovói háború kirobbanása óta számos albán család létszáma a menekültáradat következtében jelentősen megnövekedett. A speciális törvény lehetővé teszi a külföldön élő "etnikailag macedónok" azonnali állampolgárrá minősítését, viszont az ország többi nemzetisége esetében hozzátartozóiknak 15 éves helyben tartózkodást kell bizonyítaniuk. Az albánok követelik, hogy ezt az időt legalább öt évre szállítsák le a koszovói albán menekültek esetében. A háborús bevándorláson kívül az albánok közel kétszeres reprodukciós rátája az ország nemzetiségi összetételét egy évszázad alatt drámaian megváltoztathatja, a 21. század végére az albánok Macedóniában is többségbe kerülhetnek.

A macedónok országukat (az alkotmány szavai szerint) macedón nemzetállamnak tekintik, amely egyenlőséget biztosít a többi nemzetiségnek (többet között az albánoknak is). Az albánok ellenben többnemzetiségű államot akarnak, amelyben az albán is nemzeti nyelv. Az albánok többsége az ország északnyugati részén él, de csak két jelentős településen abszolút többségben. Az alapfokú oktatásban résztvevők aránya közel azonos a nemzetiségi arányokkal, de a középfokú oktatásban az albánok mintegy 10%-kal a számarányuk alatt szerepelnek. A felsőoktatásban ez az arány még szélsőségesebb, albánok alig 2-3%-ban vannak jelen - mind az oktatók, mind a hallgatók között.

1995-ben az albánok megalakították a tetovói egyetemet, hat tanszékkel, közel 600 hallgatóval, és követelték, hogy az alkotmány is ismerje el teljes jogú felsőoktatási intézménynek. A hatóságok engedélyezés helyett erőszakkal válaszoltak, majd az intézményt elvágták finanszírozási lehetőségeitől. Ma tehetős albánok támogatják, részben

magánintézmények keretében működik. A tetovói egyetemen szerzett diplomát a macedón alkotmány nem ismeri el, a végzettek az albániai vállalkozói piacon keresnek munkát.

Az albán pártok részt akarnak venni a macedóniai kormánykoalícióban, munkájukat, politikai programjukat azonban sokban befolyásolja az albániai pártok hatalmi helyzetének alakulása. A macedóniai albán pártok szövetsége az 1990-es évek végére lassan alakult ki. (Ma két jelentős albán párt van már csak.) Viszont komoly szerepet játszhat az a felszabadítási mozgalom is, amely már 1893 óta létezik, és amelyet korábban Európa legrettegettebb terrorszervezeteként ismertek (nevükhöz fűződik az 1934-es királygyilkosság Marseille-ben).

A nagy-macedón pártok kezdeti vonzereje csökkenőben van, a korábbi konfrontáció a görögökkel ma "nem időszerű", ehelyett inkább a "védekező nacionalizmus" jelszavát hangoztatják (amelybe azért az "iszlám veszély" hangoztatása belefér). A nagy-macedón eszmeiség nem áll távol a nagy-bolgár szellemtől (amit az alig megváltoztatott "nagy-bolgár" oroszlán-embléma is támogatni látszik). Politikai szakértők elképzelhetőnek tartják a terület megosztásának a lehetőségét is, az albánok lakta részek Albánia felé orientálódnak, míg a szlávok lakta országrészek Bulgáriához - mint a II. világháború idején. Az ország gazdasági helyzete ellentmondásos, a 45%-os munkanélküliség mellett mindössze 4%-os az inflációs ráta, ez utóbbi körülmény biztosítja a Világbank óvatos támogatását.

Az albán nemzetiségi erők jól megválasztott taktikával készültek fel a legutóbbi választásokra (1998). Erőiket sikerült együtt (vagy legalábbis nagy tömbökben) tartani. Eközben a feszültség (az egyetemi konfliktus után) tovább éleződött a "zászlóháborúval" (mivel az albán zászlót nem engedték a parlamentre kitűzni), valamint az albán párt nevének kezdőbetűivel (amelyeket a törvény csak cirill betűs alakban fogad el, mivel a párt jelenlegi latin betűs zászlórajzolata az albán nemzeti címerre utal). Az albánok ezt a kifogást csak akkor fogadják el, ha a külföldi Coca-Cola és a Benetton cég is cirill betűsre változtatja emblémáját.

A média elsősorban a macedónokat segíti, így hangosabb és sokoldalúbb volt a macedón választási kampány is. A szegényebb és kisebb erejű albán média visszafogottabban, viszont elszántabban szervezte a nagy létszámú választási részvételt, az albán pártok kölcsönös visszalépését egymás javára. Kidolgozták a választási program sarokpontjait: nyilvánítsák Macedóniát soknemzetiségű állammá, a korábbi állami tulajdonú vállalatok privatizálásában az albánok ugyanolyan jogokat kapjanak, mint a korábbi macedón vezetők, az állami beruházások terjedjenek ki az albánok lakta elhanyagolt területekre. Ezen túlmenően: a külföldre kényszerített, tőkeerős albánok hazahívása, a fogyasztási kiadások csökkentése és a beruházások növelése, a macedóniai gazdaság vonzóvá tétele külföldi beruházók számára, az állami monopóliumok folyamatos leépítése, kulturális infrastruktúra teremtése az albánok között, albán nyelvű oktatási rendszer megteremtése minden szinten, a Tetovói Egyetem legalizálása, albán csatorna létesítése az állami televízióban, a női egyenjogúság megteremtése a "férfijogú és patriarchális" macedóniai társadalomban. És még: a bank- és hitelintézmények függetlenné tétele, a távközlés privatizálása és a fiatalok munkához juttatása. A követelések között azonban sok a populista megfogalmazás, a macedón lakosság ellen irányuló, provokatív oldalvágás; így pl. már 1992-ben is a programban szerepelt az egyoldalúan kierőszakolt népszavazás, "autonóm illír állam" létrehozására.

Az előrejelzések fej fej melletti küzdelmet és szoros eredményeket ígértek Crvenkovski "Győzelem Macedóniáért" és Georgievski "Szövetség a Változásokért" elnevezésű csoportosulása között. A szavazás második fordulójában (1998. 11.1-jén) az ellenzék végül 62 mandátummal az abszolút többséget is megszerezte (a 120 fős parlamentben). Mindvégig világos volt azonban, hogy az albánok bevonása nélkül nem lehet kormányozni Macedóniában. A tetovói egyetem elismerése is már a választási ígéretek között szerepelt. Az ország szerkezeti átalakítása csak a kétharmados többségű törvényekkel valósítható meg, ezt pedig az albán pártok megnyerése nélkül nem lehetett keresztülvinni. Macedóniának látványosan szakítania kellett a szélsőséges erőkkel, már csak a nyugati segítség megszerzése érdekében és a lehetséges NATO-támadás elkerülése miatt is.

Az albánok tehát részt vesznek Macedónia stabilizálásában, ezzel elkerülik a vádat, hogy újabb Koszovó kialakítását tervezik, amely az egész Balkánt veszélyeztetné. Vezetőjük, Xhaferi visszautasítja az ország kettéosztásáról terjesztett híreket. A kormányban több albán kapott helyet, de más jelentős állami beosztások is jutottak az albánoknak (posta, televízió). A kormány első intézkedései között amnesztiát hirdetett a fogva tartott albán politikusok számára. Albán jelöltek sikerrel szerepeltek a helyhatósági választásokon is.

Új politikai kihívást jelentett a koszovói válság kirobbanása a macedóniai kormányzat számára. Egységes intézkedéstervet dolgoztak ki a koszovói albán menekültáradat fogadására és kezelésére. Nehézzé tette azonban helyzetüket az UCK nyilatkozata, amely függetlenség helyett minden balkáni albán egyesítését tűzte ki célul. Történtek terrorakciók is, de az előállott helyzetet mégsem érzik kezelhetetlennek. Elvetették a "menekült-folyosó" ötletét, amely Koszovóból Macedónián át vezetett volna Albániáig, mert ebben a javaslatban sok albán egyenesen bátorítást érzett a szerbek számára az etnikai tisztogatáshoz.

További gondot jelent, hogy a macedóniai albánok jelentős része Koszovóból származik, ottani keserű tapasztalatait a macedón állammal szemben is kinyilvánítja, és különbségtétel nélkül Milošević szerb államával azonosítja. A macedón nemzeti politika sikerét hozta viszont az a tárgyalás Szófiában, amelynek során a bolgár vezetés elismerte az önálló macedón nyelvet, és védelmet ígért a Bulgáriában élő macedónoknak. A macedóniai gazdaság és külpolitika sikerét mutatja, hogy a Kínai Köztársasággal (Tajvan) 1,6 milliárd dollár összegű támogatási segélyben és beruházási együttműködésben egyezett meg.

Lukáts János

Vissza