India, Kína szemtől szembe?

Delpech,Thérese: Inde-Chine : le face-a-face? = Politique Internationale, 1998-1999. 82. no. 181-192. p.

A világ két legnépesebb országának stratégiai kapcsolatában 1998 jelentős év volt. Mintegy tíz évi szünet után fölelevenítették a párbeszédet, mégpedig abból az alkalomból, hogy India saját területén szárazföldi atomkísérleteket hajtott végre. Peking az ázsiai térség stabilizáló nagyhatalmának képét igyekszik kialakítani magáról, noha jelenléte India északi határán legalábbis kérdéses, valamint a kínai-pakisztáni ballisztikus és nukleáris együttműködés is torzítja a képet.

A nyugati világ és az Egyesült Államok is Kína bűvöletében él, és nemigen veszi figyelembe India fenyegetett helyzetét. Clinton elnök - nem kis indiai meglepetésre - Kínával együtt ismerte el 1998 júliusában közös nyilatkozatban Dél-Ázsia stabilitását. Indiának, ha ki akar lépni a hidegháborúban a Szovjetunió melletti kiállását követő izoláltságából, sokkal célratörőbb, aktív diplomáciai tevékenységet kell kifejtenie a nyugattal.

Az indiai-kínai kapcsolatok megértéséhez elkerülhetetlen, hogy Kína 1950-es tibeti invázióját, valamint India északi határainak 1962-es agresszióját fölidézzük. Indiát teljesen váratlanul érte az évszázadokon keresztül az ütközőállam szerepét betöltő Tibet annektálása. Nehru még egy, a kis állam "autonómiáját" Kínán belül biztosító egyezményt is hajlandó volt aláírni 1954-ben. Néhány év múlva pedig menedékjogot adhatott a Dalai Lámának.

India északi határát minden előzetes bejelentés nélkül rohanta le Kína, s az 1962-es esemény óta nem juttatta el a hivatalos határvonal térképét Új-Delhinek. Viszont csakhamar elfoglalta a nagyrészt Indiához tartozó Kasmír 20%-át is. 135 ezer négyzetkilométerről van szó. India leginkább a 150 ezer lakosú Arunachal Pradesh állam visszaszerzéséért küzd.

1964 óta Kína a nukleáris hatalmak sorába tartozik. Indiának viszont nem sikerült 1998-ig végbevinni a kísérletet, s ma kevesebb reménye van arra, mint valaha, hogy az öt hivatalosan is nukleáris nagyhatalomnak tekintett ország mellé sorolják. Kína eközben folyamatosan tökéletesítette nukleáris arzenálját: az interkontinentális robbanófejű rakétát, az atommeghajtású tengeralattjárót stb. India, de az egész délkelet-ázsiai térség attól tart, hogy Kína nyomást fog gyakorolni rájuk, illetve zsarolásra használja majd fel nukleáris készletét.

A ballisztikus és nukleáris technológia területén a 70-es évek óta folyó kínai-pakisztáni együttműködés ugyancsak nyugtalanítja Indiát. De a nyugtalanságon túlmenően némileg jogosan nehezményezi, hogy egy egyszerű nemzetközi szerződés megszegése miatt (nukleáris robbantások saját területen, föld alatt, 1998 májusában) szankciók érik, míg Kína - a megnemtámadási szerződésnek ugyancsak aláírója - minden további nélkül robbanófejes bombát, nukleáris anyagokat, nehézvizet, ballisztikus rakétákat stb. ad el Pakisztánnak, mi több, ugyanott urániumdúsító üzem, plutónium-reaktor telepítésében vesz részt.

Kínának egy másik ütközőállam, Myanmar katonai juntájával mintegy tíz éve folytatott együttműködése is nyugtalanságra ad okot Új-Delhiben. Bár a nemzetközi közvélemény súlyosan elítélte az 1988-ban Myanmarban, 1989-ben Kínában kitört diáklázadások brutális elfojtását, a két ország együttműködése annál intenzívebb lett. Nyilvánvaló, hogy Kína új utak létesítésével kijáratot keres az Irrawady folyón keresztül közvetlenül az Indiai óceánra, amelynek vizeit "ellenőrizni" szándékozik. 1,5 milliárd dollár értékű hadifelszerelést juttatott pl. Rangoon katonai vezetésének, valamint közös lehallgató állomást létesített Birmániával az Andaman-szigetek közelében az indiai légi és tengeri katonai tevékenység megfigyelésére.

Radzsiv Gandhi 1988-ban, Kínában tett látogatása óta a két ország közötti párbeszéd fokozatosan ismét helyreállni látszik. Szerény mértékben, de a 90-es években megindult némi együttműködés a mezőgazdaság, a vízierőművek, meteorológiai és bizonyos biotechnológiai területeken. Biztonsági kérdésekben azonban nemigen történt előrelépés.

A világ két legnépesebb államának viszonya egyáltalán nem közömbös a nemzetközi közösségre nézve sem. Kína komoly erőfeszítéseket tesz arra, hogy - elsősorban az Egyesült Államok rokonszenvének kivívásával - elszigetelje riválisát. Sikerült elérnie például, hogy annak Biztonsági Tanácsbeli felvétele szóba se kerülhessen. Új-Delhi, noha egyre nehezebben tolerálja, de egyelőre sem diplomáciai, sem katonai lépéseket nem tett saját helyzetén javítandó.

A harmadik országok szerepe nem túl nagy, mégis számít valamit, s az ő érdekük az, hogy India és Kína párbeszédét konstruktív módon elősegítsék. Az egyensúly megteremtésének része volna, ha Kína rövid időn belül csökkentené nukleáris arzenálját, akár két-, akár egyoldalú egyezmény keretében. A kínai nukleáris doktrína jelen állapotában mindenképpen magyarázatra szorul. India északi határvonalának kérdésében is - úgy tűnik - Kínára vár a következő lépés megtétele (Birmánia esetében ugyanis elfogadta a MacMahon-vonalat, s a volt Szovjetunióval is megoldódott már határkonfliktusa). Pakisztán ütközőzóna-szerepét egyelőre a nyugat is támogatja, noha a 90-es évek elején abba az azóta sem tisztázott gyanúba keveredett, hogy Irak nukleáris felfegyverzését segíti. Az indiai atomkísérletek óta pedig nem kétséges, hogy Iszlamabad megújította arab érdekeltségeit. Végső soron India 1998. májusi atomkísérletei nemzetközi összefüggésben Kína és az Egyesült Államok viszonyát fűzték szorosabbra. Az indiai erőszakmentesség politikája és a kínai autokrata vezetés pedig szinte semmiben sem tudott közeledni egymáshoz.

Kakasy Judit

Vissza