Európa és Latin-Amerika

Europe & Latin America. Anthropological Journal on European Cultures. Ed. Christian Giordano, Ina-Maria Greverus, Regin Römhild. 7. vol. 1998. 2. no.

Arnd Schneider előszava vezeti be a folyóirat különszámát, amelyben megindokolja, hogy az európaiak jelenlétének tanulmányozása Latin-Amerikában különösen fontos, hiszen "Európa nagyobb, mint saját maga". Erről szólnak a tanulmányok, amelyek közül kettőnek a bemutatására vállalkozunk: mindkettő a Brazíliába bevándorlókkal foglalkozik.

Roberto Grün tanulmányának címe: "Fehérré" válni. A zsidók és az örmények Brazília etnikai mozaikjában.

Brazília 140 millió fős népességéből 25 ezerre becsülik az örmények és 150 ezerre a zsidók leszármazottait. Mindkét csoport főleg a legiparosodottabb régió városaiban él: a zsidók a legfontosabb városokban, az örmények 90 % -a pedig Sao Pauloban. A zsidók és az örmények is könnyen beilleszkedtek a brazil társadalomba, pontosabban annak elitjébe. Az Ibériai-félsziget történelmi antiszemitizmusával ellentétben a hagyományos brazil vezető rétegben nem okoz problémát, ha zsidó vagy onnan áttért keresztény található a családfán, vagy ha házasságot köt gyermekük velük. Például korábbi elnökük, Fernando Collor de Mello 1989-es választási kampányában sokszor hangsúlyozta, hogy a Mello-család kikeresztelkedett zsidó família.

A brazíliai örmények vezetői a nyugathoz tartozást érzik elsődlegesen fontosnak. Az örmények két hullámban érkeztek Brazíliába. Először a 19. század végén, a második hullám pedig 1924-ben jött az országba, amikor Brazília is csatlakozott a nemzetközi közösséghez abban, hogy befogadott örmény menekülteket, akik az 1915-ös vérfürdő miatt hagyták el hazájukat. Körükben a papok lettek mint vallási vezetők a szellemi elit képviselői.

A gazdasági életben az örmények a cipőgyártásra, a zsidók a ruhakészítésre specializálódtak.

Hasonló történelmi sorsuk ellenére politikai pályájuk különbözőképpen alakult. A zsidók karrierjüket független jelöltként kezdik általában, főleg a baloldalon. Aztán ahogy haladnak előre, egyre inkább függenek azoktól a közösségektől, akik támogatják őket. Az örmény politikusok között viszont sok vezető gyáros gyermeke található. Ezek a "milliomosfiúk" persze a vállalkozói szféra megsegítésével hálálják meg támogatásukat. A zsidóknak nincs ilyen támogató családi hátterük, ők saját maguk választották a politikai karriert, ebből élnek, és azért dolgoznak.

Az világosan látszik az adatokból, hogy aki zsidó származású politikus, az élete végéig zsidó politikus marad, de ez nem jellemző az örmény származásúakra. A zsidók kiállnak származásuk mellett, támogatókat is szereznek népcsoportjukból, szavazókat és anyagi eszközöket is. A brazil társadalomban hasonló csak a japánokról mondható el.

A politikában általános, nem meglepő az antiszemita jelszavak használata. Az örmény származásúak nagy része is idegengyűlöletről panaszkodik. A mindkét nép felé megnyilvánuló gyűlölet az 1964-től 1985-ig tartó katonai uralom alatt volt a legerősebb.

A szerző szerint a legfontosabb következtetés, amely a zsidó és az örmény népcsoport összehasonlításából adódik, az, hogy nagyon körültekintően kell eljárni azonosságtudatuk meghatározásának során.

A tudományos irodalomban nem általános az, hogy együtt kezelik a bevándorlók kérdésének tanulmányozását a feketékkel szembeni előítéletekkel, ami hiba. Elválasztásuk értelmetlen, hiszen a rasszista megnyilvánulások mindkét csoporttal szemben megnyilvánulnak.

A másik tanulmány Giralda Seyferth írása: Német bevándorlás és a Brazíliában élő németek azonosságtudatának kialakulása.

A kolonizáció első hullámának kezdetén, 1818 és 1830 között pontosan meghatározták a brazil érdekeket: szabad fehér farmerekre van szükség, akik nem foglalnak el nagy területet, és szigorú ellenőrzésük szükséges. Ekkor még kevesen jöttek az országba, a németeket szívesen látták. A brazil kormányzat négy német telepet alapított az ország déli részén.

A bevándorlás a 19. század közepe után gyorsult fel, amikor 1850-ben kihirdették a 601-es törvényt. Ez véget vetett a földbirtokok uralmának, és a gazdátlan földeket árucikké nyilvánította.

A 19. század során a németek voltak a brazilok szemében az ideális bevándorlók. Először a déli országrészen telepedtek le, kis családi birtokokra alapozott mezőgazdasági termelést folytattak, bekapcsolódtak az élelmiszerellátásba. "Dinasztikus" kapcsolat is motiválta a német bevándorlást, hiszen az első császárné a Habsburg-családból származott.

Az 1930-as évekig 250 ezer német érkezett Brazíliába, legtöbben az I. világháború előtt és közvetlenül utána jöttek. Ezt a számot azonban felül kell vizsgálni, hiszen a Kelet-Európából érkezett és a papírokon lengyelnek, orosznak feltüntetett bevándorlók egy része is német nemzetiségű volt. Becsült adatok szerint 280 ezer németül beszélő ember telepedett le az országban.

A német bevándorlás nem spontán folyamat volt, 1824 után a brazil kormányzat propagandát folytatott, és toborzó ügynökségeket alkalmazott az európaiak meggyőzésére. Az állam így felügyeletet gyakorolt a külföldiek bejövetele felett. A bevándorlók letelepedve a nekik kijelölt területeken, "colonos"-sá váltak. A szó később a paraszt szinonimájává vált, és délen az európai bevándorlók leszármazottainak megjelölésére is használták.

A déli országrészben főleg erdős területeken került sor a bevándorlók letelepítésére, a telepeket folyóvölgyek választották el egymástól, ez jelentette a kapcsolattartás lehetőségét is. Az első colonosok 75 hektáros parcellákat kaptak, 1845 után már csak 25 hektárt vásárolhattak meg.

Bár Brazíliában nagyon hasonló körülmények közt éltek, a bevándorlók nem ugyanazzal a háttérrel rendelkeztek. Voltak köztük olyanok, akik eredetileg is földművelésből éltek, mások a szegény városi munkások közül jöttek. Az 1848-as forradalmakban résztvevők közül is többen menekültek Brazíliába, tanárok, zenészek, katonák, akiket viszont nem láttak igazán szívesen az országban.

A bevándorlók között később többen a városokban keresték megélhetésüket. Az urbanizáció itt is éppúgy lezajlott, mint a világ más részén a 19. században.

A bevándorlók első dolga az volt mindenütt, hogy kijelölték a templom helyét, és felépítették azt saját költségükön. A pap és a világi lelkigondozó megszokott alakja volt a telepestársadalomnak. A templom kezdetben a közösség iskolájaként is működött.

A templom, iskola és nyelv közötti kapcsolat döntő fontosságú volt a Brazíliában élő németek identitásának kialakulásában. A 19. század végére a német nyelvű sajtóé lett a vezető szerep az azonosságtudat formálásában.

A Brazíliában élő németek számára nem okozott problémát a kettős identitás, ők jó brazil állampolgárok lettek, és megőrizték német nemzeti szokásaikat. A brazilok viszont nem tudták elképzelni, hogy ez lehetséges, csak a teljesen asszimilálódott bevándorlókat fogadták el igazi brazilnak, a többieket külföldieknek tartották. A német nyelvű újságok sokat foglalkoztak azzal a brazil aggodalommal, amelyet "német veszélynek" neveztek el. A németek viszont hangsúlyozták: a németeknek mint nemzeti csoportnak joguk szokásaikban különbözniük. A "német veszély"-ről kirobbant vita a 20. század elején erősödött fel, amikor feltűnt az árja felsőbbrendűség elve az élettér-elmélettel együtt. Brazíliában félelmet keltett a terjeszkedni akaró, gyarmatokra vágyó Németország, amely mellett a német nyelvű sajtó is kiállt az országban. Ekkoriban Brazília megnehezítette a német bevándorlók dolgát, nem kívánta a további német letelepedést engedélyezni, tartva az anyaország hódító szándékaitól. Egyúttal nagy asszimilációs nyomást gyakorolt az állam a már ott élőkre. Brazília etnikailag nagyon sokszínű ország, nehezen képzelhető el nemzetállamként. Ennek ellenére a kormányzat nagyon szerette volna megteremteni az egyneműséget.

Az 1930-as években változtak az erőviszonyok a náci párt ideológiájának beszivárgásával. Eszerint ugyanis Brazília a német bevándorlók és leszármazottaik számára nem lehet haza, hiszen az Németország, hanem csak "vendéglátó ország". Sok náci szervezet alakult meg, és alakult át a náci párt és társszervezetei mintájára. Megcélozták propagandájukkal a német iskolákat is, és a német nyelvű sajtó erősen hatásuk alá került. A nácik túlzottan brazilnak érezték az országban élő németeket.

A náci jelenlét újjáélesztette a brazil nacionalista mozgalmat, elindult egy kampány, amely meg akarta tisztítani a bevándoroltakat "idegen" szokásaiktól. A kampány persze nem csak a németeket célozta meg, de velük éppen az erőteljes náci ideológia hatására többet foglalkozott. 1937-től bezártak vagy "nacionalizáltak" kétezer iskolát, 1939-től betiltották az "idegen" kulturális szervezeteket, a német nyelvű sajtót, nem használhatták a német nyelvet még az egyházi szertartásokban sem.

A kampány 1945-ben lezárult, felemás eredménnyel. A kollektív azonosságtudatot, a népcsoporthoz tartozást nem tudták kiirtani. A közös eredet tudata és a küzdelmes telepesélet mint történelmi összekapcsoló elem a mai napig él. Ma már a városlakók nagy része nem beszéli ősei nyelvét, de az egyének számára fontos a származás és a szokások azonossága.

Biczó Krisztina

Vissza