Nemzeti identitás és etnikai kisebbségek Kelet-Európában

National Identities and Ethnic Minorities in Eastern Europe. Selected Papers from the Fifth World Congress of Central and East European Studies. Warsaw, 1995. Edited by Ray Taras

Bár paradoxon a nacionalizmus nemzetközivé válásáról beszélni az 1990-es években, mégis a jelenség globalizációjáról kell említést tennünk. Egy nép, egy etnikai kisebbség vagy egy régió célul tűzheti ki, hogy önrendelkezésük egyenlő legyen az állam szuverenitásával, és ezt követheti elszakadásuk az államukból. Akár sikeres ez a törekvés, akár nem, hatást gyakorol a környezetre.

Így Stephen Ryan megfigyelte, hogy a nemzetiségi nacionalizmus és az etnikai konfliktusok hogyan játszanak szerepet az első, a második és a harmadik világban. Az első világban - a demokratikus nyugaton - a nemzetiségi mozgalom újjáéledése növekvő rámenősséget váltott ki a nemzeti kisebbségek között, mint Spanyolországban a baszkok és katalánok, Franciaországban a baszkok, Belgiumban a flamandok, Nagy-Britanniában a skótok, Olaszországban az észak-itáliaiak, az Egyesült Államokban az afrikai amerikaiak.

Az elmúlt két évszázad legerősebb és visszatérő politikai eszméje a nacionalizmus volt. Ez a modern állameszme központi szervező ereje, és nagy hatással van a modern társadalmak emberére. Negatív hatása azonban mindig árnyékba borította és borítja a fogalom pozitív összetevőit. A gyakorlati nehézségek kapcsolatban vannak a kollektív öntudat és a nemzeti identitás definiálásával, amely nagy probléma és állandó súrlódások forrása. A nemzetiségi csoportok nacionalizmusa hozzájárult a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia összeroppanásához.

A kisebbségek problémáját nemcsak a nemzeti eszme váltja ki, hanem közreműködött ebben helyzetük rosszabbodása. A modern államszervezet ragaszkodik polgárai abszolút lojalitásához. Ez a megfontolás nemcsak hogy meggátolja az államot, hogy megadja a kisebbségeknek őket megillető jogaikat, hanem fokozza is az asszimilációs nyomást. Az erre adott válasz néha az elszakadás, emiatt tört ki polgárháború a világ számos pontján.

A könyv két elméleti fejezettel kezdődik. Pamela Conover és Barbara Hicks összekapcsolta az azonosságtudat keletkezésének problémáját a kelet-európai állampolgárság és az államszervezet kérdésével. Egy paradigmát írnak le, amelyben az azonosságtudat négy szintjén lehetnek, vagy éppen nem lehetnek átfedések: etnikum, állampolgárság, nemzet és Európa. Az öntudat és társadalmi tudat pszichológiai elméletét alkalmazva a szerzők felvázolják, hogyan alakították át az egyének csoportjaik tagjainak politikai azonosságtudatát. A legerősebb tudatmeghatározó az etnikai csoporthoz tartozás, míg a helyi közösség, a nemzet és Európa nem olyan vonzó. A kulturális kontextus is döntő, és egy olyan általánosan kimondott azonosságtudat, mint Európa, inkább a csehek között sikeres, mint a szerbek között. Conover és Hicks aláhúzza, hogyan tudják a kelet-európai emberek összeegyeztetni a különböző identitásokat, azáltal megvalósítva az átmenetet a kommunizmusból, de felhívják a figyelmet is az identitás kialakulásának komplex voltára.

Az 1990-es években gazdag irodalom keletkezett a nacionalizmusról és az etnikai tudatról. Rajat Ganguly összehasonlító áttekintést ad erről a tudományos irodalomról. Elemzése alapján tudjuk, hogy az olyan általánosan használt fogalmak, mint a nacionalizmus és az etnikum önmagukban nem probléma nélküliek. Egy etnikai csoport önmeghatározása előfeltétele annak megértésének, miért következnek be az etnikai konfliktusok és mozgalmak. A különböző esettanulmányokat, amelyek a kötetben szerepelnek, Ganguly tanulmánya segít távlatba helyezni.

Egy másik tanulmány alkalmazza Ernest Gellner azon elméletét, hogy a nacionalizmus segít összekovácsolni a nagy nemzeti piacokat, és így elindíthatja a gazdasági fejlődést. Malgorzata Budyta-Budzynska megjegyzi, hogy a gazdasági fejlődés elősegítése megmagyarázza, miért segítik az orosz diaszpórák vezetői a nacionalizmus állami vagy regionális formáját. Budyta-Budzynska beszámol arról, hogy hasonló okok motiválják a regionális mozgalmak felbukkanását Nyugat-Lengyelországban, Sziléziában. Bár a lakosok nem támogatják azokat a politikai mozgalmakat, amelyek függetlenséget vagy a Németországgal történő egyesülést akarják, felismerték, hogy a gazdasági modernizáció elősegíti az Európai Unióval történő integrációt.

Németország gazdasági vonzása látható John Kulczycki tanulmányában is, amely az első világháború előtti lengyel emigránsokról szól, akik a Ruhr-vidékre települtek át. Leírja azt, hogy a lengyel munkások hogyan szervezték meg saját érdekeik megvédését, akkor is, amikor ezek nem egyeztek meg a Poznanban lévő lengyel szervezetek érdekeivel. Az 1905-ös nagy bányászsztrájk alatt harciasságuknak és a lengyel unió melletti elkötelezettségüknek elismeréséül egyenlő részvételi jogot kaptak a sztrájk vezetésében a németekkel. A lengyel emigránsok nemzeti érdeke tulajdonképpen osztályérdek volt: a lengyel munkások többnek érezték magukat mint a német munkásszervezet részének. Kulczycki megmutatja, hogy létezett a munkásosztály saját nemzeti tudata melletti kiállása, nem mítosz volt ez, amelyet a szocializmus talált ki.

A kötet tartalmaz két tanulmányt is a nyugaton nagyon félreértett kisebbségről, a cigányságról, mégpedig a vándorlócigány-kolóniákról Bulgáriában. Vesselim Popov leírja, hogyan éltek tovább a nomád tradíciók az 1950-es években kikényszerített letelepedés után is. Az 1990-es években a tovább élő szokások nagyot változtak, főleg a piacgazdaságot kísérő munkanélküliség miatt. Elena Marushiakova pedig azt vizsgálja, milyen a cigányság önkormányzati szervezete. A gazdasági változások erre is hatással voltak. Az etnikai emancipáció vágya arra készteti a cigány népességet, hogy új társadalmi formákat fogadjanak el, és közeledjenek a bolgár társadalomhoz.

Biczó Krisztina

Vissza