Azonosságtudat és érdekeltség a belfasti egyezmény értelmezésében

McSweeney, Bill: Interest and Identity in the Construction of the Belfast Agreement. = Security Dialog, vol. 29 (3), 303-314. p.

A belfasti egyezmény négy nagy szervezeti változást foglal magában: Észak - Írországban létrehoznak egy választott gyűlést, amelyben a fő politikai pártok kapnak képviseletet; a dublini kormányzat szerepet játszhat majd a tartomány politikájának alakításában; Észak-Írországban csak az emberek többségének hozzájárulásával lehet ezután szervezeti változtatást elindítani; ill. módosítják az ír alkotmány 2. és 3. paragrafusát, amely jelenleg az egész sziget feletti hatalmi igényt tartalmazza. Az első két rendelkezés a nacionalisták, a másik kettő az unionisták érdekeit tükrözi.

Az egyezmény aláírása utáni népszavazáson az emberek támogatásukról biztosították politikai vezetőiket. Délen 94%-os, északon 71%-os többség szavazott a toleranciára és a múlt lezárására. Észak-Írországban olyan társadalmat szeretnének az ott élők létrehozni, amelyben katolikus és protestáns, unionista és nacionalista nem érzi fenyegetve saját identitását. Drámaian demonstrálták azt az elvet, hogy az azonosságtudat választás eredménye, nem pedig kényszerítésé. A két oldal közötti konfliktus megoldása maga után vonja a közös identitás újrafogalmazását.

A kollektív identitás-kifejezés az 1960-as években tűnt fel, azóta használják a nagyon problematikus helyzetek bonyolultságának olyan magyarázatára, amikor nem szívesen hozzák szóba az anyagi érdekeltséget. Írország bővelkedik mítoszokban és közös emlékekben, amelyek divatos vadászterületei az identitáselméletek megalkotóinak. Az azonosságtudat kialakításába azonban beleszólnak az állam és a gazdaság érdekei is. Pénz, politikai befolyás és a nemzetközi nyomás arra tanították a békefolyamatban résztvevőket - egyesek gyorsabban tanultak, mint mások -, hogy azt, hogy kik akarnak lenni, megszabja az, hogy mit akarnak. Az északír megállapodás nem nyugodhat olyan törékeny alapon, mint a politikai jóakarat, hanem egy szilárd érdekeltségi bázisra kell épülnie.

Az egyezmény a két oldal közös álláspontját, kompromisszumkészségét tükrözi, amelyen felépülhet a kollektív identitás is. Az egyik oldalról az IRA beleegyezett a nacionalista törekvések sarkpontjának feladásába: eltűnt a sziget egységének és a rajta élő emberek egy államba tömörítésének igénye.

Az unionista oldal megnyugodhatott, az egyezmény szavatolta identitásukat. Cserébe viszont beleegyeztek abba, hogy a kisebbségben lévő másik fél szerepet kapjon a tartomány kormányzásában egy különlegesen felépített rendszer szerint.

1922 óta a köztük lévő történelmi probléma viszonylag egyszerű volt: ír vagyok és katolikus, vagy brit vagyok és nem katolikus? A vallási jelleg tehát meghatározó volt. A békefolyamat sikerét nagyban előmozdította az Írországban lezajlott szekularizáció, amely erodálta a katolikus egyház hatalmát, és segítette az ír azonosságtudat újragondolását, ezúttal a vallási jelleg nélkül. Az 1990-es évek közepére az ír katolicizmus visszavonult irányító szerepéből. Ez tette lehetővé az unionisták álláspontjának megváltozását, akik korábban nagyon tartottak attól, hogy Dublin térnyerése korlátozhatja a protestánsok jogait.

Az érdekeltség kérdésének előtérbe kerülése meggyorsította a békefolyamatot. A megállapodás elfogadásáról döntő népszavazás előtt egy héttel a brit pénzügyminiszter, Gordon Brown 315 millió fontos programot hirdetett Észak-Írország gazdasági fejlesztésére. Ezt a béke-megállapodásra építve dolgozták ki, noha nem kötötték a népszavazáson történő elfogadásához.

Már 1994-től, az IRA-tűzszünet meghirdetésétől éltek a hatalmak az anyagi jutalmazás eszközével. Ekkor az Európai Unió elindított egy segélyprogramot a két fél közelítésének előmozdítására. Ez a 400 millió font hatalmas ösztönzést adott a béke anyagi feltételeinek tisztázásához. Ezenkívül az USA-ból, Ausztráliából, Új-Zélandról és Kanadából érkezett segítség.

A brit érdekeltség sem hiányzik a tárgyalási folyamatból. A retorika mögött, amely semlegesség látszatát kelti, a brit kormány cselekvő tevékenysége áll. Ugyanis az 1922-es szétszakadás óta a tartomány mindig bizonytalan tényező volt Nagy-Britannián belül. A második világháború óta stratégiai szerepe még jobban lecsökkent, ráadásul egyre nagyobb összegeket emésztett fel az északír gazdaság támogatása és a biztonság fenntartása a tartományon belül. Az 1980-as évektől pedig a brit szigeten élők sem érezhették biztonságban magukat az IRA terrorakcióitól. Szükség volt tehát egy terv kidolgozására, amely alkalmas a problémák megoldására: London támogatta az északír békefolyamatot.

Írországban is vonzóvá vált a megállapodás a kilátásba helyezett anyagi előnyök hatására. A gyorsaság, amellyel Írország szakított múltbeli felfogásával, arra enged következtetni, hogy érdekei a felajánlott politikai és gazdasági előnyök elfogadásának felelnek meg. 1994 óta az ország különlegesen magas, 5-7%-os évi gazdasági növekedést ért el, ennek stabilizálása a célja az ír vezetőknek.

A megállapodás elfogadása minden oldal anyagi érdekeit egyformán szolgálja. Tudni kell azonban, hogy az azonosságtudat nem váltható át árucikkre, a közös gazdasági előnyök csak megkönnyítik, de meg nem oldják a közös identitás megtalálásának nehéz feladatát. Sok gond lesz még. A belfasti egyezmény csak arra szolgáló terv, hogy az anyagi érdekeltséget használja fel a súrlódások csökkentésére.

Biczó Krisztina

Vissza