Kisebbségvédelem a balti államokban

Schmidt, Carmen: Der Minderheitenschutz in den baltischen Staaten. Dokumentation und Analysen. Estland, Lettland uns Litauen. Bonn 1993, Kulturstiftung der deutschen Vertriebenen. 126. p. (Minderheitenschutz im östlichen Europa 1.)

Miután Európa keleti felében a szocialista társadalmi berendezkedés megbukott, és a Szovjetunió alkotóelemeire hullott, egy sor olyan probléma bukkant fel váratlanul, amelyről a nyugati közvélemény egyáltalában nem tudott, vagy régen megoldottnak gondolt. E gondok közül a legfontosabb a nemzeti és etnikai kisebbségek problémaköre volt, amely akuttá válásával a nemzetközi biztonság számára is folyamatos fenyegetést jelent. Az etnikai konfliktusok természete népcsoportonként változik, és nem jelent feltétlenül fegyveres szembenállást, az érdemi kezeléshez azonban szükséges a nemzetközi jog előírásait is figyelembe vevő eljárások kidolgozása. A megoldást nehezítik a népeket elválasztó nyelvi akadályok, a gazdasági-társadalmi fejlődés látványos eredményei és jelentős eltérései, valamint a továbbra is megoldatlan hozzáférés egy sor hajdani dokumentumhoz.

A kölni Egyetem Keleti-Jogi Intézete (Institut für Ostrecht) és az Elűzött Németek Kulturális Alapítványa (Kulturstiftung der deutschen Vertriebenen) ezt az információhiányt kívánta megszüntetni vagy legalább enyhíteni, amikor megindította a "Kisebbségvédelem Kelet-Európában" elnevezésű közös kiadványsorozatot, amely köteteiben az egyes kelet-európai országoknak a kisebbségvédelem területén tett jogi-politikai erőfeszítéseit és elért eredményeit összegezi. A válogatott dokumentumokat olyan formában teszik közzé, hogy összehasonlíthatóak legyenek, az elemzések pedig figyelembe veszik a nemzetközi jogi előírásokat és normákat. Ugyanakkor elengedhetetlen a vizsgált országok történelmi-jogi hagyományának és demográfiai összetételének az ismerete.

A tervezett sorozat első kötetét Észtország, Lettország és Litvánia nemzetiségekkel foglalkozó dokumentumaiknak és ezek elemzésének a válogatott gyűjteménye alkotja. A három balti köztársaság helyzete a Szovjetunióból történt kiválást követően több szempontból azonos elemeket mutat, és a kisebbségvédelem terén tett jogi szabályozást is hasonló törekvések vezették, bár egyik ország kisebbségvédelme és kisebbségpolitikája sem mondható befejezettnek vagy véglegesnek. A következő kötet a három "keleti szláv utódállam" (Oroszország, Ukrajna, Belorusszia) jogszabályait fogja tartalmazni, amelyeket a nemzetiségek - többek között a mindegyik országban élő, jelentős számú német kisebbség - helyzetének rendezésére hoztak. Majd röviddel ezután következik a harmadik kötet kiadása, amely a szintén jelentős német nemzetiséggel rendelkező Cseh-, Lengyel- és Magyarország, valamint Szlovákia kisebbségi jogszabályait gyűjti egybe. A Romániában és a délszláv országokban élő németség körülményei a jogi helyzet rendezetlensége, illetve a háború okán nehezen áttekinthetők, ezért a negyedik kötet alaposabb előkészítő munkát és mélyebbre ható elemzést igényel. A sorozat szerkesztői a bemutatott dokumentumokból végül egy összefoglaló kötet megjelentetését tervezik, ez azonban ma még alig több "jámbor óhajnál".

Az összehasonlítást lehetővé tevő válogatásban mindhárom ország bemutatásakor áttekintést kapunk a két háború közötti időszak nemzetiségi politikájából, illetve nemzetiségvédelmi jogszabályaiból, az alkotmányos garanciákból, valamint a törvény érvényesülésének gyakorlatából. Ezután megismerkedünk az egyes országok 1990 utáni, a függetlenség visszaállítását követő, megváltozott demográfiai helyzetével, majd a kisebbség

Fogalmának országonként változó értelmezését tekinthetjük át. A jogszabálygyűjtemény különválasztja a nemzetiségi oktatásügyet szabályozó törvényeket, a nyelvhasználattal foglalkozó rendeleteket, majd a kultúra őrzését és gyakorlását, továbbá a politikai tevékenységet szabályozó előírásokat. Külön fejezet foglakozik az állami támogatás formáival, valamint a többségi nemzet és a kisebbi népcsoport kapcsolatának jogi rendezésével.

A gyűjteményben szereplő dokumentumok többet árulnak el az egyes országok alkotmányának, illetve törvényeinek a szelleméről és működéséről. Észtország sosem volt homogén állam, így a kisebbségek helyzetének rendezésére már a két háború között mintaszerű alkotmányos megoldások szolgáltak. A korábban mintegy 90%-os észt többség a szovjet időszak végére a lakosságnak alig kétharmadára csökkent, és sokáig kellett szembenéznie a szovjetek bizalmatlanságával és eloroszosító politikájával. Ezért Észtországban jelenleg inkább a (csekély) észt többség vár védelmet az alkotmánytól. Az észt alkotmány az állampolgárságról hozott törvényben tér ki a nemzeti kisebbségekre, de a polgári és a büntető törvénykönyv is tartalmaz vonatkozó cikkelyeket. A legnagyobb kisebbség, az oroszok helyzetét az Orosz Föderációval kötött, országok közötti külön-szerződés szabályozza, amelynek megkötésére már 1991-ben sor került. (Azonos témájú és hasonló szellemű szerződés megkötésére mindhárom balti állam, illetve az orosz Föderáció között sor került. Ld. még e számban az Etnikai szembenállás és konszolidáció Észtországban c. tanulmányt. - a szerk.)

Lettországban a lett népesség aránya a függetlenség elérésének idejére már kis híján elveszítette a többségi helyzetet, a kisebbségvédelmet ezért a lettek saját nemeztük számára legalább annyira igénylik, mint a többi nemzetiségnek. A kisebbségek jogairól az alkotmánynak az a paragrafusa intézkedik, amely az emberi jogokról és az állampolgári kötelességekről rendelkezik. Hasonlóképpen törvény szabályozza "a nemzeti és etnikai csoportok jogát a kulturális autonómiára", de nyelvtörvény és kisebbségi oktatási törvény szintén készült, valamint "mintarendelet a nemzeti és etnikai csoportok vasárnapi iskolájáról".

A legmagasabb szintű kisebbségi politikai testület működését "a nemzetiségek társadalmi konzultatív tanácsáról szóló határozat" szabályozza.

Litvániában a legkisebb a nemzetiségek számaránya a lakosság egészén belül, alig 20 %, ezzel a körülménnyel magyarázható, hogy a litván törvényhozás viszonylag keveset tett a nemzetik kisebbségek helyzetének törvényi rendezése érdekében (holott a két háború között itt is mintaszerű nemzetiségi szabályozás működött). A litván törvényhozás rövid időn belül kétszer is szabályozta az állampolgárság jogi feltételeit, illetve döntést hozott az államnyelv kérdésében is.

Lukáts János

Vissza