Observations on the Proficiency of the German Minority of Hungary

Bevezetés

A kisebbségek nyelvészeti kutatásainak a 20. század második felének tudománytörténeti fejlődése új irányt adott. A szociológia, a kulturális antropológia, a pszichológia fejlődése felszínre hozott olyan, a nyelvet is érintő kérdéseket és problémákat, melyek felgöngyölítéséhez, megoldásához az eddigi, klasszikus értelemben vett nyelvészeti módszerek egyedül nem bizonyultak kielégítőnek. A nyelvföldrajzi módszerek rendszerorientáltsága mindinkább ellentétbe került a tényleges nyelvhasználat felhasználó központúságával. A modern kutatások- természetesen a klasszikus profil továbbvitele mellett és annak eredményeit felhasználva - egyre kevésbé tekintik a nyelvjárásokat homogén egységeknek. A vizsgálódások középpontjába egyre inkább a tényleges nyelvhasználat és annak szociológiai paraméterei kerülnek. Kisebbségek, nyelvi szigetek esetében szociológiai paraméterek kutatásba történő bevonása - a nevezett népcsoportok speciális helyzete miatt - fokozatosan indokolt. Rendkívül fontos azonban, hogy az így kapott adatok és eredmények az elméleti elemzéseken túlmutató konkrét javaslatok formájában szerepeltethetők és hasznosíthatók legyenek az egyes kisebbségek másságmegőrző stratégiájában.

E tények mind sürgetőbben hatottak egy jellegét és szakmai megalapozottságát, területi kiterjedését egyaránt felölelő, hiánypótló felmérés irányába a magyarországi németek esetében is. Ezért indítottuk el 1995 nyarán - hosszabb előkészítő, felmérő, illetve konzultációs időszak után - azt az átfogó vizsgálatot a magyarországi németség körében, mely jelenleg is folyamatban van, s melynek céljait, módszereit és első óvatosan megfogalmazott eredményeit szeretnénk itt ismertetni, a terjedelmi korlátok miatt természetesen csak vázlatosan.

1. Az adatbázis

1995 nyarán az interjús és kérdőíves technika előnyeit egyesítő, ún. autorizált interjús technikán alapuló, többdimenziós országos méretű felmérést indítottunk el a magyarországi németség körében. A vizsgálat súlypontját két önmagában is többszörösen összetett és egymással is több szálon összefonódó problémakör teszi ki. Az első a magyarországi németség helyi német nyelvjárások, német standardnyelv és magyar nyelv által meghatározott kommunikációs profiljának és ezzel összefüggésben nyelvhasználatának feltérképezését célozza, magában foglalva az anyanyelv, az első és a második nyelv kérdéskörét, valamint a fent említett nyelvekhez és nyelvi változatokhoz kapcsolódó attitűdöket is. A második kérdéscsoport a bel- és külföldi német nyelvű tömegkommunikációs eszközöknek többek között a nyelvhasználatra és az identitásra gyakorolt, eddig nem vizsgált hatását szándékozik felmérni és dokumentálni. Az adatgyűjtésnél - egy mind átfogóbb kép elérése érdekében - arra törekedtünk, hogy minden kutatópont esetében nemek, generációk, foglalkozás, szocializáció, valamint interakciók szerint különböző adatközlőkkel dolgozzunk. A vizsgálat - nem utolsósorban a kutatópontok magas száma és földrajzi szétszórtsága miatt - még folyamatban van, eddig Dél-Magyarországon (Baranya, Tolna, Somogy és Bács-Kiskun megyékben), valamint a Budapest környéki németek lakta településeken végeztük el az adatgyűjtést, ami eddig közel 600 kitöltött kérdőívet és több tízórányi hangfelvételt eredményezett.

Az alábbiakban - az említett vizsgálat eddigi adatait korpuszként felhasználva - a magyarországi németség jelenkori nyelvi állapotát, valamint nyelvhasználatának, kódválasztásának és a benne megnyilvánuló stratégiáknak egyes aspektusait szeretnénk röviden ismertetni és felvázolni. Miután a mai helyzet több szálon futó diakrón folyamatok eredménye, s mint ilyen, nem mentes a múlt hordalékától sem, elöljáróban nyelvekre és nyelvi változatokra lebontva röviden összefoglaljuk az ide vezető szálakat.

Történeti háttér

A magyarországi németek túlnyomó többségénél egészen a 20. század közepéig a magukkal hozott nyelvjárásokból az egyes településeken belüli nyelvi kiegyenlítődés teremtette helyi német nyelvjárások töltötték be az elsődleges kommunikációs eszköz szerepét. E nyelvjárások felett álló regionális német köznyelv megléte és valószínűsíthető "ad hoc" használata - főként a hazai németség életformája és alacsony mobilitása okán - egyrészt időszakos alkalmakhoz, másrészt - velük összefüggésben - nemekhez kötődött. Olyan, az egyes faluközösségek határain túlmutató aktivitások, mint a lányok szolgálókként más településeken eltöltött hónapjai, ritkábban évei, valamint a férfiak vásárokkal kapcsolatos ténykedései és katonai szolgálati idejük hónapjai nyújthattak csak igen behatárolható alkalmakat egy-egy ilyesfajta magasabb szintű kiegyenlítődésre. Noha a német standardnyelv írott és beszélt formában egyaránt képviseltette magát az iskolai oktatásban és a szószéken, a németség túlnyomó részénél inkább receptív, mint produktív módon jelentkezett ismerete.

A magyar nyelv a múlt század utolsó harmada óta gyakorol mind nagyobb hatást és nyomást a magyarországi németek kommunikációjára. Ez egyrészt a hazai német nyelvjárásokba beépülő magyar nyelvi integrátumokon keresztül nyilvánul meg, másrészt a magyarországi németek mind biztosabb és átfogóbb magyar nyelvismeretében, tudásában és vele összefüggésben magyar nyelvhasználatában. Az utóbbi folyamat - gazdasági, településföldrajzi, migrációs és szociális paraméterek által befolyásolva - különböző, a nyelvhasználatban máig mérhető mennyiségi és minőségi eltéréseket mutat a hazai németségen belül: míg a korabeli források már a két világháború közötti időszakra vonatkoztatva egyre biztosabb magyar nyelvtudásról tudósítanak a főváros vonzáskörzetében, illetve a nagyobb iparvidékeken élő németség minden rétegénél, addig a dél-magyarországi, kiterjedésében is nagyobb, kompaktabb németek lakta területen ebben az időben még csak igen sporadikus a magyar nyelvtudás, sőt a paraszti népesség körében teljes hiánya a jellemző. A magyar nyelv hatásához jelentős mértékben járult hozzá a német nyelvjárások és a magyar nyelv közötti többszörösen aszimmetrikus viszony: e két kommunikációs eszközben - hogy ismét csak a legfontosabbakra térjünk ki - mindössze a beszélt, elsősorban hétköznapi kommunikációs szituációkban teljesítőképes nyelvjárások konfrontálódnak egy, a kommunikáció minden síkján teljes kiépítettséggel rendelkező standardnyelvvel. Fokozta a magyar nyelv hatását az a tény is, hogy a magyarországi németségnél - az anyaországokkal, ill. az anyanyelvvel való szorosabb kapcsolatok híján - a német helyett a magyar nyelv vette át és töltötte be az ún. "Hochsprache", az irodalmi, ill. standardnyelv szerepét.

A hazai németség nyelvállapota és nyelvhasználata tekintetében a legfontosabb, negatív kihatásaiban máig meghatározó korszakhatárt 1945 - a második világháború vége -, illetve vele szoros összefüggésben 1947 - a kitelepítés - jelenti. Az ezután következő fél évszázadon belül - az utóbbi évek többirányú pozitív változásai alapján - két, egymástól több szempontból is eltérő korszak körvonalai látszanak kibontakozni. Az első korszakot a magyarországi németség úgynevezett "nehéz évtizedei" töltik ki, azaz az 50-es, 60-as és 70-es évek, mikor is az ismert történeti, politikai, valamint gazdasági retorziók és változások mind közösségi, mind egyéni szinten a makro- és mikroszociális struktúra messzemenő átalakulásokhoz vezettek. A német nyelv egyik formája sem kívánatos a többségi nemzet számára, a németséghez való tartozás vállalása sokak számára nem attraktív (lásd a népszámlálási adatokat), a szociális felemelkedés és minden fajta érvényesülés a magyar nyelvhez kötődik, melyeknek következtében a primer szocializáció túlnyomórészt magyar nyelvű, és a nyelvi váltás folyamata hihetetlenül felgyorsul. Ezzel összefüggésben igen gyorsan erodálódnak a német nyelvjárások, használatuk során egyre gyakrabban makaronizálódnak, presztízsük alacsony. Eme igen gyors, fokozatos leépülés után a pozitív változások első jeleit, mintegy a háború utáni időszak második korszakának lassú bevezetéseképpen a 80-as évek második fele hozza magával, számszerű növekedésük és bizonyos korlátozott kiteljesedésük azonban leginkább a 90-es években figyelhető meg. Csak jelzésszerű felsorolásban álljanak itt azok a tények és tényezők, melyeknek a hazai németség nyelvállapotának és nyelvhasználatának pozitív irányú változásában meghatározó szerep jut: mennyiségi és minőségi változások a kisebbségi (nyelv)oktatásban (a kétnyelvű iskolák rendszerének kiépítése, a nemzetiségi középiskolák számának jelentős növekedése, anyanyelvi vendégtanárok foglalkoztatása, partner-iskolák), az anyaországokkal való kapcsolatok bővülése (utazás, ösztöndíjak, partnertelepülések hálózata), a kisebbségi törvény (a kisebbségi jogok törvénybe foglalása, kisebbségi önkormányzatok), a különböző kisebbségi egyesületek számának növekedése. Ezzel egy időben, nem utolsósorban a politikai, gazdasági nyitás és a rendszerváltás következtében Magyarországon felértékelődnek az idegen nyelvek, a magyarországi németség felismeri anyanyelve piaci konvertálhatóságát a magyar, sőt ezen túlmutatóan az európai munkaerőpiacon, ami a fent említett pozitív változásokkal és új lehetőségekkel együtt a nyelv és a kultúra revitalizációjához látszik vezetni.

Az 1. táblázat nyelvekre és nyelvi változatokra lebontva tekinti át és foglalja össze a fent tárgyalt három korszakot a ‘kommunikáció nyelve', az ‘önazonosulás nyelve', illetve a ‘presztízs-nyelv' szempontjából:

1. táblázat

3.1. A nyelvi kompetencia kérdése

A magyarországi németek kompetencia-struktúrájában - mint ahogy arra már az előzőekben kitértünk - három kommunikációs eszköz játszik struktúraalkotó szerepet, jelesül a helyi német nyelvjárás, a német standardnyelv és a magyar nyelv. A kompetenciaprofil ily mértékű összetettsége egyrészről megnehezíti, másrészről fokozottan indokolja az érintett nyelveknek különböző paraméterek alapján egymástól történő elkülönítését. A három kommunikációs eszköz minőségi és időbeli mutatók által meghatározott helyiértékét pontosabban definiálandó, azt kértük a felmérés első kérdéseként adatközlőinktől, hogy az ‘anyanyelv' fogalmát most még minden konkrét, személyes vonatkozástól mentesen határozzák meg. Az e kérdésre kapott válaszokat, tulajdonképpen laikus definíciókat, a bennük meghatározó szerepet játszó azonosító jegyek, kritériumok és vezérmotívumok alapján a 2. táblázat szerint lehetett csoportosítani.

Az adatközlők túlnyomó többsége egyfajta szűkebb, illetve tágabb szegmentáló, etimologizáló módon az 1. pontban felsorolt kritériumok (anya, család) alapján definiált, emellett igen gyakori volt még az anyanyelvnek az első nyelvvel való azonosítása (2. kritérium). Egyedi előfordulásuk, komplexitásuk és nagyfokú tudatosságuk okán megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a 4. és 5. pontban foglalt meghatározások. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az adatközlők igen nagy része egyfajta bizonytalansággal reagált a kérdésre, ez elsősorban a kérdés szokatlan, nem mindennapi voltára vezethető vissza. Ez a bizonytalanság azonban csak fokozódott, mikor az anyanyelv, az első nyelv, illetve egy esetleges második nyelv esetükben való konkrét megnevezését kértük, nem utolsósorban azért, mert az általuk definíciós formában megfogalmazott kritériumok ellentétbe kerültek az általuk megnevezett anyanyelvvel. Az imigyen, igen sokszor revideált kritériumok és a hozzájuk tartozó definíciók, meghatározások a 3. táblázatba foglalt képet mutatják.

Kritérium Definíció 1

1. család/anya (a családban beszélt nyelv/az anya által beszélt nyelv) "...ahogy anyám beszélt hozzám..." (f./52)2

"...amelyet a szüleim beszélnek..." (n./17)

2. időbeli elsőség (az elsőként megtanult nyelv) "...amelyet otthon először hallottam..."(f./70)

3. funkció (a használat gyakorisága)

"...amelyet a leggyakrabban használ az ember..." (n./36)

"...amelyet otthon és a közéletben használ az ember ..." (n./52)

4. önazonosulás + a nyelvtudás foka

"Az anyanyelv nem az a nyelv, amelyet az
ember az anyjától tanul. Anyanyelv az a
nyelv, amit az ember magas szinten tud, és
amivel azonosul is." (n./52)

5. származás

"... mi németek vagyunk, akkor az
anyanyelvünk is német..." (f./65)
"... nem vagyok magyar, legelőször is német
vagyok, akkor is, ha mégoly rosszul is tudom
ezt a nyelvet, még akkor is német vagyok. Háthogy lehet azt mondani, hogy magyar vagy,
ha az anyád egy szót sem tudott magyarul?
Hát ez egy hazugság, ez nem igaz!" (f./76)

Az adatközlők túlnyomó többsége egyfajta szűkebb, illetve tágabb szegmentáló, etimologizáló módon az 1. pontban felsorolt kritériumok (anya, család) alapján definiált, emellett igen gyakori volt még az anyanyelvnek az első nyelvvel való azonosítása (2. kritérium). Egyedi előfordulásuk, komplexitásuk és nagyfokú tudatosságuk okán megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a 4. és 5. pontban foglalt meghatározások. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az adatközlők igen nagy része egyfajta bizonytalansággal reagált a kérdésre, ez elsősorban a kérdés szokatlan, nem mindennapi voltára vezethető vissza. Ez a bizonytalanság azonban csak fokozódott, mikor az anyanyelv, az első nyelv, illetve egy esetleges második nyelv esetükben való konkrét megnevezését kértük, nem utolsósorban azért, mert az általuk definíciós formában megfogalmazott kritériumok ellentétbe kerültek az általuk megnevezett anyanyelvvel. Az imigyen, igen sokszor revideált kritériumok és a hozzájuk tartozó definíciók, meghatározások a 3. táblázatba foglalt képet mutatják:

3. táblázat

1. A nyelvtudás foka "...hát magyarul jobban ki tudom fejezni magam..."
(f./52)

"...a svábnál bizonyos témák esetében gondolkoznom
kell, hogyan is mondjuk, magyarul viszont azonnal
beugrik..." (n./46)

2. Magyarországhoz mint anyaországhoz való lojalitás "... hát ..., hiszen Magyarországon élek, akkor az anyanyelvemnek magyarnak kell lennie, de tudok még egy másik nyelvet, a svábot..." (n./71)
"... magyar vagyok, itt születtem..." (n./85)
"... tudom, hogy magyar vagyok, hogy ide tartozom, de
valamennyire németnek is érzi magát az ember, egy
bizonyos fokú megosztottság, bizonytalanság van
bennem..." (n./46)

3. A nyelv által biztosított kommunikációs lehetőségek (nyelv kiépítettsége) "... a sváb az elmaradott, a magyar inkább, jobban anyanyelv..."(f./77)

Szembeötlő, hogy a definíciókban igen hangsúlyosan szereplő olyan megfogalmazások, mint "az anya által közvetített nyelv", illetve "az elsőként megtanult nyelv" a konkrét megnevezések során helyét átadni kényszerült a teljesebb kommunikációs magabiztosságot nyújtó nyelvnek, ami az esetek túlnyomó többségében a magyar nyelvet jelenti. Igen érdekes az a jelenség, mely főként a középső és fiatalabb generációnál fordult elő gyakran: még annak a ténye is feledésbe merült, hogy a primer szocializációban elsőként és a szülői ház által közvetítetten a német nyelvjárást sajátították el. Erre akkor derült fény, amikor az interjút figyelemmel kísérő egyik szülő, az esetek többségében az anya, helyreigazította a választ. A két legidősebb generációnál sem volt probléma- és konfliktusmentes a válaszadás: a Magyarországon, illetve a magyar nyelven keresztül történő anyanyelv-meghatározás a két 71, illetve 85 éves, s így a legidősebb korosztályhoz tartozó adatközlő esetében nagy valószínűséggel az ez irányú negatív tapasztalatokra vezethető vissza, hiszen mindketten anyanyelvi szinten bírják és használják is a német nyelvjárást. Ugyanezen generációknál volt tapasztalható a több-anyanyelvűség, az anyanyelv(ek)nek egyfajta időbeli megkötése, meghatározása, hogy tudniillik régebben a német nyelvjárás volt az anyanyelvük, de miután kevés alkalmuk van annak használatára, és mert a magyar nyelv adja meg nekik a teljes kommunikációs magabiztosságot, ezért ma már a magyart tekintik annak.

Az anyanyelv kérdésének igen összetett és itt csak jelzésszerűen ábrázolt problematikája után áttérünk a nyelvi kompetencia kérdésére. A hazai németség magyar nyelvi kompetenciáját külön tárgyalni szükségtelen, mivel kivétel nélkül minden magyarországi német birtokában van ennek a nyelvnek, így csak a német nyelvjárásokra, illetve a német standardnyelvre vonatkozó ez irányú vizsgálati eredményeinkre térünk ki részletesebben. Összefoglalóan meg kell jegyeznünk, hogy az összes általunk figyelembe vett szociális paraméter közül az életkor bizonyult határozottan vízválasztónak ebben a kérdésben. Egyéb szociális paraméterek módosítják ugyan a képet, de nem rendelkeznek a generációs hovatartozással összevethető nagyságrendben csoportalkotó és -képző szereppel. A nyelvjárási kompetencia a legidősebb generációtól a mind fiatalabbak felé haladva graduálisan csökken, ami abban is megnyilvánul, hogy míg az idősebbek általában produktív és receptív módon is bírják a nyelvjárást, addig a mind fiatalabbaknál egyre inkább fokozódó, beszűkültebb értési szintet dokumentálhatunk, a nyelvjárás aktív használatának képessége náluk igen alulreprezentált, esetenként megkövesedett formulákban nyilvánul meg, vagy teljesen hiányzik.

A történeti áttekintésben már érintett földrajzi, településpolitikai és urbanizációs tényezők nyelvjárásmegőrző, ill. annak ellenében ható szerepe, a nyelvjárási kompetencia esetében mérhető nagyságrendbeli különbségeket eredményez. A Budapest környéki német települések esetében ugyanis - ellentétben a dél-magyarországi kompaktabb és kiterjedtebb németek lakta településblokkal - a nyelvjárási kompetencia beszűkülése és a nyelvjárásnak mint aktív kommunikációs eszköznek eltűnése sokkal előrehaladottabb. Itt a nyelvjárás funkcióvesztése - kevés kivételtől eltekintve - szinte teljesnek mondható, nemcsak a fiatalabb, hanem a középső generáció kompetencia-struktúrájából is teljes mértékben hiányzik ez a kommunikációs eszköz. Dél-magyarországi német településeken ugyanakkor a középgenerációban is igen szép számmal találunk még nyelvjárásbeszélőket, a fiatalabbak egy részénél is dokumentálható még egyfajta nyelvjárási kompetencia, sőt, újabban - feltehetőleg a már említett pozitív változások lecsapódásaként - az sem ritka, hogy a szülők, a nagyszülők segítségével és nyelvi kompetenciájuk függvényében gyermekeik primer szocializációjába a magyar mellett tudatosan a nyelvjárást vagy a német standardnyelvet is bevonják.

A nyelvjárás eróziója, visszaszorulása és helyenkénti teljes eltűnése mellett a német standardnyelv mind nagyobb térnyerése és presztízsnövekedése az a másik jelentős tényező, amely főként a nyolcvanas évek végétől jelentősen befolyásolja és gazdagítja a magyarországi németség kommunikációs aktivitását és repertoárját, elsősorban a fiatalabb generációkét. Statisztikai kimutatások szerint a magyarországi németség körében a német a legnépszerűbb idegen nyelv, szemben az országos szinten vezető angollal. Általánosan jellemző volt adatközlőinknél, hogy azok is, akik származásuk szerint a németséghez tartoznak, de nyelvi kötődésüket elvesztették, nagy súlyt fektetnek arra, hogy legalább gyermekeik iskolai úton elsajátítsák a német nyelvet. Ebben természetesen nagy szerepet játszik a német nyelv általános nemzetközi presztízse, valamint az a tény, hogy a német nyelvtudás gazdasági faktorként is konvertálható az európai munkaerőpiacon.

3.2. Nyelvek és nyelvi változatok attitűdjei

Az egy nyelvhez kapcsolódó attitűdök, valamint a kompetencia és a konkrét nyelvhasználat között több szálon futó kölcsönösségi viszony áll fenn: minél kiterjedtebb, átfogóbb a kompetencia, minél pozitívabb egy kommunikációs eszköz megítélése, annál gyakrabban és magabiztosabban kerül sor annak gyakorlati alkalmazására, ugyanakkor azonban a gyakorlati alkalmazás különböző okokból bekövetkező beszűkülése negatívan hat vissza a kompetenciára és a nyelvre vonatkozó attitűdre is.

Vizsgálataink során szinte kivétel nélkül minden adatközlőnél - olyanoknál is, akik a nyelvjárást vagy egyáltalán nem beszélik, vagy csak igen beszűkült értési kompetenciával rendelkeznek - egyfajta magyarországi német identitásra vonatkozóan igen erős érzelmi kötődést tapasztalunk. Meglehetősen sokan kifejezetten sajnálták, hogy nem beszélik a nyelvjárást, és ennek hiányában azt gyermekeiknek sem tudták, tudják továbbadni. Szinte mindannyian tudatában vannak a német nyelvjárás konkrét kommunikatív funkcióján túlmutató szerepével az identitás megőrzésében. Összességében igen pozitív, érzelmi motívumoktól sem mentes volt a nyelvjárás megítélése, de csak addig a pontig, amíg konkrét kérdések formájában (pl. Mely nyelvet hagyományozzák át a szülők a gyermekekre, ha mind a nyelvjárást, mind a német standardnyelvet is anyanyelvi szinten bírják?) nem konfrontáltuk a nyelvjárást az irodalmi német nyelvvel, ettől a ponttól kezdve ugyanis a nyelvjárás negatív attitűdjei kerültek előtérbe. Igen tanulságos volt, hogy egyszerű emberek milyen tisztán és éleslátással fogalmazták meg a nyelvjárás hiányait, kommunikatív deficitjeit és döntöttek - mindenfajta érzelmi kötődést mellőzve - a nyelvjárás ellenében a német irodalmi nyelv mellett. A nyelvjárással szemben a 4. táblázat tárja fel a leggyakoribb kifogásokat:

4. táblázat folytatása

Negatív attitűd-komponensek Érvelések, magyarázatok

1. Nominalizációs hiányosságok ( a nyelvjárásoknak mint nyelvi változatoknak (f./77) egy, a standardnyelvvel összevetve nem teljes nyelvi kiépítettsége; a hazai német nyelvjárásokban, az anyanyelv fejlődésétől való elzártság következtében fellépő szókincsbeli hiátusok)

"...a sváb visszamaradott, elmaradott..."

".. a mi svábunkkal nem lehet modern tartalmakat kifejezni..."(n./ 43)

"A nyelvjárás szókincse nem fejlődött. Ha az ember megtanulta a német standardnyelvet nehezen talál vissza a nyelvjáráshoz" (n./38)

"Kár, hogy az én nemzedékem csak beszélni tud, írni és olvasni azonban nem. A sváb az embertelen, nem lehet írásban használni"(f./59)

"A nyelvjárás az egy beszélt nyelv." (f./33)

"... mit akar a nyelvjárásokkal?! Hiszen a maga nyelvjárását sem értem az enyémmel!"(f./79)

a német standardnyelvet megtanulni!" (f./33)

"Azok a szavak, amelyeket a vörösváriak használnak, nem találhatók meg a németstandardnyelvben" (n./36)

5. A nyelvjárás alacsony presztízse (nyelvjárás = paraszti nyelv)

"Aki az iskolában tanult németet, az már egy szót sem szól svábul, az szégyenli magát!"(f./37)

"Mind kevesebben értenek és beszélnek nyelvjárást. A német standardnyelv az a nyelv, aminek értéke van, azt tanítják az iskolában." (n./40)

"Budapest közelsége befolyásolja az embereket, nem akarják, hogy vidékieknek nézzék, tartsák őket." (n./52)

" ... A sváb nyelvjárás egy tradíció, lehetápolni, szép lenne, ha több ember beszélné a nyelvjárást,de az iskolában és a nagyvilágban a német standardnyelv a fontos."

Ezen véleményekben is tapasztalható volt a német nyelvjárások "paraszti nyelv"-ként való kategorizálása, mely történetileg rendelkezik ugyan valóságtartalommal, ugyanakkor természetesen negatívan befolyásolja a nyelvjárás megítélését. Ma is érvényes, hogy bizonyos iskolai végzettség és szociális státus esetében - az ún. "nadrágos emberek"-nél - el sem várják, hogy valaki nyelvjárást használjon. Ugyanez a hozzáállás tapasztalható az idősek részéről akkor, ha fiatalokról derül ki, hogy beszélnek nyelvjárást (főként a Budapest környéki településeken), mivel nemcsak hogy nem várják el tőlük a nyelvjárás ismeretét, hanem nem is feltételezik róluk. Az elmúlt időszakokkal összevetve azonban ez a szempont adatközlőink megítélésében visszaszorult, ugyanakkor hansúlyozottan esik latba az egyes kommunikációs eszközök által nyújtott kommunikatív kiépítettség (lásd 1. és 2. pont). A sok negatív attitűd mellett a nyelvjárás pozitívumaként emelték ki az adatközlők azt a tényt - ez szintén a 80-as, 90-es évek "nyitásának" eredménye -, hogy annak ismerete megfelelő német nyelvi területeken járva elősegítette kommunikációjukat.

Ezzel ellentétben a német irodalmi nyelv képviseli a magyarországi németek számára azt a nyelvet, amely szóban és írásban, régiók felett állóan a kommunikáció minden szintjén kiépített és teljesítőképes. Ehhez járul még a német nyelvnek már említett gazdaságilag konvertálható szerepe és presztízse, aminek következtében magyarországi német szülők egyre inkább az irodalmi német nyelv felé terelik gyermekeiket. Ebben a folyamatban igen jelentős szerepet játszanak a felmérésben szintén vizsgált külföldi német nyelvű tömegkommunikációs eszközök, főként a szatelithálózatban fogható csatornák. 4

3.3. Nyelvhasználat és kódválasztás

A nyelvjárási kompetencia már előzőleg említett beszűkülése, mely kiegészül a negatív attitűdökkel, természetszerűleg maga után vonja a nyelvjárások alulreprezentáltságát konkrét kommunikációs szituációkban. Az alulreprezentáltság mellett azonban egyfajta funkcióváltásnak is tanúi lehetünk. Míg a nyelvjárás régebben minden kommunikációs szituációt és témát lefedett, addig ma a következő tendenciák figyelhetők meg:

a) a nyelvjárás egyre inkább a privát, szűkebb családi szférába szorul vissza, nem

ritka azonban az sem, hogy a legidősebb generációhoz tartozó házaspárok, akik

mindketten beszélik a nyelvjárást, családi környezetben is a magyart használják,

vagy hogy a nyelvjárást igen erősen keverik magyar elemekkel. Elmondásuk sze-

rint a kódválasztás nem irányított és tudatos, csak utólag konstatálják néha, hogy

milyen nyelvet használtak;

b) a nyelvjárás mindamellett, hogy szinte csak szigorúan hétköznapi szituációk-ban

használják, tematikusan az "emlékezés" nyelvévé vált;

c) a nyelvjárást igen gyakran alkalmazzák az azt még beszélő szülők a már nem

nyelvjárásbeszélő gyermekeknek a kommunikációból való kirekesztésére- quasi

"nicht vor dem Kind". Érdekes ugyanakkor, hogy nyelvjárást beszélő fiatalok so-

sem használják a nyelvjárást kortársaik kirekesztésére;

d) a nyelvjárás, illetve egyes megkövesedett mondatai hangulati elemként funk-

cionálnak. Az olyan frekventált mondatok, mint "Nu, wos is?" ("Na, mi van?"),

"I hob ka zeit" ("Nincs időm") vagy "Kummts essa" ("Gyertek enni"), a fiatalabb

generációkhoz tartozó gyermekeknek, adott jelentésükön túl jelzésértékkel bír-

nak, mindig azt jelentik számukra, hogy az adott szülő jó hangulatban, tréfálko-

zó kedvében van;

e) a nyelvjárás anyanyelvből, hogy Hutterer Miklós szavaival éljünk, "nagyanya-

nyelvvé" vált. Az adott körülmények között legteljesebb, bár korántsem teljes

használata a legidősebb generációkra szorítkozik, igen gyakori a nyelvhaszná-

lat tekintetében aszimmetrikus kommunikáció, ahol nyelvjárási kérdésre magyar

válasz érkezik.

A német standardnyelvnek a magyarországi németek nyelvhasználatában és identitásában betöltött szerepe ma még igen képlékeny, hiszen előretörése viszonylag új keletű. Tudatos, ám egyre gyakoribb használata főként magyarországi német értelmiségi körökben figyelhető meg, demonstratívan akár privát és informális szituációkban is, illetve tapasztalható bizonyos, tematikusan a hazai németséghez kötődő, főként hivatalos és nyilvános alkalmakkor (önkormányzati és egyesületi ülések, különböző nyilvános programok). Hogy ez a ma még szinte csak az intézményesített hagyományozás útján (nevelési és közoktatási intézmények) megtanult német (anya)nyelvi változat mennyire képes természetes anyanyelvvé válni és beépülni a magyarországi németek identitástudatába, azt a következő évek fogják eldönteni.

A magyar nyelv a kommunikáció minden szintjén az elsődleges nyelv szerepét tölti be. Nem csak a nyilvánosság nyelve, hanem a privát szférából is egyre inkább kiszorítja a nyelvjárást. A magyar nyelv frekvenciáját növelik a már több generáción keresztül adatolható vegyes házasságok, valamint az a tény is, hogy ma már nem lakik több generáció egy fedél alatt, így a nyelvjárás nagyszülők általi esetleges továbbadása nehézkessé válik, vagy egyáltalán nem történik meg. Idősebb adatközlők a magyar nyelv javára bekövetkezett nyelvi váltást a háború utáni nem következik, valamint az ötvenes-hatvanas évek diszkriminációira vezették vissza, ami a mai negyven-ötvenéveseknél kiegészül azzal a félelemmel, hogy a gyermek egy nyelvjárásban eltöltött primer szocializáció után a magyar nyelvre alapozott iskolarendszerben jelentős hátrányokkal fog küszködni.

4. Kitekintés, összefoglalás

A felmérés adatai, valamint a vizsgálat során szerzett személyes tapasztalatok alapján a magyarországi németek nyelvhasználatában észlelt meghatározó, aktuális tendenciákat és a belőlük adódó új feladatokat a következő pontokban foglalhatjuk össze:

• A magyarországi németek funkcionálisan első nyelvévé - a fentebb részletezett több síkon futó fokozatos leépülési folyamat következményeként - mind a privát szférában, mind a közéletben mára a magyar nyelv vált.

• A különböző német nyelvi variánsok kompetenciája és aktív használata terén - az 50-es, 60-as és 70-es évekkel összevetve - az utóbbi időben jelentős eltolódás és átstrukturálódás következett be: a nagyrészt funkciójukat vesztett német nyelvjárások helyébe egy, a kommunikáció minden szintjén kiépített és teljesítőképes, a német standardnyelvhez közel álló változat látszik lépni, mely sokrétű hasznosíthatósági és funkcionális mutatói révén a magyarországi németség körében igen magas presztízzsel bír.

• A magyarországi németség esetében bízvást kijelenthetjük, hogy nyelv nélkül nincs kisebbség. A német nyelven mint tágabb értelemben vett anyanyelven belül újabban bekövetkezett változat-váltás minőségileg és mennyiségileg is új feladatokat ró - az óvodától a felsőoktatásig bezárólag - a kisebbségi nevelési és közoktatási rendszer minden intézményére és az ott dolgozó pedagógusokra. Ezen intézményeknek kell a jelen helyzetből adódóan azon hagyományozási feladatok igen tetemes részét átvállalniuk (nyelv, kisebbségi tartalmak), melyeket a korábbi időkben a családon belül örökítettek át. Annak érdekében, hogy nevezett intézmények s az ott dolgozó nevelők és pedagógusok ezekkel az újonnan hozzájuk delegált feladatokkal megbirkózzanak, elengedhetetlennek látszik a kisebbségi pedagógusképzés és pedagógus-továbbképzés, valamint a kisebbségi tankönyv- és jegyzetkiadás tartalmi és minőségi paramétereinek átgondolása és megreformálása.

• A magyarországi németek esetében az a tény, hogy nyelvük mellé új, modern funkciók rendelődtek, a nyelv és a kultúra revitalizációjához vezetett (egyéni szakmai karrier lehetősége, a nyelvtudás konvertálhatósága a magyar és az európai munkaerőpiacon). Úgy gondoljuk, hogy ez egyéb, mára funkciójukban beszűkült vagy funkcióvesztett kisebbségi nyelvek esetében is átgondolandó és nem utolsósorban attraktív és követendő stratégiát jelenthet.