Komáromi Sándor

Nemzetiség, magyar polgárosodás és forradalom - egy reformkori vendég (Wigand Ottó "könyvtáros" és kiadó) szemhatárán

Wigand Ottó (1795-1870) a német könyvtörténet számára: az 1840/60-as évek jeles lipcsei - ellenzéki szellemű - politikai kiadója, liberális és baloldali-hegeliánus ösztönzésű művek tántoríthatatlan pártfogója. E képbe azonban már nemigen tudja belehelyezni nagyszámú magyar vonatkozású kiadványát, melyek rajta keresztül kerülhették meg - 1848/49 előtt és után - a hazai cenzúrát. Mit sem tud a német könyvtörténet természetesen Wigand Ottó magyarországi előéletéről és tevékenységéről, amiből ez a lipcsei kapcsolódás fakadt. Maga Wigand még évtizedekkel később is, 1860-ban (Orosz József Terra incognita című könyve második kiadásához írt kiadói előszavában) "múlhatatlan szeretetéről és ragaszkodásáról" vall - "ama ország iránt, hol életem legszebb idejét tölthettem - küzdésben, szenvedelemben - bátor s nemes hazafiak körében". Széchenyire, Wesselényire és társaikra gondol, akiknek munkáit már Pesten felvállalta a magyar megjelenést követő német kiadással, vagy akár eredeti, őskiadással. Mindezt Magyarországon azóta is számon tartjuk. (Utoljára Gazda István: Könyvkereskedők a régi Váci utcában című munkája frissítette fel és egészítette ki az adatokat, 1988-ban.) Nyilvántartjuk egyéb pesti produkcióját is az 1830-as évek tájékáról: az első magyar nyelvű nagylexikont ("Közhasznú Esméretek Tára. A conversations-Lexicon szerént Magyarországra alkalmaztatva"; annak egykorú kritikai "pörével" egyetemben), az irodalmi fordításkiadásokat vagy az irodalomtörténeti értékű Kisfaludy Sándor-összkiadást.

Ennél többre: Wigand Ottó kultúrákat és identitásokat átszelő, kivételes pályájának megrajzolására viszont itt sem futotta eddig a figyelemből.

Wigand Ottó, mint régebbi biográfiai forrásokból egyébiránt ismeretes, eredetileg bátyját: Károlyt követve - és a segítségével - jutott el Magyarországra. Wigand Károly (1781-1849) Pozsonyba vezető útját inkább homály fedi. Ottó mindenesetre az ő példájára és további támogatásával alapította első kiadó-üzletét Kassán, 1816-ban. ők ketten talán az utolsó nyugati jövevényei az amúgy dominánsan nyugat- és felső-magyarországi német vagy erdélyi szász gyökerű (erős lutheránus töltetű) régi magyar könyvestársadalomnak, s mint Németországból - a magyar diákok hosszú sorát fogadó egyetemi városból: Göttingából - való újoncok természetszerűleg a német nyelvi dimenzióban kínálkozó feladatokhoz kapcsolódtak. S ezt megtalálták az egykorú Magyarországon, különösképpen Pozsonyban, Sopronban (ahol Károly párhuzamos érdekeltséget épített ki) vagy Kassán. Tevékenységükkel eredendően azt a németül olvasó közönséget szolgálhatták, amelynek a német részint az anyanyelve (városi polgárság), részint - Bécs földrajzi közelségéből fakadóan is - régtől fogva bevezetett érintkezési nyelve. (Németre váltva immár a közigazgatási és a tudományos latinitást.) Az előbb vagy utóbb azért mégis fölvállalt magyar könyv (akárcsak Károlynál, a 40-es években, a szlovák is) egyelőre csak kiegészítő elem maradt. Tág regionális német kulturális közegben működnek tehát a jövevények, s kettejüknél a német könyv az, ami leképezi a későn, de mégis megindult s az 1820-as évek körül valósággal meglódult magyar polgárosodási folyamatokat. Sőt: még pregnánsabban is, mint egyelőre a magyaré - a régió ősibb és folytonosabb városi hagyományainak talaján. A lendület erejéhez különben hozzájárul a Wigandok frissen hozott, haladottabb látásmódja, nemkülönben a kiváló egyéni tehetségük. Már a kiadó-üzlet forma - az errefelé még szokottabb nyomda-kiadó helyett - az új dinamika megnyilvánulása.

Wigand Ottónál és Kassánál maradva, a kiadványok műfajaiban és tematikájában igen plasztikusan rajzolódik ki a változó, tömegesedő életforma és szemlélet "modern" városiassága, a polgáriasság feldúsulása az új értelmiség szellemi erőterével, továbbá a Bécset meg a régió városait járó liberális magyar és félmagyar nemességgel való érintkezéssel. Wigand Ottó, aki személyében tökéletesen "betagozódott" a "cipszerek" társadalmába (a kassai Heckenast tiszteletes családjába nősülve; későbbi pesti utódjául is Heckenast-fiút: Gusztávot választva), belülről éli meg a változásokat. Munkássága kezdetén nemcsak az egyházközség és iskolája igényeit látja el kiadóként, hanem sok új könyvvel szolgál a Németországból jövő kései pietista hullám átfutása érdekében: a jámbor erkölcs- és léleknevelő irodalom készíti fel itt is az ódivatú polgárt az új, világias öntudat univerzalizmusára. Akkorra viszont készen áll, hogy a világra rányíló érdeklődés és kíváncsiság mindenirányú várakozását kielégítse: ismeretterjesztő művekkel, nemes - klasszikus és új - szépirodalommal, időtöltő olvasmánnyal, hasznos gyakorlati könyvvel és mindenféle színes érdekességet, szenzációt vagy titokzatos dolgokat bemutató divatkiadvánnyal. Wigand Ottó Kassán 8-10 könyvet adott ki évente, ami akkoriban ritka teljesítménynek számított! A korai, belterjes műfajokban a szerzőkör is a régió sajátja: helyi és táji értelmiség; egyénei Bécstől Pestig mindenfelé publikálnak, ám Wigand külön is épít rájuk. Szóba jönnek természetesen erdélyi szász lutheránus szerzők is. A kiadási import csak a későbbi, világias tematika során jelenik meg (anélkül, hogy elválnának az utak a honi szerzőktől), és Wigand ezzel az anyaggal is szinte valószínűtlen ügyességgel bánik. Illusztráljuk is az elmondottakat néhány, példaszerűen kiragadott névvel és egy-egy kapcsolódó művel. (A könyvészeti kutatás nagy szerencséjére fennmaradt a wigandi termés 1830-ból való pesti készletjegyzéke.)

A már idős J. A. Genersich (1761-1823) egykor kézsmárki, majd Bécsben működő pedagógus, író - a maga nemében ez idő tájt egyedülálló - nőnevelő célzatú regénnyel mutatkozott be Kassán ("Emma, Leben einer glücklichen Mutter", 1819), majd egy Herder- és Jean Paul-szemelvénygyűjteményt válogatott össze (1821). C. A. Zipser (1788-1864) besztercebányai pedagógus, természettudós lányneveldék számára szerkesztett olvasókönyvet ("Lesebuch zum Gebrauche in Töchterschulen", 1822; szűkebb szakterületén azután inkább Wigand Károly foglalkoztatta). J. Moser (Szinnyei József lexikona szerint, kevés adattal, "kassai-nyelvtanító") tett le az asztalra egy rendszeres német helyesírási tankönyvet ("Anweisung, die deutsche Ortographie gründlich zu erlernen...", 1826). S. Klein (1784-1835) szepességi lelkész, bölcselő és költő neve fémjelzi a lelkiekben elmélyedő irodalmat - "családi" imakönyvével ("Haus- und Andachtsbuch zur Beförderung wahrer häuslicher Gottesverehrung", két kötetben, 1826-27). A kortárs magas irodalom képviseletében a nyitrai születésű, utóbb Szlavóniába költözött, de végeredményben bécsi színpadokon nevet szerzett Therese Artner (1772-1829) tűnik fel egy-egy drámával a Wigand-kiadások között. S tudomásul véve, hogy a régiónak szélesebb méretekben egyelőre nincs (sajátos okoknál fogva talán később sem lesz már) számottevőbb saját irodalmisága, fontossá válik a fordításirodalom. Így pl. L. Petz (1794-1840) soproni pap-tanár (a magyar Kis János köréből - hiszen megvan az összeköttetés!) egy-egy Aiszkhülosz-, Szophoklesz-, Shakespeare- és Calderón-fordítása jut el kassai kiadásban az olvasóhoz ("Tetralogie tragischer Meister...", 1824). Mind a szerző, mind pedig a kiadó bizonyára számolt esetleges színpadi lehetőségekkel is, itt: a hőskori német és magyar színészet egyik fellegvárában. S íme, a wigandi drámakiadások, egyszersmind a fordítások vonulatába illeszkedik legelőször, még pedig igen korán, a magyar könyv: Döbrentei Gábor magyarításaival (köztük egy Moliere-rel; régi Színmuvészeti Lexikonunk "bécsi" megjelenési adata téves, ott csak nyomatta Wigand a köteteket). Döbrentei: eredetileg soproni kapcsolat, egyben azonban Kazinczy-kapcsolat a közelből; Pesten is előkerül majd még mindkét név a magyar lexikon körül. Egyébiránt szintúgy fordításos formában "debütál" Wigandnál Kassán a magyar eredeti irodalom: Kisfaludy Károly "Tollagi Jónás"-ával ("Jonas Laemmle's Abentheuer", 1827).

Wigand ezzel a színpadi kínálatot és a magyar környezeti elemet is integráló, szemhatártágító és közösségszervező terméssel (s csak utalhatunk itt szépszámú gazdálkodási, levelezési, illemtani, utazási vagy, mondjuk, kártya-kalauzaira és mindenféle egyébre) maradéktalanul valóra váltotta azt a célkitűzést, amit - még talán túlságosan korai kísérletképpen -indított és mindössze fél évet élt hetilapja ("Kaschauer Wochenblatt für Oberungarn", 1818) a következőképp fogalmazott meg: "honi szellemünk és mozdulásunk megélénkítése". Könyveiben mintegy fókuszálódott a hőskorszaki polgárosodás szemlélet- és tudatváltása a régió színterén. Munkásságát egy kilenc részes ifjúsági sorozat s még inkább 24 kötetes felnőttsorozata ("Erheiternde Abendbibliothek für die gebildete Lesewelt", 1826-29) koronázta, melyet a német mesekincs Grimm-testvérek előtti alapgyűjteményének (Musäus) kötetei indítanak, és folytatódik a kor népszerű érzelmes, sors- vagy kalandos utazási regényeivel. A briliáns eszű és becsvágyó kiadó-tulajdonos körülbelül 1827 végéig működik Kassán, nyughatatlan dinamikája ekkor Pestre vonzza. A kassai érdekeltséget addigra odahozott és kitanított öccsére: Györgyre bízva (már ő fejezi be a nagy sorozatot, és folytatja a német könyv-programot), az ország lázas centrumában terem, hogy a Trattnerekkel, a Kiliánokkal vegye fel a versenyt. Felmérte vajon előzetesen a pesti terepet - gyorsan magyarosodó, nemzetiesedő közegében? Ez ma már aligha rekonstruálható biográfiai mozzanat. A váltás mindenesetre semmiféle nehézséggel nem járt számára. Német közönségnek ugyan itt sem volt híjával, de ezt már előtte beavatták az új távlatokba és divatokba; pesti német könyvei többnyire a legsikeresebb kassaiak harmadik-ötödik megújított kiadásai.

A kihívás, a programalakítás immár a magyar könyv színterén jelenik meg a számára - a kassai gyakorlati könyvek magyar kiadásával ("Az aranybánya, vagy' a tapasztalt tanácsadó a városi és magányos falusi csendben élő gazdák és gazdasszonyok számára...", 12 füzetben, 1829-1833; "A mívelt társalkodó vagy A világba lépő ifjú...",1830, és egyebek), irodalmi fordításokkal - magyarra (Machbeth; Ivanhoe stb.) és németre (Kisfaludy Sándor: "Himfys auserlesene Liebeslieder", 1829; 1931; ezt követi "Munkáji" kiadásának elindítása), a lexikonnal...De mindenekelőtt a reformpolitikai művek felkarolásával - német kiadásban (Széchenyi: Ueber Pferde...; Ueber den Credit; Licht; Dessewffy József: Ueber Pressefreiheit und Bücherzensur) és a magyar őskiadás útjának egyengetésével (Széchenyi: Stádium; Wesselényi: Balítéletekről). Azaz, Wigand exponálja magát a magyar nemzeti mozgalom mellett: kiadóként csatasorba áll, épp a cenzurálisan kritikus esetekben, emellett pedig bevonja a hazai német olvasót az eszmemenetekbe.

Hősünk akár Kassáról is szert tehetett megbízható németországi bázisokra, de a Brockhaus-lexikonjog átvétele során mindenképpen. Tudjuk: már 1831-ben használt "lipcsei" impresszumot is, és egyebeket - megtévesztésképpen. Végül valóságosan is áttette működése színterét a német könyv fővárosába, Lipcsébe - itt folytatva a magyar ellenzéki politizálás "logisztikai" támogatását. Azt is tudjuk: ez ott sem folyhatott zavartalan legalitással. 48 előtt és alatt kiadott (magyarul) Táncsicsot, Engelst, (németül) újabb Széchenyi-művet; a vereség után Kmety Györgyöt, Klapkát, Kossuthot, Majláth Kálmánt (németül), s nem győzzük a listát. Nem kell csodálkoznunk, ha a művekkel és szerzőikkel való érintkezés során lassan vérbeli "szakértővé" is vált magyar kérdésekben, aki határozott véleményt formál helyzetekről és összefüggésekről. Bizonyosra vehető, hogy a magyarországi fejleményeket távozása után is mindvégig feszült figyelemmel kísérte, és folyamatosan értékelte. Így a többi között a nemzetiségi vitát, főképp a Kossuth-Széchenyi-viták elemeként. Ahogy a reformtávlatokat a pesti években - a magyarországi németség szellemi képviselőjeként - maradéktalanul magáévá tette, úgy válik mind aggodalmasabbá a magyar reformküzdelem, majd a forradalom szűkkeblűnek mutatkozó nemzetiség-politikájával kapcsolatban. Nem utolsósorban a magyarországi németség szempontjából kétséges volt számára az Ausztriától való elszakadás logikája. Ezekben a kérdésekben Széchenyi gondolkodásával és óvásaival azonosult. Ez az azonosulás késztette személyes megszólalásra a véghetetlenül tisztelt és becsült férfiú tragikus elhunyta nyomán. Wigand megszólalása (folytatva még egy gesztussal: a Londonban kiadott "Blick" egy rövidített lipcsei adaptációjával) az "apokrifok" között húzódik meg a Széchenyi-hagyomány peremén, melyeket a szakirodalom nemigen értékel. Az időpont: 1861 eleje - az önkényuralom vége, amidőn a magyar politikai emigráció mozgolódása egy csapásra feleleveníti a régi kérdéseket. S a lipcsei könyvárus kiadó a személyes búcsú ürügyén - Széchenyi szellemében - összefoglalja ezeket.