Játszódik Argoszban, a palota előtt

(Oresztész kereveten alszik, Élektra mellette ül)

ÉLEKTRA

            Nincs olyan néven nevezhető borzalom,

            Nyomor, csapás, isten kiszabta szenvedés,

            Melynek súlyát az ember nem viseli el.

            Mert boldog – sorsát világért se gúnyolom –:

5          Zeusz állítólagos gyermeke, Tantalosz;

            Ki ég és föld közt leng, reszketve a feje

            Fölött függő sziklától. Büntetése ez,

            Mert az istenek asztalánál ülhetett

            Ember létére – s nem becsülte meg magát,

10        Eljárt a szája: rossz ragály a fecsegés!

            Pelopszot ő nemzette; az meg Atreuszt:

            Annak szőtt az istennő baljós koszorút –

            Viszályt öccsével, Thüesztésszel; de vajon

            A mondhatatlant mért kell újramondanom?

15        Öccsének öccse fiait tálalta föl.

            Atreusznak közben két gyermeke született:

            A híres – már ha híres! – Agamemnón és

            Meneláosz; anyjuk a krétai Aeropé.

            Az isteneknek gyűlöletes Helenét

20        Vette el Meneláosz; Agamemnón pedig

            A hírhedt Klütaimnésztra ágyába feküdt:

            Tőle születtünk, egy anyától, három lány:

            Khrüszothemisz és Iphigeneia meg én,

            És egy fiú, Oresztész. Rettentő anyánk

25        Apánkat nehéz szőttessel fonta körül,

            S megfullasztotta. Mért? Szűznek kimondani

            Sem illik. Rejtse okát jótékony homály.

            És minek minősítsem Phoibosz trükkjeit?

            Oresztészt fölbujtotta: anyját ölje meg!

30        S Oresztész, épp nem öregbítve hírnevét,

            Ment ölni, az istennek engedelmesen.

            Bűnrészes voltam – ahogy egy nőtől telik,

            S hűséges tettestársunk is volt, Püladész.

            Azóta vad betegség gyötri a szegény

35        Oresztészt: ágynak dőlve vergődik, mivel

            Az anyja vére őrületbe kergeti,

            Mondhatnám; bár az istennőket rettegem,

            Az Eumeniszeket, kik űzik szüntelen.

            Hat napja múlt, hogy összekaszabolt anyánk

40        Holtteste megtisztult a tűzben, hat egész

            Nap telt el, s Oresztész nem fürdik, nem eszik,

            Nem iszik. A köpenyének redőibe

            Bújik, és hogyha percekig jobban van is,

            S kitisztul: jajgat, sír, fölpattan fekhelyén,

45        És futkos, mint béklyóból szabadult csikó.

            Argosz parancsa, hogy ne adjon senki sem

            Szállást, ne gyújtson tűzhelyet, s ne szóljanak

            Az anyagyilkosokhoz. Döntő ez a nap,

            Melyen majd megszavazza Argosz városa,

50        Hogy mindkettőnket halálra köveznek-e,

            Vagy kivont kardot kell torkunkba mártanunk.

            Csekély remény a túlélésre még maradt,

            Mert megérkezett Trója alól Meneláosz;

            Nauplion öblét hajóhaddal töltve meg,

55        Nálunk szállt partra, roppant hosszú s kényszerű

            Bolyongás után. Az özön gyász asszonyát,

            Helenét – óvatosan, éj leple alatt –

            Előreküldte: meg ne lássa valaki

            Azok közül, kiknek Trójánál halt fia,

60        S kőzáporral ne támadjon rá. Bent zokog,

            Siratva nővérét és háza végzetét.

            Mégis van fájdalmait enyhítő vigasz:

            A szűz Hermioné, akit Meneláosz

            Spártából elhozott, s anyámra bízta őt,

            Mielőtt elhajóztak Ilión alá;

65        Örül szívében, földeríti ez a lány.

            S én minden utat szemmel tartok: látom-e

            Meneláoszt érkezni? Végleg elcsigáz

            A kínunk, hacsak ő nem talál kiutat.

70        Mert naptalan a nyomorultak otthona!

HELENÉ (jön, kezében egy hajfürt és ital)

            Ó, Klütaimnésztra s Agamemnón lánya, te

            Szűz mindörökkön-örökké! Élektra, mondd,

            Hogy vagy, te szerencsétlen, s hogy van az öcséd,

            A szegény Oresztész, anyátok gyilkosa?

75        Nem szennyezem be magam, ha szólítalak,

            Mert én e csúf vérbűnt Phoiboszra hárítom;

            Pedig siratom Klütaimnésztra végzetét,

            Nővéremét, kit nem láttam azóta, hogy

            Ilión alá elhajóztam – isteni

80        Tébolytól hajtva –; hiánya mégis gyötör.

ÉLEKTRA

            Helené, minek mondjam? Látva láthatod

            A csapások közt Agamemnón gyermekét.

            Kuporgok itt e szánandó halott fölött

            – Halottnak hívom: alig van lélegzete –,

85        De kínjaiért szemrehányást nem teszek.

            Te boldog vagy, s a férjed is, hát boldogan

            Látogattok meg minket, nyomorultakat!

HELENÉ

            Pontosan mikor esett ágynak az öcséd?

ÉLEKTRA

            Végzett az édesanyánkkal, és azután.

HELENÉ

90    A szerencsétlen! És az is, ki szülte őt!

ÉLEKTRA

            Magára zúdította a legfőbb nyomort.

HELENÉ

            Az égre, szűzlány, kérhetnék-e valamit?

ÉLEKTRA

Öcsém ágyától nem mozdulnék szívesen.

HELENÉ

            Nővérem sírjához elmész a kedvemért?

ÉLEKTRA

95   Anyám sírjához? Mégis, áruld el, minek?

HELENÉ

            Hogy hajfürtömmel áldozz és itallal is.

ÉLEKTRA

            Halottaidhoz nem járhatsz személyesen?

HELENÉ

            Szégyellném magam az argosziak előtt.

ÉLEKTRA

            Késő belátás egy csúfos szökés után!

HELENÉ

100      Jól mondtad; még sincs benned semmi szeretet.

ÉLEKTRA

            Szégyenkeznél a mükénéiek előtt?

HELENÉ

            Félek a Trójában veszők apáitól.

ÉLEKTRA

            Mert egész Argosz zúgolódik ellened.

HELENÉ

            Hát oszlasd el félelmem, és tedd meg nekem.

ÉLEKTRA

105      Nem bírnék anyám sírjára pillantani.

HELENÉ

            Nagy szégyen volna szolgát küldeni oda.

ÉLEKTRA

            Miért nem küldöd Hermionét, lányodat?

HELENÉ

            A lányom forgolódjon a tömegben? Szűz.

ÉLEKTRA

            Neveltetéséért hálával tartozik.

HELENÉ

110      Jó, hallgatok rád, lányom, ez helyes beszéd.

            A lányunkat küldöm. Meggyőztek érveid.

            Kislányom, Hermioné, gyere csak ide,

            (Jön Hermioné)

            S fogd ezt az áldozóitalt s hajfürtömet;

            Indulj, és Klütaimnésztra sírját járd körül,

115      Locsolj rá tejjel kevert mézet, borhabot,

            S a temetőben ismételd el szó szerint:

            „Nővéred, Helené küld áldozóitalt!

            Ő maga sajnos nem mer idejönni, tart

            Argosz népétől.” Biztasd, jószívű legyen

120      Velem és teveled, meg az apáddal is,

            S e két szegénnyel, kiket tönkretett az ég.

            Amivel nővérem porának tartozom:

            Ígérj meg szépen mindent, ami adható.

            Siess, lányom, illőn öntözd meg azt a sírt,

125      S aztán a visszaúton járjon az eszed. (Hermionéval el)         

ÉLEKTRA

            Természet, az emberben a fő rossz te vagy!

            De az ügyesnek menedék: kinek hogyan.

            Láttam, csak hajszálai végét vágta le,

            Mert első szempont a szépség! Nem változott!

130      Gyűlöljön hát az ég, megöltél engem és

            Öcsémet, egész Hellászt! Nyomorult vagyok!

            Nők jönnek, a gyászdalom énekesei,

            Szívemből szólnak; bár álmából fölverik

            Őt, aki elpihent, s szemem elönti majd

135      A könny, ha megpillantom őrjöngő öcsém.

            (Bevonul a kar)

            Csitt, drága barátnőim, halkan lépjetek,

            Csöndben, ne csapjatok zajt, lárma ne legyen!

            Mert vigasztal jóságotok, de hogyha ő

140      Fölébred, az számomra végzetes csapás.

KAR                                                                           1. sztrophé

            Csak csöndben, ezerszer halkabban, ne dobogjon a lábatok

            A padlón, lépjetek itt leheletfinoman!                       

ÉLEKTRA

            Két lépést hátra, hé, az ágytól távolabb!

KARVEZETŐ

            Láthatod, én szót fogadok.

ÉLEKTRA

145      Jaj, jaj, mint puha

            Nádfuvola lehelete, úgy szólalj meg, kedvesem.

KAR

            Hallgasd: nem falakat rengetve eresztem ki a hangom,

            Hanem úgy, ahogy otthon szoktuk. Ez az, rendben, csakis így!

ÉLEKTRA

            Hangodat engedd lejjebb, még lejjebb! Nesztelenül lépjetek arrébb!

150      Megsúgnád-e, miért kellett idejönnötök? Épp most, amikor

            Hosszú ébrenléte után komor álomba zuhant.

KARVEZETŐ                                                                        1. antisztrophé

            Hogy van? Hogy érzi magát? Áruld el, szívem.

            Hogy viseli a bajt, a végzetes csapást?

ÉLEKTRA

155      Bár lélegzik még, nehezek nyögései.

KAR

            Mit mondasz? Ó, a szegény!

ÉLEKTRA

            Meg fogod ölni, ha megmozdítod a szempilláit:

160      Az álom ezer gyönyörébe merült az öcsém.

KARVEZETŐ

            Ó, egy isten vette rá erre a gyűlöletes tettre,

            Azért szenved! Nem mindennapi súlyok alatt szenved!

ÉLEKTRA

            Jogtalanul kívánta öcsémtől a jogtalan ősbűnt

            Themisz háromlábú székén Loxiasz, amikor kiadta parancsát,

165      Hogy Oresztész vigye végbe a gyilkosságot: ölje meg az anyám.

KARVEZETŐ                                                            2. sztrophé

            Látod? Mozdul a teste a peplosz alatt!                      

ÉLEKTRA

            Mert a rikácsolásoddal, te szerencsétlen,

            Kipenderítetted az álmából!

KARVEZETŐ

            Most is olyan, mintha aludna.

ÉLEKTRA

170      Hát sose kotródsz már ebből a házból,

            S nem viszed innen örök lármádat?

            Nem hagyod abba ezt a zajongást?!

KARVEZETŐ

            Ugyanúgy álomban ring.

ÉLEKTRA

            Jó, igazad van.

            Úrnőm, úrnőm, Éjszaka, te,

175      Sokat tűrt embernek ajándék álmot adó,

            Ereboszból indulj ide, szárnyakkal a hátadon indulj, gyere,

            Érkezz Agamemnón házába!

180      Siess, iszonyú gyász és kín

            Próbál és pusztít minket. Ne legyen zaj! Lakatot tegyetek szátokra

185      Az ágynál! Gondoskodnátok végre nyugalmáról,

            Enyhet adó álmáról, kedveseim?

KARVEZETŐ                                                                        2. antisztrophé

            Tudod-e, mi várja a kínok végén?

ÉLEKTRA

            Mégis, mi várná: a halál, a halál, mi más?

            Mert az ételre ránézni se bír.

KARVEZETŐ

190      Világos a sorsa, nem is kérdés.

ÉLEKTRA

            Áldozatul lökött oda minket Phoibosz,

            A vérbűn szerzője, mikor rávett: öljük meg

            Apagyilkos anyánkat.

KARVEZETŐ

            Jogos lépés volt.

ÉLEKTRA

            De helytelen.

195      Megszültél engem, anyám; s mikor elpusztítottad

            Apánkat, vele minket is elpusztítottál, akiket méhedben hordoztál.

200      Odavesztünk vele, élőholtakká változtunk, odavesztünk;

            Mert nemcsak te vagy a holtak közt, hanem én is,

            Az életem java gyászban telik és keserűségben,

205      Az éjjelt egyhuzamban átzokogom.

            Látod, násztalanul, gyermektelenül vonszolom életemet,

            Mindörökkön-örökké céltalanul.

KARVEZETŐ

            Szűz Élektra, ha már mellette vagy, vigyázz,

            Hogy meg ne haljon észrevétlen az öcséd!

210      Hogy ilyen mély az álma, nem tetszik nekem.

ORESZTÉSZ (fölébred)

            Enyhítő álom, betegségben támaszom,

            Jókor szálltál le rám és ritka édesen!

            Bölcs úrnőm vagy, bajok feledtetője és

            A szerencsétlenek óhajtott istene!

215      Honnan kerültem ide, mikor és hogyan?

            Elhagyott eszem, nem emlékszem semmire.

ÉLEKTRA

            Legkedvesebb, örültem, hogy álmod csitít!

            Karoljalak át, emeljem föl testedet?

ORESZTÉSZ

            Emelj föl végre, és töröld le nyomorult

220      Számról és szememről a tajtékos habot.

ÉLEKTRA (fölemeli)

            Tessék. Édes szolgálat, szégyellnem se kell:

            Testvérkézzel gyógyítom testvérem baját.

ORESZTÉSZ 

            Szorítsd melledhez mellem, és csapzott hajam

            Simítsd arcomból félre. Alig látok így.

ÉLEKTRA

225      Mocskos a hajad szerencsétlen fejeden;

            Hogy elvadultál hetekig mosdatlanul!

ORESZTÉSZ

            Fektess vissza! Ahogy elhagy az őrület,

            Az ízeim sajognak, gyönge mindenem.

ÉLEKTRA (lefekteti)

            Tessék. Kedves nagyon a betegnek az ágy;

230      A szükséges rosszban van némi jó.

ORESZTÉSZ

            Megint ültess föl, és fordítsd meg testemet!

            Nyűgös beteg vagyok, mert tehetetlen is.

ÉLEKTRA

            Nem próbálnál meg járni? Hogyha földet érsz,

            Hosszú idő után gyönyör a változás!

ORESZTÉSZ

235      Gyönyör, naná! Mert az egészség látszata;

            S a látszat szép, bár a valótól messze van.

ÉLEKTRA

            Testvéri elme, hallgass csak ide, amíg

            Józanságot engednek az Erinnüszök!

ORESZTÉSZ

            Újat mondasz? Ha jót, úgy boldoggá teszel;

240      De rémhírt nem kérek, van épp elég bajom.

ÉLEKTRA

            Az apád öccse, Meneláosz megérkezett,

            Hajóhadával Nauplionban horgonyoz.

ORESZTÉSZ

            Hogy mondod? Új remény bajunkban a rokon,

            Aki apánknak sok hálával tartozik.

ÉLEKTRA

245      Remény! De hogyha ennyi nem elég, figyelj:

            Jön Helené is Trója falai alól.

ORESZTÉSZ

            Boldogabb volna, ha egyedül éli túl;

            De a feleségével bajt is hoz haza.

ÉLEKTRA

            Rosszhírű lányokat nemzett Tündareósz,

250      Hellászban átkozott ez az egész család!

ORESZTÉSZ

            Te viszont légy e két gonosz nőtől különb,

            S aztán ne csak beszélj, de gondolkozz is így!

ÉLEKTRA

            Jaj nekem, öcsém, szemed megint zavaros,

            Megint őrjöngsz, bár józan voltál az előbb.

ORESZTÉSZ

255      Anyám, kérve könyörgök, rám ne küldd

            A véres szemű, kígyóképű lányokat!

            Mert ők azok, szökellve jönnek énfelém!

ÉLEKTRA

            Maradj, te szerencsétlen, nyugton ágyadon!

            Nem látsz te semmit abból, amit látni vélsz!

ORESZTÉSZ

260      Phoibosz, megölnek engem e kutyaszemű,

            Gorgófejű nők, alvilági istenek!

ÉLEKTRA

            Nem hagylak! Két karomat kulcsolom köréd,

            Veled vagyok, míg kínjaidban hánykolódsz.

ORESZTÉSZ

            Eressz el! Egy vagy az Erinnüszök közül:

265      Béklyókba versz, hogy a Tartaroszba taszíts!

ÉLEKTRA

            Én nyomorult, ki fog nekem segíteni,

            Ha rosszhiszeműek velünk az istenek?

ORESZTÉSZ

            Hozd szaruvégű íjamat, mit Loxiász

            Adott, hogy istennőket kergessek vele,

270      Ha észvesztő tébolyukkal rémisztenek.

            Megsebzi még halandó kéz az egyiket,

            Hacsak nem iszkol gyorsan a szemem elől!

            Nem halljátok? Ti nem látjátok messziről

            Célba találó nyilam horgas szárnyait?

            Jajajajaj!

275      Mit késlekedtek? Csapjon fürge szárnyatok

            A légbe! Vádoljátok Phoibosz jóslatát!

            Jajajajaj!

            Mért ráng őrülten testem, mért zihál tüdőm?

            Ugyan hová vetett az ágyam, hol vagyok?

280      Habokból fölmerülve nyugalmas a part! (Élektrának)

            Lepelbe rejtve arcod mért siránkozol?

            Szégyen, hogy rád ragasztom összes kínomat,

            S bajomban egy szűznek sok nyűgöt okozok.

            Nehogy te roskadj össze terheim alatt!

285      Bár rábólintottál minderre, mégis én

            Öltem meg anyát. Loxiászt hibáztatom,

            Ki előbb istentelen bűnre csábított,

            S csupán vigasztalt, nem segített azután!

            Sejtem: apám, ha szemtől szembe kérdezem,

290      Meg kell-e ölnöm az anyámat? mit tegyek?,

Állam tapintva, kérlelt volna hosszasan:

            Anyámra semmiképp se fogjam fegyverem;

            Apám se támad így föl, nem lát újra fényt,

            S minden csúf következményt én nyögök.

295      Takard ki, nővérem, megint az arcodat,

            És hagyd a könnyeket, bármilyen szörnyen is

            Áll az ügyünk. Bárhányszor látsz őrjöngeni,

            Próbáld inkább elűzni a rémségeket,

            S vigasztalj. Hogyha hallom, hogy sóhajtozol,

300      Nekem kell melléd állnom és segítenem,

            Hű társ a bajban. Menj a házba, te szegény,

            Add most az alvásnak kialvatlan szemed,

            S aztán egyél valamit, fürödj meg, pihenj!

            Mert ha te elhagysz, vagy a lábadról lever

305      A betegség, végünk. Nézd, senkim sincs. Te vagy

            Egyetlen oltalmam: mindenki elhagyott.

ÉLEKTRA     

            Olyan nincs! Úgy döntöttem, veled pusztulok  

            Vagy élek. Édes mindegy: hogyha nem leszel,

            Mihez kezdek mint nő? Se öcsém, se apám,

310      Se kedvesem: hogy úszom meg? De elmegyek,

            Ha kéred. Dőlj az ágyra, és kényelmesen

            Helyezkedj el: kegyetlen lidérceidet

            Ne engedd közel, maradj nyugton ágyadon!

            Ki nem beteg, de annak képzeli magát,

315      Olyan nyúzott, mint egy valódi nyavalyás. (El)

                                                Karsai György és Térey János fordítása