Tallózás a magyar felvilágosodás kutatásának legújabb eredményeiből

A magyar irodalomtudományban a hatvanas évek derekán jelent meg utoljára átfogó akadémiai irodalomtörténet: az ötvenes években elgondolt koncepció alapján kollektív vállalkozásként létrejött hatkötetes, közkeletűen Spenótnak1 nevezett munka. Bár az egyes köteteket különböző kutatók szerkesztették és írták, egyformán folyamatosan elbeszélhető narrációként fogták fel és tárták az olvasók elé a magyar irodalom történetét, emellett pedig, más-más mértékben ugyan, de mindegyik magán viselte a korszak ideológiáját is. Az újabban egyre vitatottabb, szemléletmódjában mára meghaladottnak tekintett mű a mai napig is alapolvasmánya az irodalom szakos egyetemi hallgatóknak, tanároknak és az érdeklődő irodalomkedvelőknek. Az elmúlt mintegy négy évtizedben nem tettek közzé olyan átfogó jellegű monografikus igényű feldolgozást, amelyik más vezérelvek alapján ugyan, de egységesen próbálta volna bemutatni a magyar irodalom történetét. A hiányérzet azonban mindenkiben megerősödött, ez pedig különböző kezdeményezésekhez vezetett, melyek célja minden esetben egy újragondolt irodalomtörténet volt. Szembesülni kellett a ténnyel, hogy igen nehéz, szinte kizárt dolog ma már egységes szemlélettel láttatni a különböző korszakokban is eltérően értelmezett irodalmi folyamatokat és jelenségeket és ezeket önkényesen egyetlen történetté alakítani.

Szintén sok szerző munkájának eredményeként jelent meg 2007-ben a Szegedy-Maszák Mihály főszerkesztésével készült, A magyar irodalom történetei2 három kötete. A szerkesztők elképzelései lényegesen különböztek a korábbi akadémiai irodalomtörténet koncepciójától, és nem törekedtek egységes látásmódra. A fő szempont az volt, hogy az egyes tanulmányokba beépítsék azokat a nemzetközi irányzatokat, amelyek döntő hatással voltak az irodalom értelmezésére az utóbbi száz év során. Mivel bevallottan törekedtek arra, hogy a fejezetekben értékítéletek is teret kapjanak, a vállalkozás újrakanonizációs kísérletként is felfogható, Szegedy-Maszák szerint a kötet szerzőinek különböző értékrendje és az ebből fakadó „véleménykülönbségek azt tükrözik, hogy a jelenlegi magyar közönség nem egységes, a múlt öröksége így hat a 21. század elejének olvasóira”.3 Nincs egységes elképzelés arról sem, hogy ki mit tekint irodalomnak, az előszó csupán arra figyelmeztet, hogy nem az úgynevezett magas irodalomra szűkül a vizsgálat, hanem a művelődés különböző területeire: társművészetek, lélektan, történettudomány. Kérdéses viszont, hogy melyik korszakra vonatkoztatva nevezzük ezeket a területeket az irodalomtól különállónak, és milyen esetekben beszélhetünk tisztán „magas irodalmi” alkotásokról.

A továbbiakban azt vizsgálom, hogy a felvilágosodás irodalmára vonatkozó fejezetek mennyire tükrözik az utóbbi néhány évnek erre a korszakra irányuló kutatásait. A mai napig érvényes megállapításokkal rendelkező korszak-monográfiának Bíró Ferenc 1994-ben megjelent, majd többször újra kiadott „lila könyvét”4 tekinthetjük, amelyik már lebontja azokat a mereven rögzült korszakhatárokat, amelyek szerint a felvilágosodás kora magyar nyelvterületen Bessenyei 1772-es fellépésével kezdődött, és az 1795-ös évben újabb fordulat következett be, amellyel egy új korszak értékrendjének elterjedése vette kezdetét. Monográfiájának és az annak megjelenését követő évben, Debrecenben rendezett országos konferencia eredményeinek5 köszönhetően egyre inkább tudatosult a kutatókban és érdeklődőkben, hogy a kulturális teljesítményeket többirányú folyamatok keretei között érdemes vizsgálni, a cezúrák élesítése ugyanis szűkíti a művek megítélésének lehetőségeit. A mai egyetemi és középiskolai oktatásban tehát már nem évszámok szoros határai között tanítják e korszak irodalmát, hanem Faludi Ferenc műveinek megjelenésétől Csokonai Vitéz Mihály alkotásainak korabeli befogadásáig, kitekintve a késő barokk valamint a reformkor irodalmi jelenségeire is, illetve felvilágosodás kori irodalomként jelenítve meg azokat a folyamatokat, amelyek még ebben az időszakban kezdődnek, de lefutásuk és kicsengésük már egy másik korszakban zajlik le, és az új korszak kulturális eredményeit is szervesen magukba építik (a teljesség igénye nélkül: fordításviták, nyelvújítás, a kritikaírásról szóló összetűzések, a „magyar nyelv ügye”). 

A magyar irodalom történeteinek szerzői szintén nem dolgoznak korszakhatárokkal, az egyes szövegek mégis minden esetben egy évszámból és az ahhoz köthető eseményből indulnak ki. Az említett hallgatólagos megállapodásnak megfelelően az új irodalomtörténet erre az időszakra vonatkozó írásai Mikes Kelemen munkásságával kezdődnek és a nyelvi-irodalmi ízlésvita nyilvános szakaszának bemutatásával, a Mondolat 1813-as megjelenésével, Kölcsey Berzsenyiről írott kritikájának elemzésével, valamint a felvilágosodás kori folyóiratok újraértelmezésével zárulnak. Az egyes szerzők életművének bemutatása helyett az egyes művek új módszerek alapján történő újraértelmezése volt a fő cél. Biografikus elemek mégis több fejezetben fellelhetők, Mikes Kelemen esetében a „politikai emigráns” szerepkör meghatározó jelleggel bír érzelmi és morális állapotának bemutatásában, a fejedelem közelsége pedig olvasmányainak jellegét is befolyásolja, az őt ért hatások a tanulmányíró szerint nem hagyhatók ki a Levelek újraértelmezésének folyamatából. A külföldi hatások jelentősége felerősödik a tanulmányokban, kérdéses, hogy ez a szerkesztők elvárásának tudható-e be, mely szerint a nemzeti művelődés tanulmányozása helyett/mellett nagy szükség van a nemzetközi kontextus megteremtésére, vagy pedig annak az igénynek, amelyik a felvilágosodás korában magyar nyelvterületen született kulturális eredményeket nem engedi leválasztani a külföldi előzményekről és hatásokról. Faludi Ferenc és Bessenyei György munkásságát eddig is az őket ért hatások fényében vizsgálták, újdonság azonban a főúri könyvtárakban meglévő francia regények szisztematikus vizsgálata, már a részeredmények is olvasástörténeti jelentőséggel bírnak. Műfajtörténeti újragondolásokat is olvashatunk a korszakra vonatkozóan, a „poétai román”-ból való kiindulás Kisfaludy Sándor Himfyjét helyezi új kontextusba, az episztola nem csupán a felvilágosodás korának vezető műfajaként kerül bemutatásra, hanem társadalomtörténeti szempontból való hasznosítása is új irányokba mutat. A tudós társaságok irodalmi intézményként való bemutatása ugyancsak az irodalom- és társadalomtudomány közelítését célozza meg. Médiatörténeti megközelítésben olvashatunk a korszak folyóiratairól, fontos szerepet kap az olvasóközönség rétegzettsége, illetve az olvasási morál változása.

A magyar irodalom történeteiben közlő szerzők minden bizonnyal felhasználták az utóbbi évek kutatási eredményeit, a korszak irodalmáról, kulturális jelentőségéről, az újabb kutatási irányokról azonban csak vázlatos képet kaphatunk. Az újraértékelés eredményeképp a köztudatban megerősödhet Mikes, Faludi, Bessenyei, Batsányi és Csokonai jelentősége, viszont egy sor olyan kérdésre nem kapunk kielégítő választ, amelyek jelen vannak a korszakról való gondolkodásban, az új kutatási irányokban. Jelen írás is csupán orientatív jellegű lehet, azokra a már nyomtatásban is megjelent vagy készülőben levő munkákra hívja fel a figyelmet, amelyek hozzásegítenek egy árnyaltabb kép kialakításához.

Az egyik átfogó kutatási projekt az MTA 18. századi Osztálya irányításával működő a historia litteraria műfajára vonatkozó vizsgálat. A tudománytörténet és -elmélet feltárásáért a legtöbbet Tarnai Andor tette, az ő kezdeményezésével indult a műfaj és fogalomkör szisztematikus feltárása. Posztumusz kötetként jelentek meg a szerző erre vonatkozó írásai,6 melyek elméleti keretet jelentenek azoknak a szerteágazó kezdeményezéseknek, melyek e kutatási módszer jegyeit viselik magukon. Az Universitas Könyvkiadó 1995-ben indított Historia Litteraria sorozatában eltérő módszerekkel kutatott részterületek eredményei jelentek meg, hiszen a fogalom eleve többjelentésű, számos műfajt és tudományágat érint, Tüskés Gábor megfogalmazásában „a kora újkori tudásrendezés és -közvetítés 18. században kiteljesedő modellje”,7 ilyen értelemben ennek keretein belül vizsgálhatóak mind az enciklopédikus jellegű alkotások (a nemzeti irodalomtörténet-írás műfajai között is fontos szerepet játszó életrajz-lexikonok), mind az egyes szövegek filológiai vonatkozásai és az áthagyományozott ismeretanyag történeti-kritikai értékelései. A kimondottan is a historia litteraria műfajában alkotó Bod Péternek szentelt kötet mellett a sorozatban helyet kap Mikes Kelemen életútja, művei és fordításai,8 a korszak vallási törekvéseinek társadalomszervező jellege és a nyilvánosság befogadási modelljeit befolyásoló folyóirat-irodalom,9 valamint Révai Miklós munkásságának irodalomszociológiai szempontok alapján történő újraértelmezése.10 A felsoroltakból is érzékelhető talán, hogy igen nehéz feladat a historia litterariát meghatározásba foglalni, hiszen már kialakulása idején is erősen vitatott, többjelentésű fogalom volt, a mai kutatások munkahipotézisekben gondolkodnak, problémák, kiegészítések, kialakítandó módszerek és feltárandó szövegek köré csoportosítják a korszakkal foglalkozókat. Mindezek tudatában szükségesnek tűnt egy nagyobb konferencia keretein belül megvitatni a részeredményeket és különböző kutatási módszereket. Az MTA 18. századi Osztályának szervezésében zajlott tudományos tanácskozás eredményei 2006-ban láttak napvilágot,11 a tanulmányok négy olyan átfogó fejezetbe tagolódnak, amelyek címei jelzik a továbblépés irányait: az irodalomtörténet-írás kialakulása, irodalomelméleti törekvések, az irodalomkritika kezdetei, valamint az irodalomtudomány intézményesülése. Mivel a kötet esettanulmányok sorából épül fel, az érdeklődő nem kap általános érvényű választ arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mit jelentett a historia litteraria a 18. században, arra is csak eltérő és több irány felé nyitott útmutatást kaphat, hogy mit jelent ma a korszak kutatóinak. A tájékozódást mégis segíti a kötet végén található, a 18. századi irodalomtörténet-írásra vonatkozó válogatott bibliográfia.12 Míg a tanácskozás anyagai számba veszik a korai irodalomtörténet- és -elmélet-írás szinte minden műfaját: grammatikák, életrajzi lexikonok, poétikák, retorikák, vers- és drámaelméletek, programírások, a bibliográfiából tudatos meggondolás alapján hagyták ki az irodalomelméleti és kritikai törekvésekre vonatkozó írásokat, az irodalmi gyakorlat és a közönség kapcsolatrendszerének az adott időszakra vonatkozó forrásanyagát és szakirodalmát. Mindazonáltal a munka nem lezárt, folyamatosan bővítik, és hozzáférhetővé teszik a bibliográfia online változatát is.13

Több kutatási irányt is közös keretbe foglalhatna a korszak irodalmi intézményrendszerének történeti-szociológiai elemzése. Az intézmények kiépülésének kezdete ugyanis erre a korszakra tehető: különböző folyóiratok megindulása, tudós társaságok szerveződése, a szabadkőművesség tudatosan tagolt rendszere, a színjátszás intézményi kereteinek kialakulása, az oktatás átszervezése olyan irodalmi mezőt teremtenek, amelynek hatására átalakul az addigi nyilvánosság. Ilyen módszertani megfontolások alapján értelmezett átfogó jellegű munka még nem született, történtek azonban sokat ígérő kísérletek: a tervek tudatos kivitelezéséhez elengedhetetlenül szükséges egy intézménytörténeti adatbázis megalkotása,14 illetve az egyes részterületek feldolgozása. A felvilágosodás korának egyik legfontosabb intézményét az eddig csak részletekben feldolgozott szabadkőműves páholyok alkotják. A korábbi kutatásoknak Jászberényi József újabb vizsgálódásai15 jelentettek továbblépési lehetőséget, az általa folyamatosan bővített adatbázis nem csupán a felvilágosodás irodalmának újrastrukturálási folyamatában játszik fontos szerepet, hanem az intézmény előzményeire és mai napig tartó hatására vonatkozóan is találhatunk szakirodalmi tételeket.16

Az intézményrendszerek kialakulásának előzményeihez elengedhetetlenül szükséges a korszak kiterjedt levelezésének kontextuális újragondolása, hiszen ez a megszólalási mód sokáig nyilvánosságpótló funkcióval rendelkezett, a levelezés rendszerét nem csupán a személyes kapcsolatok határozták meg, hanem itt jelentkeztek talán először a korszak irodalmának értelmezései; a kritikusi pálya előkészítője és a nagyobb közösségnek szánt megnyilatkozás első terepe volt. Kazinczy levelezésének megjelenése óta folyamatosan publikálják az egyes meghatározó jelentőségű személyek leveleit: az utóbbi években egyrészt a Magyarországi tudósok levelezése című sorozat, másrészt a kritikai kiadások egyes kötetei és egyéni vállalkozások eredményeként létrejött kiadások segítenek a korszak árnyaltabb megítélésében. A Magyarországi tudósok levelezése sorozatnak eddig négy kötete jelent meg: Benkő József, Bél Mátyás, Horváth István és Ferenczy János, valamint Kollár Ádám Ferenc levelezése. Mind a sorozatcím, mind pedig az eddig megjelent kötetek arra utalnak, hogy nemcsak magyar, hanem Hungáriát saját hazájuknak valló tudósok levelezését jelentetik meg, így a kiadások legtöbb esetben többnyelvűek. 2004 őszén Piliscsabán gyűltek össze a sorozat készítésében részt vevők, hogy a folyamatban lévő munkákról tájékoztassák egymást és az érdeklődőket. A tanácskozás eredményeként megjelent tanulmánykötet17 bevezetőjéből arról is értesülünk, hogy melyek a folyamatban lévő kiadások. Windisch Károly Gottlieb, Weszprémi István, Köleséri Sámuel, Révai Miklós, Lázár János, Toldy Ferenc, Rumy Károly György, Gerhard Cornelius Driesch, továbbá Giuseppe Garampi levelezése magyarországiakkal és erdélyiekkel monumentális köteteket ígérnek. A felsorolásból is látható, hogy ebben az esetben a szűkebb értelemben vett tudósok írásaival ismerkedhet meg a közönség, az intézmények kiépüléséhez azonban a tágabb értelemben vett literátorok leveleinek a feltárása is szükséges: Csokonai Vitéz Mihály,18 Barcsay Ábrahám,19 Orczy Lőrinc20 levelezése nem csupán az egyéni életművek megítélésének lesz fontos és megkerülhetetlen forrása, hanem műfajtörténeti (levél, episztola) és kapcsolattörténeti jelentőséggel is bír. Az erdélyi szociális háló feltérképezésében Benkő József levelezésének megjelentetése csak kiindulópontot jelentett, hiszen a működő társaságok, a színház intézményének, a mecenatúra kiépülésének egyik alapvető forrását Aranka György levelezése jelenthetné, melynek adatbázisa szintén elektronikus formában, több keresési és kapcsolódási lehetőséget is figyelembe véve készül.

A folyóiratok létrejöttének, irodalmának, kapcsolati rendszerének feltérképezésében kiindulópontul a jelentősebb periodikák megjelentetése szolgált.21 Így a ma már kis példányszámban hozzáférhető magyar nyelvű lapok a nagyközönség számára is elérhetővé váltak, a kiadás munkálatai során kialakult koncepciók pedig nem csupán a kötetek előszavaiban, hanem önálló tanulmányokként22 és kötetbe szerkesztett írásokként23 is hozzásegítenek a lehetséges források, meghatározó lapszerkesztési tendenciák, illetve a szerkesztők kapcsolati rendszerének a megértéséhez, ugyanakkor pedig a befogadástörténet alakulásának folyamatként való láttatásához is hozzájárulnak. A debreceni KLTE és a Kossuth Egyetemi Kiadó közös vállalkozása a Csokonai Könyvtár monográfiasorozat és ennek testvérvállalkozása, a Csokonai Könyvtár: Források című sorozat, amely céljának tekinti, hogy a tudományos kutatás és oktatás számára hozzáférhetővé tegyen olyan gyakran kéziratos szövegeket, amelyek egyáltalán nem vagy csupán alig fellelhető kiadványokban olvashatók.24 Hasonló céllal jött létre a Szegedi Tudományegyetem Klasszikus Magyar Irodalom Tanszéke és az Egyetemi Könyvtár közös projektjeként Digitális Klasszika cím alatt futó adatbázis, mely oktatási segédletet is jelent, hiszen az interneten25 is hozzáférhetővé teszi azokat a szövegeket, melyek kis példányszámban lelhetők fel, viszont a korszak ismeretéhez elengedhetetlenül szükségesek. A munkálatokkal párhuzamosan szegedi bölcsészek is vállalkoztak arra a feladatra, hogy eszmetörténeti szempontból fontos, nehezen hozzáférhető (gyakran kéziratos) szövegeket filológiailag megmunkálva adjanak közre. A Fiatal Filológusok Füzetei 18–19. századi alsorozata bemutatja a magyar szellemtörténet e korszakára jellemző állandó újrakezdéseket, a folyamatos változásokat.26

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a felvilágosodás korának irodalmát nem lehet csupán a magyar nyelvű szövegek körére korlátozni. Nehezen érthetőek azok a folyamatok, amelyek eredményeképpen megjelennek a „nemzeti” sztereotípiák, ha nem vesszük figyelembe a kiindulópontul szolgáló hungarus tudatot, amelyikben a latinitás és a hungarus vonatkozás hangsúlyozódik, illetve a „tudós köztársaságot” reprezentáló tudományos írásmódot, mely jó darabig őrzi latinitását. A később a nemzeti irodalmi tudat fontos alkotóelemévé váló hazai történelem, a hazai táj leírása eredetileg a latinitáshoz kötött, ennek áttekintését és hatásait a nyelvi alapú nemzettudat kialakulására Szörényi László kutatásai nyújtják.27 A korábban egységesen is a magyar nyelv térnyerésének tekintett korszak nyelvi folyamatait a többnyelvű Magyarország keretein belül kezdik tárgyalni, a „lila könyv” túlnyomórészt magyar nyelvű irodalmát tárgyaló koncepció kiegészül a nemrégiben megjelent, Bíró Ferenc szerkesztésében készült kötet írásaival, amelyek a latin, német és a Habsburg Birodalomban használatban levő nyelvek kontextusában keresnek magyarázatokat a nyelvi folyamatok alakulására.28

Fontos szerepet kap a göttingai iskola, mely több irányból is hatással volt a korszak mentalitására. A göttingai neohumanizmus antikvitásszemléletét közvetítette a pesti esztétikatanár, Schedius Lajos, aki reformkor-közelben még mindig latinul jelentette meg „esztétikáját”. A polihisztori pálya hátterében álló tudomány- és műveltségmodell újraalkotására vállalkozó Balogh Piroska szerint Schedius mint az „esztétika professzora” besorolás gyakran „szociokulturális státusminőséggé halványul”, ezért szükséges mind a latin, mind pedig a magyar nyelvű szövegek újrakiadása, Schedius kanonizációjának újragondolása, hiszen ezáltal más tudományok története is új szempontokat kínáló szövegkorpuszt nyerhet.29 A nálunk és más európai országokban is felélénkülő neolatin stúdiumok amellett tanúskodnak, hogy korántsem szükséges a latin nyelvet csupán holt nyelvként kezelnünk, kiváltképpen akkor, ha egy olyan korszak irodalmi jelenségeiről beszélünk, amelyikben párhuzamosan éltek egymás mellett a különböző nyelveken művelt tudományok, úgy, hogy közben a különféle nyelvű szövegek célja és megcélzott olvasóközönsége nem mindig fedték egymást.

A latin nyelvű irodalmak mellett a korszakban jelentős szerepet kell tulajdonítanunk az egyre nagyobb példányszámban megjelenő, magyar jelenségekre vonatkozó német nyelvű folyóiratoknak, önálló köteteknek, amelyek nem csupán Bécshez kötődnek, hanem Pozsony, Buda, az erdélyi szász és szepességi városok kulturális életét is meghatározzák. A digitalizált formában is hozzáférhető bécsi30 és pozsonyi31 folyóiratok a magyar irodalom recepciójának, a kapcsolati rendszerek feltérképezésének és a magyar nyelven zajló irodalmi folyamatok megértésének lehetőségét nyújtják. A Bécsi Egyetem Európai és Összehasonlító Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetében (Finnugor Osztály) Seidler Andrea vezetésével zajlik egy nagy ívű kutatási projekt,32 amelyik a 18. század második felének német nyelvű hungarikumait kommentált formában kívánja megjelentetni. Elsősorban azokra a szövegekre koncentrálnak, amelyek a magyar irodalom német recepciójában játszanak fontos szerepet, illetve az európai kultúra magyar befogadását tükrözik. A fényképezett, átírt, wikipédia-szerűen kommentált, személy- és helységnév adatbázissal ellátott, többféle kapcsolódási pontot is lehetővé tevő online kiadás igen nagy segítséget jelenthet nem csupán a sajtótörténet iránt érdeklődőknek, hanem mindazoknak, akik a felvilágosodás irodalmának tanulmányozásában elengedhetetlennek látják a kapcsolat- és hatástörténeti kutatásokat.

A készülő Kazinczy-kiadások egyes szövegei is hasonló digitális formában jelennek meg, ilyen szempontból ezek a projektek megfelelnek annak az elvárási horizontnak is, amelyet az irodalmi medialitás vetett fel. A szegedi kutatók közös tanulmánykötete33 az új módszerek fontosságára és továbblépési lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Szerintük ugyanis az irodalomtörténeti narratívák eddig a nyomtatott szövegek létrejöttére, keletkezéstörténetére, kiadott változataira épültek. A kialakult kánonba többnyire a nyomtatásban is megjelent szövegek épültek be, az általános kép így meglehetősen hiányos, hiszen a háttérben hatalmas kéziratos anyag áll. Az eltérő kommunikációs formák figyelembevételével elkerülhetőek lesznek az eddig önkényesen felállított fejlődési sor által felvetett problémák. A szövegeket mediális komplexumként fogják fel (pl. a könyvtest is hozzájárul az értelmezéshez), a közeg vizsgálata a rá jellemző esztétikai-kommunikációs feltételrendszert is magyarázza. Más megvilágításba kerülnek például Csokonai alkalmi költeményei, ha nem csupán lehetséges forrásaikat, hanem a befogadó olvasóközönséget, a szövegek használóit és a használat módját is figyelembe vesszük. Az episztola nem csupán műfaji vonatkozásai miatt értékes, hiszen társadalomstrukturáló szerepe is igen fontos lehet. A szövegkiadások ugyan még mindig nagymértékben a transzponációt szolgálják, azaz a kéziratos és a szóbeliségből eredő szövegek lejegyzését, a változatok és javítások, valamint a megjelenítő közeg tudományos leírását teszik lehetővé, de a digitalizált változatokban az eredeti kép is láthatóvá válik, a kapcsolódási pontok kijelölése pedig egy újfajta szövegértési és magyarázati módozatnak ad lehetőséget.

Hasonló megfontolások alapján készülnek a közköltészeti alkotások szövegkiadásai is. A korabeli használatot ma már csupán a fellelhető variánsok egyidejű megjelentetésével, a beazonosítható dallamok lekottázásával érzékeltethetik a szerkesztők.34 A 18. századra vonatkozó kutatások esetében szükséges a folklorisztika és az irodalomtörténet-írás együttgondolkodása, használati módok és szövegértési, esztétikai kategóriák csak ilyen módon használhatóak az értelmezésben. A „magas irodalom” vizsgálatából való kilépés lehetőséget teremt különböző szempontrendszerek egyidejű alkalmazására: poétikai, olvasástörténeti, ízlés- és társadalomtörténeti kérdések együttesen adhatnak választ a populáris irodalom kérdéseire.35

Intézménytörténeti és nyelvi többszínűség szempontjából is újra átgondolták a korabeli színjátszás eredményeit. A folyamatosan megjelenő drámaszövegek mellett a kutatók különös hangsúlyt fektetnek a befogadó közönség feltérképezésére, a használati segédeszközökre (zsebkönyvek),36 a drámaelméletek és kritikaírás hatásaira37 és a nyelvi kölcsönhatásokra. Annak ellenére, hogy a színházkutatók elismerik, hogy a 18. század vége felé erőteljesen szerveződő „nemzeti mozgalmak” törekvései közé tartozott a nemzeti intézményrendszer, a színház kiépítése és megszervezése, nyilvánvalóvá vált, hogy a színháztörténet sem írható meg hitelesen a „nemzeti nagyelbeszélések” terminológiájával és frazeológiájával. Ezen a területen is kezd hangsúlyossá válni a kultúraátszövődés folyamata. Az új kutatási irányokat a színháztörténeti kutatások irányítójának, Kerényi Ferencnek a születésnapjára kiadott tanulmánykötet rövidebb szövegei jelzik.38

A Csokonai életművére vonatkozó kutatásoknak nem csupán a kritikai kiadás megjelenő kötetei és a különböző évfordulók adtak új lendületet, hanem az újonnan előkerült Csokonai-versgyűjtemény39 is újra ráirányította a figyelmet. Debreczeni Attila monográfiájának40 megjelenése óta számos tanulmány- és konferenciakötet41 foglalkozik Csokonai műveinek, körének és a korszak irodalmának új szempontú megítélésével, ezzel egy időben pedig egy újrakanonizációs folyamatnak is tanúi lehetünk. Ungvárnémeti Tóth László költészetének jelentőségére már Weöres Sándor is felhívta a figyelmet, a különböző kutatási irányok most álltak össze egy olyan Ungvárnémeti-portrévá, amelyik már Weöres kanonizációs törekvéseitől is eltér.42

A magyar felvilágosodás pontos megítéléséhez elengedhetetlenek az erdélyi folyamatok vizsgálatai. A már kiadott szövegek mellett még mindig hatalmas kéziratos anyag vár feldolgozásra. Aranka György hagyatékának rendezése már elkezdődött, a szövegkiadások folyamatban vannak. Nagy jelentőségűek a kapcsolattörténeti és recepciótörténeti kutatások, egyre inkább előtérbe kerülnek ugyanis azok az eddig jelentéktelennek tartott tudósok, akik eltérő identitással, gondolkodásmóddal, eszmerendszerrel rendelkeznek, így a korszak filozófiái és elméletei is másképpen hatnak rájuk, mint a kanonizált szerzőkre. A befogadók irányába megnövekedett figyelem az ő munkásságukra is más fényt vet, hiszen saját közegükben nagy népszerűségnek örvendtek, a kutatások fényében az irodalmi élet hétköznapjai is feltérképezhetővé válnak.

A „lila könyv” elindítója volt egy olyan folyamatnak, amelynek következtében megnőtt a figyelem a felvilágosodás irodalma, kultúrája, mentalitása és társadalma iránt. A felvázolt kutatási irányok természetesen nem fedik le a vállalkozások összességét, hiszen nem szóltunk sem a peregrináció, sem az oktatás történetének jelentőségéről, sem pedig azokról az egyéni kísérletekről, amelyek már kanonizált munkák újraértelmezésére vállalkoztak. Jelen írás keretei között nem volt lehetőség a különböző irodalom- és társadalomtudományi folyóiratok gyakran igen érdekes felvetéseinek és értelmezési kísérleteinek számbavételére sem. Bíró Ferenc közvetlenül vagy közvetve egy olyan kutatógárdát nevelt ki, amelynek tagjai igyekeznek a korszak minden területével foglalkozni. A folyamatban levő vagy már lezárt kutatások eredményeinek jó része éppen az ő tiszteletére kiadott kötetben43 olvasható. Minden felvilágosodás iránt érdeklődőnek melegen ajánljuk.

JEGYZETEK

1. Sőtér István (főszerk.): A magyar irodalom története. I–VI. Akadémiai Kiadó, Bp., 1964–1966.

2. Szegedy-Maszák Mihály (főszerk.): A magyar irodalom történetei. I–III. Gondolat Kiadó, Bp., 2007.

3. Szegedy-Maszák Mihály: Előszó. In: A magyar irodalom történetei. I. Gondolat Kiadó, Bp., 12.

4. Bíró Ferenc: A felvilágosodás korának magyar irodalma. Balassi Kiadó, Bp., 1994.

5. Debreczeni Attila: Folytonosság vagy fordulat?A felvilágosodás kutatásának időszerű kérdései. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1996.

6. Tarnai Andor: Tanulmányok a magyarországi historia litteraria történetéről. Kecskeméti Gábor (szerk.). Universitas Könyvkiadó, Bp., 2004. (Historia Litteraria 16.)

7. Tüskés Gábor: Előszó. In: Csörsz Rumen István, Hegedűs Béla, Tüskés Gábor (szerk.): Historia litteraria a XVIII. században. Universitas Kiadó, Bp., 2006. 10

8. Hopp Lajos: Mikes Kelemen. Életút és írói pályakezdet. Universitas Könyvkiadó, Bp., 2000. (Historia Litteraria 7.); Hopp Lajos: A fordító Mikes Kelemen. Universitas Könyvkiadó, Bp., 2002. (Historia Litteraria 12.)

9. Kókay György: Felvilágosodás, kereszténység, nemzeti kultúra. Universitas Könyvkiadó, Bp., 2000. (Historia Litteraria 8.)

10. Thimár Attila: Hős és áldozat. Révai Miklós és a klasszikus századforduló irodalomtörténete. Universitas Könyvkiadó, Bp., 2007. (Historia Litteraria 22.)

11. Csörsz Rumen István, Hegedűs Béla, Tüskés Gábor (szerk.): Historia litteraria a XVIII. században. Universitas Könyvkiadó, Bp., 2006.

12. Bretz Annamária – Csörsz Rumen István – Hegedűs Béla: Irodalomtörténet-írás Magyarországon a XVIII. században. Válogatott bibliográfia.

13. http://xviii.iti.mta.hu/kiad.html

14. Thimár Attila: „A társaság állapotja”. Egy irodalmi intézménytörténeti adatbázis megtervezésének tanulságai. ItK 2001. 90–106.

15. Jászberényi József: „A Sz. SOPHIA’ Templomában látom én felszentelve NAGYSÁDAT.” A felvilágosodás korának magyar irodalma és a szabadkőművesség. Argumentum Kiadó, Bp., 2003.

16. http://szkp2.blogspot.com/

17. Szelestei N. László (szerk.): Magyarországi tudósok levelezése a 18. században. Tanulmányok. SZENAL, Bp., 2006.

18. Csokonai Vitéz Mihály: Levelezés,. S.a.r, jegyz. Debreczeni Attila. Akadémiai, Bp., 1999. (Csokonai Vitéz Mihály Összes Művei)

19. Mennyei Barátom! Barcsay Ábrahám levelei Orczy Lőrinchez 1771–1789. S.a.r, jegyz. Egyed Emese. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kvár, 2001.

20. H. Kakucska Mária: Orczy Lőrincz és leveleskönyve. Univesitas Könyvkiadó, Bp., 2003.

21. Első folyóirataink: Uránia. S.a.r. Szilágyi Márton, Kossuth Egyetemi Könyvkiadó, Debrecen, 1999. (Csokonai könyvtár: Források), Első folyóirataink: Orpheus. S.a.r. Debreczeni Attila. Kossuth Egyetemi Könyvkiadó, Debrecen, 2001. (Csokonai könyvtár: Források). Első folyóirataink: Magyar Museum. S.a.r. Debreczeni Attila. Kossuth Egyetemi Könyvkiadó, Debrecen, 2004. (Csokonai könyvtár: Források)

22. Debreczeni Attila: Irodalomszemléletek a Magyar Museumban. In: Csörsz Rumen István, Hegedűs Béla, Tüskés Gábor (szerk.): i. m. 309–320; Debreczeni Attila: Mintakövetés és nyelvtisztaság. a 18. század végi fordításvita összefüggéseihez. In: Devescovi Balázs, Szilágyi Márton, Vaderna Gábor (szerk.): Kolligátum. Tanulmányok a hetvenéves Bíró Ferenc tiszteletére. Ráció Kiadó, Bp., 2007. 98–108.

23. Szilágyi Márton: Kármán József és Pajor Gáspár Urániája. Kossuth Egyetemi Könyvkiadó, Debrecen, 1999.

24. A folyóiratokon kívül eddig megjelent kötetek: Kisfaludy Sándor: Szépprózai művek. S.a.r., jegyz. Debreczeni Attila. Kossuth Egyetemi Könyvkiadó, Debrecen, 1997. (Csokonai könyvtár: Források); Bolyai Farkas: Drámák. S.a.r., jegyz. Borbély Szilárd. Kossuth Egyetemi Könyvkiadó, Debrecen, 1997. (Csokonai könyvtár: Források); Dugonics András: Etelka. S.a.r., jegyz. Penke Olga. Kossuth Egyetemi Könyvkiadó, Debrecen, 2002, (Csokonai könyvtár: Források); Schedius Lajos János széptani írásai. Szerk., jegyz. Balogh Piroska. Kossuth Egyetemi Könyvkiadó, Debrecen, 2005. (Csokonai könyvtár: Források)

25. http://www.kiad.hu/

26. Szemlélő. A Spectator fordítása (1783). S.a.r, jegyz. bev. Balázs Péter és Labádi Gergely. Szeged, 2005. (Fiatal Filológusok Füzetei XVIII–XIX. század I.); „…tsekély vélekedésem szerént…”  Aranka György nyelvműveléssel és erkölcstannal foglalkozó írásai. S.a.r. Dávid Péter, Biró Annamária, bev. Dávid Péter. Szeged, 2007. (Fiatal Filológusok Füzetei XVIII–XIX. század II

27. Szörényi László: Philologica Hungarolatina – Tanulmányok a magyarországi neolatin irodalomról. Kortárs, Bp., 2002.

28. Bíró Ferenc (szerk.): Tanulmányok a Magyar nyelv ügyének 18. századi történetéből. Argumentum Kiadó, Bp., 2005.

29. Balogh Piroska: Ars scientiae. Közelítések Schedius Lajos János tudományos pályájának dokumentumaihoz. Kossuth Egyetemi Könyvkiadó, Debrecen, 2007

30. http://rzblx1.uni-regensburg.de/ezeit/fl.phtml?bibid=ONB

31. http://www.univie.ac.at/finno/pztg/suche.php

32. A projekt címe: „Der deutschsprachige Diskurs über Sprache und kollektive IdentitÃät im habsburgischen Königreich Ungarn von 1740 bis 1918. Kommentierte digitale Quellenedition”. munkatársai Bernád Ágoston Zénó, Blaskó Katalin és Wolfram Seidler. A nagyközönség számára a kiadás 2009 elején válik hozzáférhetővé.

33. Hász-Fehér Katalin (szerk.): A látható könyv: tanulmányok az irodalmi medialitás köréből. Szeged, Tiszatáj Alapítvány, 2006.

34. Közköltészet. Mulattatók. S.a.r. Küllős Imola, munkatárs Csörsz Rumen István. Balassi, Bp., 2000. (Régi magyar költők tára, XVIII század); Közköltészet. Társasági és lakodalmi költészet. S.a.r. Csörsz Rumen István, Küllős Imola. Balassi, Bp., 2006. (Régi magyar költők tára, XVIII század)

35. Küllős Imola: Közköltészet és népköltészet. L’Harmattan Kiadó, Bp., 2004.

36. Theátrumi könyvecske. Színházi zsebkönyvek és szerepük a régió színházi kultúrájában. Szerk. Egyed Emese. Scientia, Kvár, 2002; „Szabadon fordította...” Fordítások a magyar színjátszás céljaira a XVIII–XIX. században. Szerk. Egyed Emese, Scientia, Kolozsvár, 2003.; Néző, játék, olvasó: dráma- és színháztörténeti tanulmányok. Szerk. Egyed Emese. Kriterion, Kvár, 2004; Ismeretség : interkulturális kapcsolatok a színház révén. XVII–XIX. század. Szerk. Egyed Emese. Scientia, Kvár, 2005; Varga Imre – Pintér Márta Zsuzsanna: Történelem a színpadon. Magyar történelmi tárgyú iskoladrámák a 17—18. században. Argumentum, Bp., 2000; Nagy Imre: Ágistól Bánkig – A dramaturgia nyelve és a nyelv dramaturgiája. Pannónia, Pécs, 2001; Tar Gabriella-Nóra: Gyermek a 18. és 19. századi Magyarország és Erdély színpadjain. EME, Kvár, 2004.

37. A Magyar színikritika kezdetei (1790–1837). S.a.r., jegyz. Kerényi Ferenc. Mundus Kiadó, Bp., 2000.

38. Szövegkönyv. Tanulmányok Kerényi Ferenc hatvanadik születésnapjára. Szerk. Szilágyi Márton és Völgyesi Orsolya, Ráció, Bp., 2005.

39. „Jöszte poétának”. Egy ismeretlen Csokonai-versgyűjtemény. S.a.r. Demeter Júlia, Pintér Márta Zsuzsanna. Argumentum, Bp., 2005.

40. Debreczeni Attila: Csokonai, az újrakezdések költője. Kossuth Egyetemi Könyvkiadó, Debrecen, 1997.

41. „Et in Arcadia ego”. A klasszikus magyar irodalmi örökség feltárása és értelmezése. Szerk. Debreczeni Attila, Gönczy Mónika, Kossuth, Debrecen, 2005; „’s végre mivé leszel?“ Tanulmányok Csokonai Vitéz Mihály halálának bicentenáriuma alkalmából. Szerk. Hermann Zoltán. Ráció, Bp., 2007.; Lukács László: Csokonai a néphagyományban. Ráció, Bp., 2007.

42. Tóth Sándor Attila: „Az istenűlés dicsősége”. Ungvárnémeti Tóth László költői portréja. Szeged, Gradus ad Parnassum, 2001.

43. Kolligátum. Tanulmányok a hetvenéves Bíró Ferenc tiszteletére. Devescovi Balázs, Szilágyi Márton, Vaderna Gábor (szerk.). Ráció Kiadó, Bp., 2007.