Országkapu
Ez időn, mondják, fönn ciklonok járnak –
hát csak tessék:
az éggömb tágas
lent népek egymás mellett egymáshoz fagyva
épp kémlelik: esni fog? kisüt?
s mi jut talajul a létnek
föld? hegysor? vizek?
hisz még a honos lelkület is darabokra szabva –
átlökhették innen oda
hogy aztán a részek szembeérő oldalán
vélhető kapu?
míg fönn ciklonok járnak
itt köd kendőz minden ösvényt
ahonnan lépésneszek
sarokvas csikordul –
jön, ki nem sajnál átkelni ránk fojtott dühökön
vagy zárja a kaput?
A régi katona emlékére
Másféle képet sietnék összehozni:
itt még nem tudja nagyapám: mártíromsága ez már,
a baj –
vagy puskaszó, eleven öldöklés még
kigazdaguló háború
lenne másik kép hőse – mint szökésben járó
lélek: csak hirtelen
szállnia kellene
háztól a kert mélyéig körözve fönt végigkísérnie
míg pirkad a sötét égöv, a még sötétebb béke –
s végre otthon hálhat
s aztán látnám: fönt mint szellem milyen bizton
szárnyal –
valahogy összeegyezve azzal
aki itt lent is ő:
széljáték áldozat