Jász Attila
megkezdett
szépség. Az ikonfestés szabályai
„…arról hoznak hírt, mi van a test túloldalán.”
(Pavel Florenszkij)
(i,
Fra Angelico próbálkozásai)
Minden újabb és
újabb Krisztussal, kit
kolostorok csendjében feszítek falakra,
újra és újra átélem szenvedéseit a kereszten.
Könnyeim ködpáráján át látom csak, ahogy
megszületik. Ahogy megszületik ecsetvonásaim
nyomán, újra és újra, haldokló Jézus Urunk.
(ii, Rubljov
belső monológja)
Isten nevet rajtunk,
olykor sír is. Az ikon törött ablak
az örökkévalóságra, homálya túlmutat az időn, a sírig.
Csupasz fákat látsz, égboltot átszelő villanyvezetéket,
kéményeket és háztetőket. Nekiállsz, kaparod a festéket.
Égboltot látsz, fákat átszelő fényes villanyvezetéket,
számolod az estéket. Isten sír, isten nevet. Elkezd,
de nem fejez be
helyetted semmit.
(iii, Raffaello
Santi kételyei)
Sötét ragyogással
elevenedik meg a befejezetlen Madonna-
kép az éjszaka mélyének ággyal szemközti
festőállványán.
Sosem fejeződik be
egy elfelejtett álom.
Rövididőre
P. J. elbújik a Keresztény Múzeumban
Az utolsó teremben az
éjszakai portás lekapcsolja a villanyt
zárás előtt. A kereszthalál fenyegető közelsége rövid
időre
visszasimulhat megint a sötétbe. Csak csendesen, nyugodtan,
van idő. Reggel minden kezdődik elölről. Felkapcsolják a
villanyt.
Ajólismert
Kovács Melinda meséinek mögöttes világa
Arcra borult műanyag
szobrok szertartása a félszáraz fűben.
Hajnali harmat csorog az elhasznált időtől horpadt arcokon.
Fájdalom és ismeretlen meztelenség. Az alázat szabadsága.
Ismert bűnök és megbocsátások a bűntelenség áhítatában.
Az urnatartó betonfal tövében sárga gyermekláncfű dacol.
Elhagyott, angyali végtagok a folyosón. Az én, az én, az én
vagyok jelei az olvadó hólében szanaszét. A hűtlen padláson
ismeretlen fájdalom és alázat kottázza a jól ismert
dallamot.
Mindigígy
kurcsisiáda
A mozdítatlan kilincs
mögé nem képzelsz újabb krimitörténetet.
Lépcsőket a test alagsorába, borzongató simítást a
lélekkocka élein.
Régi seb lüktetését a bőrön. A sötétben, az ajtó
mögött üres bőrönd.
Végül egy meg nem történt érintés emléke marad, egy
mintha.
Finom, szürkés karcolások az agyról készült
röntgenképeken.
Az apró porszemcsékbe belerajzol valaki a lámpabura szélén.
Letörli egy óvatlan kéz. Ennyi, kész.
Én is mindig így szerettem volna
líraivá álmodni a megrajzolt tájat.
Belsőösvény
Nádor Tibor képeihez
Amikor a fény jut
főszerephez, ha rendezőként engeded,
a szürke színes árnyalatai szívesen asszisztálnak neki
ehhez,
az árnyék a fénypászmák legjobb barátja lesz.
Megérkeztél,
belső ösvény vagy a képbe. Bár nem látszol, isten hozott.