Prágai Tamás
Szabad október!
Nehezebb csontokkal tömött
kavicsokkal kövekkel dugig tömött kasokat
háton
vinni sorsot ugyanígy
ki tud?!
Ágat hajtani – szilaj-fehér akácfa! –
ágat faluszéli bozótba hanyatló
őszön
virágernyőt köteg
bodza csalán iszalag felett – ugyan ki???
Minden megmozdul, te: maradsz –––––
Minden zörren felel a
keleti szélnek
diólevél barnul
elalél pörögve elpereg –
Jeges géppuskatűzben
dől a csalán földhöz bú
menedéket keres a pázsit –
ősz jön! jaj! tél
szállja meg termő kertjeink!
Ligetünk csontra csupaszodik
termő fák bolyongnak benne
halottak –
föltámadt csontok
bókolnak benned őszi kertünk!
Csontagarak ugatnak szitokszavakkal – mi lesz?!
Neked ez mégis percegés semmi
–––––
szitokszó békaugatás
pernyesemmi!
Szél ha port söpör: te maradsz –––––
Tócsák arca dermed te lapítasz a mélyben
––––
Föld alá tipornak
ezer magot őrzöl!
Meg ki állítja vadzöld futásod
tavaszi zápor ha
önti bő zamatját
réten ha tappancsol
gázol fűnevelő mezőn?
Erőd zabolázni hol van az önkény?
Sarlókkal kaszákkal
zsarnokság dühöng handabandáz
éles pengékkel
sebez: gyilkolni nem tud!
Sandán ha néznek
szemük csorbuljon
lobot vessen benne a gyulladás –
bőrük öltsék
magukra ing gyanánt Nessusét!
Benned vetkezik időnk meztelenre
termő csupaszra hullatja
szirmát –––––
az éledés kelyhében
mutasd meg magad sors!
Ötvenhat gyűrű ragyog a fában
elvetett éveink
csobbantak abba
kútba merültek:
tisztuljanak meg!