Czakó Gábor
Hajó és Haladás
Tudósítás Eufémiából
Eufémia utolsó heteinek hiteles
története című dokumentumunkban (Szépirodalmi
Könyvkiadó, 1983) közzétettük a totális hazugság állama
végnapjainak leírását. Az a rendszer mint
ideológiai-gazdasági-politikai képződmény eltűnt, de
megmaradt az árnyéka, és beköltözött a szívekbe, ahol
növekedni kezdett, spórákat bocsátott ki. Fertőzése a szív
bölcsességét támadja, aminek elvesztése a józan ész
végét jelenti, azt az állapotot, ahol a gondolatok, a szavak
és a tettek egyetlen ponton sem érintkeznek a Valósággal. Ide
jutva a nincs lesz a van, a szép lesz a rút és a rút a szép,
és az alkotmányos többség ájultan bámulja a Király új
ruháját.
Most friss, kormányforrásokból eredő
tudósítást kaptunk az Újjászületett Eufémiából
– közreadjuk.
(A
szerző és munkatársai)
– Szeretném, ha igazságosabb lenne az
élet, mint korábban – dünnyögte Zsebes Ferkő, és
kipakolta a kocsmaasztalra a nap folyamán összeszedett
pénztárcákat.
– A változásokat nem elkezdeni, hanem
folytatni kell – szólt Enyves Firkó, a társa. Miközben
szétrakta a söröskorsókat, egy kis piros női bukszát
tapintatosan elnyeletett a torkos kabátujjával. – Csak
azért, hogy még igazságosabb legyen az élet.
A szomszéd asztaloknál többen a zsebükhöz
kaptak, mire Falazó Firke teljes szélességében fölemelkedett
két tettestársa mellől, és a vakarózókra emelte korsóját:
– Engedjetek meg egy tőmondatot, haverok: ti is tudjátok,
hogy a jövő a tudásalapú társadalomé. Vegyetek példát
rólunk, tanuljatok ti is, és ne féljetek a hatfokos Barna
Ászoktól!
Táncos Furke osztozott népe sorsában, és a
jobbik részt juttatta magának. Szerényen megélt egyetemes
élménye jegyében esélyteremtő lépéseket tett az ország
távkapcsolója felé, s meg is kaparintotta azt. Mi az hogy,
nagyon is!
Tudta, hogy nem lehet sem megállni, sem
lassítani, ezért további esélyteremtő lépéseket tett a
százezrek között is, egyetemlegesen, természetesen és ismét
csak szerényen, de hatékonyan, nehogy a százezrek úgy
érezzék, hogy a holnap még mindig másnak hoz javulást, és a
közös sikernek ők csak a kovácsai, de nem haszonélvezői.
Miközben mindennapjainkban továbbra is egyszerre volt jelen a
tegnap és a holnap Eufémiája, a százezrek kis betonodúikból
nézték a tévén át Furke lenge lépteit. Mindent értettek,
csak azt az egyet nem, hogyan tud a Vezér napi kétszázezret
költeni, pedig nem is cigizik. Nekik éppen arra az egy rohadt
doboz cigire nem tellett, noha közülük egyre többeknek lett
személyes élménye, hogy csökkennek a terhek, és gyarapodnak
a lehetőségek Eufémiában.
Különösen azóta, hogy az asszony
visszajött a küretről.
Az eredmény büszkén vállalható, mert az a
valódi siker, ami közös.
A füttyös júniusban Táncos Furke
lebocsátkozott a város magasházait elborító kétszáz
négyzetméteres interaktív képernyőkről az aluljáró
népéhez, és fekete serege élén kijelentette a maga szerény
többes számában, hogy a közeljövőben a legfontosabb
feladatunk, hogy az ország sikereit és eredményeit azok felé
is megélhetővé tegyük, akik a saját bőrükön eddig nem
érezték. Savas Emrich televíziós személyiség és lelkes
csapata készen állt a megélhetés szolgálatára a kamerák
körül.
– Soha nem látott mértékben! Soha nem
látott mértékben! – énekelték ütemesen a népnek
öltözött gorillák. A továbbiakban sem engedték, hogy
Eufémia egyirányú országgá váljon, ezért a jobb oldali
lépcsőhöz iszkolókat balra terelték, így segítve őket a
fölemelkedésében. A haladó lökdösődéssel Bankű Farkőnek
és munkatársainak is széles körű lehetőségeket nyitottak,
s ők bizony munkával, szorgalommal és tehetséggel előbbre is
jutottak.
A zsebbevágóan reformáltak közül a
reakciósabbak visszasírták a múltat, amikor még megvolt a
tárcájuk, és tolvajt kiáltottak, sőt, egyenesen vissza
akartak menni oda, amennyiben megpróbáltak utánaeredni Enyves
Firkónak és Zsebes Ferkőnek, de a közegek esélyteremtő,
cselekvő politikájának következtében föl kellett volna
ismerjék, hogy nincs visszaút, csak előre lehet menni, úgy
föl a lépcsőn, mint a jövőbe, a biztonság, az
igazságosság és a bátorság alapértékei mentén!
Falazó Firke rá is ripakodott a tolvajozó
kisebbségre: – Az elért eredmények csak akkor válhatnak
tartóssá, és csak akkor gyarapodhatunk tovább, ha
folytatódik a nagyobb összetartás a társadalom egyes
csoportjai – járulékfizetők és tehetősek, idősek és
vállalkozók, vidékiek és valakik – között és felé.
– Aljas rablók! – próbálta
szembefordítani egymással a különböző társadalmi csoportok
érdekeit egy vénasszony, akinek fölhasított táskájából
egy lejárt élet iratai hullottak szanaszét.
– Ej, ej! – röcögött Falazó Firke. –
Számunkra a sokszínűség, a nyitottság, a tolerancia a
legfontosabb.
Táncos Furke Rick Levin-es mozgása közben
vette számba az Enyves Firkóék által elért eredményeket a
sajtó és a televízió széles nyilvánossága előtt.
– Most olyan bőséges források állnak
rendelkezésünkre, amelyek csak a boldog békeidők fejlesztési
forrásaihoz mérhetők. Ahogy akkor, úgy most is új világ
épülhet fel, és új békeidők köszönthetnek ránk: úgy
prosperitás, mint fejlődés, és úgy gazdagodás, mint
gyarapodás.
Az ürített zsebűeket a hajlékony gorillák
egyrészt fölfelé taszigálták az emelkedés útján,
másrészt azok billegtek a lépcsőkön, harmadrészt továbbra
is tolvajt kiáltottak. Közülük egy Topi nevű suhancot át
kellett helyezni a Döntés-előkészítő Folyamatba, hogy
kussoljon végre.
Táncos Furke R. Mátyásra hajazóan
megcsóválta okos fejét: – Most végképp nem engedhetjük
meg magunknak a széthúzó, öncélú és kockázatos politika
fényűzését!
A tolvajozók csak nem akarták fölismerni,
hogy a reform maga a közérdek. Egy heves vérű nőszemély,
bizonyos Dugovits Ninus egyszerűen levetette magát a népi
gorillák hadára. A sajtószabadság védelmében Savas Emrich a
negyedik hatalmi ág képviseletében fejbe vágta a
mikrofonjával:
– Nem engedjük, hogy bárki is választani
kényszerítsen minket haza és haladás között, hiszen
egyszerre vagyunk hazafiak és európaiak, humanisták és
demokraták.
– Bátorság, biztonság, igazságosság! –
harsogta a népi gorillák vegyeskara, hiszen Falazó Firke
esélyegyenlőséget biztosított a nők felé, hogy ne kelljen
választaniuk a munka és az anyaság, a karrier és a család
között.
Táncos Furke viszont Chuby Mervill szende
önzetlenségével arra törekedett, hogy Eufémiában nyugodtabb
legyen az élet. A megosztás helyett az összefogás
lehetőségét kereste, a radikalizmus helyett a békés, nyugodt
hétköznapokat képviselte, és a felelőtlen irányváltások
helyett a kiszámítható, felelős tervezés felé biztosította
a hangsúlyt. Intésére a gorillák végre megteremtették a
nemzeti egységet, és a méltányosság alapján az érték- és
érdekkonfliktusok békés megoldása jegyében kiürítették a
lépcsőt.
– A jövedelem-, pénz- és
költségvetési politikát úgy kell alakítanunk, hogy az
megfeleljen az új lendületet adó fejlesztések érdekei felé.
– Savas Emrich dolgos mikrofonján keresztül Táncos Furke
csatlakozott a hétköznapi Európához. – Ez a Nemzeti
felelősség programja! Az új kihívások felé szembesülve
ez a méltányos felzárkózás, ez a jóléti csatlakozás
terve! Ez a tisztesség politikája!
– Mi az hogy, nagyon is! – rikoltotta a
tömeg, és véresre tapsolta tenyerét.
A tévékészülékek előtti milliók egyik
kezükkel a meghatottság könnyeit törölgették, a másikkal
úgy reformhúzást végeztek nadrágszíjukon, mint csókokat
kentek a képernyőre.
*
A népi gorillák vegyeskara olyan lazán
vállalta föl a teljes élet esélyét adó
reformintézkedéseket Dugovits Ninus felé, hogy a lány
elevenen került hatósági pályatársaik kezébe. Volt is nagy
megdöbbenés! A kórházban rögtön kihallgatást
biztosítottak felé. Bizony, az őszinteségi esélyteremtés
során kiderült, hogy Ninus nem él a nyugodt, civilizált
hétköznapok biztosította biztosításokkal, nem néz
rémfilmeket, gigasztárokat, Savas Emrichet, sőt Táncos
Furkét sem, egyszóval a sodró erejű fejlődés fősodra nem
tette benne – felé? – visszafordíthatatlanná a
jóléti-szociális, demokratikus és modernizációs fordulatot.
Bebiztosították a jegyzőkönyv felé, hogy iskolai
felzárkóztatása ellenére tud még háromig számolni,
énekelni, nézelődni, olvasni, sőt mindezeket gyakorolja is,
ráadásul kedvenc írója Wörös Sanyika. Természetesen a
történelmi és kulturális hagyományokra vastagon építő
emberséges ügyintézést azonnal folyamatba tették az
említett szerző felé.
Dugovits Ninust egyelőre elengedték a Pacal
utcai kórházból. Ezt a kórházat ugyanis – hogy, hogy nem
– még nem reformizálta el maga felé dr. Füves Frika, az
eümin. jövendő özvegye. Az események hibájából, mert azok
a lusták biz nem tudtak lépést tartani az ő szédületes
fejlődésével. Mindenesetre az orvosok és ápolók még
vízözön előtti módszerek és elvek szerint gyógyítottak:
kimosták a beteg sebét, fertőtlenítették, kötöttek rá egy
nagy fehér turbánt, aztán alászolgája. Semmi agyműtét,
plasztikázás, művese, műmáj, műszív ki-be ültetés,
hozzá infúziók, gyógyszerek és altatások sora az Országos
Egészségpénztár felé, hogy az OEP rossz tulajdonában
heverő pénzeszközök rendesen meginduljanak dr. Füves Frika
jó tulajdona felé. Tánclépésekben persze.
A Népszabadsága terén tarkán locsogott a
Haza és Haladás címet viselő díszkút üvegcső-belében a
magzatszaft, amit a már modernizált és reformizált
egészségügyi intézetek biztosítottak úgy a jövő, mint a
sétányon haladók felé. Hogy tisztán lássanak végre, mint
Táncos Furke Mike Strauss szemével az Országházat elborító
óriásposzterről.
Dugovits Ninus úgy haladt el a díszkút
mellett, hogy átnézett rajta. Egyszerűen átnézett – minden
indulat nélkül. A téren tüsténkedő Zsebes Furkén és
reformerein is, akik éppen modernizáló ütlegelést
biztosítottak egy öregasszony felé. Határozottságuk a
hazával, a demokratikus renddel szembeni alázattal párosult. A
nyanya retiküljét felelős magatartásukkal kiigazítani
szerették volna, az öreglány azonban, ahelyett hogy
együttműködött volna velük a jövő érdekében, csöppet
sem kerülte a dölyfös mindenhatóság látszatát, inkább
harci terepnek érezte ezt a demokratikus, békére vágyó
országot, és görbe botjával eszementen hadonászott.
A téves közérzület már csak ilyen.
Valamiféleképpen ez terjedhetett el a
környék felé, mert megmoccant a lányban valami. Valami
sajnálatféle, sőt segíthetnék (-nák?). De egyáltalán nem
a helyes irány felé! Eddigi életének technológiai
folyamatában megtanulta persze, hogy helyes amúgy
általában nincsen, és rossz sincsen, meg jó sincsen; kinek a
pap, kinek a papné, sőt a kölykeik is jöhetnek, gusztus
szerint sorban vagy egyszerre, a fejlődés már csak ilyen, de!
A néni ránézett a bedagadt szemével! Honnan vette ehhez a
bátorságot, hogy így nézzen? Ő? Egyedül, a többi
tízmillió ellenében? Kétezer éve megmondták, hogy az
egyembernek mindig meg kell halnia a többi helyett, mert az
élőket a holtak helyettesítik. Ha odarohan, hogy segítsen,
rögtön egyember lesz belőle. Ezért és konkrétan minden
épeszű ember a reform, a haladás, tehát a zsebesek
pártjára, a jövő felé áll. Ninus is, bár menet közben
kissé lelassított, és oda-odasandított, ahol az öregasszony
retikülje és ő maga is egyre inkább múlttá vált az
eltökélt reformintézkedések következetes végrehajtása
során.
A Kádár utcába befordulva mi történt, mi
nem, ő maga sem hitte el: személyesen Wörös Sanyika tipegett
vele szembe a járdán. Annak ellenére, hogy egyrészt már
húsz vagy ki tudja hány éve egyemberré lett, és sitty,
másrészt így szólt hozzá: – Figyelsz, aranyom?
Fölerősítem a világ zaját, elhalkul a lelkem, lehalkítom,
hallható lesz a lelkem!
Ninuska sápadt lett, akár a turbánja,
habogott, a rágóját is lenyelte, mire a hajdani költő
megfogta a kezét, csöppet sem hidegen. – Ugye, milyen
érdekes?
Sanyikának ilyen közelről
megengedhetetlenül magas homloka volt, és csípős borszaga,
mintha folyamatosan érlelődne szerveztében a must. Vagy
mégsem? Mert a következő mondata így hangzott: – Nem
innánk együtt valamit?
*
Táncos Furke Benny Panchó-san dobta
hátra homlokába hulló haját: – Pocsékul fogok kinézni a
fényképeken, majd megint azt fogják mondani, hogy kialvatlan
és fáradt vagyok, sőt talán azt is hozzáteszik, hogy illene
ennem, híznom egy keveset.
– Dehogy fogsz pocsékul kinézni, és az
pedig természetes, hogy fáradt vagy, hisz hajnalig írtad a
koncepciódat! – dorombolta Okos Trixi. Mérföldben távol, de
mégis közel.
– Nem ismeritek ti az én felelősségemet!
– A mi dolgunk az, hogy várjuk, várjuk a
pillanatot, hogy Eufémia megértse, hogy gazdaságpolitikai és
társadalompolitikai fordulatra, reformra van szüksége. És ez
a pillanat eljött végre! Veled! Ide hozzám! – Okos Trixi
eldobta magát a kanapén.
– De a képek rosszak lesznek!
– Minden kép jó, amin te vagy rajta! –
Okos Trixi fölpattant, és cuppanós csókot nyalintott az
interaktív képernyőre. – Te koncepciós, te! Én reformerem!
Az interaktív képernyő maga volt a
megtestesült részigazság. Egyik oldalán Okos Trixi
ténylegesen letolta a bugyiját, a túlfelén Táncos Furke
alteregója szakmailag dorombolt. Az igazi, a főnök a hajdan
délibábos Hortobágyon – amúgy John Wayne-esen – éppen
kihúzta a levegőt egyetlen jól irányzott puskalövéssel hét
vadkacsa alól. Mi az hogy, nagyon is! A madarak rögtön
megértették, hogy ez maga a reform. Itt és most nagyon sok
mindenhez hozzá kell nyúlni. Mert ha a maival elégedetlenek
vagyunk, magától ez még nem lesz jobb. Az úgy lesz jobb, ha
átalakítunk egy sor dolgot. Nem fog fájni, ám az átmenet –
a kacsák a saját bőrükön érezték a sorsfordító
igazságot – biz kényelmetlenséggel jár.
E bölcs szavak aznap egyrészt 2479 kilőtt
vadkacsa megreformált szívében csengtek, másrészt 2 412 479
interaktív képernyőhöz tartozó hangszóróból is.
*
Topit ugyanekkor engedték ki a
Döntés-előkészítőből.
– Te aztán a szerencse fia vagy! –
búcsúztak feléje a smasszerek, miközben néhány könnyebb,
hurkát nem hagyó csapást biztosítottak beszélő
gumibotjukkal a hátára. A beszélő gumibot Táncos Furke
hangján minden ütlegnél a hurkánál hatásosabban véste
belefele a célszemély tudatába: nem fáj, nem fáj!
Természetesen a közös felelősség jegyében csapdosták,
hiszen Topik nélkül nincsenek smasszerek, és smasszerek
nélkül sincsenek Topik. Legalábbis a
Döntés-előkészítőben, ahova a Topi-féléket
begyűjtötték, ha kiderült róluk, hogy nem férnek bele abba
az elképzelésbe, amit Táncos Furke Adolf Bleer nyomán az
országról kialakított. Ha nem derült ki róluk, akkor is,
hogy a végén biztosan beleférjenek, elejét veendő az
utólagos felszólamlásoknak.
A nekihetykült hormonok pattanásokat
vulkanizáltak a srác arcára, melyek víg-sárgán ragyogtak a
napsütésben. Mert őkelme, a Nap, bizony néha úgy áttört a
város fölötti szmogpajzson, akár az idő vasfoga. Topi egy
darabig erősen pislogott, hiszen tápos gyerek volt, gépeken
nevelődött, akár a többi. S ha ott, az aluljáróban
valamelyik zsebes nem reformálja ki a zsebéből MP3-as
fülzsírzene-dobozát, akkor ő nem keveredik bele a balhéba,
mert semmibe se szokott keveredni, oly ügyesen kapcsolta magát
ki és át a gépeire. Már túl volt az elvonási tüneteken,
amelyek az első két percben majd megölték, mert nem
hallgathatta a duc-ducot. Vagyis ki volt téve a bárminek, hogy
bármikor eszébe jusson valami. Ezért elsősegély gyanánt
dzu-dzúval verették, és néha dru-drúval meg dung-bunggal.
Amikor a Döntés-előkészítő pszichiátere elérkezettnek
látta az időt, be kellett kapcsolódnia Táncos Furke blogja
felé. Persze amíg nem tudott beütni jelszóként három
Vezér-kifejezést, addig nem léphetett tovább. De neki
sikerült, és végighallgathatta Táncos Furkénak a Titanic
parancsnoki hídján elmondott Hajó és Haladás című, Joseph
Steel stílusában ragyogó legendás beszédét, ami azóta is
kötelező olvasmány Eufémia összes iskolái felé.
– Itt a kapitány beszél! Hölgyeim és
uraim, kedves barátaim! Hajó és Haladás! Az a vágy és
ambíció hajt bennünket, hogy az új világot értő, alakító
progresszió és a nemzeti sokaság felemelkedésének ügye
újra összekapaszkodhasson. Mindenkire szükség van. Mindenki
sikerét, felemelkedését kívánjuk szolgálni. Azét is,
akinek azt mondjuk, hogy menjen el az országból.
– Ellenségeink azt a rágalmat terjesztik,
hogy jéghegynek ütköztünk, és hajónk oldala tíz méter
szélesen megnyílt. Most mondják ezt, amikor éppen erős és
sikeres Titanicot teremtünk? Miért nem mondták ezt tavaly?
Két éve? Három éve? Mi készteti őket arra, hogy amikor
segíthetnének, kussolnak, amikor pedig alkotni kell, keresztbe
tesznek? (Taps és gúnyosan egyetértő nevetés.)
– Erős Titanicot építünk, amely nem ijed
meg a kihívásoktól, amely bátran saját javára fordítja a
nyitott, versengő világ új szabályait, alkalmazkodik az új
globális realitásokhoz, de öntudatosan alakítani is kívánja
azt. (Taps, éljenzés.) Sikeres Titanicot teremtünk,
amely polgárainak tehetségére, tudására, kezdeményezéseire
épít, nem menekül a regionális és globális verseny elől,
hanem megküzd közös érdekeinkért, és az élre tör – ha
kell, a jéghegyek között is. (Taps.) Nem egyszerűen
védekezni szeretnénk: azt tekintjük fő feladatunknak, hogy
képessé tegyünk mindenkit arra, hogy megállja helyét ebben
az új világban, hogy sikeres lehessen.
– Mi nem haragszunk rosszakaróinkra. (Gúnykacaj.)
Ahányan vagyunk, annyiféleképpen tekintünk a világra, a
hajónkra, haladásunkra. Közös meggyőződések, kultúrák,
hitek és magatartások színes kavalkádja húzódik meg
közöttünk. Ez a sokféleség a forrása a közösségünk
erejének, alkalmazkodó- és megújulóképességének.
– Azt állítják a huhogók, hogy óriási
léken át dől be a hajóba a víz, holott a valóság az, hogy
kiszabadultunk végre a tehetetlenség álmos óvilágából, és
kapcsolatot teremtettünk a fejlett Nyugattal. Mi az hogy, nagyon
is! Nincs visszafelé út: megsebzett történelmünk nem régi
célok követését, hanem új tanulságok megértését
indokolja.
– Ne higgyenek azoknak, akik mindenben csak a
rosszat látják, s most azt állítják, hogy a hajó orra
veszélyesen emelkedik, a tatja már süllyed. (Nem hiszünk!
Nem hiszünk! Csak neked hiszünk! Drága Furke, te vagyunk!)
Nem hajlandók fölismerni, hogy Új Egyensúly megteremtésére
tértünk át a szabadság és a bátorság jegyében!
Egy-másfél év múlva befejeződik az Új Egyensúly programja!
(Mi az hogy, nagyon is! Ütemes taps.) Mert ez a mi
kötelességünk! Történelmi kötelességünk! Felelős, új
egyensúlyt teremteni a tat és az orr közötti – egymást
tiszteletben tartó – demokratikus versengés és a
különbségeket, alternatívákat megőrző együttműködés
között. Ez talán nem lesz mindenkinek kényelmes, de ne
dőljünk be a sehova nem vezető politikai csapdaállításnak! (Nem
dőlünk be! Nem dőlünk be!)
– Lépjünk az igazságos hatékonyság
útjára, s mutassuk meg, hogyan kell cselekedni, hogyan kell
leereszteni a mentőcsónakot! (Lássuk! Lássuk! Lássuk!) Én
pedig most összekapcsolom a szabadságot a felelősséggel,
személyesen mutatok példát arra, hogyan kell beszállni!
Felemelkedni, sikeresnek lenni és győzni. De nem keveseknek, a
kiválasztottaknak, hanem mindenkinek – csak ez lehet a
célunk!
(Éljenzés.)
– Húzzunk bele, barátaim! (Éljenzéssel
vegyes bugyborékolás.)
Miközben Táncos Furke és a Titanic utasai
között történelmileg kissé elhalványult az
együttműködés kötelességének fontossága, noha – kell-e
külön hangsúlyozni? – nem sérült az egymásért
felelősséget viselő partnerség, Topi áthaladt a
Népszabadsága parkon. Amerre a szem ellátott, a történelmi
nemzet és a harmadik Eufém Köztársaság céljai és
lehetőségei nem egymás rovására, hanem egymást gyarapítva
érvényesültek. Körös-körül a lábadozók és püfölők, a
zsebesek és zsebtelenek mind hazafiak valának: eufémok és
európaiak. Tolvajok és rendőrök együtt járőröztek, oly
mélyen átélték nemzeti örökségünk megőrzésének és
gyarapításának felelősségét.
Egyvalaki kivételével.
A srác feje fölött repülő szarka valahogy
meglógott úgy a parlamentáris demokrácia és a szociális
piacgazdaság, mint az euroatlanti együttműködés és
integráció, továbbá a modern Eufémia három pillére
közül: akárha fehér-fekete küllős kerekeken száguldott
volna a levegőben. Csak úgy.
Nagyon is?
*
A politikai szabadság, a gyarapodó
gazdaság mögött nemcsak sikerek, hanem tengernyi kudarc és
nem kevés reményvesztettség is meghúzódott a Koszmegeszi
csárdában. A Kádár utcai sötét lebujban vak citerás
pöcögtette hangszerét, miközben Wörös Sanyika egész palack
decsi kékfrankost nyittatott ki. Fedezet nélkül persze, ám
Dugovits Ninuska – maga sem tudta, hogy mitől – hirtelen
úgy érezte, hogy neki Eufémia és a térség pénzügyi és
logisztikai központjává kell válnia, s ki kell fizetnie a
pincér felé a cechet.
Sanyika ivott, megfogta a lány kezét, mélyen
a szemébe nézett, és így szólt: – Valaki hárman –
egymagában – a körbevett homályban.
Ekkor lépett be a kocsmába Topi. A költő az
asztalhoz intette, s töltött neki: – Kinn a kamra, benn a
táj – kinn az ágy és benn a tenger –
E rendbontó szavak hallatán pálinkája
mellől Zsombék rendőr azonnal fölállt, hogy közelebb vigye
funkcióját az emberekhez. Hogy ne veszhessen el egyetlen
többre érdemes sors, tehetség sem, hogy kiteljesedhessen
valamennyi ígéret, hogy ne az elveszettek, hanem a győztesek
országát teremthessük meg. Mi az hogy, nagyon is! Ebben a
szellemben igazoltatta a társaságot.
– Valaki hárman – egymagában – a
körbevett homályban – felelte a hatósági közegnek Sanyika,
és neki is töltött.
– Igazad van, Zsombi – nyújtotta a poharat
a pincér. – Jól vetted észre, hogy fejlődés és lemaradás
szigetszerűen messzire került egymástól, de lám, épp a te
jóvoltodból lassan épülnek a szétválasztottakat
összekötő társadalmi utak és hidak.
A rendőr behörpintette a torka felé a bort:
– A szétszakadt lehetőségek összekapcsolása az előttünk
álló legnagyobb kihívás. – Pislantott, nyelt, feje az
asztalra csuklott.
A költő a két fiatalt kivezette a kocsma
udvarába, ami amolyan betonozott zug volt csupán, benne
egyetlen vén ecetfával. – Életfa – mutatott rá. –
Gyűlöletet lélegez be, szeretetet lélegez ki. Szuszogjatok
itt egy kicsit. – Azzal eltűnt, akár rím a versből.
*
– Eufémia sokarcú lett. Lendületes
fejlődés és reményvesztett lemaradás egyaránt jellemzi –
állapította meg Táncos Furke, majd Jeremy Bush
hanghordozásának eredetiségével bírálólag hozzáfűzte:
– Egyre merevebbnek tűnik az eufém társadalom!
Joggal, mert a metróőrség túlkapói az
igazságos, emelkedő ország világra segítése helyett az egy
helyben topogás mellé szegődtek ebben a kánikulai
időszakban. Sorozatosan megakadályozták Zsebes Farkőt és
reformertársait, hogy benyomuljanak a zsúfolt kocsikba, és
elvégezzék a szükséges kiigazításokat az utasok
pénztárcáin. Mintegy igazolva ezzel a Vezérnek az Ilja Ulja
modorában tett keserű megjegyzéseit: – A személyes sorsokat
a tehetség, a szorgalom, a valóságos teljesítmény mellett
– nemritkán helyett – a családi származás határozza meg.
Nem egy térségben generációk nőnek fel anélkül, hogy
bárkinek is szakmája, rendszeres munkája lenne. – Ezt már
Tonic Travoltá-san fűzte hozzá.
– És akinek van szakmája, azt nem engedik
dolgozni! – vijjogta Zsebes Farkő az Alkormánybíróság
előtt összegyűlt sokaságnak, amely erre hitet tett a reform
mellett, és harsányan könyörgött Farkő felé, hogy azonnal
reformálják meg. Elegendő szakember híján önként repültek
a bukszák a szónok lábához, akár a velencei galambok, s
akitől már rég elreformálták az utolsó petákját, az
zokogva követelte, hogy legalább botozzák meg a Hajó és a
Haladás javára. Okos Trixi példamutatóan megmutatta, hogy
neki már bugyija sincs, és követelte a légadó, a járdabér,
az időjárulék, a miseáfa, az árnyékdíj és a fénypótlék
ötvenszázalékos egyensúlyteremtését. A tömeg kacagott,
zokogott és sikongott, majd hatvan százalékot követelt,
hetvenet, kétszázat, ezret, tízezret! A teljesen nincstelenek
– hogy a maguk szerény módján elvégezzék az
egyensúlyromlás megakadályozásának megteremtését –
bizonyságát adták a világhírű eufém leleményességnek:
áruba bocsátották a reformerek javára veséjüket,
retinájukat, májukat, szívüket, koponyacsontjukat – amijük
még megmaradt.
Az Alkormánybíróságra átragadt a népi
bölcsesség. Rögtönítélő tanáccsá alakult, és kimondta a
metróőrség azonnali sterilizációját és föloszlatását.
Tollas Ferek azonnal 12 000 soros költeményt
írt a történelmi alkalomra Retróőrség címmel.
Retróőrség Retróőrség Retróőrség
Retróőrség Retróőrség Retróőrség
Retróőrség Retróőrség Retróőrség
(A további 11 991 sort különkiadásban
tesszük közzé.)
Az Eufémia égboltját jelentő hatalmas
képernyőkön megszakították az ország hét legjobb
tréfamesterének műsorát, holott azok éppen remek vicceket
nyomtak az özvegyekről és árvákról meg a rákbetegekről. A
szokásos bérközönség helyett maga Táncos Furke tapsolt Andy
Nielson-osan, majd interaktíve beírta a blogjába és
kihirdette az országnak:
– Nagy becsülete van az eufém műszaki,
mérnöki tudásnak, művészek új generációja követel
magának helyet a film, az építészet, a képzőművészet, az
irodalom területén.
Savas Emrich, és füttyentésére az ország
összes számottevő kritikusa – ugyancsak interaktíve – rögtön
a világ kincsévé tette, hogy a mű mérföldkő Eufémia
szellemi életének történetében. Haladó, eredeti,
posztmodern, felelős, ötletes, fordulatos, okos, bátor,
mértéktartó, a fejlődési lehetőségek soha nem látott
bősége felé ékes, fölveszi a kesztyűt, olyan mű, ami
igazán hozzánk történik, árad belőle a szabadság és a
bátorság, az igazságos hatékonyság, sokfajtaságából erő
sugárzik, összekapcsolódik benne a szabadság és a
felelősség az igazságossággal meg az aktív
Európa-politikával, és hűen kifejezi 15 millió eufém
érdekeit. Az interaktív képernyőkön Táncos Furke Jackson
Michelson lendületével hirdette: – Ha egy igazságos,
emelkedő országot kívánunk világra segíteni, akkor ilyen
műveket kell alkotni. Bálint fiam is végighallgatta, és
tetszett neki: lám, a minőség is lehet populáris.
Azonnal beüzemelték a nemzetközi
műfordítógárdát, Tollas Fereknek haladéktalanul
fölterjesztést biztosítottak a Nobel-díj felé, tétel lett
az emelt szintű érettségin, beiktatták a Himnuszba, s ami
még ennél is több: a tömeg azonnal bevágta, és hazafelé
menet dalolva hajtotta végre az Alkormánybíróság döntését
a metróőrökön.
Savas Emrich a tévében meghatottan
közvetítette az egyszerűség, az őszinteség, a szelídség,
a hiteles bátorság eseményeit.
*
A rendszerváltozással nem kopogott be
minden család ajtaján a biztonságos gyarapodás, a félelem
nélküli élet, annál inkább Zsebes Farkő csapatának
besurranó szakosztálya. A lendületesen fejlődő eufém
közoktatás útmutatása szerint e módszerrel tudakolták, hogy
biztosított-e a tiszta levegő a cselekvés mezeje felé.
Ninus és Topi hosszú csókban összeforrva
nem adott választ a kopogásra, s mire szétforrtak, akkorra
változások, reformok sokasága mellett elkötelezett, modern,
tudásintenzív emberek nyomultak be az előszobába. Hárman.
Egy középkorú nő, egy köpcös srác meg egy langaléta
cérnavékony.
– Mit akarnak? – kérdezte Ninus, mert ez
az ő lakása volt.
– Új reformkorra van szükség – felelte
az asszony. – Dologra, kicsinyeim.
– Nem veszünk semmit.
– Nem kell venni, ingyen adjuk – szólt a
köpcös, és erős zsinórt tekert a két kezére. Meg is
rángatta, hogy elég feszes-e, bírja-e majd a hurkolást.
Mindenkinek rossz a lazaság. – Tudjuk és tesszük a
dolgunkat. Egy jobb és igazabb világért! – Ninushoz lépett,
aki társadalmilag teljesen szokatlanul tiszta erőből tökön
rúgta, ugyanakkor Topi fejjel belezúdult az égimeszelő
gyomrába.
– Segítsünk, vagy ki bírja cibálni őket?
– kérdezte az asszonytól Ninus, miközben az
esernyőtartóból magához vette ópapi agárfejes
sétapálcáját.
Az összegörnyedt ifjak nyíttak, hörögtek,
fetrengtek.
– Mi bajuk van velünk? – sírta az
asszony. – Mit vétettünk? Csak bekéredzkedtünk egy kicsit
melegedni, és maguk rögtön megölnek bennünket?
*
Kevesek gondtalansága sokak
beletörődésével és reményvesztett lemondásával él
együtt. Javuló személyes és családi esélyek, valamint be-
és elzáródó sorsok kerülnek egyre messzebb egymástól, ha
az ország kormányzásából hiányzik a cselekvő jelen.
– Nyugatos életminőséget, környezetet
kívánunk teremteni. Építünk és beruházunk, annyit, mint
soha korábban. Utakat, vasutat, városközpontokat építünk,
átépítünk iskolákat, kórházakat, szociális
intézményeket, szabályozunk folyókat, építünk csatornákat
– közölte Kelly Bishop hitével Táncos Furke 2 412 479
helyett immár 2 439 999 interaktív tévénézővel, ha az
óriás képernyők és kivetítők közönségét nem
számítjuk. Aztán kifújta az orrát az Ivan Ivanhoe-tól a
Vörös téren kapott zsebkendőjébe. A zsebkendőt az
Odescalchi hercegek címere helyett a családi három jómadár
ékesítette. A jómadarak interaktíve elhatárolódtak Táncos
Furkétól, miközben buzgón támogatták. – Apám dzsentri
volt, én viszont leteszem a nagyesküt itt, az ország szeme
láttára és füle hallatára, hogy soha életemben nem fújtam
orrot.
No, akadt erre dolguk a Döntés-előkészítő
munkatársainak, mert történt úgy itt, mint ott, hogy számos
téves közérzületű ember fölnyerített a röhögéstől,
sőt, egyik-másik azt kérdezte, hogy nem szakad le az ég?
Persze hiába. A tudományos ateizmus ékes bizonyságául nem
szakadt le Eufémia elektronikus mennyboltja, sőt, még
fényesebben árasztotta a Vezér rajongóira a
fölvilágosítás igéit. No, feléjük vált szükségessé a
reform, az Új Egyensúly, az Új Eufémia csodaprogramja –
mégsem voltak hálásak feléjük az ország épeszű polgárai.
– Ha valaha is kifújtam volna, akkor nem
lenne igaz, hogy soha nem fújtam ki az orromat…
Erre az igazságra a leghűségesebb 2 412 479
interaktív néző elájult Okos Trixi kivételével. Mert ez
bizony így igaz. Az okos lány állapotáról itt és most és
többet nem…
Az említett alkotmányos többség szíve
megbizsergett, szinte látta a Vezért a kertben ülni. Imádta,
hogy nem kormányzott, nem írta blogját, nem szónokolt, csak
nézte, ahogy sötétedik. Töltött egy pohár vörösbort, és
engedte, hogy mindaz, ami napközben történt, ne különálló
élmények, benyomások együttese maradjon, hanem összeálljon
egy összefüggő érzéstömeggé, jó esetben
elégedettséggé, hogy alapvetően rendben volt ez a mai nap is.
Mi az hogy, nagyon is! Sehol semmi orrfújás.
Savas Emrich független vágóképként
átvillant a tudatokon: Táncos Furke legnagyobb ereje a
hitelessége! A következő választást is meg fogja nyerni, és
ezután mindet, mert az emberek a hitelesség alapján döntenek!
Az új Eufémia szabad, felelős autonóm
polgárai úgy érezték, hogy a Vezér fölvállalta őket egy
mélyebb igazság biztosításának lerendezése felé. Mi
vagyunk Eufémia, dübörgött a szívükben. Az ország minden
ereje, minden képessége, hogy felemeljen, hogy bátorítson,
vagy éppen óvjon – polgáraitól származik. Erős Eufémia
nem önzésből vagy követelésből, hanem önmagukért és a
közért felelősséget vállaló hazafiak munkájából,
erőfeszítéséből, együttműködéséből épül.
Erőfeszítésüket siker koronázta:
belátták, hogy az ő Furkéjuk nem hazudhat, hiszen
Eufémiában nincsen hazugság, amióta eltörölték. Ilyesmire
csak múltat visszakívánó ellenzékiek képesek, akik
megbuknak az emelt szintű érettségin az egyes
szorzótáblából, holott a számológép használata
megengedett. Ha Furke azt állítja, hogy nem fújta az orrát
soha, akkor hogyan is fújhatta volna? Világos, mint a nap!
Igen, a nagy igazság mindig pofonegyszerű. Ha
futotta volna rá, ők is ittak volna egy pohár vörösbort, ha
lett volna kertjük, ők is kiültek volna, ha jött volna a
szúnyog, engedték volna, hadd csípjen, hagyták volna, hogy az
egész összeálljon egy összefüggő érzéstömeggé, jó
esetben elégedettséggé, hogy alapvetően rendben volt ez a mai
nap is.
– Naná, hogy azért néha megszívja az
ember, mert okos, bátor, de mégis mértéktartó
kiigazítására szükség van – szipogta könnyei közt Okos
Trixi. – Ha kifújná durván és vadul, akkor mindezek
örömeit az alkotmányos többség nem élvezhetné, és én itt
maradnék Furkém nélkül, magányosan.
Ez volt az Új Reformkor, az Országreform, a
Reformországgyűlés, a Reformkormány történelmi
születésnapja a szívekben. Az átfogó egészségügyi reform
új modellje jegyében hazaküldték a betegeket a
kórházakból, Savas Emrich pedig meghirdette az országos
Őszinteségversenyt, hogy a tudásból és a kultúrából
igazságosan részesedhessen mindenki, hogy a meglévő
társadalmi különbségek csökkenjenek. Természetesen az
oktatásban kezdve, mert az iskolát a legnemesebb eufém
hagyományoknak megfelelően újra az eufém
társadalmi-gazdasági progresszió motorjává kell tenni, s
utat nyitni a tehetség felemelkedésének. Innen, a
legszélesebb gyökerekre merítve épült föl a verseny,
bevonva az egész civil szférát, s kellő tisztelettel érintve
az üzleti életet, valamint a neki független sajtót és
tollforgató értelmiséget mint az őszinteség
iker-melegágyait. A versenybizottság a fejlődés felé fontos
hozzájárulásként értékelte a határon túli eufémság
közösségeinek aktív részvételét.
*
Dugovits Ninus teát főzött, Topi pedig
jégkockákat rakott egy műanyag zacskóba, hogy a kis köpcös
borogathassa a heréit. Az égimeszelő már hányt. További
jóllétét attól tette függővé, hogy kap-e elég citromot a
teájába.
– Ha hiszik, ha nem, a fiúk ikrek –
mesélte az anyjuk. – Apjuk híres prímás volt. Lulu – ez
volt a magas – örökölte a tehetségét, de hiába játszik
tízszer jobban a papájánál, csak utcai koldus lehetett,
cigányzenész ma sehova sem kell. Pepi gyönyörűen rajzol, de
nem vették föl a Képzőművészetire.
– Ezért? – Ninus kitöltötte a teát.
– Pontosan. – A mama teletette cukorral a
csészéjét. – Nem demokratikus, ha az egyik művész tud
rajzolni, a másik meg nem.
– Az a demokratikus, ha egyik sem –
nyöszörögte Pepi.
– Én pedig – folytatta a mama – tanult
szakácsnő vagyok, de ma a munkahelyekre csak sterilizált
nőket vesznek föl.
Topi elvigyorogta magát.
– Igazad van, fiam, nem vagyok mai csirke, de
a főnökök ragaszkodnak a sterilizációhoz, mert a klimax is
megmozdulhat. De mi, cigányok ilyesmire nem vagyunk hajlandóak.
Itták a teát, ki mézzel, ki cukorral, ki
citrommal vagy nélküle, egyszer csak a Pepi fölröhögött,
hosszú percekig nem is bírta abbahagyni.
– Nem vettétek észre, hogy semmi
őszinteség? Mind az öten tök normálisan beszélünk.
*
Az Őszinteségversenyt egy Samuka nevű
kiskölyök nyerte. Illetve nem nyerte, mert az eufém nyelvből
kivesztek az ennyire durván egyszerű kifejezések, másrészt
mihelyt megszólalt, a verseny menten véget ért, de úgy,
mintha soha el sem kezdődött volna. Az alkotmányos többség
pedig ettől úgy érezte, mintha a föld alá kellene bújnia
szégyenében. És az egész olyan kurtán-furcsán történt.
Rendesen szóltak a fanfárok a nemzeti összefogás felé,
gomolygott a műfüst, a színes fények fölvállalták a
villózást, Savas Emrich műsorvezetett, a hét vezérhumorista
zsűrizett, Táncos Furke Tim Bush-osan elnökölt, a közönség
tapsolt, Zsebes Farkőék reformálták a tárcákat, szóval
normálisan működött az új társadalmi szerződés, amikor ez
a bizonyos Samuka egyszerűen átvágott a színpadon. Ott éppen
a zsebében érezte már az aranyérmet Lári Fári
kancelláriaminiszter ezért a mondatért: „tettekben való
határozottságunk a hazával, a demokratikus renddel szembeni
alázattal párosul”. Samuka úgy nézett át rajta, mint
Dugovits Ninus a magzatszaftos díszkúton. Megállt egy
pillanatra a színpad közepén, és vékony
gyermekhangocskáján így szólt:
– Itt vagyok, Uram!
Semmi mikrofon-hangszóró, de mégis minden
szívben fölcsendült. Méghozzá egy annyira rejtett helyen,
amiről az emberek azt sem tudták, hogy van nekik olyanjuk.
Ebben a pillanatban eltűntek a műfények, a
műzsűri meg a valódi zsebesek, sőt maga Táncos Furke is.
Előbb azonban berohant a színpadra, de Samuka előtt
karnyújtásnyira megtorpant, mintha láthatatlan falba
ütközött volna. A maga módján üvöltött: – El lehet
menni! Akinek nem tetszik a reform, az Új Egyensúly, a
bátorság és igazság felelős programja, az elmehet
Eufémiából!
Rettentő zűrzavar támadt. Állítólag egy
kopasz, a hatvanas évek elejének melósruhájába öltözött
ember, bizonyos Béla bácsi fülön fogva kivezette a Vezért e
szavak kíséretében:
– Ne túlmozogj annyit, Furke. Kitaláltad
magad, okos voltál. Most menj, tanulj még egy kicsit. Felejtsd
el magad.