N. Pál József

"Ez az öreg ügynök, ez volt számomra akkor
a magyarság"

Németh László Móricz Zsigmond-képének változásai

"A költő így búcsúztatta el: mindnyájunk apja Móricz Zsigmond. Én maradványait olvasom azóta s egy új név érik bennem. Aki meghalt, mint apa, itt van, mint édesanya. A régi oroszok nevezték Oroszországot Anyácskának. Magyarország mintha az ő művein át vált volna a mi anyácskánkká. Benne kellett tájainak, múltjának, mélységének, szorongásainak és szegénysége bajának úgy összekapcsolódni, hogy így szólíthassuk. Munkánkba is Csécse szól fel ezután, a szíve mellé tett föld, mely ugyanakkor Magyarország is. Csináljátok. De le ne csússzatok rólam. És túlságosan föl ne repüljetek."¹ Németh László nekrológja mindössze tíz sorra rúgott. Az árvaság fájdalmát, a megmaradt-megtalált otthon tudatát s a hűség biztonságának hitét együtt sugallták a gyász szavai, még avval a "szentségfelmutató" gesztussal is, amely a távozottat a tizenkilencedik századi nagy oroszok társaságában láttatta. Az emberi-írói szemlélet logikus kifejlése (is) volt ez természetesen, hisz e képzettársítás – a Tündérkert házaspárjairól szólván – már Németh László első, Móriczról beszélő tanulmányában fölbukkant,² hogy így vagy úgy, de mindvégig megmaradjon. Egy 1933-ból való visszatekintés a "Dosztojevszkij-fajta irodalmat" – illetve magyar megfelelőjeként a Móriczét – "a nemzet humuszában álló", a "kihasználatlan kultúr-csírák jövőjében" bízó, a Nyugat gyámkodó kezét pedig eltoló "keleti magyar" – tehát az "őserő" – típusának még belső aránytalanságoktól sújtott lehetőségeként említette meg többek között.³  Később – maradva a Dosztojevszkij-képnél –, kevéssel az író halála előtt pedig már mint a "teljes nemzet álmát" hordozó magyar modell, a népi mozgalom metaforikus-tipologikus lényegéről beszélt a népiségről – s leginkább a mozgalom látens fejedelmévé nőtt-emelt Móriczról és a móriczi műről! – Németh László.⁴. Aztán, jó két hónap múlva – a halál után immár – szinte irodalomtörténeti "ítéletként" hangzottak Németh szavai: "Egyetlen prózaírót ismerek, aki a prózának ilyen nagy formaművésze volt: Tolsztoj. Az szélesebb, fenségesebb, epikaibb. Móricz forróbb és drámaibb."⁵ Ez az emelkedettnek tetsző fordulat a halál kettős árnyékában – tehát lélektanilag is fűtött helyzetben – papírra vetett, "szívvel mintázott reliefnek"⁶ vallott emlékkötetben jelent meg ugyan, de megannyi később született – leginkább a Tolsztojról beszélőkről van szó⁷ – írás vonatkoztatási rendszere a bizonyíték, hogy Németh László véleménye alapvetően már nem változott meg soha.

Az a tizenhat esztendő, ami az első Móricz-tanulmány s a búcsú között eltelt, az "organikus növésterv" szerint alakuló-burjánzó Németh László-i életmű első tizenhat esztendeje is volt történetesen – csakhogy a pályáját "a magyar szellemi erők organizátori"⁸  szerepére magabiztosan bejelentkezve "megnyitott" fiatal író-orvos az ország talán legtöbb szellemi vihart megélni kényszerült alkotójává lett időközben. Ambíciójára évek múltán maga is némi iróniával nézett, ám tény, hogy az Osvát Ernő szorgalmazta szépírói szerep nem volt ínyére való, a híres pályázatra szintén beküldött, de figyelemre nem méltatott tanulmányt (Az Ady-vers genezise) például sokkal többre tartotta a szerző.⁹ "...húszéves koromban én is Adyért, Móriczért, Szabó Dezsőért lelkesedtem s azt tartottam, hogy a magyar irodalom sorsszerűen prófétatermelő irodalom, viszonyaink a művészt prófétaságra kényszerítik. Fölrázni a nemzetet, összefogni a legjobbakat – átzúgott rajtam is a póz, épp úgy, mint öt-hat évvel előbb, hogy hadvezér leszek –, de Ella és a status presens korszakában [tehát 1925–26 fordulóján – N. P. J.] alig gondoltam ilyesmire, a Segítség [Szabó Dezső 1925 decemberében megjelent regénye – N. P. J.] különben is lejáratta előttem a prófétákat"¹⁰ – emlékezett hét-nyolc évvel később az író. Móricz Zsigmond neve a történelmi összeomlás s az országvesztés kábulatából nézvést oly jóserejűnek bizonyult másik két életmű mellé sorolva csak afféle magyarsors-triásszá bővült példázat részeként bukkant fel a tettre vágyó fiatal lelkekben akkor még; fontos inkább a nevek sugallta, etikailag telített magatartáseszmény s nem annyira a mű lehetett. Németh László, amikor a szellem embereként kért szót, túl volt mindezen, tervcsíráinak egyediségéről már első írásai tanúskodtak, s a szándék alapvetése később sem változott. Az 1926 elején keletkezett, de csak másodjára elfogadott Móricz-tanulmány Németh első kritikusi kísérletének számítható ugyanis, az emlegetett emlékkötet születésének idején pedig már nem először – és nem utoljára – gondolta művét befejezettnek a szerző, de a folytonosság egyértelműen kimutatható. Móricz – bár aligha mondta – neheztelt az elsőért, ez tudható,¹¹ a szíve szerint szólt volna az utóbbi, ha olvashatja, ez bizonyos, noha műfajban, célban, szemléletben és tartalomban igen, de a Németh László-i látásmód alakulása felől nézvést semmi ellentmondás nem volt a kettő között. Mindkettő a szerepfelfogás s az írói vállalkozás éppen adott állapotának a tükörképe volt ugyanis.

Nem másról van szó, mint hogy a korszaknak a családra, a magyarságra s valamivel később az élet minőségére vonatkozó válságát¹² személyes-egzisztenciális és közösségi gondként egyszerre megélő s a kitörés lehetséges pontjait kereső emberben a személyes ambíció és a kollektív feladattudat tökéletesen összeért, így törekvését önnön "üdvösségharcaként", ugyanakkor az "életgyőzelem" evilági igényeként élte meg.¹³ Ezért Németh László "gondolkodásában – ahogy Füzi László írta – a mű alárendelődött az eszmének, az eszme, az idea pedig az élettel volt összefüggésben".¹⁴ Aligha véletlen, hogy e pályát szinte végigkísérő tőmondat – "az író vállalkozás" – éppen e Móricz-kritikának a legelején bukkant fel először. Ez a vállalkozás nem valaminő kitűzött cél felé való törekvést, hanem a válságszituációk sodrába került ember és nemzet önnön jobb tradícióihoz és hajlamához szabott lehetséges életesélyeinek a kitapogatását jelentette Némethnél, ami az egész személyiséget mozgósította aztán, a példátlan agyi kapacitást is beleértve persze. Ez volt az a terv – Monostori Imre ennek négy "kristályosodási pontjáról" beszél¹⁵ –, amit sohasem, illetve csak öregedőben, a már végleg berendezkedni látszó, az "ajánlatot" pedig különböző tiltással, hitegetéssel, manipulációsorozattal fölemésztő-semlegesítő kádári időben, 1962 után adott fel végleg az író.¹⁶ Miről is volt szó? Igen tömören a következőről. Az említett válságsorozatba került Európában – 1945 után már az egész világra tekintett Németh! – a reá eső és így elsősorban csak reá tartozó – ilyen értelemben "nemzetspecifikus" – "részt" meg tudja-e oldani úgy a magyarság, hogy e "megoldás" (s ez Némethnél nem kitűzött cél, hanem út, folyamat volt mindig) s annak módja szellemi-erkölcsi (!) "ajánlattá" lehessen e válságtól esetleg máshogy, de szintén szenvedő Európa – 1945 után a világcivilizáció! – számára is akár. Mindezt – idéztem az előbb – már Móricz Zsigmond életében elmondta világosan: "egy nép úgy szedi rendbe a maga szénáját, hogy az emberéletre is csinál egy megoldást."¹⁷ Ez annyit tesz: "fölzárkózni" – mondjuk, Európához – gyorstalpalóan neofita utánzással nem, csakis "élre töréssel" lehet.¹⁸ Mindazt, amit a testőrírók, Kazinczy Ferenc, a Nyugat műfordítói (és kritikai) gyakorlata tett az irodalomban,¹⁹ ilyen utánzási vagy "pótlási" kísérletként fogta föl Németh László, így a jóra való – Európa és a magyarság "mélyebben fekvő" értékeivel Dosztojevszkij, Ady vagy a gondolkodásába csak később bevont Bartók módján kapcsolatot tartó – erők összegyűjtését más csapásokon képzelte el. Mivel sem a "törzsfő" Magyarországát – a Németh által közelről ismert (írt a lapjába is párszor) Hornyánszky Gyula klasszika-filológust, a Társadalomtudományi Társaság nagy tekintélyű elnökét nevezték így a maga konzervatív körében –, sem a fényesen indult, de az "utánpótlásaiban eldugult", a "magyarság életproblémáitól egyre távolabb sodródó szigetként"²⁰ létező Nyugat világát nem tartotta reménykeltőnek erre a föladatra, a harmadik Magyarország ideáját – már 1926–27-től – egymaga kezdte tervezni.²¹ Ez a kísérlet értelmezése szerint mind 1931–32-re, mind 1935 nyarára, mind 1948-ra (a vásárhelyi évek tervéről van szó) megbukott, 1956-ban pedig – mert a forradalom Németh László számára e példa világtörténelmi reményének fölvillanását is jelentette akkor²² – a nagyvilág mondott csődöt, amihez aztán a hatalmához ragaszkodó, a nemzeti gondolattól meg rettegő kádári ország lelkesen igazodott.

Ekként a "készülődés korának"²³ elejét is ennek az ideának a csíraképződése határozta meg, még jobbadán csak irodalmi bázison, ennek alkotóelemeit és lehetséges működési kereteit kereste-firtatta folyvást a szerző, lett légyen szó a magyar vagy a tágabb keret állapotáról tanúskodó világirodalomról éppen. Alkalmas-e a magyar irodalom, hogy a mélyen szunnyadó, még alig megszólított értékek fölmutatásával beleénekeljen az éppen hangoló Európa kórusába is, s ha nem alkalmas, akkor miért nem, s mit kéne tenni, hogy azzá legyen? Németh László mindezt még nem írta le pontosan, de látni való, hogy így nézett ő kritikusként a nagy Móricz Zsigmond műveire s "vállalkozásának mérlegére"²⁴ is. (Muszáj megjegyezni: így nézett ő mindig mindenre: Berzsenyire, Tolsztojra, Ortegára, Galileire, Bartók Bélára, Albert Schweitzerre, a fiatal Nagy Lászlóra vagy a Bolyaiak életének drámájára is. Ezért nincsenek "műfajai" úgy istenigazából, s innen ered, hogy aki valóban megérteni akarja őt, csak egyet tehet. Írásait szemlélni – ha dráma, ha esszé, ha levél, ha regény, ha napló, ha akármi – csak a rész–egész állandó szembesítésével és szigorúan kronológiai sorrendben [!] ajánlatos [illetve így lenne ajánlatos], különben a mindig az egészre tekintő alkotói folyamat természetrajza elvész, s filozófusnak, professzinalista drámaírónak, matematikusnak, történésznek, irodalomtörténésznek stb. – egyik sem volt a szó klasszikus értelmében! – gondolván a szerzőt, nyomban félreértjük őt.²⁵) Mert nem elsősorban esztétikáról – az önmagáért való, de nem a "vállalkozás" irányába eső tökéletességet amúgy is hajlamos volt csak "mellékterménynek" tekinteni Németh László²⁶ –, hanem a "témán átvilágló tehetség" alkatáról s ennek az alkatnak a kihíváshoz s a "kívánatoshoz"²⁷ való viszonyáról beszélt mindig inkább.

"Rég keresünk valakit, egy szélesebb epikus, minden magyart szintetizáló képviselőt, akin át Európába betörhessünk" – mondta összegzésként a szerző, miután hosszasan sorolta, hogy a nagy reményekkel indult móriczi mű miért nem felelhet meg ennek. Móricz "fölmérhetetlen kincs és torzó" együtt, története a magyar tehetségek története, "roppant lehetőség, gyors, gigászi áttörés és botorkálás", a "huszadik század első negyedének balul sikerült erőfeszítése" – ilyenféle, később már Németh László által is részben önkényesnek vélt ítéleteket olvashatunk.²⁸ Okként az elfogult, iránytűnek alkalmatlan "klikk-kritikát" nevezte meg az ifjú ítész, s a "mohó tanulókedvet elpárologtató" korviszonyokat is, háborúval, szenvedéssel s a pénzkeresési kényszerrel együtt. A "magyar sors" szinonimája ez, ahogy az utolsó előtti fejezetrész ráütése mondta, ez volt a "vállalkozás", az eredeti indíttatás megroggyanásának az alapvető oka is szerinte, no meg a tétova "botorkálásé" persze, amelynek nyomán "több [lett] a mű, mint a könyvbe kívánkozó felfedezés". Zárásként aztán valóságos (nemzet)karakterológiai tárházat sorolt elő a kritikus. "Az alkat legmélyére ólmosodó kispolgáriságot", "a szellemi rugalmasság veleszületett hiányát", a "temperamentum értelmi túltengését" és a "magyarosan kicsinyes élet lehúzó koloncait" emlegette föl, ami – írta – "visszarántja ezt a pompás poétát (is), akiben Berzsenyi, Katona, Arany és Ady mellett a legtöbb magyar erő szabadult fel, a hazai tehetségek viszonylagosságaiba". Ez a névsor – egy (Arany János) kivétellel – tizenhárom esztendő múlva, az író életének legvitatottabb művében is megismétlődik majd – ők lesznek részben a Kisebbségben "mélymagyarjai" –, utalva arra, hogy Németh László kultúrafelfogása és "vállalkozásának" következetessége még a sűrűsödő történelem formálta "növésterv" által diktált alakulás, iránymódosulás és radikalizálódás közepette is folytonos s önmagával azonos maradt. El kell mondani persze, hogy 1939-ben – amikor Németh, nem először és nem utoljára, megint csak valamiféle szellemi "végrendeletet" emlegetve írt – gondolatmenete (morális értelemben elsősorban) hamis koordináta-rendszerbe került, s a "betegség a bajt diagnosztizáló orvosra is ráragadt".²⁹ Bizonyos tehát, hogy a Móricz-tanulmányt követő – de az 1939-est természetesen meg sem közelítő – "hullámverés" sem lehetett már véletlen. Mert nem irodalomról, de nem is irodalomtörténetről folyt akkor a beszéd. Többen megérezték, írta visszaemlékezve Németh, hogy "itt nemcsak Móricz Zsigmondról, hanem a magyar alkotás és magyar sors összefüggőbb szemléletéről, az egyéniség titkainak újféle kitapogatásáról" volt szó, hogy olyasvalaki jelentkezett, aki nézeteivel "előbb-utóbb vagy maga ellen, vagy maga mellé fog állítani" mindenkit.³⁰ Jóllehet az értetlenség s a feltörő ellenszenv oka is éppen ez lehetett. Nem Móricz Zsigmond ellenszenvéé természetesen, hiszen ő a fiatal orvosban nagyon is csak irodalmi jelenséget, vagy ahogy megvetően mondogatta: "esztétikus" úrifiút látott ez idő tájt, aki istenigazából nem is érti őt,³¹ ahogy – Móricz szerint – nem értette a fészek gazdája, Osvát vagy Babits sem istenigazából soha. Azt, hogy ez a leányos képű gyerek alig másfél évtized múlva egy közösen szerkesztett folyóirat nevében áll majd az ő koporsójánál, s azt a néhány mondatot könnyeit nyeldesve mondja el – aligha hitte volna ekkor. A kérdés végül is az: Németh László miért s hogyan nőtt bele a harmincas években ugyan emelkedő, de gyökeresen már nemigen változott móriczi műbe, avagy hogyan s miért nőtt, illeszkedett bele Németh László világába a móriczi mű (és vele az ember!) – kitéphetetlenül.

"Móricz Zsigmondot már tíz éve ismertem, amikor igazán találkoztunk".³² Ennek a megismerkedésnek írásos nyoma nincs – talán a Nyugat szerkesztőségében történt –, ha Németh László emlékezete pontos, 1928-ban lehetett, tehát két évvel az emlegetett cikk után. "A bizalmatlan pillantása rajtam volt"³³ – írta az öreg baráttá lett író halála után. Móricz a Nyugat közös szerkesztésében számára ellenlábas Babits emberének tartotta Némethet,³⁴ holott ő a "harmadik Magyarország" tervéhez szükséges erők összetrombitálásával volt elfoglalva éppen, nemzedéki tervezésbe-szervezésbe kezdett,³⁵ s úgy látta, hogy ennek a nagy, mindenre rátelepedő tehetségnek – Móricznak – a "nemtörődöm nyugalma jó ideig elállta" a feltörekvő új áramlat elől a napot.³⁶ Néhány fulmináns kritikát³⁷ is elpottyantott közben, amelyekben jórészt korábbi véleményét látta igazoltnak. Csak forgácsok ezek a novellák, Móricz Ady Endrére sandít, hej, pedig mennyire nem Ady, írta 1927-ben (tehát még megismerkedésük előtt!). Hiba lehet az írói morálban, hiszen nagyon leszállította igényeit, szólt a detektívregényként is olvasható – s amúgy megdicsért – Forró mezők kapcsán a végső verdikt. Aztán: hulladék ez, de nagy talentum nyújtózkodik benne, s az egyik novella befejezése (az Ebéd címűé) már Adyra emlékeztet, "aki a szilajabb magyar bűnök legnagyobb gyalázója volt". Ez utóbbi kritika 1931-ben született, s eltért a másik kettőtől némileg, hisz benne a későbbi, szinte kritikátlan méltánylás csírái már a kifogásokkal azonos arányban voltak szinte, csakúgy, mint abban a jó esztendővel későbbi áttekintésnek (Új regények) Móriczra vonatkozó részletében, amely a Tanú első számában jelent meg 1932 szeptemberében, már a nemzedékszervezés kudarca, valamint a Babitscsal s a Nyugattal való végleges szakítás után.³⁸ Itt az intellektus s a szellemi szigor hiánya volt a számonkérendők listáján csupán, az "életzsaroló", anyaghabzsoló nagy ábrázolónak már teljes elismeréssel adózott a szerző, a "legnagyobb regényírót" pedig e pangó magyar világ s a lehúzó körülmények fölé emelte szinte: "...maga a regény is ott melegszik be – a Forr a borról írta ezt –, ahol ez a zsiványvér forrni kezd benne. Az elején sok a bölcsesség, kevés az élvezet; a vége felé már kilenc »voltot« is elnéz az ember egy bekezdésben, olyan pompás helyzetek, alakok közt forog. Végül azzal teszi le a regényt, hogy pocsolya, pocsolya, de nincs még egy író a világon, aki olyan pompás Poseidona volna a maga pocsolyájának, mint Móricz Zsigmond."³⁹ A "hatalmasan élő alakok" mögül a "nagy értelem garanciája" hiányzik ugyan; ezt még a következő évben is elmondta Németh,⁴⁰ de a sokat emlegetett gyarlóságokat mintha sokkal inkább elnézte volna, az 1933. júniusi – már többször szóba hozott – visszatekintésében pedig Móriczról mint a magyar "őserő" példájáról beszélt, s noha szemére vetette az aránytalanságot is, már Adyval együtt tárgyalta őt.⁴¹ 

Németh László elmozdulása Móricz Zsigmond felé megkezdődött, ez kétségtelen, de mi motiválhatta az egészet? Maga Németh a kölcsönös térvesztést említette később ("...mindketten kiszorultunk a Nyugatból; én a Tanúba, ő a remekművekbe..."⁴²), s ezt tanulmányában indokként fogadta el Cs. Varga István is.⁴³ Az író s a kezdő kritikus viszonya még "két nemzedék farkasszemnézése" is volt bizonyosan, ahogy Grezsa Ferenc fogalmazott,⁴⁴ ám ez az ellentét – éppen a nemzedékszervezés kudarca miatt – ekkorra oldódott talán, s Németh azt is beláthatta lassan, hogy ő az esszéírói gárda intellektualizmusát nem kérheti számon Móriczon. Meglehet, a Nyugattal való szakítás, a partravetettség érzése inspirálhatta ugyan e szellemi közeledést, de az 1933–35-ös év szellemi-társadalmi és politikai fordulóinak – közben a móriczi próza is felfrissült – valószínűleg sokkal nagyobb szerepük volt abban, hogy e két alkat és világkép lassan-lassan összeért. Németh Lászlónak a már kényelmetlen – s mint láttuk, Móricz által is gyanakodva szemlélt! – Babits-kapcsolatból való szabadulás is jót tett alighanem, de az újra föllobbant terv második "kristályosodási szakaszának" kezdeti reménye – a Tanú indulása – még nagyobb lélektani hajtóerőt jelenthetett éppen akkor, amikor a gazdasági világválság esztendeinek tán legjelentősebb szellemi "terméke", a népi mozgalom is alakulni-formálódni kezdett. A válság következményeit leginkább megszenvedő szegényparaszti réteg – Oláh Györgynek a szállóigévé lett Hárommillió koldus című könyve 1929-ben jelent meg – szellemi, társadalmi és főleg politikai képviselete megoldatlan volt a korban, s ez a kiáltó hiány a húszas évektől – Erdélyi József, Kodolányi János, Illyés Gyula korai műveiben – már fölfedezett, föléledt szolgálatelvű írói szereptudat több képviselőjét mozgósította ekkorra. 1933 a Pusztulás című, nagy föltűnést keltett Illyés-esszé, 1934 pedig a Válasz indulásának éve volt többek között, s mindkettő vastagon érintette Németh Lászlót is.⁴⁵ E nagy hatású, de nehezen körülhatárolható szellemi-mozgalmi áramlatnak nem volt tagsági kártyája persze, Németh a vele szembeni távolságot, olykor még a bizalmatlanságot is megtartotta jó ideig – a mozgalomban fölnőtt jelenségek egyikéről-másikáról még 1942-ben, Móriczot védve is, nagyon ironikusan szólt⁴⁶ –, de tény, hogy a maga álmának akkor egyetlen lehetséges – morális és társadalmi – keretét, bázisát látta benne hamarosan. Ugyanekkor a halott Ady s a személyében kibírhatatlan – s ezért is nehezen megközelíthető – Szabó Dezső inspiráló hatása mellett (illetve ezeken a nagyságokon túl) Móricz Zsigmondban afféle élő-jelenvaló "apát" láttak a húszas éveiket taposó vagy a harmincat alig elért fiatalok akkor – ez tudható. Származása, lénye, tekintélye, mindenestül "Zsiga bácsis" alkata, modora, művei nagy részének hangja és tematikája szinte predesztinálta erre a szerepre őt, azt az embert, aki a Nyugat szellemiségével korábban bevallatlanul, ekkorra pedig végleg hadilábon állt. S noha Móricz a mozgalommal igazán szoros kapcsolatot nemigen tartott, műveinek harmincas évekbeli emelkedését – A boldog ember idejétől talán (első változata a Pesti Naplóban még 1932-ben megjelent) – ez a szellemi pezsgés s ez a "hazatalálás" hozhatta el; mondhatnánk, nem az "apa" hatott ekkor a "fiakra" – lényével, szavával s a tekintélyével természetesen igen –, hanem éppen fordítva volt.

A személyes feszültség föloldása természetesen nem ment ilyen könnyen (Németh már idézett mondata – "a bizalmatlan pillantása azonban rajtam volt" – erre az időszakra vonatkozott). A Nyugat szerkesztésével járó gondokba 1933 elejére végképp belefáradt Móricz az erről a korról beszélő gúnyos szavakat a Kalangyában vagy az életrajz könyves változatában később (Ember és szerep) keserűen olvasta bizonyára⁴⁷ – megjegyzendő: az itt bírált szerkesztői magatartás egy részét látja majd heroikusan példaadónak Németh László a Kelet Népe idején! –, ez s megmaradt fenntartása is okozhatta, hogy 1934 tavaszán tökéletesen félreértette Némethet, föltéve még azt is, hogy a Magyarország című, Zilahy Lajos szerkesztette napilapból ki akarja túrni őt.⁴⁸ Németh László vitriolos cikke, a Sznobok és parasztok⁴⁹ a népiség holdudvarában virulni kezdett "őstehetségkultuszt" tette nevetségessé egyfelől (az intellektuális sznobságot meg másfelől), de e gesztusban a magasabb iskola nélkül indult szegényparaszti tehetségek akadályozásának a szándékát látta Móricz. Benne, aki a mélyről indult reménységeket a Nyugat szerkesztésének idején szinte ujjongva fedezte föl – közülük Szabó Pál lett a legismertebb ("új, nagy írót küldött a falu", írta 1931. február 1-jén, az Emberekből részleteket közölt, s a biharugrai kőműves számos novelláját is sorra hozta a lap) –, a Németh-életrajzban minap olvasott, reá vonatkozó gúnyos fordulatok ("...kiáltsuk el, ha nem is jelent semmit, a »nemzeti koncentrációt«; fedezzünk fel paraszti lángelméket s ankétozzunk...") visszhangozhattak talán, s szentnek tudott célját vélte megtámadottnak. Részint önérzetesen, részint ironikusan válaszolt másnap – megint "leesztétázta" Némethet –, de ez utóbbi nem állt jól neki.⁵⁰ A cikk nyomán kelt vita – Németh viszonválaszát már nem közölte a lap – jókora hullámokat is vetett, s Móricz is sokáig füstölgött bizonyára. Ellenérzéséből még az ez év szeptemberében tartott, Őstehetségek című rádió-előadásában is maradt egy oldalvágásra való,⁵¹ addigra azonban történt valami. Ez a "valami" aztán nemcsak Németh László életművét, hanem az egész magyar szellemi élet állapotát s akkori mozgásirányait is alaposan befolyásolta.

Tény, hogy sok-sok kétely, vita és félreértés közepette, de Németh nagyon "meglódult" ekkorra – 1934-ben például több mint hetven cikket, tanulmányt közölt –, s dúsuló, mindig az egészre, a gazdasági tényezőkön túlra tekintő reformelképzelését a társadalmi gyakorlat terepére is át akarta helyezni immár.⁵² 1933 második fele a Debreceni Káté s egy új folyóirat tervezésének az ideje is volt, novembertől pedig az Ember és szerepet, ezt az összegző, számvető és "vállalkozás-magyarázó" – a magyar irodalmi élet 1925–1932 közötti idejét a saját látószögéből bemutató – visszaemlékezését kezdte közölni a vajdasági Kalangya, amiből – az Ortega és Pirandello című, 1933-ban, Debrecenben kiadott kicsi füzetet nem számítva – Németh László első könyve lett. Ennek január elsején megjelent részletéből támadt aztán a nagy ribillió. Németh Ignotus Nyugat-béli szerepe mellé tett kérdőjeleket ugyanis ("érdemei nyilvánvalóak – írta –, de a helyén másnak kellett volna állni, s neki más helyen kellett volna állnia"), s a hírhedtté vált, a zsidó származású értelmiség kirekesztésének szándékaként értelmezett-magyarázott mondatokat is itt írta le: "Egy helyére szorított és képességei és problémái irányában bontakozó magyar zsidó irodalom szerencse; egy ránk burjánzó, bennünket is elhamisító zsidó magyar irodalom: csapás." Május 17-én maga Ignotus, tíz nap múltán pedig Hatvany Lajos reagált erre. Igazán ismertté
A szellem különítményesei⁵³ s Németh válasza, az Egy különítményes vallomása⁵⁴ című írások lettek, s e heveny szóváltás – Németh László a Fülep Lajoshoz írt levelében "humanista inkvizíciót" emlegetett például⁵⁵ – közben és nyomán kelt polémia radikalizálta aztán a frontokat végérvényesen. Dédelgetett hitét, hogy a két, felfogása szerint legalább Kazinczy Ferenc óta szemben álló magyar irodalom közti rést a "harmadik Magyarország" felől majd ő tölti ki, illetve hogy ezeket a kontraszelekciós viszonyokat majd ő haladja meg, e vita hozadékaként adhatta fel Németh László. Az egyaránt bírált "sznobokról" és "parasztokról" nem írt már ezután, a népi mozgalom szereplőit is védte inkább, ha kellett. Könyveinek első számú gondozója 1939 után a népi írók műveit napvilágra segítő Püski Sándor lett, sőt Kovách Aladár, a Magyar Élet Kiadó lektora még arra is rá tudta venni őt, hogy a Minőség forradalma 1940-ben megjelent első négy kötetét az általa – főleg emberi-művészi pózai s a "lángeszű ripacs" magatartása miatt – nem igazán szívelt, már 1928-ban a jelentőségét elismerve is határozott ellenérzésekkel szemlélt Szabó Dezsőnek ajánlja személyesen.⁵⁶ Kozma Miklós rádióelnök hívására ekkor mondott igent⁵⁷ ("ahol a jóra annyi rés van, amennyin egy fénysugár bemegy, énrajtam ne múljék" – írta az Ember és szerepben erről), az őt pár hónapja még "leesztétázó" Móricz Zsigmondot pedig – részletes, de nagy szabadságot engedő programajánlattal – levélben kérte szereplésre az elsők között,⁵⁸ s róla mint a magyar regényírás valaha élt legnagyobbjáról beszélt hamarosan.

Mi győzhette meg végleg Némethet? Vélem, a mindennapi történelem kísérte-szorította folyamat lélektani és tudati "részeredménye" volt az az állapot, amely a hiányérzet s a fenntartás korábbi elemeit fokozatosan háttérbe szorította, mígnem eljött a tisztelet ideje is. Németh László a tervezett – a lélek, a mentalitás, az élet minőségi változásával kísért – reformban nagyon bízni akart (a Tanú 1935. áprilisi száma ennek részletes tervével volt tele⁵⁹), de Gömbös Gyula 1935. február 14-én elhangzott rádióbeszéde s a hatalmi visszaélésektől tarkított április elejei országgyűlési választás inkább az illúzióvesztés alkalmát hozta el.⁶⁰ Nemcsak a vele "egy oldalon" álló sorstársra, de az etikai, életszemléleti szimbólumra is ráismerhetett Németh Móriczban ekkorra már, így a csalódás, ami az 1935-ös esztendő során érte őt, a kisemmizettek közösségének erkölcsi tudatát is fölerősítette benne. Az Új szellemi front kísérletének csődje meg a Gömbössel való április 12-i találkozó emlékezetes – szinte eseménytörténeti "csúcspontként" rögzült – Móricz-szereplése ennek a revideálási-befogadási folyamatnak a lélektani és erkölcsi kulcspillanata is lehetett akár.⁶¹ Németh a találkozót némán és sápadtan ülte végig, de keserűségéről s a hatalommal egyezkedő szellem emberét mindig fenyegető veszélyről már nem hallgatott.⁶² Azt, hogy Móricz méltóságteljes karakánsága milyen nyomot hagyott benne, nem tudható pontosan, de tény, hogy a majd évtizede még lesajnált Tündérkert – főleg a Báthory Gábor alakjában fölsejlő túridanis "vadkanromantikát" sokallta egykor – trilógiává kerekedését áradó hangon ünneplő cikk a Válaszban alig két hónap múlva megjelent.⁶³ A megtért fiú hálatelt köszöntőjeként szólt szinte az egész. Kifogásairól már csak grammatikai múlt időben beszélt Németh, az Erdélyt a magyar irodalom Háború és békéjének nevezte keresetlenül, s a cikk zárlatában Móriczot Ady mellé emelte: " [az Erdély] a legtöbb, amit a magyar regényírás idáig felmutathat. Ady lírája mellett a háború előtti kort ez a regény zárja le. A két mű bizonyos fokig ki is egészíti egymást [...]: Ady a gondolat magasa s mélye, Móricz a színek és formák határtalan szélessége. Sajnálni lehet tán, hogy a kettő egy emberben nem egyesülhetett." S ami feltűnhetett még: az írásban a szellemi-etikai pozíció tudata és annak rögzítése ott bujkált szüntelen. "...csak egy elbízott, polgári korlátai közül kimozdulni gőgös és gyenge szellem hihette, hogy az író ezzel mindörökre lemondott az emberi múltról, melybe a maga ügyét órjás ábrákkal írhatja bele, s az örök emberit a jelentős dolgok méltóságába öltöztetheti [ti. ez az »elbízott, gőgös és gyenge polgári szellem« tartotta avíttnak a történelmi regényt s Móriczot]" – írta Németh, s a cikk utolsó mondata is a "mi egy oldalon állunk" hitét sugallta: "akinek a magyarsághoz komoly köze van, szerzőjében [ti. az Erdély szerzőjében] legnagyobb élő írónkat tisztelje." Tetszett-e az írás Móricznak, erről nincs föllelhető adat, de az igaz, hogy az augusztus 16-án kelt levél nemcsak a San Remó-i naplóról ejtett "elragadtatott" szavakat, de a házaspárt leányfalusi látogatásra invitálta immár, sőt a november elején költöző Németh család lakása felől is érdeklődött az idősödő író.⁶⁴ 

Móricz nem vette meg a lakást, s a találka sem jött létre akkor. Németh László az évet élete legsötétebb esztendejének nevezte később. A várt reform – ahogy a Berlinben tartózkodó Keresztury Dezsőnek írta – "a csirkefogók, élükön a miniszterelnökkel"⁶⁵ cinizmusán még áprilisban megbukott, sorozatos viták és gáncsok után kitelt az ideje a Rádiónál is, az augusztusi romániai út tapasztalatai, az útirajzot (Magyarok Romániában) követő vita és vádak nyomán pedig mély depresszióba – vagy ahogy Móricznak írta: "használhatatlan állapotba"⁶⁶ – került. Úgy vélte – az új év első napjaiban ezt is megírta levélben –, ebben az országban nincs értelme "teremni",⁶⁷ a második "kristályosodási" kísérletnek is vége lett, s – ahogy 1935 tavaszán megjósolta – a "belső körre" húzódott vissza, politikáról, mozgalomról, közéletről évekig nem vett tudomást. A cikkek száma 1937–38-ban évi hét–tizenkettőre esett – ezek is színházról, iskoláról, egészségügyről szóltak jobbára –, egy, a keserű tapasztalatait feldolgozó regényfolyamot tervezett ("egy tragikus pálya ürügyén utolsó leltárt akartam készíteni arról, aminek én még tanúja voltam: egy Élő magyar lexikont, amelyben [...] minden magyar réteg, túlélő múlt s magyarrá élt európai hatás felvonul") Utolsó kísérlet címmel,⁶⁸ vagy – mint mindig, ha "üdvösségharca" elakadt⁶⁹ – a színpaddal kísérletezett. Harcai, magánéleti gyötrelmei Móriczot is lefoglalták ekkor, levelet nem váltottak, még személyes találkozásuk is alig-alig volt közel három esztendeig, mígnem – tán mindkettőjük "reménytelen szerelme" – a színpad összehozta őket.
A Villámfénynél – ez "a minőség-elv s a magam élete összekapcsolásának kudarcából" született darab – 1938. márciusi bemutatóján Móricz Németh Lászlóban rokon lélekre ismert, s ezt meg is írta lelkesen: "Villámfénynél. Mi az oka, hogy az ember semmiben oly nagy örömet nem tud találni, mint a rokongondolkodásban? Ellenpróbája: a legnagyobb szerelem is azon bukik meg, ha kiderül, hogy a két fél nem rokongondolkozású. Milyen remek darab a »Villámfény« [sic!] El vagyok ragadtatva: Németh László rokongondolkozású."⁷⁰ E "ráismerés" holdudvarát Móricz Zsigmond családi és férfiúi életének csalódásokkal teli tépettsége adta természetesen, de a vakvágányra siklatott élet mélyebb drámáját az immár közösként megélt magyar sors keserves tapasztalata adta meg. A következő hónapban megjelent Berzsenyi-könyvben is a niklai remete mély tragikumának megértését üdvözölte Móricz,⁷¹ aztán szeptember elején az "emberéhségben" szenvedő író Németh feleségével – a városban találkoztak, véletlenül – egyik pillanatról a másikra meghívatta magát.

"Az egyetlen ember volt ebben az országban, akinek fiául tudtam volna a lába elé ülni" – írta az emlékező könyv egyik fejezetének végére Németh László, éppen oda, amelyik a nagy találkozás emlékét megörökítőt előzte meg.⁷² Tíz órán át beszélgettek, már elment az utolsó busz, gyalog jöttek le a hegyről, közben Móricz megéhezett, még órákat ültek egy étteremben is, s a fáradtságtól kóválygó házigazda gyalog ment a Duna-partról a Törökvész útra – hajnali háromkor. Mint akik nem akarják elengedni egymást, úgy viselkedett a két író. Erről a szeánszról Németh László elbeszéléséből tudunk csupán,⁷³ de bizonyos, hogy valóban rokon gondolkodású emberek ültek egymással szemben akkor – az utolsó békeévben, amikor az Európába való "belépés" csak álom maradhatott. Két, önmagát partra sodortnak tudott, reményében, "vállalkozásában" egyként megalázott lélek, akik nemcsak a magyar történelem útvesztésének módozatát s a régebbi klasszikusok alakját, szerepét látták hasonlatosan, de még a házasság csapdájának és a – meglehet, "társas" – magányosságnak a gyötrelmeit is (természetesen ezért tetszett a Villámfénynél Móricznak oly nagyon). Ez a találkozás a meglelt belső béke, a "hazatalálás" pillanata is lehetett számukra kissé. "A magam literátori felszíne alatt kerestem valami mélyebbet [...] nos amit kerestem, Móricz Zsigmondban készen volt. Ő maga volt a »mély magyarság«. Minden munkájával és véleményével ezt képviselte és védte. Olyan dolgokban értettük meg egymást első szóra, amikben akkor senki igazat nem ád nekünk az országban." "...visszarántott a tervekbe, mozgalmakba. [...] ő hozott vissza az irodalomba".⁷⁴ Ilyenféléket írt Németh 1942 októberében, már barátja halála után. Terv s elszántság lett volna bizonyára, csak az idő nem kedvezett megint, így a fölkészületlen nemzet veszélyeztetettségének ténye és tudata minden egyéb megfontolást elsodort. Az ifjabb korban oly szellemi mohósággal fürkészett égtáj elborult, az Anschluss, majd Cseh- és Morvaország német megszállása, Csehszlovákia szétesése következett egymásra, s Európa, amely a holnap reményét is hordozhatta volna, hamarosan már nem is létezett – nem volt hova "fölzárkózni", vagy nem volt minek "ajánlatot" adni, ha tetszik. A "mozgalomba" visszatért Németh Lászlónak a "kristályosodás" esélyét az idő tehát most nem adta meg, ezért nem újabb tervet, hanem a múlt tanulságát kapkodva sűrítő "végrendeletet" írt a szerző; Tanú helyett a Kisebbségbent, ezt a fals akusztikai viszonyok közé született, igazságtalanságában is igaz s igazában is igazságtalan, "rekedt, fakóan-sűrű hangú"⁷⁵ összegzést vetette papírra gyorsan, amiről Móricznak – az esszé némely (például az Eötvös József "Pepiségére" utaló) fordulatának "társszerzője" lett ő – nagyon jó véleménye volt akkor.⁷⁶ Mindaz, ami a Kelet Népe majd három esztendejében megesett, ennek a megpróbáló és fölemelő történelmi és lélektani helyzetnek a logikus kifejlése volt.⁷⁷ 

"1939 decemberétől [...] a Cseresnyés-csínyig több mint két éven keresztül állandóan munkában, emberek közt, utazóban, virrasztásban voltam." "Amikor Móricz Zsigmond dandárába bevonultam, azt mondtam, most meg kell mutatnom, milyen közkatona tudok lenni: oda megyek, ahova parancsolnak. S Móricz Zsigmond ugyancsak megfuttatta a segédtisztjét, nyugtalanságában akkor vette harmadízben az országot nyakába, s csütörtökre, péntekre nálam is ott volt rendesen a telefonparancs, hogy az ország melyik végébe kell futnom."⁷⁸ Nem alkatának eredeti hajlama szerint dolgozott Németh László ekkor, de Móricznak az a feladatokat habzsoló tettrekészsége, amelyre hat-nyolc esztendeje még oly fölényes mosollyal nézett, most őt is elragadta. Munkaösztöne és "vállalkozása" részévé lett mindaz, amit a Nyugatot szerkesztő országjáróban még szinte-szinte nevetségesnek talált. Utazott, győzködött, néhol érdektelenségtől kísért előadásait a szereplési iszonyát legyűrve tartotta meg,⁷⁹ s noha vitázott, lázadozott is a laptulajdonossal nemegyszer, mindvégig kitartott. Tudta, a Kelet Népe, amitől a fáradt, anyagi gondokkal küszködő – a gazdasági ügyekben nem igazán járatos – író olykor szabadulni akart (illetve ennek látszatát akarta kelteni), az életet jelenti neki, még akkor is, ha ebbe hal bele. Azt, hogy a közösség – az élet és a magyarság – szolgálatának személyes-egzisztenciális igénnyé kell lennie – tehát magatartása vezérelvét –, Németh László a gyakorlatban most, élete derekán, idősödő barátjától tanulhatta meg. Hogy legyen "húzóanyag", Móricz könyörgésére még egy folytatásos regénybe is belekezdett,⁸⁰ a népfőiskolák terve foglalkoztatta, nevét adta – tanulmány terjedelmű előszóval – az átírt Kemény Zsigmond-regényhez is,⁸¹ egyáltalán, minden módon segítette ezt a nem-dolgozni képtelen "öreg ügynököt", aki számára a magyarság szimbólumává lett ekkorra. S volt még valami, ami az akkori Magyarország szerkesztőségeiben alighanem ritkaságszámba ment. Ez a két ember – ha zsörtölődött is néha – nagyon szerette egymást. Ez a szeretet lengte be Móricz Zsigmond kritikáját,⁸² s kivált ez szőtte át Németh László cikkét, azt, amelyik a Rózsa Sándor első kötetét magasztalta föl.⁸³ Móriczról mint az egyetlen magyar lángészről beszélt ez a lírára hajló szöveg, e regényhez szerinte legföljebb Reymont Parasztokja volt fogható ("csak több annál"), hisz hőse, miként a homéroszi eposzoknak, az egész nép, s szerzője az élet tudósa, akinek a "műveltség limlomától megóvott agyveleje" maga a közemlékezet. "Egy ló kellene egy szegény becsületes fiú boldogulásához s a megkavart jobbágysors és a packázó úri világ egy époszban csap össze a pusztán." Ez a mondat – a cikk utolsó mondata – már a regény anyaga alatt morajló történelmi tapasztalatot idézte föl, azt, amiben ők az első szóra értették egymást, de – mint írta Németh – "senki az akkori országban igazat nem adott nekik". A magyar fejlődés "fogantatási hibájáról" volt szó, amely "a múltat, a népet, a mélységet" mohó lendületéből kihagyta.⁸⁴ Ekként Németh László a Rózsa Sándort nemcsak a rajongó szeretet okán emelte önnön értékei fölé – főleg a második részét, amelynek a hibáit is szóba hozta persze⁸⁵ –, hanem azért, mert a maga tervének, küzdelmének a művészetté sűrűsödött szimbólumát látta benne. Meg a (nemzeti) kisemmizettségnek s a jobbra való értékek mélyre szorítottságának azt a történelmi emlékezetét is, amely a jövendő – a harmadik Magyarország, avagy a harmadik út – nélkülözhetetlen kötőanyaga lehetett volna szerinte, ha levegőhöz jut (ezért írta Móriczról, hogy ő maga volt a "mély magyarság"). Ahogy a Rózsa Sándor némileg "formátlan", némileg "törvényen kívüli", de mindenképpen monumentális és mindenképpen a népi emlékezet mélystruktúrájának a részévé lett alakjában, úgy Móriczban, az emberben s a szerkesztőben is a föladhatatlan magyar reménnyel azonos vállalkozás héroszát látta ekkor már Németh, akinek a valóság a mindene, a művészet pedig sűrített élet, "az elnyomottakat, a láng nélkül elhamvadókat mozgósító" lényeg, s nem csak úgy külön valami általában.⁸⁶ Amikor meghalt, így – lélekben vele egyként – búcsúzott el tőle.

Németh László nem volt irodalomtörténész, vagy ha igen, csak annyira, mint történész, filozófus, zenetörténész, politikai elemző, matematikatörténész vagy bármi más. Még polihisztor sem, abban az értelemben, ahogy a szót a reneszánsz nagyjaira használni szokás. Életérdekű gondolkodó, páratlan lényegkiemeléssel és szintetizálóképességgel megáldott, de a szépművészet formaérzékére is hajló ember volt ő valójában, aki a magyarságot, Európát s aztán a világot mint – térben és időben! – egyetlen lehetséges életteret s mint egyetlen lehetséges feladatot is egyben látta, egyben akarta látni még, már-már hősies agresszivitással. Számára az irodalom az emberi kultúra és magatartás meg a való élet formálási szándékának fontos része volt csupán, így azzá lett a móriczi életmű – s a móriczi jelenség – is. E kép időbeli változása a Németh László-i "vállalkozás" történelem diktálta alakulásából következett törvényszerűen, Móricz e szándékba mint igény, lehetőség, példa és társ nőtt bele az évek során. Része volt mint a "vállalkozás" támogatásához még elégtelen vitaalap, aztán mint iránytű, mígnem eggyé lett vele. Ahogy Németh esszéi s egyéb írásai – legyen a témájuk bármi – mindig a szerzőről, pontosabban a Németh László-i terv éppen adott állapotáról – annak tartalmáról, formájáról, kifejléséről vagy megtöretéséről – mondanak el valamit, ahhoz tesznek hozzá, vagy azt értelmezik éppen, úgy a Móriczról beszélő írásoknak is ez volt a rendje. Jellemző például, ahogy az idősebb barát Shakespeare-tanulmányait értelmező dolgozatban – 1946-ban már – a szerző ars poeticájára Németh mintegy "ráírta" a magáét.⁸⁷ Az a kicsi könyv, ami a Móricz halála utáni két hónapban született – bár az elhunytra vonatkozó telitalálatokban bővelkedő –, ilyen értelemben szintén "Németh Lászlóról szól" a leginkább.⁸⁸ A "fiú" búcsúja az "apától", üdvösségüggyé emelt eszményének egyetlen élő képviselőjétől, akivel ő eggyé forrt; búcsú éppen akkor, amikor ez az üdvösségügy minden fronton rosszul állt. A veszteség döbbenetévé meg a halált elfogadni kényszerült perlekedés alkalmává éppen ezért lehetett egyszerre, s "életpárti" mégis. Miközben írta, Németh Kata – Móricz Zsigmond keresztlánya – haldoklott, s október végén el is ment a keresztapa után, másfél évesen.⁸⁹ Ahogy az első gyermek – Gabriella – halálából a Gyász, úgy a mostani – kettős – veszteségből ez a kötet nőtt ki tehát. Az író tán legszebb regénye amott és tán a legszebb – írótársról beszélő – vallomása emitt. A sokat emlegetett "életgyőzelem" pillanata volt mégis az egész, ahogy azzá lett a fájdalom 1930–31-ben is: Németh a könyvre a kis Kata keresztelőjén készült Móricz-fotót tetette rá, s kilenc hónap múltán Csilla is megszületett. A Rózsa Sándor-i kivertségbe került Magyarország – mint édesanya, ahogy a nekrológban mondta – meg amúgy is itt maradt nekünk, később még némi rövid remény is talán – aztán persze az a remény is egykettőre odalett. Annyi bizonyos: az 1945-ben kiadott emlékkötetbe e könyv részletét adta Németh, azt, ami közös küzdelmükről s a feladhatatlan vállalkozás Móriczra kiszabott végkifejletéről beszélt; a Kelet Népe szerkesztőjéről szólót.⁹⁰ Azon esztendők krónikáját tehát, ahol élet és irodalom, eszmény és valóság, a sohasem ismert Ady s a nagyon is jól ismert hús-vér ember itt e földön, a lélek mélyén meg ott a magasban valahol végképp összeforrt, hogy aztán a zárómondatban mindhárman – a két eszméltető hős meg a gondjukat magára vett s azt továbbörökítő krónikás – összeforrhassanak: "...munkában, hősként rohanhatott ki a világból – írta a "harmadik" ember –, megmutatta a csillagok közt vágtató Báthory-Adynak, hogy a maga módján az öreg Bethlen is utána tud iramodni. A Kelet Népe volt az Illés szekere alatta."⁹¹

Az ELTE BTK Modern Irodalmi Tanszék és az MTA Irodalomtudományi Intézet által 2005. február 2–3-án rendezett Móricz Zsigmond-konferencián elhangzott előadás bővített változata.

Jegyzetek

¹Ez a szöveg nem azonos a koporsónál elmondott búcsúbeszéddel. A Híd 1942. október 1-jei számában jelent meg először, harminchét (!) rövid írás társaságában. = NÉMETH László, Két nemzedék, Bp., 1970, 748–749. A búcsúbeszéd szövegét lásd NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943,
7–8. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben IV. k., Bp., 1999, 2349. (A "költő", akinek búcsúbeszédére utal N. L. – Illyés Gyula.)

²"Ez a négy ember Móricz négy embere, ahogy Tolsztojé a Karenin Anna zuhanó és termékeny emberpárja." NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Protestáns Szemle, 1926/7, 419–425. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1375.

³NÉMETH László, Visszatekintés 5. (Móricz Zsigmond és az őserő), Tanú, 1933. június, 253–269. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1820–1822.

⁴"Hogy mi ez a valami, amit immár a harmadik nemzedéknek kell testében és őrületében kihordani: nehéz egy mondatba beleszorítani. Amit mindenki érez: a teljes nemzet álma, amelyben a társadalmi osztályok egymás mellé kerülnek, s a Rózsa Sándorokban elpazarolt »magyar anyag« társadalmilag és történelmileg is érvényesül. A »szociális gondolat« azonban csak a leple, csészelevele annak, ami alatta és közte tolakodik. A létünkben alvó kelet felszínre hozása, egy új szó Európához, a kereszténység megújhodása; olyasmi, mint ami Dosztojevszkijékbe nyomult föl nyolcvan éve. Egy nép úgy szedi rendbe a maga szénáját, hogy az emberéletre is csinál egy megoldást. Ha felületesen nézem: egy ránk szabott szocializmus, ha a mélyét: vallásos forradalom." NÉMETH László, Móricz Zsigmond és a betyárok, Magyar Csillag, 1942. augusztus 1. 99–104. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben IV. k., Bp., 1999, 2445.

⁵NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 23. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben
IV. k., Bp., 1999, 2355.

⁶Min dolgoznak?, Film Színház Irodalom, 1942. szept. 25–okt. 1., 7. = "A szellem: rendező nyugtalanság", Beszélgetések Németh Lászlóval, szerk. MONOSTORI Imre, Bp., 1992, 70–71.

⁷Németh László Móricz Zsigmondot a Tolsztojról – 1954 és 1960 között született – írásai során emlegette a legtöbbet. Tolsztoj inasaként; Tanóra Tolsztojról; Tolsztoj emlékbeszéd; Miért szeretjük Tolsztojt? = NÉMETH László, A felelősség szorításában III. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2001, 1138–1214.

⁸A híressé lett fordulat az Osvát Ernőnek 1925 decemberének végén Bécsből írt hosszú levélből való. A levél nem maradt meg. Vö. NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 254–255.

⁹Vö. NÉMETH László, i. m., 255.

¹⁰Uo. 255.

¹¹Az írást Németh Lászlótól a Protestáns Szemle kérte, de az író előbb elvitte Osvátnak, aki megmutatta Móricznak is. Vö. NÉMETH László, i. m., 263.

¹²Erről bővebben: FÜZI László, Alkat és mű, Pozsony, 2001, 15–18.

¹³Vö. Interjú az írói vállalkozásról (kérdező: DOMOKOS Mátyás), = NÉMETH László, A felelősség szorításában I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2001, 138–139.

¹⁴FÜZI László, Alkat és mű, Pozsony, 2001, 14.

¹⁵MONOSTORI Imre, "...nemzetén át az emberiséghez", A "magyar műhely" és a "bartóki modell" mint eszmény és feladat, = Uő., Rég múlt?, Bp., 1998, 45.

¹⁶E vállalkozás utolsó lobbanása az Aczél György kérésére írt – aztán az asztalfiókba parancsolt – hosszú tanulmány (Levél egy kultúrpolitikushoz) körüli huzavona lehetett. Erről lásd N. PÁL József, "...megbízható műszer a nemzet kezében", = Uő., "A megtartók jöjjenek...", Miskolc, 2004, 70–74.

¹⁷Németh Lászlót egy olyan – a történelemben egymást váltó francia, angol, német, majd a tizenkilencedik századi orosz műhely mintájára kialakítandó – magyar műhely életre hívásának a lehetősége és módja foglalkoztatta egész pályája során, "amelyben a nemzeti feladatok az egyetemes algebra szerint az egész világ használatára oldódnak meg" – ahogy élete összegzésének egy rövid jegyzetében "egzaktabban" fogalmazott. Vö. NÉMETH László, Megmentett gondolatok, Bp., 1975, 191.

¹⁸VEKERDI László, A Magyarság és Európa – ma = Uő., A Sorskérdések árnyékában, Tatabánya, 1997, 101.

¹⁹Jellemző, hogy a Móricz-tanulmánnyal azonos hónapokban (!) írt – amúgy méltató – dolgozatban is ezt az elvtelen "külföldieskedést" és kritikai gyakorlatot, "a magyar nép mélyebb rétegei felé horgonyt vetni képtelen" jelleget kárhoztatta többek közt a szerző. = NÉMETH László, A Nyugat húsz esztendeje, Társadalomtudomány, 1926/5, 426–430. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., 1387–1392. Érdemes megjegyezni, hogy gondolkodásának és irodalomszemléletének ezt az alapvetését mindvégig megtartotta. Vö. NÉMETH László, Magyar műhely (1956), = Uő., Kiadatlan tanulmányok II. k., 1968, 190.

²⁰Vö. NÉMETH László, A Nyugat húsz esztendeje (1926) = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1390–1391.

²¹A fordulatot először 1927 első felében, Az Ady-pör című tanulmányában írta le. "S hogy a három Magyarország harmadik képviselője se hiányozzék, a gránittömb [az Akadémia elnöke, tehát a "hivatalosság" ő – N. P. J.] s a Nyugat álláspontja mellé odaáll a harmadik Magyarország püspöke is, felelős állásban lévő férfi, aki nem átallja az erkölcstelen bárd erkölcstelenségét kétségbevonni s egész könyvet szentel Ady emléke purifikálásnak. Makkai Sándor a harmadik Magyarországot jelenti, amely a háború óta alakul, s csendes megfigyelők őrseiből értelmes közbeszólók táborává válik" [Makkai Sándor Magyar fa sorsa című Ady-könyvéről van szó – N. P. J.], lásd Társadalomtudomány 1927/3–5, 249–266 = NÉMETH László, i. m., 1494.

²²Erről részletesebben: N. PÁL József, Az életmű kegyelmi pillanata, Németh László és az 1956-os forradalom = Uő., "A megtartók jöjjenek...", Miskolc, 2004, 26–50.

²³Németh László a díjnyertes Nyugat-pályázat s a Tanú elindítása, az 1925–32 közötti esztendőket nevezte a "készülődés korának" később. 1941-ben megjelent, e korszakot reprezentáló kétkötetes gyűjteményének is ezt a címet adta.

²⁴"Az író azontúl, hogy műveket dob ki magából, vállalkozásában is győz vagy elakad. A kritikusnak úgy kell vizsgálnia a műveket, hogy közben a vállalkozás mérlegét is elkészítse. = NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 263.

²⁵"Azt, hogy az én egész munkásságom egy mű s az egyes munkák annak csak a fejezetei: egyre többen látják. Azt is helyesen állapították meg, hogy műfajaim csak egy egyetemes kifejezőkészség különféle irányú megnyilatkozásai s nem a műfajok, hanem az egész felől kell megközelíteni őket." = Interjú az életműsorozatról (kérdező: GARAI Gábor) = NÉMETH László, A felelősség szorításában I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2001, 141–142. Vö. MONOSTORI Imre, A Németh László-centenárium könyvtermése = "Én sosem kívántam más emlékművet...", Vonulatok a Németh László recepció történetéből, szerk. MONOSTORI Imre, Bp., 2003, 844.

²⁶Vö. NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 264.

²⁷Vö. "A kritikák [...] fölött ott maradt, mint egy belőlük feltörő párakör, a »kívánatos«. A Tanú, amikor tanulmányíróvá tett, ezt a »kívánatos«-t szabadította rá az irodalom után az életre is. [...] Azt hiszem, ez a tények ismeretéből föltörő, az életet átfogó s a jobb felé módosító törekvés az, amit eszmének szokás nevezni; amennyiben pedig az elérendő állapot képe túlságosan eluralkodik rajta: utópiának. [...] Utópia és eszme elválaszthatatlanok..." Lásd a Veress Dánielnek 1969. június 4-én írt levél = Németh László élete levelekben III. k., 1967–1975, Bp., 2000, 558–559.

²⁸Amikor a már említett Készülődés című kétkötetes gyűjteményét 1941-ben összeállította – nagy volt már a barátság –, e tanulmányhoz lábjegyzetet csatolt a szerző. Móricz igazán nagy műveit nem írta meg még akkor, Németh László ezzel "mentegette" magát, s ez részben igaz is lehet, holott másról – a szemlélet és a szereptudat történelem kikényszerítette dúsulásáról és rögzüléséről – is szó volt szerintem.

²⁹VEKERDI László, Németh László, a gondolkodó = Uő., A Sorskérdések árnyékában, Tatabánya, 1997, 49.

³⁰NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 264–265.

³¹"...abba az emberfajtába tartoztam, amelyik őt a legkevésbé érdekelte. Esztétikus voltam a Babits Mihály oldaláról. Ez valami borzalmas jelző volt az ő szájában, az »esztétikus«. Már mögöttem volt a Tanú két éve, amikor nyájasan szemembe mondta, hogy ő a »cikkírást« csak szórakozásnak tartja." Lásd NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 31.

³²Uo.

³³Uo. 33.

³⁴Németh László 1931. november 16-án írt önérzetes hangú levele is erre utal: "...tisztázni szeretném, hogy ezt az ellenkritikai szellemet milyen mértékben éleszti a te rosszallásod. Babits szerződése egy időre biztosítja ugyan, hogy a Nyugatba írhassak, de én nem vagyok a gazdája lába körül ugató kuvasz, s nem óhajtom írói helyemet olyan szerződés mögé bújva fenntartani, amelyet nem velem s Babitscsal is talán csak anyagi kényszerből kötöttél. A Nyugatnak két szerkesztője van, s én, tekintet nélkül a megállapodásokra, nem tartom illőnek, hogy a folyóiratba az egyik szerkesztő akarata ellenére dolgozzam. [...] kérlek, felelj egyenesen, minden fölösleges elővigyázatot félretéve: hasznosnak, kívánatosnak tartod-e, hogy a Nyugatban dolgozzam, vagy sem." Lásd Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 95–96.

³⁵Az Egy új nemzedék esztétikája című cikke a lap 1931. május 16-i számában jelent meg, s júliustól portrésorozatba kezdett, amely még ez év végén – Babits ellenállása miatt is – megszakadt.

³⁶Vö. Móricz Zsigmond és az őserő, Tanú 1933. június = NÉMETH László, A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1822.

³⁷A Baleset (1927), a Forró mezők (1930) és az Esőleső társaság (1931) kapcsán a Napkeletben megjelent kritikákról van szó. Lásd NÉMETH László, Két nemzedék, Bp., 1970, 101–108.

³⁸Németh László 1932 elején – Erdélyi Józseffel, Illyés Gyulával, Szabó Lőrinccel s másokkal – külön nemzedéki lapot tervezett, Babits ezt sem nézte jó szemmel. A szakítás 1932 márciusának végén, a Kodolányi János Németh által szorgalmazott Baumgarten-díja körüli összekülönbözés – Németh szerint Babits a díjat hatalmi eszközként kezelte – miatt következett be. Vö. NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 344–347.

³⁹NÉMETH László, Új regények, Tanú, 1932. szeptember, 36–50. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1757.

⁴⁰NÉMETH László, Három elbeszélő, Tanú, 1933. április, 238–240. = Uő., i. m. 1805.

⁴¹Lásd a 3. sz. jegyzetet.

⁴²NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 32.

⁴³Cs. VARGA István, Móricz Zsigmond és Németh László, Alföld, 1979/7, 85.

⁴⁴GREZSA Ferenc, Németh László háborús korszaka, Bp., 1985, 353.

⁴⁵A Pusztulás heves és hosszúra nyúlt vitája kapcsán Németh előadást tartott, s megszólalt írásban is. Lásd NÉMETH László, Pusztulás, Tanú, 1934. június, 121–123. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1857–1859. Az 1934 májusában indult Válasz létrehozásáért már 1933 második felében is sokat tett, ő írta a beköszöntőt, s Fülep Lajos és Gulyás Pál mellett ő lett a lap egyik szerkesztője is.

⁴⁶"Van a magyar életnek egy félelmetes jelensége, úgy híják: »népi irodalom«. [...] Ennek az iránynak az írói egymást rosszul ismerik, kevésre becsülik. A politikai világnézetek minden tája felé vannak szórványaik. Kiadóik egymást rágalmazzák. Szinte egy sincs közöttük, aki a népi irodalomba, úgy, ahogy a köztudatban él, belé kívánna tartozni. Egyik az igazság nevében szabadkozik; mások csak úgy akarnak népi írók lenni, ha ellenségeiket a népből kigolyózzák; van, aki hisztérikusan ütlegeli a többit, csak hogy a népi irodalmat, amelybe még az ő páratlan nagyságát is besorozzák, szétrobbantsa. A »népi irodalom« mégis van valahogyan. Úgy, mint a nagy történeti ideák, amelyeket nem emberek csinálnak, hanem ő csinál embereket. Nő az írókban, gondolkozókban, s nő azok ellenére is." Lásd NÉMETH László, Móricz Zsigmond és a betyárok, Magyar Csillag, 1942. augusztus l., 99–104. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben IV. k., Bp., 1999, 2444.

⁴⁷"Végül is megosztoztak a Nyugaton: Móriczé lett az elbeszélés, Babitsé a líra és a kritika. A két szerkesztőnek persze más-más szándéka volt a folyóirattal. Móricz Zsigmond azt akarta megmutatni, hogy ha hozzáértő ember kezd el rajta gazdálkodni, a legszikesebb folyóiratból is ki lehet pumpálni egy kis jövedelmet; csak ne fessen úgy az a folyóirat, mint valami klasszikafilológiai szemle. Egy kis egészséges hírverés a magas irodalomnak se árt: koccintsanak egyet az írók városatyákkal, kiáltsuk el, ha nem is jelent semmit, a »nemzeti koncentrációt«; fedezzünk fel paraszt lángelméket s ankétozzunk fontos, gyakorlati kérdésekről, majd megjönnek az előfizetők, ilyesmi kell a mai világban. Míg ő a Nyugat elszínháziéletesítésén fáradt, Babits a maga kisebb felében egy irodalmi fellegvárfélét akart berendezni, a nemesebb lelkek menedékhelyét a kor szennyes áramai felett. Nincs az az Osztrák–Magyar Monarchia, amelynek a két fele ennyire különbözött volna, mint a kétféle Nyugat; itt a demokrácia puffogott, ott az előkelő konzervativizmus vigyázott fölényére; a két szerkesztő pedig egymást okolta: Móricz Babitsot az unalomért, Babits Móriczot az együgyűségekért." Lásd NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 308.

⁴⁸Vö. NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 33.

⁴⁹NÉMETH László, Sznobok és parasztok, Magyarország, 1934. március 29. = Uő., Életmű szilánkokban I. k., 1989, 322–327. Németh László emlékezése a vitára: Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 409–410.

⁵⁰MÓRICZ Zsigmond, Lehet-e a parasztból író?, Magyarország, 1934. március 30. = Uő., Tanulmányok I. k., szerk. SZABÓ Ferenc, Bp., 1978, 804–806.

⁵¹Móricz ezúttal Németh A nép Eötvös-kollégiuma című cikkének állításait vitatta. Lásd MÓRICZ Zsigmond, Őstehetségek = Uo. 829–834.

⁵²Vö. MONOSTORI Imre, Németh László Tanú-korszakának korabeli fogadtatása, Bp., 1989, 49.

⁵³HATVANY Lajos, A szellem különítményesei, Újság, 1934. május 27. = A népi–urbánus vita válogatott dokumentumai 1932–1947, szerk. NAGY Sz. Péter, Bp., 1990, 94–105.

⁵⁴NÉMETH László, Egy különítményes vallomása, Budapesti Hírlap, 1934. június 17. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben I. k., Bp., 1992, 568–574.

⁵⁵Németh László 1934. június 15-én kelt levele Fülep Lajoshoz. Lásd Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 190.

⁵⁶NÉMETH László, Szabó Dezső, Erdélyi Helikon, 1928/8, 577–578 = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben, III. k., Bp., 1999, 1514–1523. Németh László és Szabó Dezső életműve kapcsolatának elsősorban a két gondolkozásmód és feladattudat azonosságára tekintő értelmezése: KOVÁCS Zoltán, Németh László és Szabó Dezső kapcsolata = Szárszó Budapesten, Előadások Németh László életművéről, Bp., 2000, 109–120.

⁵⁷Németh László 1934 júliusától a Rádió irodalmi tanácsadója, 1934 novembertől 1935. április 17-ig pedig a prózai lektorátus vezetője volt. Vö. "Az író – vállalkozás". Németh László életrajzi kronológia I. k., szerk. Dr. LAKATOS István, Bp., 1997, 125. A munka vállalásának okai közé a remélt több tízezres publikum lehetősége is odatartozott, meg a tisztes jövedelem is, amelyet Németh rögvest a Válaszba forgatott.

⁵⁸Németh László 1934. október 26-án kelt levele Móricz Zsigmondhoz. Lásd Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 202.

⁵⁹A reform, Tanú, 1935. április = NÉMETH László, A minőség forradalma – Kisebbségben I. k., Bp., 1992, 645–666. ill. Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1893–1917. [két részben, Töredékek a Reformból címmel – N. P. J.].

⁶⁰Amikorra az említett Tanú-szám megjelent, Németh László bizalma érezhetően alábbhagyott. Az anyag elé tett bevezető írás – Vissza a belső körre – már a csalódottságra utalt egyértelműen. Ugyanezt sugallta az 1935 nyarán befejezett két hosszabb esszé is. A Magyarság és Európa, illetve a Kapások című utópia egyaránt ekkor – "a »lendület és megtorpanás« lélektani határpontján, a »hitetlen hit sikolyaként«, amikor már végérvényessé vált a reformmozgalom kudarca" – született. Vö. NÉMETH László, Sorskérdések, Bp., 1989, 800–801.

⁶¹A Zilahy Lajos villájában lezajlott találkozón – Illyés Gyula emlékezése szerint például – Móricz Zsigmond egy tiszántúli szegényparaszt egyheti étrendjét olvasta fel, majd szó nélkül leült (vagy ennyit mondott: ha ezen akar segíteni a kormány, számíthat az írókra). Fagyos lett a légkör, Gömbös destruktivitással vádolta az írót, mire a többiek szinte Móricz köré szaladva védték meg őt. Vö. ILLYÉS Gyula, Naplójegyzetek 1929–1945, szerk. ILLYÉS Gyuláné, Bp., 1986, 81–95. Az Új szellemi front történetének legrészletesebb feldolgozása: LACKÓ Miklós, Az új szellemi front történetéhez = Uő., Sziget és külvilág, Bp., 1996, 99–164.

⁶²"Az író, aki ma odaadja helyeslését a kormánynak, hiába szívja holnap csalódottan vissza, már részt vett a bizalomnak abban a tőkehalmozódásában, melyet a hatalom esetleg máshova fektet be, mint ígérte." Lásd NÉMETH László, Író és hatalom, Magyarország, 1935. május 4. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben I. k., Bp., 1992, 668.

⁶³NÉMETH László, Móricz Zsigmond: Erdély, Válasz, 1935/5–6, 383–385 = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben I. k., Bp., 1992, 490–493. [A Válaszban Pörje Sándor néven jelent meg.]

⁶⁴Móricz Zsigmond 1935. augusztus 16-án kelt levele. Lásd Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 219.

⁶⁵"Sajnos idehaza politikailag olyan rosszul állunk, amilyen rosszul csak állhatunk. Készült, érett valami jó, a csirkefogók, élükön miniszterelnökükkel, megszimatolták, a maguk javára fölhasználták, s most cinikusan vigyorognak azokra, akik a reformot komolyan vették. Kevés az érdemes ember;
a szemétnek mindenhogyan felül kell kerülnie." Németh László 1935 júniusában kelt levele Keresztury Dezsőnek. = Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 216.

⁶⁶"Az amit ott láttam magyarok közt és magyarok ellen, elég volt, hogy a melankólia circulus vitiosusát megindítsa, s itthoni bajok teljesen belerántottak az »alaktalan érzésekbe« [...] amelyből amint reményeink fogynak, egyre nehezebb kilábolni." Németh László 1935. szeptember 21-én kelt levele Móricz Zsigmondnak. I. m. 220. A tragikus tapasztalatokról készült napló – Magyarok Romániában – a Tanú 1935/3–4. számában jelent meg. Az útirajz körüli vitáról és a körülményekről lásd MONOSTORI Imre, Németh László Tanú-korszakának korabeli fogadtatása, Bp., 1989, 217–248.

⁶⁷"...leveled nagyon meglepett [...] mert nem gondoltam, hogy ilyen nagy-termő írót is nyugtalanít komolyan az, érdemes-e ebben az országban teremni [...] láttam, hogy az a szorongás, mely belőlem [...] gondolkozót csinált, benned is megvan." Németh László 1936. január 6-án kelt levele Móricz Zsigmondnak. = Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 223.

⁶⁸A tervezett ciklusból csak négy regény – Kocsik szeptemberben; Alsóvárosi búcsú; Szerdai fogadónap; A másik mester – készült el, amikor a kor parancsa – s Móricz – megint elragadta. Lásd NÉMETH László, Az utolsó kísérlet tervrajza = Uő., Utolsó kísérlet II. k., Bp., 1969, 500.

⁶⁹"Az üdvözülés irodalmi műfaja: a szentek története [...] A drámai vívódás – akár tragikus, akár vígjátéki – a Legenda útjáról lecsúszott ember vívódása." Lásd NÉMETH László, Dráma és legenda (1939) = Uő. Két nemzedék, Bp., 1970, 577–580.

⁷⁰Idézi: NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 40.

⁷¹"Mennyire megértem Németh László rokonszenvét a Berzsenyi-tragikummal szemben." Lásd MÓRICZ Zsigmond, Németh László: Berzsenyi. Pesti Napló, 1938. június 28. = Uő., Tanulmányok I. k., szerk. SZABÓ Ferenc, Bp., 1978, 910–913.

⁷²NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 40.

⁷³NÉMETH László, Első látogatás = Uo. 40–51.

⁷⁴Uo. 46–47., ill. 54.

⁷⁵NÉMETH László, Magam helyett II. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 490.

⁷⁶Németh a hatvanas években úgy emlékezett, hogy Móricz éppen a Kisebbségben miatt hívta meg őt "adjutánsul" a Kelet Népéhez. Vö. NÉMETH László, Negyven év = Uő., Negyven év – Horváthné meghal – Gyász, 3. kiad., Bp., 1980, 20.

⁷⁷Móricz a Kelet Népét 1939 decemberében vette át.

⁷⁸NÉMETH László, Magam helyett II. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 487, ill. 491.

⁷⁹Akkori, különböző témákban tartott előadásaiból egy csokorra való megmaradt. Lásd NÉMETH László, Móricz Zsigmond adjutánsaként = Uő., Kiadatlan tanulmányok I. k., Bp., 1968, 624–656.

⁸⁰Az Iszony első része – olykori kimaradással – tizenegy folytatásban jelent meg 1942. január 15-e és szeptember 1-je között. Németh a regényt Móricz halála után nem folytatta tovább – bevallottan megkönnyebbült emiatt –, s csak 1947-ben fejezte be.

⁸¹NÉMETH László, Kemény Zsigmond = Kemény Zsigmond: Rajongók, I. k., Bp., 1940, 7–47. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben II. k., Bp., 1992, 1063–1089.

⁸²MÓRICZ Zsigmond, Németh László: A másik mester, Híd, 1942. február 10. = Uő., Tanulmányok I. k., szerk. SZABÓ Ferenc, Bp., 1978, 991–993.

⁸³NÉMETH László, Rózsa Sándor éposza, Magyar Út, 1941. június 12, 5–6. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben II. k., Bp., 1992, 1109–1113.

⁸⁴Vö. NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 44.

⁸⁵NÉMETH László, Móricz Zsigmond és a betyárok, Magyar Csillag, 1942. augusztus 1., 99–104. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben IV. k., Bp., 1999, 2241–2447.

⁸⁶NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 61, ill., 45.

⁸⁷NÉMETH László, Előszó Móricz Zsigmond Shakespeare-tanulmányához. = Uő., A felelősség szorításában I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2001, 356–374. Vö. GREZSA Ferenc, Németh László háborús korszaka, Bp., 1985, 356.

⁸⁸A könyv értelmezését lásd GREZSA Ferenc, i. m. 369–375. ill. BAKONYI István, Móricz Zsigmond és Németh László = Szárszó Budapesten, Előadások Németh László életművéről. Bp., 2000, 72–74.

⁸⁹Németh László e hetekre vonatkozó naplójegyzeteit lásd NÉMETH László, Homályból homályba II. k., szerk. HÖLVÉNYI György, Bp., 1977, 505–516.

⁹⁰Móricz Zsigmond ébresztése, szerk. DARVAS József, Bp., 1945, 59–69.

⁹¹NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 62.