Lukács László

Csákberény verses falucsúfolójának háttere

A hetvenöt éves Csoóri Sándornak

Több mint egy évtizede Gelencsér József négy cikket is közölt a móri-völgyi, az abai és a Velencei-tó környéki falucsúfolókról.¹ A Móri-völgy községeinek sorában Csákberény (Fejér m.) falucsúfolójáról Gelencsér Józseftől ezt olvashattuk: "A magyar nyelvterületen mindenfelé találhatók verekedős hírű falvak. A somogyiakat országszerte bicskásoknak tartják, megyénkben pedig az úrhidaiak és a jenőiek mellett a csákberényiek emelkedtek bicskás hírre. Igaz, a csákberényieket inkább bugylisoknak nevezik, mivel egykoron a fanyelű bugylibicskával verekedtek. A községben a gróf Merán uradalom 4500 kh földet bírt. Egy verses falucsúfolóba a grófi család is bekerült – a fehérvárcsurgói Károlyi gróffal együtt:

Csákberényi híres Merán,

Bugylibicskát termelt a fán.

Csurgai gróf méltósága,

Mind megvette adósságba."²

Gyermekkoromban, az 1950-es években a Csákberénnyel szomszédos Zámolyon mi is hallottuk, emlegettük, hogy a csákberényiek bicskások, bugylisok. Ha ezt mondtuk nekik, akkor visszaválaszoltak, hogy zámolyi borgyusok. Szülőfalunk csúfolójának eredetéről a csákberényi Sáfrán András (szül. 1932) így beszélt: "Zámolyon kevés lófogat volt, csak a nagygazdáknak, mint a Lukács Mihályék, Nagy Józsefék, voltak lófogataik. A kisebb gazdáknak inkább ökreik voltak. Befogták fiatalon a kis tinókat. Aztán a következő évben eladták őket a közepes gazdáknak, majd tőlük vették meg a nagy ökröt a nagygazdák. A kiöregedett, meghizlalt ökör tőlük ment a vágóba, a fehérvári marhakereskedőkhöz, mészárosokhoz. Kövér, jó marháik voltak." Ökrökkel szántó édesapjáról Csoóri Sándor is megemlékezett Zápor című versében:

Csak apám szánt nyugodtan:

öreg már menekülni –

            Vakrozsdás ekevasán

            habzik is ám a zápor.

Kalapját feltornyozza

s az ökrök oldalához

            húzódva nézi, nézi

            a vízzé vált világot.

Ökörszag s fényes eső

kavarog körülötte:

            mintha a tájba mosva

            guggolna mindörökre.

Újvári József zámolyi polgármester szerint Zámolyon is megtörtént az az eset, amivel a Győr megyei kónyiakat csúfolták, de itt a főszereplő nem a falu bikája, hanem egy borjú volt: a fű kinőtt a templomtorony tetején, és a zámolyi elöljáróság összeült, hogy miképpen lehetne eltávolítani. Elhatározták, hogy egy emelőszerkezettel felhúznak egy borjút, amelyik majd lelegeli.

Zámolyon 2004. április 30-án Európai majálist rendeztek, melynek keretében a Szép Ilonka Faluházban előadást tartottam Ausztria néprajzáról. Előadásom után állították fel a legények a májusfát a községháza elé. A májusfaállítást követő fogadáson szólított meg Filotás Gyuláné Tóth Julianna (szül. 1935), hogy a csákberényi falucsúfoló versnek miért csak egy versszakát idéztem cikkemben. Ő Csákberényben született, onnan jött férjhez Zámolyra. A verset édesapja, Tóth Gábor (1898–1980) csákberényi földműves írta az 1930-as évek végén egy újság pályázatára. Beküldte a szerkesztőségbe, megjelent az újságban, a pályázaton nyert vele egy szecskavágót. Az újság a front alatt elveszett, de Tóth Julianna még kislány korában megtanulta édesapja versét, ma is tudja. Említettem, hogy a cikket nem én írtam, hanem Gelencsér József. Magam csak hozzászóltam az abai falucsúfoló (Elmarad, mint az abai vacsora) közlése nyomán kialakult vitához.³ Tóth Julianna emlékezetében így őrizte meg édesapja versét:

Híres gróf az öreg Merán,

Bugylibicskát termel a fán.

Lehullik majd a hóval,

Az első évi adóval.

Majorján a disznófalka

Nagyon mohón mind felfalta.

De mert emészthetetlen,

Nyitva hullt ki kegyetlen.

Csurgai gróf méltósága

Mind elvitte adósságba.

Nyúzni vele sokáig,

Kiket nyúzott idáig.

A magbékát Söréden

Ezzel nyúzták a héten.

Grófi étel, fokhagymás,

Megpörgetve paprikás.

Megjelenése után gróf Merán János (1867–1947) Tóth Gábort magához hívatta, mert versét gúnyosnak találta. Tóth Gábornak nem lett baja belőle, mivel a pályázati felhívásban humoros formában kértek egy-egy községről verset.

A versben emlegetett "csurgai gróf méltósága" gróf Károlyi István, akinek Fehérvárcsurgón 2338, Sárkeresztesen 1713 kh-as uradalma volt. Őt erős kritika éri a versben, amely talán a kor népi íróinak, falukutatóinak társadalombírálatában gyökerezik, azzal rokonítható.

Tóth Gábor versének utolsó strófája a Csákberénnyel szomszédos Söréd falucsúfolóját is elárulja. Lánya is említette, hogy a sörédieket magbékásoknak hívták. Hogy miért, arról így írt Gelencsér József: "A Székesfehérvár–Mór közötti út mentén található kis község lakói gyakran szolgáltak a csúfolódók céltáblájául. Ma már csak a sásos-nádas növényzet jelzi, hogy a falu nyugati szélén korábban szerény kiterjedésű tó húzódott. Ehhez kapcsolódott a tréfálkozások tekintélyes része, emiatt nevezik a sörédieket békásoknak, magbékásoknak. Merthogy a sörédiek országút melletti nádas tavában örökké kuruttyoltak, brekegtek a békák. De tud a környék egy kis történetet is, mely az ilyenféle anekdoták jellemzőinek megfelelően képtelen eseményről szól. Egykor a faluban nagyon elszaporodtak a békák, ezért a bíró elrendelte, hogy valamennyit agyon kell verni. A kiirtás következményeként viszont a szúnyogok szaporodtak el. Rögvest keresték is a békákat, de már csak egyet találtak. Azt azután megkötözték a tó fenekére, hogy el ne menjen. Azóta emlegetik a sörédiekről, hogy megkötözték a magbékát."⁴

Gelencsér József is elmond egy történetet, amelyben két szomszédos helység, Csákberény és Magyaralmás falucsúfolója együtt szerepel. Megértéséhez tudni kell, hogy a magyaralmásiakat tormásoknak nevezik, a korábban általuk termesztett és a székesfehérvári hetipiacokon árult, kevéssé erős, édes ízű tormáról. Maga az eset így hangzik: "Vagy 15 évvel ezelőtt játszódott le az alábbi történet, mely nemcsak a falucsúfolók napjainkig terjedő létét bizonyítja, hanem azt is, hogy a helyzethez kapcsolódva a csúfolóval rögtönözni is lehetett. A Székesfehérvár–Magyaralmás–Csákberény útvonalon közlekedő autóbuszjáraton esett meg a párbeszéd kökényvirágzás idején, nyirkos, ködös időben. Egy öreg ómási (magyaralmási) parasztember szólította meg a busz jókedélyű kalauznőjét, aki köztudottan csákberényi származással dicsekedhetett:

– Jaj, Icuka, rossz idők járnak a bugylifákro!

A frappáns válasz sem maradt el:

– Nem baj ám, hajja, legalább lesz mivel pucúnyi a tormát!

A tréfát értő utasok dőltek a nevetéstől."⁵ Ez a történet is bizonyítja Gunda Béla tömör megállapításának helyességét, amely szerint a falucsúfolókat egyik falu mondja a másikról.⁶

Csákberényben Sáfrán András felesége, Zsófika egy olyan rigmusra emlékezett, amely három falu csúfolóját tartalmazza. A Zámollyal szomszédos Csákvár, a Dunántúl legnagyobb fazekasközpontja lakóit köcsögösöknek, csanakosoknak nevezték Fejér megyében. Ők is belekerültek a rigmusba:

A sörédi magbékát

a csákberényi bugylival megnyúzták,

és a csákvári csanakban főzték meg.

Tóth Gábor versének keletkezésekor Csákberényben és környékén már közismert volt mindkét falucsúfoló (csákberényi bugylisok, sörédi magbékások). Élt az elbeszélő hagyományban az a képtelen hiedelem is, hogy a bugylibicskákat Csákberényben a bugylifákon termesztik. Tóth Gábor ezeket a szóbeliségből jól ismert elemeket foglalta versbe, hozta kapcsolatba a helyi és egy közeli földbirtokossal, végül egymással is: a sörédi magbékát csákberényi bugylibicskával nyúzták. Ugyanez történt meg két emberöltővel később az autóbuszon az élőbeszédben: a csákberényi bugylifákon termett bugylibicskával fogják megtisztítani a magyaralmási tormát.

Tóth Gábor tehát egy olyan vers szerzője, amelynek anyagát részben az elbeszélő hagyományból merítette. Ide kapcsolódnak Voigt Vilmos sorai: "A szerzőség bonyolultságát biztosítja az is, hogy a folklóranyag zöme, még a leginkább újító kedvű mesefák, nótafák ajkán is – hagyományos. Igaz ugyan, hogy adva van a lehetőség változtatásokra, újításokra, kérdés azonban az, hogy ezt a közösség miképp fogadja be, ha befogadja, mert ha nem, a rögzítetlen új változat egyszer s mindenkorra eltűnik, megsemmisül. A tradíció, amely egyfelől a múltból már készen szállít anyagot, másfelől azt is megköti, hogy ezt ne nagy módosulással adják tovább – erőteljes gátja a szerzőség kibontakozásának, ugyanakkor ilyen módon mégiscsak biztosítja a folytonosságot, azt a lehetőséget, hogy új meg új »szerzők« mindig felbukkanhassanak."⁷ Tóth Gábor versének egy szakaszát, pontosabban az első és a harmadik strófa két-két sorát befogadta a közösség, elbeszélő hagyományában verses falucsúfolóként megőrizte. Az már a kutató szerencséje, hogy a XXI. század elején, egy kivételes napon összetalálkozott a szerző lányával, akinek emlékezetéből a falucsúfoló vers teljes szövegét rögzíthette. Mindennél jobban bizonyítja az érintett közösség, Csákberény részéről a befogadást, sőt a teljes elfogadást, hogy a falucsúfoló alapját képező eszköz bekerült a község 1994 óta használt címerébe: a címerpajzs aljára helyezték, egy gabonakévével együtt, az esztergált fanyelű, rugó nélküli zsebkést, a bugylibicskát.

JEGYZETEK

¹Gelencsér József: Falucsúfolók a Móri-völgyből. Fejér Megyei Hírlap XLIX. 259. 1993. november 6.,7.; Gelencsér József: Falucsúfolók a Móri-völgyben. Fejér Megyei Hírlap XLIX. 265. 1993. november 13.,6.; Gelencsér József: Falucsúfolók Abáról. Fejér Megyei Hírlap XLIX. 283. 1993. december 4.,6.; Gelencsér József: Élcelődések a Velencei-tó körül. Fejér Megyei Hírlap L. 278. 8.

²Gelencsér József: Falucsúfolók a Móri-völgyből. Fejér Megyei Hírlap XLIX. 259. 1993. november 6., 7.

³Lukács László: Még egyszer az abai vacsoráról. Fejér Megyei Hírlap L. 12. 1994. január 15., 6.

⁴Gelencsér József: Falucsúfolók a Móri-völgyben. Fejér Megyei Hírlap XLIX. 265. 1993. november 13.,6.

⁵Gelencsér József: Falucsúfolók a Móri-völgyből. Fejér Megyei Hírlap XLIX. 259. 1993. november 6., 7.

⁶Gunda Béla: Falucsúfolók. A rostaforgató asszony. Budapest, 1989. 145.

⁷Voigt Vilmos: A folklór alkotások elemzése. Budapest, 1972. 69.