Czegő Zoltán
Kusza és irányított
álmok
Pusztai János: Nagy
álomkönyv, 5. kötet
Boldog lehet az a mecénás, aki új
irodalmi műfaj születésénél bábáskodhat – írtuk
valamikor 2000-ben Pusztai János Nagy álomkönyv című
sorozatának első kötetére.
Ma már az ötödik kötet is asztalunkon,
lapozzuk, és óhatatlanul összevetjük az elsővel, a
másodikkal: mi történt, mi változott öt esztendő alatt?
Mondhatnánk úgy is: mi változott nálunk,
aztán mi Romániában, Afganisztánban? Ugyanis ezek a
szürreális álmok a maguk körébe vonják az egyes ember
(például az író, Pusztai), valamint a nemzet s a nemzetek,
nemzetmorzsalékok (lásd: magyarság itt, ott, amott) meg a
világ mindennapi gondját. Pusztai jogában állónak véli
(tudja) azzal álmodni, akivel akar. Ha úgy hozza a sora,
megjelenik az éppen esedékes álomban (eddig 1666), annak
szövetében Adenauer, mellette használt ruhát árusít Kántor
Lajos irodalomkritikus, kinek cipője orrára van szerelve a
zsebtelefon, hogy akkor épp munka közben is beszélhessen...
Az álomlátás maga szürreál. Pusztainál
sem csupán írói technika a szürreális álmok szinte
végtelen sorozata. Épp ez az, gondolhatta ő, amikor elgondolta
s megvalósította ezt a műformát, amely mindent elbír, és
senki sem kérheti számon – mármint azok közül, akik
álmaiban, akár az életben, szerepelnek –, miért épp őt álmodja
oda, és miért épp ilyen cselekvésében, épp ilyen
társaságban.
Igaz, az író emez álmaiért nem felelős.
Ám nem ilyen egyszerű a dolog, erre akárki rájöhet,
bármelyik kötetet lapozza az öt közül. Pusztai ugyanis
megjeleníti emberét, bizonyos, általa illőnek vélt
környezetben és társaságban, felsorolásban, viselkedésben
és megnyilvánulásban. Nem kell vájtfülűnek lenni, hogy az
esetlegességet rögtön az első oldalnál kizárja az olvasó.
A kritikus szem viszont az általánosat, az
íróit, a művészit kutatja és kéri számon rögvest. Mi az,
amiért készül az egész?
S mivel az öt vaskos kötetben kénytelen
megférni Pusztai álomvilágában a politikus, az író,
az esztergályos (szerepe lévén), a magyar gazda és Adenauer,
magunk úgy képzeljük, és nem is szürreálisan, hogy bizony
nem egy, de sok politikus, irodalomtechnikus és álirodalmár
igyekszik titkon rálegyinteni az álmokbani szerepére:
képzelet.
Nem az. Illetve képzeleti rendszerbe szedett
mai és közelmúlti valóság egy imaginárius kulissza előtt,
mögött, egy színpadon, amelyen szürrealisztikus módon
rakosgatja jelenkori és elhalt figuráit az író, de úgy
rakosgatja, ahogy azok viselkedtek és viselkednek ma is, azaz:
ahogy viselkedhetnének, ha épp abba az – álombéli –
helyzetbe kerülnének.
Innen nézve már világos talán mindenki
számára, miért épp ezt a megjelenítési formát választotta
az író. Amilyen társadalmi környezetben és amit megél maga,
embertársaival s közelebbi nemzetével együtt, azt markánsan,
parodisztikusan szem elé tolni, lássák!
Persze az irodalmi értékért, az álmok
beérkezéséért és a – mondjuk – telitalálatokért vagy
azok néhai elmaradásáért az író a felelős. Perek kizárva.
Egyébként Önéletrajz című,
kilencszáz oldalas könyve (Püski Kiadó, Budapest, 1999) sem
önéletrajz, ahogy ezek az álmok sem álmok, és nem regény,
ahogy ezek az álmok sem korrajzot, freskót hivatottak mutatni,
s epikát sem; valami a köztes területről mindkét mű(ség),
ahol az író a legjobban érzi magát, azt rajzolva-álmodva,
amit fontosnak talál maga körül.
Senki sem várhatja el Pusztaitól, hogy
kínosan ugyanúgy használja álmait az ötödik
kötetben is, mint az elsőben. Viszont meglep, stílusában
mennyire rapszodikus az ötödik könyv, és hogy a szürreál
magát a megjelenítési formát, egyszersmind az írásmódot is
mennyire elvitte egyfelé. Míg az első kötetben (mégis
inkább könyvet írok, mert a folytonosságnak, az
epikumnak itt semmi szerep nem jutott) még reális
élőbeszédben tárgyal a Határon Túli Magyarok Hivatalával,
mondja érvek között a magáét, addig a negyedik könyvben
már ott izgat, néha zavar a szürreál túlkapása. Az ötödik
könyvben ez valósággal eluralkodik, immár a megértés
rovására. A rengeteg kiemelés, nagybetűzés, zárójelek és
minden írásjelek igen sokszor fölösleges halmaza zavarja az
olvasást. Idézzünk egy példát ötletszerűen és
lehangoltan: "Há Árielt vész, végye délben Ám né
SHÁRONban, csákis GÉLben!, ÜGYNÖKösködött. NAGYOTNÉZÉSEM
»természetesen« fokozódott, így »nehezen IS kapcsoltam«,
ám végül megértettem: művelődési miniszternek kell
lennem; várva vágyók a Magyar Országhauzban.
NYÓMÁS!, kiáltotta a... könyökvédős és lapogatta a helyet
maga mellett. Akárha prosztatagondokkal küzdene!,
nyilallt belém, hát megsajnáltam. Percek múlva eme... Autentikus
Illető balján, kárpitozott bakunkon szokatlanul
hamar megbarátkoztam helyzetemmel. EGY művelődési
miniszternek a MŰVELTSÉG legyen mindig a kisujjában!,
mondtam magamban magamnak. MŰVELŐDÉSI MINISZTERSÉGEM
csonka-magyar szabadságunk ragyogó megnyilvánulása, vesd
össze: CsOnKa-magyar óránk nem áll meg; lehetünk mink
képviselőházi képviselők, mesterlegények, kereskedők,
hajdúk, kurucok, cSoNkA-magyar óránk csak ketyeg és ketyeg,
legfeljebb a tér van körülőttünk (»Hála a Magyarok
Istenének, egyelőre még«) CSONKÁn lebírva. Mások
által LE! MűVeLőDéSi MiNiSzTeRsÉgEm tilt minden ...Samuzást!,
szigorkodtam teljes bensőmben."
És ha már ezzel a kérdéssel foglalkozom,
valamint az öt könyvvel, nem méricskélve, hanem summázva,
ezt a jelenséget nekem is alá kell húznom.
Ezek az álmok és ötkönyvnyi
gyűjteményük azt emelik föl, ami volt, van és ami lehetne
Pusztaival is. Apokrif megbeszélések, beszélgetések, melyekre
talán – minden bizonnyal – soha nem kerül sor. De az író
képzeli, hát értekezik a maga szándéka szerint helyzetekben,
emberekkel, vezéregyéniségekkel és álságosokkal,
idegenekkel és jóakarókkal, kritikusokkal és írókkal...
Az öt könyv közös mottója Petőfi sora:
"Anyám, az álmok nem hazudnak."
Pusztai Jánostól távol áll a
megnyomorított – magyar vagy nem magyar – valóság
elferdítése. Vágyait azonban nem tagadja. Azt is mondhatjuk:
kiadja magát képzelt találkozásaiban, képzelt
beszélgetéseiben. Nem valószínű, hogy ő leül, és szinte
bizonyos, hogy sosem ülhet le Orbán Viktorral, Csurkával,
Sharonnal megfontolt beszélgetésre. De hát részt kapott az
író emez életből, részt vállal hát a felelősségből is.
Ez a dolga. Ezért jöttek ezek az álomkönyvek; kuszák és
irányítottak, konfúzak az álmok, vagy pedig nyitottak, akár
az az élet, amely a Pusztaié. (Codex Print Kiadó, 2005)