|
Tanárunk, Mircea Zaciu ...
|
 |
|
A Provincia körkérdése | |
1. Ez a kérdés történelmi és irodalom-szociológiai - tehát a történelmet visszavetítő - megközelítése annak, amin hosszú ideje töprengenek az erdélyiek - elsősorban az írástudók. Tanárunk, Mircea Zaciu, az "erdélyi szellem" egyik legragyogóbb képviselője volt, aki irodalmi-írástudói munkásságával nemcsak képviselte ezt a szellemet, hanem gondolkodott is meghatározásán. Csak néhányat említenék ehhez a kérdéshez kapcsolódó munkái közül: Semnificaţii ale Transilvaniei în literatura română (Erdély-értelmezések a román irodalomban), Ardelenii (Az erdélyiek), az Ordinea şi aventura (Rend és kaland) című, 1973-ban megjelent kötetben, a Ca o imensă scenă, Transilvania... (Erdély, mint egy hatalmas színpad...), vagy részletek a Lancea lui Ahile (Achilleusz dárdája) című kötetben (1980) összegyűjtött interjúkból. Olyan nevek mellett idézhető a neve, mint Iorga, O. Densuşeanu, G. Bogdan-Duică, D. Popovici, Ion Breazu, N. Balotă, G. Scridon vagy az irodalomkritikában G. Ibrăileanu, E. Lovinescu, G. Călinescu. "Az, hogy milyen elemeket foglal magában ez a szintézis - írja Mircea Zaciu -, és hogy mi különbözteti meg a másik, a Kárpátokon túli zseni hangjától, hosszú tanulmányozást kívánó kérdés, amelyen azonban Lucian Blaga is töprengett, személytelen formában hasonlítva össze saját művének jellemzőit Tudor Arghezi nem kevésbé jelentős művének jellemzőivel. Egy Melanie Livadănak 1947-ben küldött levelében Blaga kritikai faggatásra válaszol. Sorai - bár nagyon vázlatosan - tartalmaznak valamit az említett összehasonlításból: >>Mesterségük gyakorlásakor egyikük az egészből indul ki, másikuk a részletekből. Egyikük az anyagból, másikuk a változásból. Az egyik stílusa egységes, és elsősorban látomásos (ebből ered a szó), a másiké részletező, és a szóra épül (azzal a hajlékonysággal és azokkal az ízekkel, amelyekkel a szó rendelkezik). Az egyikben a szükségszerűség érzése uralkodik, a másikban a játékosságé. Az egyik a nagy egyszerűségre törekszik, a másik, a részletek szövevényes gazdagsága felé, míg végül elveszti vezérfonalát. Az egyik építkezik (lásd elsősorban nagy drámáit és filozófiáját), a másik kiegyenlíti a rugalmas valóság erős vonalait, nagyszabású vízió, hierarchikusan elrendezett hangsúlyok nélkül.<<" Figyelembe véve ezt a "vázlatot", de mélységeiben ismerve az "erdélyi jelenséget", Mircea Zaciu professzor meghatározza ez utóbbit, s megfogalmazásával én egyetértek: "Nagyon mély történelmi gyökerek, a jól ismert, sajátos, szintén történelmi, és azonkívül politikai, társadalmi és erkölcsi körülmények tettek nagyjából olyanokká, amilyenek most is vagyunk. Felismerem az erdélyi szellemben az öröklött kitartást, a lépésről lépésre megnyert szabadság büszkeségét, a hangsúlyozott polis-szellemet (a bezártság, de a polgáriasság, a méltóság és a szigorúság értelmében is), az építő szellemet - a rendét, a kalandtól való sajátos félelemmel elegyítve."
Valahogy így lehetne megfogalmazni az erdélyi szellemet az irodalomban (is), és így is fogalmazták meg. Hogy azonban most, a század- és ezredfordulón még mindig ugyanez a meghatározása, azon el lehet gondolkodni. Szintén Mircea Zaciu közelíti meg - szerintem - helyes szemszögből a kérdést: "Ma már (1972-ben mondta ezt, de még érvényesebb a megállapítás 2000-ben) nem annak a pillanatnak (a XIX. század vége, XX. század eleje - a szerző megj.) a kérdései tevődnek fel. Nem látok árnyalatnyi különbséget sem a különböző tartományok írói között. Nem hiszem, hogy munténiai, erdélyi stb. szellemről lehetne beszélni. Ma az írók sokfélesége nem a származásuk helyétől függ, hanem vérmérsékletüktől."
2. Bár nem ismerem túl jól az erdélyi magyar és német irodalmat - amit ismerek, azt is csak fordításból - azt gondolom, hogy sajátos jegyeik megtalálhatók az adott területeken, különösen az elmúlt korszakokra vonatkozóan.
3. Vannak román, magyar, német írók (már, akik nem mentek el), Erdélyben élnek, és majdnem mindnyájan kölcsönösen figyelemre sem méltatják egymást.
Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa
2000.09.27.
| |
|