1716-ban XII. Károly sebtében felállított hadsereg élén tört be a dán uralom alatt levő Norvégiába. A norvégok elkerülték a sík mezőn való találkozást, a hadjárat elhúzódott. A golyók süvöltését imádó XII. Károly - az utolsó európai király, aki személyesen vett részt a csatákban - sérthetetlennek hitte magát, egészen addig, amíg 1718 november 30-án, Halden erődítményének az ostromakor egy jól irányzott golyó át nem lyukasztotta a koponyáját. Halála legalább annyi spekulációra adott okot, mint J.F. Kennedyé. Sírját a riddarholmeni templomban az utolsó háromszáz év alatt háromszor nyitották fel. Korabeli fegyverekkel és munícióval próbalövéseket adtak le, számtalan szögből, kalapos disznófejekre. Ennek ellenére még ma sem tudják eldönteni, hogy a halálos lövést az ellenség, avagy egy, az örökös háborúzásba belefáradt összeesküvő adta le.
   XII. Károly halálát követően Aland szigetén tartották az orosz-svéd béketárgyalást, de a tárgyaló felek képtelenek voltak egyezségre jutni. A türelmét vesztett Péter cár 1719 júliusában hajóhadat küldött Svédország ellen. Az oroszok felégették Alandot, és végigpusztították a keleti partvidéket, felégették a településeket, különösen Roslagen, a Stockholmtól északra fekvő tájvidék falvait. Stockholmba nem tudtak bejutni, mert a maradék svéd hajóhad Vaxholmnál elállta a fővárosba vezető egyetlen vízi utat.
   A makacsul folytatott orosz háború tömérdek vér- és anyagi áldozatot kívánt. Svédország legyengülve került ki a szomszédokkal vívott háborúkból. Az 1721-ben kötött nystadti béke értelmében Svédország Finnország kivételével, minden balti tartományáról lemondott, és ezzel véglegesen elvesztette a II. "Nagy" Gusztáv Adolf teremtette nagyhatalmi helyzetét. A nemesség tanult az esetből, és hosszú évtizedeken keresztül korlátozta a király hatalmát.


   A fiatal XII. Károly cselekedeteiben a legjobb jóindulattal sem lehetett empátiát felfedezni. A lőfegyvert a gyávák eszközének tartotta, vasvillával vadászott medvére. Ha éppen unatkozott, akkor nyúlvadászatot rendezett a Wrangel palota gyűléstermében. A korabeli házibulikon az ifjoncok kivont karddal kergették a borjakat és juhokat, a vértől csöpögő fejekkel az utcán sétálókat dobálták, de a több oldalról fenyegetett Svédország kormányának nem volt ideje megvárni, amíg a trónörökösnek benő a feje lágya. Félév elteltével a rendek a tizenöt éves, koraérett Károlyt kiáltják ki királynak, aki az elvárásoknak megfelelően sikert sikerre halmoz a harcmezőkön.
   XII. Károly hadsereget állított fel, és rövid idő alatt visszaszerezte az oroszoktól a balti országokat. Megint minden olyan volt mint régen. 1721-ben sikerült békét kötni. A nystadti béke értelmében Svédország Finnország kivételével, minden balti tartományáról lemondott, és ezzel véglegesen elvesztette a II. Gusztáv Adolf teremtette nagyhatalmi helyzetét. A makacsul folytatott orosz háború tömérdek vér- és anyagi áldozatot kívánt. Svédország legyengülve került ki a szomszédokkal vívott háborúkból. A nemesség tanult az esetből, és hosszú évtizedeken keresztül korlátozta a király hatalmát.


   A XII. Károly makacs, háborús politikájába belefáradt ország békére vágyott. Az 1720-as és 1723-as országgyűléseken hozott törvények értelmében a kormánytanács vette át a hatalmat. A tanács felelősséggel tartozott a rendeknek, melyek közül a nemesi rend volt a legbefolyásosabb. Az országot gyakorlatilag a Lovagok házából, a Riddarhusetből irányították. Az egyeduralom megszűntével a király - habár elnöke volt a tanácsnak - beleszólása az ország ügyeibe csak névleges volt. Az 1718-1772-ig tartó rendi kormányzatot, más néven "Szabadság kort", a svéd történelem legnyugodtabb, legboldogabb időszakának tartják.
   A rendek uralkodása alatt élénk kereskedelem folyt egész Európával, Amerikával és Kínával, elkészült az új polgári és büntető törvénykönyv. Virágzott a tudományos élet, ami olyan nevek mellett, mint Linné, Celsius és Schéele érthető is volt. Anders Johan von Höpken, a kalap-párt későbbi vezetője - "a tudományok pártolására, különös tekintettel a matematikára és a természettudományokra" - megalapította a Királyi Tudományos Akadémiát, melynek első gyűlését 1739-ben tartották a Riddarhusetben. (A Tudományos Akadémia ma a kémiai és fizikai Nobel-díjat ítéli oda.)
   A politikai élet a nemesi pártok küzdelméből állott. Az állam erejét a kalap- és a hálósipka-párt versengése bénította. Ez utóbbiak óvatos, gyanakvó hozzáállásukért kapták a nevüket, a bátor, férfias viselkedésre utaló "kalapviselőktől". A kalaposok a francia, a sipkások orosz érdekekben működtek, kellő évdíjak fejében. A kalap-párt uralma sikertelen háborúkat, a sipka-párt vezette kormányok haladó szellemű törvényeket - mint az 1766-ban kimondott szólás- és sajtószabadság - hagytak az utókornak.
   XII. Károlyt nővére, a legendásan csúnya Ulrika Eleonóra, és férje, a hessen-kasseli Frigyes követte a trónon. A nőcsábász Frigyes inkább a metresszeit tüntette ki figyelmével, így Ulrika gyermektelen maradt. Az 1740-ben kirobbant orosz háborút követően a győztes orosz kormány kierőszakolta, hogy a béke tartósítása érdekében Erzsébet cárnő egyik rokonát, Frigyes Adolf holsteini herceget, a lübecki püspököt nevezzék ki a svéd korona örökösének.
   1751-ben Hesseni Frigyest szeretője, Hedvig Taube karjaiban érte a halál. Svédország trónjára Frigyes Adolf és felesége, Lovisa Ulrika, Nagy Frigyes porosz király nővére lépett. Frigyes Adolf széles érdeklődésű, művelt ember, felesége felvilágosult királynő volt, Voltaire-el levelezett, olvasta Rousseau műveit.
   1756-ban, Lovisa királynő híveinek szűk köre amatőr-felkelést szervezett a rendek hatalmának megdöntésére. Az egyik puccsoló azonban túl mélyen nézett a pohár fenekére - ugye ismerős a történet - és idő előtt elkotyogta a terv részleteit. A megtorlás nem késlekedett, a felbőszült rendek parancsára kivégeztek párszáz felkelőt. A nemesek trónfosztással fenyegetőztek, de Nagy Frigyes nővérével nem mertek ujjat húzni. Adolf Frigyessel megalázó nyilatkozatot írattak alá, melyben ünnepélyesen megígérte, hogy amennyiben felesége még egy kísérletet tesz a hatalom átvételére, azonnal lemond a trónról. A trónörökös nevelésére kormányhű nemeseket neveztek ki. (Ez valahogy természetes volt, hiszen sem Adolf Frigyes király, sem pedig neje nem beszélt svédül.)

   Lovisa királynő 1760-ban egy tíz éves rabszolgát kapott ajándékba. Ma már nem számít különösebb eseménynek, ha az utcán svédül hangosan társalgó, fekete bőrű társaságba botlik az ember, de az 1700-as években ámulattal tekintettek a színes bőrű idegenre. (1890-ben külön rendelet írta elő, hogy a Stockholmban tartózkodó négerek ne egyedül, hanem legalább kettesével járjanak az utcán, hogy ne okozzanak a kelleténél nagyobb feltűnést.)
   Az ajándék kapóra jött. Lovisa saját vademberén próbálhatta ki Rousseau elméletét. A kis Badin a királyfiakkal, a későbbi III. Gusztávval és XIII. Károllyal együtt nőtt fel, egy asztalnál ettek, egy ágyban aludtak. A különbség csak az volt, hogy amíg a királyi csemeték szigorú neveltetésben részesültek, addig Badin megszorítások, büntetés és fenyítés alkalmazása nélkül nevelkedett. Írni, számolni megtanították, de többet nem követeltek tőle. Az eredmény egy akaratos, rosszalkodó tinédzser lett. Szabad járása volt a királyi palotákban, és hamarosan minden titkos járatát ismerte a stockholmi és a drottningholmi kastélyoknak. A kis Badin mindenkit tegezett, a király széke alatt hintázott, a kis Gusztit gazfickónak szólította. Nem volt más választás, mint gatyába rázni a fiatalurat.
   A megszorítások megtették a hatásukat és 1768-ban, a királyi család jelenlétében megkeresztelték a 18 éves Adolf Ludvig Gustaf Albrecht Badin Couchi-t. Tiszteletre méltó ember vált belőle, nevelőanyja saját gyermekeinél is jobban bízott benne. Lujza "néni" halálos ágyán Badint bízta meg azzal, hogy elégesse személyes leveleit.
   Lujza "néni" halála után leánya, Sofia Albertina hercegnő vette pártfogásába Badint, aki hol udvari titkár, hol balettmester, hol pedig törvényszéki ülnök volt. Karl herceg beprotezsálta a szabadkőműves Ács-rendbe, királlyá koronáztatása után pedig egyenesen a rend nagymesterének nevezte ki. (Belátható időn belül nem fordult meg fekete ember sem a király, sem a parlament, sem pedig a szabadkőműves páholyok valamelyikének még a közelében sem.)
   Az 1760-ban kitört európai gazdasági válság súlyos csapásként érintette Svédországot is. A kalaposok ideje alatt gombaként elszaporodott gyárak sorra tönkrementek, az államadósság ismét elérte a XII. Károly háborúi után eladósodott Svédországét. A válság alatt az állam megpróbálta Svédországot a lehető legtöbb területen gazdaságilag függetlenné tenni. Betiltották a kávé, a tea és a bor behozatalát, luxus-adót vetettek ki a dohányra, a tölgyfakoporsókra, a porcelánra és a lakájokra. Selyemtermelő és feldolgozó üzemet indítottak a Drottningholm kastély melletti, Kanton nevet viselő területen. (Rizst és banánt azért nem próbáltak termeszteni.) Hiába pénzelte a francia kormány az arisztokrata kalaposokat, idejük lejárt, és az orosz kormánytól kapott anyagi támogatásnak köszönhetően 1765-ben a sipkások vették át a hatalmat.
   A kalaposok belátták, hogy egyedül nem képesek a hatalom visszaszerzésére. Titokban szövetkeztek a kialakulófélben levő királypárti csoportosulással, melynek vezetője a fiatal trónörökös, Gusztáv volt. A tervekbe beavatott Adolf Frigyes király 1768 karácsonyán, az ország érdekeire hivatkozva lemondatta a kormányt, és összehívatta az országgyűlést. A sipkások nem engedelmeskedtek, amire Frigyes Adolf lemondással válaszolt. A király lemondásának hírére az állami hivatalok és a hadsereg bürokratái nem fogadták el a pecsét hitelességét. A sipkások kénytelenek voltak 1769 tavaszán Norrköpingben összehívni az országgyűlést, melyre szép számmal érkeztek francia, dán, orosz és angol küldöttek. A szavazatok vásárlása, a korrupció minden addigi rekordot megdöntött. A franciák bizonyultak a legbőkezűbbnek, a kormány lemondatott tagjai helyébe kalaposok kerültek, akik hamar megfeledkeztek a királyi szövetségesekről.
   Adolf Frigyest 1771-ben elérte a falánk uralkodó végzete. Egy homárból, osztrigából és kaviárból álló vacsora után gutaütést kapott.


   A huszonöt éves Gusztáv herceget a párizsi operában, d'Egmont grófnő páholyában érte a szomorú hír. "Haga grófja" fájó szívvel búcsúzott a grófnőtől. - "Az emberek ritkán találnak igazi barátokra, a királyok soha." - Gusztáv, mint Svédország és Finnország királya, Pomeránia, Schleswig és Holstein hercege tért haza, és habozás nélkül aláírta azt az oklevelet, melynek értelmében a svéd birodalmi tanács őt a fennálló alkotmány pontos betartására kötelezte.
   1772-ben a franciák váratlanul megvonták az anyagi támogatást a kalaposoktól. (Gusztáv nem vesztegette hiába az idejét Párizsban). III. Gusztáv először visszaszerezte a rendektől a testőrség parancsnoka címet, majd 1772. augusztus 19-én a palotaőrség segítségével letartóztatta az éppen ülésező kormány tagjait. Rövid beszédet tartott, országa sorsáért a kalaposokat és a sipkásokat vádolta, akik csak egyben értettek egyet: az ország szétrombolásában! Az ablakokon bekandikáló, füstölgő kanócú ágyúk minden ellenkezést feleslegessé tettek. Az országgyűlés tagjai sorban az uralkodó elé járultak, és kézcsókkal bizonyították a haza iránti hűségüket. Egyetlen lövés nélkül sikerült megszakítani a rendek ötven év óta tartó hatalmát.
   III. Gusztáv új alkotmányt fogadtatott el, mely visszaállította a királyi hatalmat. Uralkodása alatt az igazságszolgáltatás humánusabb lett, betiltották a foglyok kínzását, a pálinkafőzés állami monopóliummá vált. Az "orvfejésen" rajtakapottak büntetését megszigorították: a nyilvános megszégyenítés helyett hat pár vesszőütés várt a más tehenét lopva megfejőre.
   Európa a felvilágosodás korát élte, a nagyhatalmak élén II. József, Nagy Frigyes (Gusztáv nagybátyja), és Nagy Katalin (Gusztáv unokatestvére) álltak. Gusztáv példaképe XIV. Lajos (1638-1715) francia király volt, ennek megfelelően a svéd királyi udvarban franciául beszéltek. Nem beszélt jól svédül - a szülei is franciául beszéltek - de ez nem akadályozta meg Gusztávot abban, hogy a svéd nyelv ápolására és megvédésére megalapítsa a Svéd Akadémiát (1786), mely nem tévesztendő össze a Királyi Tudományos Akadémiával. Az Óváros Nagyterén levő Börze épületében ülésező Svéd Akadémia feladata a svéd nyelv ápolása mellett, az irodalmi Nobel-díj odaítélése.