Bír 13, 2-7. 24-25a Lk 1, 5-25
   Az olvasmány Sámson születését írja le, míg az evangélium Keresztelő János fogantatását meséli el. Mindkét szereplő csodával határos módon jön a világra, mindkettő meddő anyától születik. Az egyik feladata az, hogy megmentse Izraelt a filiszteusok kezéből, a másiknak pedig az, hogy a megváltás előhírnöke legyen. A Szentírás érdekes párhuzamot állít fel Sámson és Keresztelő János között. Az egyiknek politikai küldetése van: szabadságot hirdet a filiszteusok uralma alatt sínylődő Izraelnek. A másik keresztel és prédikál a sivatagban, várván a megígért megváltást. Mindkettő árulásnak lesz az áldozata. A két szereplő fogantatása, születése, élete és halála hasonló. Erős akaraterejük, hivatástudatuk és elkötelezettségük olyan tettek végrehajtására teszi alkalmassá őket, melyek példaként szolgálnak az egész nemzetnek. Akkor kerülnek a történelem színpadjára, amikor az emberi értékek elvesztik fontosságukat, amikor a morális- és a politikai hanyatlás idegen hatalmak kezére juttatja az országot. A kis nemzet Sámson idejében a filiszteusok uralma alatt áll, míg János idejében a rómaiak hatalma alatt sínylődik. Mindketten prófétaként emelkednek fel a bizalmukat elvesztett tömegek fölé. Erős egyéniségükön keresztül reményt sugallnak a kilátástalanságba süllyedt embereknek.
   Kritikus időpontokban az emberi közösségeknek szükségük van Sámsonokra és Jánosokra. Kritikus történelmi szakaszokban minden emberi közösségnek szüksége van emberi értékeket hirdető, erős akaraterővel rendelkező vezető egyéniségekre, akik készek arra, hogy ne fogadják el a butaságot igaznak és az emberiségüket elfeledő politikai vezetők tömegmanipulációit egyetlen kinyilatkoztatásnak. Habár igaz, hogy az árulók előbb-utóbb kijátsszák őket a hatalomnak, mégis értékrendszerük és gerinces kiállásuk megváltoztatják a dolgok alakulását.
   A történelem megismétli önmagát. Ma is megfordulnak közöttünk olyan Sámsonok és Jánosok, akik nem dugják be a fülüket és nem hunyják le a szemüket a tények előtt, akik a korrupciót és tömegmanipulációt nem kezelik egyetlen "igazságként" és nem olvadnak bele a kilátástalanság bénító tehetetlenségébe. ők nem kiáltanak együtt a tömeggel. Kik ők és mit mondanak? Fedezzük fel őket, és hallgassunk szavaikra.

"Ha az úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők." (127 Zs; 1)
   Ha megfigyeljük a természettudomány mai állását, szembetűnő, hogy ez az ember alkotta "épület" alig fejlődött valamit az évezredek folyamán. A gyűjtögető életformát folytató ember megfigyelte ugyan a az őt körülvevő természet növényi és állatvilág szerkezeti felépítését, s ha akart is valami sajátosan emberit alkotni tanulságai alapján, hiányzott hozzá a szükséges anyag és a megfelelő energia. Bár megfigyeléseit nem írásban rögzítette, mégis az apáról-fiúra szálló szájhagyomány alapján növekedett maga a tapasztalat és a "tudományos" megismerés. Ebben a periódusban az ember még igencsak függött a természettől, de még inkább a természetfölöttitől is, amely "függőség" nagyban megakadályozta, visszatartotta a hagyományostól, a megszokottól való eltérésben.
   Amíg a vallásnak, az istenségnek vezető szerepe volt az emberek életében, addig az ember összhangban élt a természettel, s tevékenysége nem bontotta meg az ökológiai rendszer egyensúlyát. (Ez az elv nagyjából ma is érvényes a természeti népeknél. Azért csak nagyjából, mert az őket körülvevő civilizált világ nyomása sokszor megalkuvásra és régi szokásaik elhagyására kényszeríti őket.)
   A bibliai időkben azonban, ha voltak is olyan emberi tevékenységek, amelyek valamilyen formában károsak lehettek volna a természetre; ezek csak elszigetelt jelenségek voltak és a károk regenerálására aránylag hosszú idő állt rendelkezésére.
   Európában legelőször a rómaiak vittek véghez olyan arányú erdőpusztítást, amely a Földközi tenger vidékén súlyos természeti katasztrófákhoz vezetett.
   Az üveg, a vas és egyéb fémek előállításánál használtak az erdők fáit, s amikor a Földközi tenger vidékének gazdag erdei eltűntek, a rómaiak maguk alá gyűrték az erdőkben gazdag "barbár" területeket, a Rajnától a fekete tengerig.
   Feltehető, hogy János apostol (Jel. 11:18) a rómaiaknak éppen ezekre a mérhetetlen pusztításaira vonatkoztatva írja " ...hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet".
   Ezzel a nagyméretű gazdálkodással megindul az ökorendszer egyensúlyának a lebomlása is, amely napjainkban már olyan méreteket öltött, veszélyezteti magának az életnek a Földön való fennmaradását.
   A felvilágosodás szelleme elvetette az Isten fogalmát, s mint ismeretforrást egyedül a tapasztalást ismerte el, s ez által a természettudomány fejlődése meggyorsult ugyan, de alapja már nem Isten és nem a morál, hanem a tapasztalatokon messze túlmutató elméleti spekulációk mindent elsodró áradata.
   A fehér ember által létrehozott technikai civilizáció öncélúvá vált és alig egy-két évszázad alatt lehengerelte, mondhatni megsemmisítette a régi kultúrákban kifejlődött és jól bevált technikákat, s ezzel egyben utat nyitott egy olyan kulturális és civilizációs "homogénizálásnak", amely gazdaságilag és lelkileg is kiszolgáltatottá tette az egész emberiséget és elmetszette az embernek a természethez vezető gyökereit.