Magyar Liget 4. évfolyam 14. szám 2003/1.


A dél-svédországi magyarok családi lapja
4. évfolyam 14. szám 2003/1


Új Oslói Oldal
3. évfolyam 9. szám 2003/1
Hirek		Gangl Orsolya: Irány Norvégia! (Naplórészlet)

A norvég színházi élet rangos Hedda díját a legjobb rendezés kategóriában az idén Ascher Tamás, a Katona József Színház főrendezője kapta az oslói Norvég Színházban bemutatott Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő c. darab színreviteléért. (MBK Híradó) "Egy rózsaszál szebben beszél?" címmel Matkócsík Éva tartott dalestet a norvégiai Magyarok Baráti Köre (MBK) estjén. A január 18.-i rendezvényen zongorán közreműködött Kiss Fekete Sándor. (KF) Matkócsík Éva 2003. január 18.-án tartotta Oslóban szokásos újévi rendezvényét a Norvég -Magyar Egyesület (NUFO). A műsorban az Egyesület gyermekcsoporjának tagjai, valamint Lars Peder Fjelldal zongoraművész léptek fel. (KF) A norvégiai Magyarok Baráti Köre (MBK), valamint az oslói PAX Kiadó Kertész Imre Sorstalanság c. kötetének norvég nyelvű könyvbemutatójára invitálta a közönséget 2003. január 30.-ára. A műből Kemény Kari, a regény fordítója olvasott fel részleteket. (KF) Február 1.-én tartotta XVII. filmestjét Kovács Ferenc az MBK rendezésében A filmszínész Kern András címmel. Február 15.-én került sor a norvégiai Magyarok Baráti Köre (MBK) közgyűlésére. Az újonnan megválasztott vezetőség tagjai: Bogya István, Fáskerti Mária, Jankovits Gábor, Kesselbauer Gyöngyvér, Szakács János, Szolnoki Zsuzsa. (MBK Híradó) Roald Nygard professzor Cselekvő vagy bábu - az ember önértelmezéséről című könyvét fordította magyarra Dr. Kunszenti Ágnes és Kovács Ferenc. Az Új Mandátum Kiadó gondozásában megjelent kötetnek a budapesti Helikon Könyvesházban február 26.-án volt a bemutatója. A szerző s a fordítók emellett dunaújvárosi, szegedi, zalaegerszegi főiskolákon is tartott könyvbemutató előadásokat. Szerkeszti: Kovács Ferenc (ferenc.kovacs@media.uio.no) Hulej Enikő: Csúszós utcákon... Kivételes helyzetben vagyunk itt az oslói teológián, hiszen különféle nemzetiségű diákokkal, tanárokkal találkozhatunk. Élményeinkről, tapasztalatainkról beszélgetve sokszor nevettetjük meg - vagy éppen gondolkodtatjuk el - hallgatóságunkat. Brazíliából érkezett vendégprofesszorunk és felesége a legutóbbi angol nyelvű áhítatot egy szemléletes képpel kezdték: ők, akik a meleg brazil tájakról érkeztek, nagyon nehezen szembesültek a norvég tél kihívásaival, és először szinte lehetetlennek tűnt számukra, hogyan tudnak majd a jeges, csúszós utcákon közlekedni. Persze könnyű a norvégoknak, akik itt nőttek fel - gondolták -, de mit kezdjen egy déli, akinek szülőföldjén a havazás szinte turistalátványosságnak számít? Természetesen a helybelieknek is okozhatnak nehézségeket a téli útviszonyok. Nemrégiben tanúja voltam annak, ahogy egy kisgyermek nagy lelkesen elindult a jeges úton, ám megcsúszott és elesett. Fölállt, elindult, de ismét elesett. S mivel ez megismétlődött néhányszor, az édesanyja kinyújtotta felé a kezét, felsegítette, és megmutatta neki, hogyan lehet kikerülni a jeget egy hosszabb, de biztonságosabb útvonalon. Istennel való kapcsolatunk sokban hasonlít ehhez a kisgyermekéhez. Saját utunkat akarjuk járni, mert elég okosnak tartjuk magunkat ahhoz, hogy eldöntsük, melyik a legrövidebb és legegyszerűbb út, pedig talán éppen a legfájdalmasabbra találtunk rá, amelyen könnyen megcsúszunk és elesünk. De feltekintve észrevehetjük mennyei Atyánk kinyújtott kezét, aki egy másik utat mutat, és így szól: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg." (Ézs 43,1-2) S bár ebben az ígéretben nincs szó konkrétan sem az oslói utcákat borító jégről, sem az aktuális magyarországi eseményekről, de biztosak lehetünk abban, hogy az Úr segítő kezét nyújtja felénk mindenkor.		2001. augusztus 24. Péntek Hihetetlen, de azért igaz: UTAZOM NORVÉGIÁBA!!!! Két hét múlva ilyenkor már norvég levegőt szívhatok!!!! Hiszen én mindig is erről álmodtam!!!!! Sagavoll Népfőiskola készülj, mert indulok!!!! Egy pillanat! Még azt sem tudom hova megyek pontosan.... úgy hívják a helységet, hogy Gvarv. Hm, azt hiszem a térkép használata ebben az esetben egészen bölcs dolog ...igen, mindjárt megvan, szóval félúton Oslo és Kristianstad között. Köszönöm Istenem, így talán kellőképpen egyszerű lesz az út ahhoz, hogy én se tévedjek el... Te jó ég! Egyedül fogok utazni ...persze 19 évesen már egyáltalán nem szabad megijedni az ilyen apróságoktól? 2001. augusztus 28. hétfő JAJJAJJAJ!!!!!! Vízum kell, télikabát kell, nincs elég meleg pulóverem és még az egyetemi tanulmányokat is halasztani illenék. Hogy leesik majd az álla a Többieknek, egy év norvég tanulás után nekivágok a nagy kalandnak ...ugye milyen jól hangzik!?!? 2001. szeptember 6. csütörtök Nagyon szeretek buszozni, ezért is zötykölődöm már vagy úgy tíz órája, azt hiszem még mindig csak Csehországban vagyunk. Inkább nem is gondolok rá, az idő úgyis ólomlábakon jár... holnap délután fél hat körül viszont már Oslóban leszek. Ott majd barátok várnak rám, személyesen ugyan még soha nem találkoztunk, de az ösztön majd csak a földjeimhez vezet... Mindenki más a repülőt ajánlotta. De hát ennyi csomaggal az kész ráfizetés lett volna. 50 kg, ennyivel akár már le is telepedhetnék, nem? 2001. szeptember 7. péntek Éljen Norvégia! Micsoda boldogság itt lenni, még fel sem fogtam igazán. Tarka faházak mindenütt, pont mint abban a könyvben, amit tavaly kaptam! És a hegyek, meg az erdők! Minden olyan, mint amilyennek megálmodtam. Nem kétséges, a sors kegyeltje vagyok. 2001. szeptember 8. szombat Reggel az ismerősök feltettek egy buszra, ami egészen Kongsbergig vitt. Ott kellett átszállnom a vonatra, amivel Bobe mentem. Eleinte természetesen azon görcsöltem, hogy vajon tudni fogom-e, hol kell a vonatra átszállni. Egy ilyen nagyváros mint Kongsberg, csak nehogy eltévedjek... Aztán jött az örömteli felismerés, Kongsberg egyáltalán nem is olyan nagy, mint ahogy én azt gondoltam, a pályaudvarán pedig mindent lehet csinálni, csak épp eltévedni nem. Próbáltam vonszolni a csomagjaimat a vonat felé, de a 23 kg-os hátizsák inkább hátrafelé húzott, semmint előre, az óriás bőröndről meg ne is beszéljünk... Egy kedves bácsi azonban megkönyörült rajtam, így azért csak sikerült feltornázni magam a vonatra. A kalauzt először meg sem ismertem, annyira fess volt és udvarias. Megígérte, hogy szól, mikor kell leszállnom. Nem mintha ez oldani tudta volna izgalmamat. Dél körül érhettem Bobe. Többen is várakoztak a peronon, de mégis megéreztem hova kell mennem. Egy középkorú hölgy és egy fiatal fiú várt rám. Margrete és Gábor. Margretéről kiderült, hogy a hétvégén ő az ügyelő tanár. Gábor pedig a másik magyar diák az iskolában. Sejtettem, hogy kijön elém. Margrete angolul köszöntött, de én inkább norvégul kezdtem el makogni, végül is azért jöttem, hogy a nyelvet gyakoroljam! Meglepődött. Elmagyaráztam, hogy nálunk az egyetemen létezik olyan szak, ahol skandináv nyelveket lehet tanulni, s, hogy tavaly én is oda jártam. Kb. tíz percet autóztunk Sagavollig. Gyönyörű volt az út odáig. Apró almafák az út mentén, tanyák elszórtan, baloldalt egy kis patakocska csörgedezett, a háttérben pedig a rendíthetetlen hósipkás hegyek Az iskolában ért az első sokk: kiderült, hogy csak Gábor és én vagyunk külföldiek. Vagyis muszáj bátornak lennem és ismerkednem a "bennszülöttekkel". Nem mintha nem ez lenne a célom, csak ez a szörnyű félénkség.... Az újdonsült diáktársak a szombati szeminárium keretében az esti előadásra készültek. Margrete bemutatott nekik, s ők barátságosan üdvözöltek. Én is elejtettem néhány bátortalan "hei"-t... Aztán beköltöztem a nekem kijelölt szobába. Hatalmas volt. Emberek! Ez egy kész paradicsom, ezek után képtelen leszek visszaszokni a pesti kollégiumomba? na, de lassan a testtel, egyelőre még itt maradok egy darabig. (igen, az élet szép). Páran üdvözöltek a szomszéd szobákból. Én többnyire zavartan ismételgettem a már előre betanult szöveget? (nevem, életkorom, előéletem, hosszú volt a buszút, stb...) Később majd keresek egyéb társalkodási témát is. Mindenki kedves és mosolyog. Ide szemmel láthatólag csak boldog emberek járnak. Helyes, én is ilyen laza és könnyed szeretnék lenni. Ebédre kását ettünk, hű, de régen nem ettem már! Az asztalnál folyt tovább az ismerkedés. Te jó ég, egy névre sem emlékszem! A délutánt a szobám berendezésével töltöttem, társaságom is akadt, Katrine a közvetlen szomszédom. Mi tagadás, kicsit furcsán beszélt. Csak nehezen értettem meg, rengetegszer kellett megismételnie magát. Kellemetlen. Azt mondja, stavangeri. Ezek a fránya dialektusok!!! Van egy olyan érzésem, hogy lesz velük még gondom... Este 8 óra. Kezdődik a műsor. Állítólag ez is bele van építve az órarendünkbe, tehát kötelező! Kötelező a szórakoztatás. Tetszik az elgondolás. A többiek végignevették az előadást, ebből arra következtetek, hogy vicces volt. Én viszont alig értettem valamit. Ejnye, vajon tényleg ennyire sekélyes a tudásom? Ó, de kiábrándító! Pedig délután még milyen büszke voltam arra, hogy sikerült néhányukkal beszélgetnem.... Hát ilyen sok dialektus lenne ebben az országban??! Valljuk be őszintén, jóformán annyi, ahány ember. Sebaj, egyszer az én fülemnek is idomulnia kell! Már megint eszünk, ezt nem értem, hisz a vacsorán már rég túl vagyunk ..szóval szombatonként mindig van egy kis könnyű vacsora a műsor után? hm, ma éppen rák ....juj, én ezt inkább kihagyom ...szerencsére nem én vagyok az egyetlen (különcködni azért mégsem szeretnék) Hű, de elfáradtam, majd inkább holnap folytatom az ismerkedést. 2002. június 1. szombat Kedves Naplóm! Ma hazautazom, itt hagyom a társaimat, akik családommá és barátaimmá lettek, az iskolát, második otthonomat, az országot, amely szépségével és misztikumával beragyogta mindennapjaimat. Ha most lehetne egy kívánságom, azt kérném, hogy minden egyes fiatalnak legyen része egy népfőiskolai évben. Tanuljon meg boldognak és kreatívnak lenni, tanulja meg felvállalni önmagát és gondolatait. Éljen együtt száz másikkal, mint egy hatalmas családban, vagy éppen táborban: járja ki az élet iskoláját. Remélem, hogy társaiméhoz hasonló sikerrel vizsgáztam. Sokáig úgy éreztem, hogy a hazaút az álom végével lesz egyenlő. Milyen kis csacska voltam, hisz az álom még csak most kezdődik!!! Köszönök mindent Sagavoll!!!