|
|
||
| A dél-svédországi magyarok családi lapja | ||
| 3. évfolyam 10. szám 2002/1 | ||
| A szerkesztő asztala | ||
| A csángókért | Jókora lépés | |
|
Előző számunkban hírt adtunk a svéd-magyarokat közvetlenül is érintő gyímesi kórház kifosztásáról, a csángó kisebbségi kultúra védelméről, anyanyelvi oktatásuk ma is tartó kálváriájáról. Nemrég a fáradhatatlan Wennesz Lászlóval, a Svéd -Magyar Segélyszervezet vezetőjével találkoztunk a stockholmi Magyar Házban. Akár hat évvel ezelőtti első találkozásunkkor, amikor kórházi felszerelés felrakodásához segítséget keresett, most is a segélyezés bonyodalmairól beszélgettünk, és tavalyi csángóvidéki útjának élményeiről, amelynek következményeihez tartozik a következő, az év elején kelt, a Bákó megyei Gârleni községből érkezett köszönőlevél:
A Svéd -Magyar Segélyszervezet és a Magyar Vöröskeresztnek Tisztelt Alapítvány! Ma, amikor az európai nemzetek egymásnak kezet nyújtva az Egyesült Európa építését és erősítését szorgalmazzák, egyre gyakrabban tapasztalhatjuk az rászorulókkal szembeni együttérzés és a segélynyújtás jeleit. Az Önök Alapítványa által a Gârleni községi Lészped falunak nyújtott bútor- és a legszükségesebb orvosi felszerelésekből álló adományuk lehetővé teszi számos közösségünkben élő polgár, idős ember, nő és gyerek orvosi ellátásának javítását. A Bákó megyei Gârleni község Lészped falujának polgárai nevében, a 2002-es újesztendő alkalmából tolmácsoljuk forró köszönetünket emberséges és jó keresztényi segélynyújtásokért. Hozzon a jövő még szorosabb együttműködést közöttünk, hogy jobban megismerhessük egymást és segítsünk egymásnak a nehézségek legyőzésében és közös álmaink valóra váltásában. Boldog új esztendőt! Gârleni község Helyhatósági Tanácsa Flenchea Valentin polgármester Creangá Simona titkár Wennesz László kitartását csodálva igazat kell adnunk annak a gyakorlatból leszűrhető igazságnak, hogy aki segélynyújtásra adja a fejét, abbahagyni ezt nehezen tudja. Mert ez a sok utánajárással és szabadidő-áldozattal járó munka olyan élményekkel is szolgál, amelyek újra és újra erőt adnak a folytatásra, a lelki kielégülésre. Ilyen alkalom volt az az utazás is, amelyet Wennesz László tavaly, P. Jáki Sándor Teodóz bencés atyával együtt tett csángóvidéken. A tizedik kacsikai zarándoklat Moldvában csángómagyar testvéreinknél című jegyzeteikből idézzünk: A csángómagyarok "a világ legmagárahagyatottabb, legárvább" magyar népcsoportja. Legjobb ismerőjük, tudósuk, apostoluk Domokos Pál Péter a csíksomlyói születésű tanár (1901-1992). A csángómagyarok a keleti Kárpátokon túl Moldovában élnek. mindannyian katolikusok és lehetnek mintegy 300000-en. Ezek közül száezer még szépen - csángósan - beszéli és őrzi ősi magyar nyelvi dialektusát, százezren már elfelejtették atyáik, nagyatyáik anyanyelvét, hogy mi lesz a többi százezerrel, a hűséges megőrzők közé fognak-e tartozni vagy a felejtők közé sodródnak-e, ez még a mi önzetlen és áldozatos segítségünktől is függ. Máskülönben ők az egyetlen magyar népcsoport, melynek száma évtizedek óta növekszik. Kacsika: Lengyelországból letelepedett sóbányászok építették a község templomát 1904-ben. Elhozták magukkal a czestochowai Madonna kegyképének másolatát. Az ott élő soknemzetiségű népek magukénak vallják és látogatják a szűzanyának kacsikai templomát, és szívesen imádkoznak benne. Bukovina: ez a terület Lengyelország feldarabolása (1729 következtében az Osztrák-Magyar monarchia birtokába került. Csak 1920 óta csatolták Romániához. A mádéfalvi veszedelem (1764 január 7) után sok menekülni kényszerült székely Erdélyből Moldovába költözött, majd később Bukovinába, ahol öt községet alapítottak. Andrásfalvát, Hadikfalvát, Istensegítst, Fogadjistent és Józseffalvát. Ezek székely lakói 1941-ben áttelepültek Magyarországra. A látogatás
2001 augusztus 9-én, csütörtökön korareggel indultunk győrből a moldovai utazásra Wennes László barátommal. A nagylaki Határállomáson kívül csak Arad után Máriaradnán álltunk meg, a híres Mária-kegyhelyen, majd Déva vára alatt, Déva székhelyen, hogy meglátogassuk a ferences atyák által vezetett (messze vidéken egyetlen9 magyar iskolát és árvaházat. Késő éjjel értünk Fogaras plébániájához, ahol nagy szeretettel, vacsorával és szállással fogadott bennünket Fórika János atya, aki a mai dévai ferencesekhez hasonlóan buzgólkodik, hogy a magyar nyelvű tanítás lehetőségei táguljanak Fogarasban, a volt vármegyeszékhelyen, amelynek gimnáziumában Babits Mihály is tanított 1908-tól 1911-ig. számontartják a kolostorban Babits egykori lakószobáját. Másnap délután Erdély szívéhez, Csíksomlyóra, a szép Szűz Mária kegytemplomához érkeztünk. Csíksomlyó: a XV. század (vagy talán már korábban) alapított ferences kolostor és templom. A csíksomlyói Szűz Mária kegytemplomában a főoltáron őrzik Mária kegyszobrát. Az egyetlen fából faragott szobor a XV. század egyházművészetének remeke. (227 centiméter nagyságú) A bazilikának buzgó őrei a ferences atyák. 1567-től megszakítás nélkül minden évben ünnepli ott búcsúját a magyar, a székely, a gyímesi csángó és a moldovai csángómagyar nép. (Folytatása következő számunkban) |
Az a felismerés, miszerint az értelmiségnek általában, az írás mestereinek pedig különösen érdemleges szerepe kell, hogy legyen nemzeti tudatunk erősítésében — nem újdonság. De azért időnként újra és újra érdemes elővennünk ezt a kérdést, és a magyarságszervezés területén kamatoztatnunk, a szélesebb összefogás érdekében. Ez történt február 16-án Stockholmban is, ahol a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége és a Magyar Köztársaság Nagykövetsége kitűnő szervezésében, tavaszi nemzeti ünnepünket megelőző lelkes hangulatban, írással foglalkozó skandináviai magyarok találkoztak a Magyar Házban.
Jelen voltak: Lipcsey Emőke, Neufeld Róbert, Sántha Judit, Szabó Zoltán, Szente Imre, Tar Károly, Újvári Tünde, Vánky Farkasné, Veress Telegdi Magda, Veress Zoltán és Went Ida Svédországból, Sulyok Vince Norvégiából, és Dr. Szőke Amália Finnországból. Az északi magyar írók szerepe a befogadó ország társadalmában és irodalmában című egész napos tanácskozás Bihari Szabolcs, a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége elnökének alapos, és célirányosan problémafelvető beszámolójával kezdődött, és délután, Éger György, a Magyar Köztársaság Nagykövetségének munkatársa elnökletével folytatódott. A részvevők arra az időszerű kérdésre kerestek választ, hogy a tollforgatók miként vállalhatnának jelentősebb híd-szerepet a magyar - svéd kapcsolatokban. Az ábécé sorrendben sorra kerülő bemutatkozások az elején kimerítők, később időhiányra hivatkozva kissé sietősek voltak. A vita témájának szempontjából rendkívüli jelentős volt Veress Telegdi Magda javaslata, miszerint a meghívóban jelzett antológia összeállításának témája a közérzet legyen. A jelenlevők egyöntetű lelkesedéssel azt is elfogadták, hogy a javaslattevő gyűjtse össze és előszerkessze a kötet anyagát., amelyet majd az általa javasolt meghívott szerkesztő véglegesít. Veress Zoltán kérdésére, hogy lesz-e pénz az antológia megjelentetésére, a szervezők megnyugtató választ adtak. Hídszerepünk másik pilléréül Tar Károly felajánlotta az általa szerkesztett Ághegy-et , a skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyamot , amely eddig nem került pénzbe. Ellenvetés arra a javaslatára sem hangzott el., hogy a Svédországban élő számos magyar író alakítson csoportot a Svéd Írószövetségben , és hozzon létre Magyar Írószövetségi Fiókot a skandináviai magyar szerzők részvételével. A világhálón nemsokára megjelenő Ághegy a második számában is folytatja a skandináviai magyar tollforgatók összeírását, hogy ezzel is segítse a tollforgatók október elejére tervezett újabb találkozó népesebb részvételét, az antológiai. gazdagabb szerkesztését. A találkozó a Magyar Köztársaság Nagykövetség esti fogadásával ért véget, ahol a baráti légkörben lezajlott beszélgetések az értelmiségiek szolgálatát igenlő gondolatcserét szolgálták. Rómában érik a mandarin
Rómában jártunk, az örökvárosban. Tudósítóink Szakács Ferenc Sándor és Tímár Zoltán segítségével (a képen jobbról balra) rövidre szabott időnkben ismerkedtünk a hét halomra épült ókori világ egykori központjával, elképzeltük pompáját abban az időben, amikor minden út ide vezetett. Feltöltődtünk császárok történeteivel, művészettel, melyet itt többek között Michelangelo, Bernini, Raffaello fémjelez. Kalaplevéve álltunk az utánozhatatlan Szánakozás (Pieta) előtt. Felmásztunk a Szent Péter bazilika tetejére, szorongtunk a Sixtusi-kápolnában , ott sem feledhettük a mai igazságot: Minden út Kómába vezet! Csodálkoztunk a Borgheze múzeumban, sóhajtoztunk a Fórumon, végigsétáltunk a Via Veneton, megkerestük Ady emléktábláját az El Imperial szálló épületének homlokzatán, eurót dobtunk a bal vállunk fölött a világhíres Trevi kútba, hogy még visszatérhessünk ide, az etruszkokkal kezdődő, tiszteletet ébresztő múltba. Ettünk régi római recept szerint készült ételeket, zabáltunk makarónit, de főként annak örültünk, hogy újabb barátokat szerezhettünk a Magyar Ligetnek az itt tanulmányaikat legfelső szinten folytató erdélyi fiatalok közül, akik ezután is tájékoztatják majd olvasónkat a megismerhetetlenül gazdag olasz fővárosból. Köszönet érte. 
Tímár Zoltán és Szakács Ferenc Sándor |