A dél-svédországi magyarok családi lapja
3. évfolyam 10. szám 2002/1
Gyermekeknek
Astrid Lindgren: Emil fogat húz Játékos torna
     Svensson Emil, a csínyjeiről hírhedt kisfiú, szüleivel, Antonnal és Almával, kishugával Idával a smĺlandi Lönneberga Katthult nevű tanyáján élt. Két szolgálójuk volt, Alfréd, aki az állatokat gondozta, és Lina, aki a ház körüli munkában segített. Egy szombat este Lina szörnyű fogfájásról panaszkodott. A fogfájáson nem segített a házi praktika, az álmatlanul töltött éjszaka után Lina szörnyülködve nézegette feldagadt az arcát a tükörben. Vasárnap reggel a szülök templomba mentek, Lina a konyha lépcsőjén üldögélve sírdogált. A helyzetén az sem javított, hogy fejés közben megcsípte az arcát egy darázs, amely így mindkét oldalon cipónyira dagadt. Sírt, csak úgy záporoztak a könnyei.
     - Nincs más hátra, el kell menned Sme-Pellehez - mondta Alfréd.
Sme-Pelle a kovács volt. Hatalmas, félelmetes fogójával szokta kihúzni a fájó fogakat.
     - Mennyit kér egy fogért? - kérdezte Lina
     - Óránként ötven őrét - mondta Alfréd.
Emil megszólalt:
     - Azt hiszem, hogy én gyorsabban és olcsóbban ki tudom húzni a fogad.
El is mondta, miként gondolta.
     - Két dologra van szükségem. Egy erős cérnára és Lukasra, a lóra. A cérnával megkötöm a fogad, aztán a másik végét a derekamra erősítem. Utána felülök Lukas hátára, rácsapok az ostorral, és elvágtatok. A fogad pedig azt mondja, hogy ploff, és kirepül a szádból.
     - Ploff! Köszönöm szépen! - mondta Lina - Velem ne vágtasson senki.
De a foga csak fájt, és fájt. Lina nagyot sóhajtott, és azt mondta.
     - Azért kipróbálhatjuk.
Emil elővezette Lukast, és amikor a kötözéssel megvoltak, Emil felugrott Lukas hátára. Szegény Lina a cérnára kötött fogával a ló mögött állt, és reszketett a félelemtől.
     - Most már csak a ploffra várunk - mondta Alfréd. Emil rácsapott Lukasra.
     - Jaj, most történik! - mondta a kis Ida.
De nem hallaszott semmi ploff, mert Lina is futni kezdett, méghozzá ugyanolyan gyorsan, mint Lukas. Emil kiabált, hogy hagyja abba, de Lina csak futott és futott, a cérna lazán lógott a Lina foga és Emil dereka között, úgyhogy ploffra semmi esély nem volt.
     Emil ekkor a kerítésnek vezette Lukast, és egy ugrással kint volt az udvarból. A mögöttük loholó, halálra rémült Lina akkorra már nem akart tudni a ploffról, és könnyedén vette az akadályt. Lina szégyenkezett, hogy elrontotta az egészet. Most ott állt a fogával, mely csak fájt és fájt.
     - Valami mást kell kitalálnom - mondta Emil.
     - Valamit, ami nem ilyen hirtelen - mondta Lina. - A fogat nem kell feltétlenül kiráncigálni. Ki lehetne huzamosabb idő alatt is húzni. Emilnek erre is talált megoldást. Linát egy kötéllel a körtefához kötözte, és a szájából kilógó cérnát a köszörűhöz vitte, amivel az apja a fejszét és a kaszát fente. A köszörűnek volt egy forgattyúja, rákötötte a cérnát, ezzel akarta kihúzni Lina fogát.
     - Most nem lesz ploff csak egy drrrr. Olyan lassú, amilyent kívántál - mondta Emil.
A kis Ida beleborzongott. Örült, hogy nem neki fájt a foga, amit egy hangos drrrr kíséretében csévélnek ki. Emil elkezdte kurblizni a köszörűkövet. Lina legalább annyira félt a drrrtől mint a plofftól. De elfutni nem tudott. A cérna megfeszült.
     - Mindjárt kezdődik a drrr - mondta a kis Ida. Lina felsikoltott:
     - Állj! Nem akarom!
A köténye zsebéből előkapott egy kisollót, és elvágta vele a cérnát. Aztán szégyellte magát, hiszen meg akart szabadulni a fogától.
     - Maradj csak az öreg fogaddal. Megtettem, amit tőlem tellett. - mondta Emil Lina sírva fakadt, és azt mondta, hogy ha Emil még egyszer megpróbálkozna, akkor bizonyára nem találna ki még egy butaságot."
Amikor Emil utolsó kísérlete, hogy Linát az istálló tetejéről a szénakazalba lökje, meghiúsult, nem marad más megoldás, mint Sme-Pelle félelmetes fogója.

Fordította és magyarázta: H.Zs.


Szöveg: Tar Károly, Rajzolta: Soó Zöld Margit






Astrid Lindgren