Szerző: VÖRÖS Klára kategória: 54. évfolyam > 2008. 4. szám Hozzászólás: 0
1. Fogalomértelmezések
1.1. Információ Írásunkban
az információ szó használatával általános értelemben arra a jelöltre
gondolunk, mely a keletkezés (értsd: keresési eredmény) mikéntjétől
független szellemi formáció, és amelynek az információt igénylő értéket
tulajdonít. Ha az Oxford English Dictionary hármas megközelítésének
(folyamat, ismeret, dolog) értelmezései közül kell a kifejezést
azonosítanunk, akkor munkánk a hármas egység első tagját, a folyamatot,
és annak szimbolikus vetületét vizsgálja. Horváth Péter (2001)
modelljében gondolkodva, melyben az információ "az adott problémával
kapcsolatos vagy a világállapotról érkezik", az ismeret "a rendszerben
levő ismeret, amely az információval azonos jellegű, de attól mégis
elválasztott", a folyamat "a feldolgozás vagy processzálás, amely a
bejövő információ és a rendszerben lévő ismeretek alapján történik, és
amelynek eredménye a döntés, mint megadott lehetőségek közötti
választás".1
1.2. Információközvetítés Az
információközvetítés kifejezés használatakor egy könyvtári
szolgáltatásra, a tájékoztató tevékenység munkafolyamatára vonatkoznak
állításaink és kifejezéseink. Az információközvetítés szó tehát minden
megemlítése esetén könyvtári információközvetítést jelent. Ennek
értelmében az információközvetítés az a folyamat, amelynek
eredményeképpen a könyvtáros által közvetített információ találkozik az
azt megértő felhasználóval, s amely folyamat ezután következő lényegi
kérdése az, hogy az igénylő számára, az információ bármely korrekt is,
de megfelelő-e: kinyerhető-e belőle az elvárt relevancia? Az
információközvetítés minden esetben egyedi szituáció, azonban
részlet-körülményei mint processzus-összetevők tartósan rögzíthetők. Az
információközvetítés nemcsak ismeretátadás, hanem a hozzáférés segítése
is. Az információközvetítésben – bármely
információs-kommunikációs-technológiai feltétel mellett –
bennfoglaltatik: kapcsolat, probléma, feladat, apparátus, morális
háttér és szimbolikus tér. Az információközvetítés tereit bemutató
részben nem tárgyalt cybertérrel kapcsolatosan itt jegyezzük meg, hogy
azt nem egy elkülönült és egyébként is majd csak a későbbiekben
általánosan kihasználható térnek tekintjük, hanem Pierre Lévyt idézve
"a létező kultúra egyik lényegi megjelenési formájának, mutációjának."2
1.3. Interakció Az
interakció az információközvetítés folyamatában, kommunikáció keretében
valósul meg, melyben "az egyének kölcsönösen észlelik egymást, és
egymásra reagálnak."3 A tényeket, közléseket, kapcsolatokat,
folyamatokat, képi és tárgyi szövegeket interakció keretében
szolgáltatja a könyvtáros. Önmagában nem értékelhető sem az információ,
sem a könyvtáros, sem annak igénylője, csak a közöttük levő és egymásra
reflektáló kölcsönös kapcsolat elemzésével.
1.4. Relevancia Sperber
és Wilson relevancia-felfogásmódjával egyetértve, abban az
összefüggésben használjuk ezt a fogalmat, mely attól függően
interpretálható más- és másképpen
ugyanarra a kérdésre adott ugyanazon válasz esetén is, hogy azt a
felhasználó, megélt, majd átszűrt tapasztalatai, élményei alapján,
milyen kontextusba helyezi. A kontextus ebben az értelemben
pszichológiai képződmény.4 Figyelembe vesszük továbbá, hogy a források
keletkezésekor adott környezet és a felhasználó relevancia elvárása, az
“éppen ez az információ kell nekem" megfogalmazása idejében fennálló
kognitív környezete, sohasem lehet teljesen egybevágó.5
1.5. Szimbólum A
szimbólum kifejezést a geertzi értelmező antropológia megközelítése
alapján használjuk. E szerint szimbólummal jelölhető bármely dolog
(tárgy, tett, történés) vagy viszony "ha azok valamiféle koncepció
hordozói – a koncepció maga a szimbólum ’jelentése’ 6." A szimbólumok
elem¬zési alapok ahhoz, hogy megrajzoljuk, milyennek látjuk a
könyvtárat és funkcióit. Geertz felfogásának sarkalatos mondatát
felhasználva: nem megfejtjük a könyvtárral és az
információközvetítéssel kapcsolatos szimbólumokat, hanem
interpretáljuk. A szimbólumokban jelentések raktározódnak el,
halmozódnak fel. A szimbólumok benne vannak a könyvtáros és a
könyvtárhasználó tudásában, értékítéletében, attitűdjében,
kommunikációjában. A szimbólumokat nem a könyvtáros vagy a
könyvtárhasználó találja ki, azok készen várják már őket, s az átélő
szubjektum átplántálva helyzetébe, értelmezi azokat. A szimbólumot úgy
tekintjük, mint a könyvtár és a hozzá köthető interakciók megismerési
eszközét.
2. Az információközvetítés szimbolikus terei
2.1. Strukturális tér Strukturális
megközelítésben a közvetítő mechanizmus elemei bizonyos szervező elvek
alapján állnak össze egésszé. Úgy tekintünk az információközvetítés
elemeire, mint az egész struktúráján belül funkcióba jutott, az egész
által meghatározott szerkezetű viszonyrendszer tényezőire. Strukturális
térben szemlélve: az információközvetítés hierarchikus szerveződés,
melyben logikai sorrend érvényesül. A könyvtárosok az információs
igényekre válaszadási stratégiák révén tervezik meg szolgáltatásukat.
Az információközvetítés modelljében kitüntetett típus az
információkeresés, melyben a keresés nem egyetlen keresés, hanem
részkeresések sora. A strukturalista szemléletmód szerint azonban
nem az a mérvadó, hogy a közvetítés hogyan jött létre, hanem hogy mi az
eredménye. Nem az információközvetítés körüli tényezők (igénylő,
szolgáltató, könyvtár, társadalom) fontosak, hanem a mechanizmus
szerkezete. Nem a specifikusságok, hanem a törvényszerűségek
felmutatása a cél. Nem az elemek és egyes jelenségek vizsgálandók,
hanem a belőlük felépíthető struktúra. Nem az ok-okozati összefüggések,
hanem a komplex összefüggésrendszer veendő számba. Általában
elmondható, hogy a strukturalizmus rendszerben gondolkodó, a
komplexitást megragadó és az objektív módszereket előtérbe helyező
elemzési mód. Hankiss Elemér a struktúradefiníciók összehasonlítása
után két csoportba rendezte a meghatározásokat.7 Az első csoportba a
struktúrafelfogások azon tagjai kerültek, melyek szerint a struktúra
mozgások, cselekvések és erők rendszere, illetve ezek dinamikus és
dialektikus egyensúlya. Nevezhetjük az ilyen értelemben használt
struktúrát reális struktúrának is, mivel ez a valóságban is létező,
működő rendszerek sajátja. Reális struktúrája van a társadalmi
rendszernek, élő organizmusnak, gépnek, információközvetítő
tevékenységnek. A másik csoportot azok a definíciók alkották,
amelyek törvényrendszerként határozták meg a struktúra lényegét.
Törvények, szabályok rendszere biztosítja, hogy egy-egy terület
viszonylatai egymásba átalakíthatók, leképezhetők legyenek. Tehát
lehetőségrendszerről, virtuális struktúráról van szó. Az
információközvetítés során használt nyelv önmagában virtuális
struktúra, kombinációinak száma végtelen, viszont egy konkrét
beszédaktus, például a referensz-interjú már meghatározott: a
gondolati, érzelmi, társadalmi erők, a szakma cselekvésrepertoárja,
továbbá a párbeszéd dinamikája és dialektikája által, ezért reális
struktúra. Megközelítésünk szerint ez a struktúra egy mesterségesen
létrehozott helyszínen, a könyvtárban létrejövő, emberek közötti
kognitív kapcsolat összetett apparátusa.
2.2. Szövegtér Szemiotikai
megközelítésben szövegnek tekinthető minden olyan jel (nyelvi jel:
hangsor, szósor; zenei, képi stb.), amely közlési funkcióra alkalmas.
Az információközvetítés kommunikációja is szöveg. Az UNESCO 1988-ban
közzétett nómenklatúrájában a dokumentáció diszciplínája az alkalmazott
nyelvtudományban található.8 Összefonódik a két terület: a nyelvészeti
kutatások eredményei befolyásolják az információkeresés elméletét, az
információtudományi kutatások fejleményeit, ugyanakkor az
információtudomány által kidolgozott természetes nyelvű visszakeresés a
nyelvészet elméleteire épít. A számítógépes nyelvészet a két
tudományág közös határterülete. Az online információforrások leginkább
igényelt elemei a teljes szövegű információk. A feldolgozás és a
párbeszédes üzemmód megkívánja a szövegek automatikus strukturálását. Barthes
transzlingvisztikai koncepciójának értelmében9 a szöveg
meghatározásának értelme a nyelvi kommunikáció szféráján túlra, a
kulturális jelenségek egészére is vonatkoztatható: átvitt értelemben
minden tájékoztatásra, kifejezésre szánt produktumnak van "jelnyelve".
Bármely kódon történik a kommunikáció, szöveget eredményez. Az
információtudomány számára is fontos vizsgálati terep a szöveg. Horváth
Tibor szakmai alapvetése (1999) szerint "fizikai értelemben az emberi
tudás és minden más szellemi alkotás a legtágabb értelemben vett
szövegként áll az információtudomány rendelkezésére. A szöveg minden
ismeret és alkotás megtestesülése, a szöveg tárgyiasult valóság."10 Az
információközvetítés és annak eredménye szöveg, mert – egyetértve
Terestyéni Tamás felfogásával – "szövegnek nevezünk minden olyan emberi
produktumot (artefaktumot), mely a kommunikáció céljait szolgálja,
legyen az a szó hétköznapi értelmében vett verbális szöveg vagy egyéb
kommunikációs termék…"11, a lényeg, hogy jelentést hordozzon, a
megismerőtevékenységet reprezentálja. A fentiek értelmében: gazdag szövegtérbe ágyazódik be az információközvetítő tevékenység: az információkeresés során a megismerésre vonatkozó szöveget és a keresőkérdést hasonlítjuk össze; a számítógépes információközvetítésben az ember szövegeihez, mondataihoz a gép jelentésstruktúrákat rendel; a
szövegszerkezet vizsgálata fontos tényező az információfeldolgozás
szempontjából, tudnunk kell, mi lehet, s mi nem (pl. szövegrész) a
feldolgozás egysége; végül: a könyvtári szolgáltatások végső megjelenési formája valamiféle szöveg, üzenetet hordozó kommunikációs produk¬tum.
2.3. Szemiotikai tér Az
információközvetítés cselekvés- és szabályrendszer terméke, azonban
szemiotikai analízis alá is vethető. Petőfi S. János meghatározása
szerint a szöveg "egy fizikai entitásnak, vagy egy (jelölő-jelentett)
relációnak tekintett szemiotikai objektum."12 Minden
információközvetítéshez tartozik valamilyen kognitív jelentés. Az
információközvetítés jelentéskomplexum. Megszervezett, elemezhető,
jelentést létrehozó tevékenység. Mint szemiotikai folyamat azt jelenti,
hogy benne az információt kérő és közvetítő értelmezési folyamatok
alanya lesz, s mind az átadóban, mind a befogadóban
jelentés-megvalósulások teljesednek be. Konnotációját egy sokdimenziós
tér formálja: az eddigi keresések tapasztalata, az eddigi
gesztusrepertoár, az eddig már használt fogalmak és jelek szövedéke.
Mindegyik információközvetítésben van valami az azt megelőző, másfajta
információközvetítések jelentéseiből. Az ismétlődő analógiák
rendszeréből mégis minden esetben egy eredeti és új jelentés jön létre,
mely az interakció során áll össze. Jelentésárnyaló tényező továbbá az
adott helyzet, a konkrét szituáció, az információközvetítő hagyomány,
az általános kulturális környezet, a politikai, társadalmi közeg. Az
információközvetítés szemiotikáját a célja határozza meg. Valamely
információ, ismeret, tartalom keresése/közvetítése sokféle jelre és
formai kategóriára vonatkozhat: kép-, hang-, szám-, betűjelek sorára, s
a tartalmi kategóriák is szinte besorolhatatlanok. Csak egyet tudunk:
ezek egy közvetítési folyamat tárgyai, s általuk egy egyértelmű
denotáció a cél. Ennek értelmében elsődleges funkciója a megismerés
előmozdítása, mely denotálja a tájékoztatást, másodlagos funkciója az
értékteremtés, mely konnotálja a szolgálatot. Az információközvetítés
több egyszerű szolgáltatásnál. Ha az információkérés az információs
igény jele, s ha a könyvtáros odafordulása, figyelme a közvetítési
szándék és képesség jele, akkor ezen cselekedetek és viselkedések
összekapcsolódásával együtt a jelek is összekapcsolódnak, s kialakul az
összekapcsolódások által egy rendszer, a jelek, a magatartásmódok
komplex rendszere, vagyis az információközvetítés rendszere.
Jelrendszereken keresztül történik a megismerés. Az információközvetítés négy egységre különíthető el:
A/ a kérés megfogalmazása, B/ az igény és forrás összevetése, C/ relevancia-értékelés, D/ közvetítés.
Ez
annak a folyamatnak a logikai váza, egymásutániságának a rögzítése,
ahogy a választ/forrást megkapja a könyvtárhoz forduló. Az A/D a
feladó/címzett elemekre, a B/C egységei a kódolás, dekódolás elemeire
vonatkoznak. A közlemény a D részben van:
A B C D
Az egységek között okozati összefüggés áll fenn:
A →B →C →D
A
láncolat annak az intencionális folyamatnak a rögzítése, melyben
aszimmetria mutatkozik, az egyik fél, a könyvtáros több tevékenységét
tükrözve:
{A} →{B →C →D}
A B és C rész akár össze is vonható, mindkettő funkcionálisan szorosan együvé tartozik:
A →(B →C) →D
Az A szekvenciális belső tagolása: Aa/ információs igény alapján, Ab/kérés megfogalmazása, Ac/ kérés artikulációja.
A(a+b+c) →(B →C) →D
A
közlésre létrejött szerkezet magja a B és C rész, mely ön-reflexív. A
könyvtáros ebben az egységben már meglévő tartalmakat interpretál,
ugyanakkor, nyitott rendszer révén, itt építi be saját intellektuális,
szakmai, érzelmi asszociációit. Itt kell az adott igényre, a
körülmények összességére tekintettel a jelek tartalmának az optimális
mértékét közvetíteni; ugyanis a könyvtár elvileg minden kérdésre
rendelkezik a releváns válasszal, de a gyakorlatban ugyanazon forrásnak
odaadása a különböző felhasználók számára hol kezelhetetlen bőséget,
hol hiányérzetet eredményezhet. A könyvtáros nem megtalálja,
hanem létrehozza a választ.
A(a+b+c) →(B ↔C) →D
A
negyedik egység (D) a tényleges válasz az elsőre (A), bár tekinthetnénk
a másodikat (B) és harmadikat (C) is, ahol az átkódolás, dekódolás
munkaanyaga létrejön, de szemiotikailag az a különbség a B/C és D
részek között, hogy a D az a jel, amely a kérdés tartalmára,
kommunikációjára vonatkozik. Összefoglalóan: a könyvtáros az
információkérést üzenetnek fogja fel, interpretálóként jelként
értelmezi. Ez az indikáció nyitja meg az információközvetítés
interakcióit, melyet hangsúlyosan befolyásol a kapcsolati és a
közvetítői tér.
2.4. Kapcsolati tér Az információ, az igénylő és a közvetítő hármas viszonylata tölti ki a teret. A kapcsolat az információközvetítést szolgálja. A
könyvtárban rejlő információkat két módon érhetjük el. Vagy tanult,
megtapasztalt eljárásmódok alapján közvetlenül, a magunk erejéből, vagy
mások, nevezetesen a könyvtárosok segítségével. Ez utóbbi esetben a
megismerési folyamatnak része lesz az emberi kapcsolat, melynek sikerét
nagymértékben befolyásolják az interakció szavai és nyelven kívüli
eszközei, a mimika, a gesztusok, az intonáció. Az
információközvetítő tevékenység alapvetően beszédkapcsolat, mely erősen
kontextus-függő. Bár van egyfajta kanonikus jellege, a párbeszéd
szereplői szempontjából ez inkább egyéni jelenség. A kapcsolati tér
szerkezetét kapcsolatsorozatok alkotják. Reynolds (1993) archaikus
társadalmakban és 20. századi gyárakban tanulmányozta az emberi
kooperáció jellemzőit.13 Azt állapította meg, hogy a sikeres
együttműködésben az ember előre elképzeli az eseményeket, készít egy
cselekvési tervet, s mindezt megosztja közreműködő társával. A terv
megvalósulása során részfeladatokra bontják a teendőket, majd a konkrét
végrehajtás alkalmával összeillesztik ezeket. Az ily módon együttműködő
két személy kapcsolata olyan együttes eredményt hoz létre, mely nem
jönne létre ugyanannak a két személynek az egymástól független, időben
elkülönült feladat-végrehajtásával. Reynolds komplementer kooperációja
van jelen az információközvetítés gyakorlatában is. A kapcsolati tér elemei az előző generációk, a szakma és a tevékenységek kapcsolati jellege.
2.5. Közvetítési tér A
könyvtár intézményesült közvetítési tér, a receptív élmény közvetítője.
Megtestesíti az átörökítendők és a felhasználók közötti áthidaló teret. Az
információközvetítés során a tartalom a könyvtáros közreműködésével
jelenik meg az információt kérő számára. A közvetítés objektív, tárgyi
eleme az apparátus, személyes hordozója a könyvtáros, spontán tényezője
a felhasználó. A nyilvános könyvtár általánossá válása óta ez a
struktúra egyetemes közvetítő eszköz, mely a szociológiailag és
intellektuálisan heterogén embercsoportok felé ugyanazzal a
mechanizmussal közvetít, s emberközeli módon. Nem katedráról
(oktatás), nem személytelenül (internet) és nem nyereségorientáltan
(dokumentációs intézmények és szolgáltatók). A könyvtári
információközvetítést igénylők egyúttal a közvetítés termékei is.
Személyiségalakító, identitásmegerősítő lehet egy sikeres közvetítési
aktus. Szellemi közösség tölti ki a teret a közvetítés során. Az
információközvetítés a gyűjteményszervezésre, a kiválasztásra épül, a
kérészéletű és a tartós reprezentációval bíró források felismerésére,
gyakorlati funkcióik különbözőségének figyelembevételére. Szűken
értelmezve: a könyvtári dokumentumok jellemzően nem könyvek,
folyóiratok, hangszalagok, digitális lemezek többé, hanem – közös
nevezőre hozva – közvetítendők, egy eleven folyamat részelemei. A
közvetítés végső célja releváns forrás vagy információ nyújtása, de
ehhez az egész közvetítési folyamatban jelen kell lennie a relevációnak
mind a szerepekre, mind a teendőkre nézve is. A közvetítés kifejezésnek
van jelentést árnyaló kiegészítő tartalma, amely stilisztikailag inkább
passzív színezetet ad a szerepnek. Azonban ha koncepcióját értelmezzük,
éppen olyan gazdag és színes mintázatot látunk benne, éppen olyan
sokrétű szándékot, törekvést, célzatot, mint más aktív pszichológiai és
közösségi folyamatokban. A relevancia beteljesüléséhez tehát
logikai-lélektani fegyelmezettség szükséges. A munkafolyamat "belső
monológja", hitvallása a következő lényeges mozzanatokat tartalmazza
(vagy megfogalmazhatjuk úgy is, ez a relevancia beteljesülésének 10
pontja): 1. Ismerd fel a szándékot! 2. Fogadd el célját! 3. Légy a közvetítés során informatív! 4. Kerüld a félreérthetőséget! 5. A jó szándék nem pótolja a relevanciát. 6. Oszd meg a végrehajtási tervedet! 7. Azt haladéktalanul valósítsd is meg! 8. A tevékenység célpontja mindig a szolgáltatást kérő legyen! 9. Ne hagyd figyelmen kívül a kontextuális és a metakommunikációs fogódzókat! 10. Használj konvencionális nyelvi eszközöket!
2.6. Morális tér A
könyvtár tevékenysége az emberek javára végzett munka. Természetes
módon illik bele egy gondolatait dokumentálni képes, társadalomban élő
lény intézményei közé. A közösség intézményei közül az elsők között
találkozhat vele a gyermek. Segít megérteni a többi működését, a
használatukkal járó morális kötelezettségeket. Célja lehet tehát a
korai könyvtárhasználatra ösztönzésnek, hogy a gyermek olyan
helyzetekkel, kérdésfeltevésekkel találkozzon, amelyek segítségével
elsajátíthatja a közösség érdekeit figyelembe vevő erkölcsi
magatartást. Gondoljunk bele, csupán azzal, hogy beiratkozik,
alapelveket és működést érthet meg. A felelősségvállalás, az elfogadás,
a norma-, szabály- és értékkövetés általa még nem is definiált szavait
a személyesen vele megtörténő gyakorlaton keresztül élheti át. A
kölcsönzés a felszín rutinján túl morális interakciók sora:
megbízhatóság, bizalom, becsületesség, önfegyelem, alázat,
igazságosság, következetesség, méltányosság rejlik a vonalkód
lehúzásának pár másodperces műveletében. A könyvtár természetesen
mindezeken túl közvetlenül is világossá teszi normáit.
Könyvtárhasználati szabályzatában deklarálja, mi a jó, és mi a helyes,
de minden könyvtáros tudja, hogy a számtalan morális helyzet, a
lehetséges megoldási módok sokfélesége nem rögzíthető, s azt is, hogy
aki csak szabályokat állít fel, az egyéb eszközeiről lemondva, már nem
tud mivel nevelni. A könyvtárosság erkölcsi vetülete többek között
abban áll, hogy napi munkájában tanúbizonyságot kell tennie arról,
tevékenységét a jó, a méltányos, az igaz eszméje motiválja. A szakmát
mindig is foglalkoztató "Milyen a jó könyvtáros?" kérdése etikai kérdés
is.
3. Az információközvetítés mint társas folyamat
A
szimbolikus tartalmak alárendeltek a társadalmi kapcsolatoknak. Mauss
(1924) a társadalmi életet szimbolikus kapcsolatok világának nevezte.14
Egy társadalmat szolgáló struktúrában, egy működő intézményben, annak
tevékenységi szokásrendszereiben szimbólumok közvetítődnek. A
könyvtár társadalmi feladata megoldása közben válik mechanizmusból
erőtérré, tevékenységeinek tartalma a társas kapcsolatok révén lehet
munkavégzésből szimbolikus cselekedetté. A "tudás-templom", a
"memória-palota" kifejezések kitüntetett, felülmúlhatatlan épületek
metaforáján alapulnak, feltételezve, hogy a könyvtár az ezekhez kötődő
tulajdonságokat tükrözi, és foglalja magába. A könyvtárnak
tulajdonított kompetencia befolyásolja a társas kapcsolatokat. A
könyvtár magas szinten strukturált, minden a rendszeren belül
funkcionál, az egyének rutincselekedetei a rendszerbe szervesülnek,
egy-egy munkatárs nem fogalmazhatja át a könyvtár működését. A
struktúra megmutatkozik az egyéni attitűdök síkján, azonban a psziché
is kivetül a szerkezetre. A könyvtár és működése több annál, mint ami
látható a hétköznapi szemlélő számára. Nem pusztán az történt a public
library megjelenésével, hogy többen találkoztak a könyvtárossal, hanem
az is, hogy már másmilyen szemléletű könyvtárossal érintkeztek. De a
nyilvános könyvtárakon belül is (szerepéhez alakulva) eltérő
magatartást mutat a könyvtáros, ha elsősorban kölcsönzőhelyként
funkcionáló könyvtárban dolgozik, mint ha például a
referensz-szolgáltatásokat is előtérbe állító szakkönyvtárban. Más
magatartást látunk a feldolgozó könyvtáros esetében, mint a
referensz-munkát végzőnél. Az ismeret- és információhalmaz a
társadalom közegén másként és másként jut át. A viszonyok szempontjából
aktív faktor mind a használó, tulajdonló közösség, mind a közvetítői,
szolgáltatói kör. Könyvtáron azt a képződményt értjük, melynek az
információközvetítés, az információhoz való hozzáférés biztosítása az
egyik lényegi rendeltetése, s mely tevékenység az emberi kapcsolatok
által determinált processzus. A könyvtár emberi kapcsolatai rendszert
alkotnak. Benne a funkciók és attitűdök, a szolgáltatások és
magatartásformák olyan integrációja valósul meg, melyben nem
beszélhetünk rendszerszerű működésről (gyűjteményépítés, rendszerezés,
feltárás, szolgáltatás) az emberi tényezők és e működés viszonylatok
komplexitásának figyelembevétele nélkül. A használat a működés teremtő,
építő tényezője. A könyvtár funkciója (többek között) a dialógus
azokkal, akik felkeresik. A könyvtár a gyűjtés, az őrzés igényéből
alakult ki, de kommunikációs intézmény. Mindenkori alkalmazási
formája, működési gyakorlata a társadalmi és technikai konstellációk
változásaitól függően lassan alakul ki és formálódik át. A dokumentum-
és információ-matéria használatra idomítása társas folyamat. Az
információközvetítés szándékokba, szokásokba, személyek cselekvéseibe
ágyazódik. A könyvtár funkcionális életéhez kötött emberi
kapcsolatrendszere konvenciók és spontaneitások rendszere, ami nem
egyenlő a rutin és a rögtönzés mechanizmusával. A konvenciók elemei a
szabályok, normák, hagyományok, minták, állandó formák és a
folyamatosság. A spontaneitás összetevői a megújulás, a dinamika, a
személyesség, a variabilitás, a különösség, a másság. Tehát az
információközvetítés konvencionális eljárási módok és egyéni megoldások
elegye. Ezek az eljárási módok kapcsolatokon, érzelmi és motivációs
folyamatokon keresztül valósulnak meg, következésképp a könyvtárosok és
a könyvtárhasználók hozzáigazítják tevékenységeiket, elvárásaikat,
párbeszédeiket az adott kultúra jelentés- és szokásrendszeréhez.15
Ebben az esetben a könyvtári interakciók, kapcsolatok, érzelmek,
cselekvések jelentéssel bíró szimbolikus kódoknak is felfoghatók. Az
információközvetítés folyamata és tartalma a használók reakcióitól kap
értelmezést, miként a műalkotások a befogadóiktól. A közvetíteni kívánt
ismeret- és információhalmaz a társadalom közegén másként és másként
jut át – függően a használó, illetve tulajdonló közösségtől.
Irodalom, jegyzetek
1. HORVÁTH
Péter: Az információtudomány történeti háttere I. = Tudományos és
Műszaki Tájékoztatás, 48. évf. 2001. 4.sz. 149. p. 2. Pierre Lévy spanyolországi előadása és az azt követő interjú nyomán: URL:<http://www.uoc.es/web/esp/articles/digitum_pierre_levy_fr.html> [2006.01.08.] 3. NEWCOMB, Theodore M.: Sozialpsychologie. Meisenheim, Hain, 1959. p. 11. 4. SPERBERW, Dan – WILSON, Deirdre: Relevance: Com¬mu¬nication and cognition. 2nd ed. Oxford: Blackwell, 1995. 326 p. 5.
KOLTAY Tibor: Szöveg, információ, relevancia: néhány adalék a
témakörhöz. = Könyvtári Figyelő, 51. évf. 2005. 3. sz. 517. p. 6.
Geertz ezt a megközelítést Langer munkásságából vette át. Ld.
LANGER, S.: Philosophy in a New Key. Cambridge: Mass, 1960. 7. részletesebben lásd: HANKISS Elemér: Az irodalmi mű mint komplex modell. Bp.: Magvető, 1985. 42–58. p. 8.
HORVÁTH Tibor: A könyvtártudomány és információtudomány alapjai.
In: Könyvtárosok kézikönyve. 1. köt. Szerk. Horváth Tibor – Papp
István. Bp.: Osiris, 1999. 19. p. 9. A koncepció lényege, hogy
a kulturális jelenségek vizsgálatára is kiterjesztette a lingvisztikai
elemzést. Ld. például: BARTHES, Roland: A divat mint rendszer. Ford.
Mihancsik Zsófia. Bp.: Helikon, 1999. 255 p. 10. HORVÁTH T. i.m. (9. sz.) 53. p. 11. TERESTYÉNI Tamás: Szövegelméleti tézisek. In: Szemiotikai szövegtan, 4. Szeged: JGYTF, 1992. 7–33. p. 12. PETŐFI S. János: Szöveg, szövegtan, műelemzés. Bp.: OPI, 1990. 3. p. 13.
REYNOLDS, P.C. : The complementation theory of language and tool use.
In.Gibson,K.R. and Ingold, T. (Eds.) Tools, language and cognition in
human evolution. Cambridge Univ. Press, Cambridge, 1993. 407–429. p. 14.
MAUSS, Marcel: Tanulmány az ajándékról. In: Szociológia és
antropológia. Ford. Saly Noémi. Budapest: Osiris, 2000. 195–338.
p. 15. Vö. GEERTZ, C.: The growth of culture and evolution of
mind. In: Geertz, C.: The interpretation of cultures. New York: Basic
Books, 1973. 55–87. p.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie. Jelentkezzen be, vagy kattintson ide a regisztrációhoz