Szerző: BÉNYEI Miklós kategória: 54. évfolyam > 2008. 3. szám Hozzászólás: 0
BORSOS Attila A magyar időszaki kiadványok repertóriuma ; 2. : annotált bibliográfia / Borsos Attila. – Budapest : Országos Széchényi Könyvtár : Gondolat Kiadó, 2008. – 247 p. ; 20 cm. – (Nemzeti téka) ISBN 978-963-693-113-1 ISSN 1586-1163
Hosszan
lehetne elmélkedni a repertóriumok hasznáról, a tudományos kutatásban,
a könyvtári tájékoztatásban és a lapszerkesztésben játszott szerepéről.
Felidézhetnénk a felsőfokú könyvtárosképzés vonatkozó tananyagát, a
könyvtári szakirodalom különféle elméleti-módszertani megállapításait.
S bizonyára azoknak a véleményéből is összegyűlne egy jókora csokorra
való, akik rendszeresen forgatják ennek a fontos bibliográfiai műfajnak
a darabjait. Szerencsére mindettől megkímél bennünket a most
ismertetett kötet fülszövege, amelynek elején frappáns tömörséggel
fogalmazták meg a lényeget (különösen, ha ki¬terjesztjük az
elektronikus adatfeldolgozásra is): "A mai felgyorsult világunkban
nincs időnk végigböngészni a lapok régebbi évfolyamait – ha van az
adott lapnak repertóriuma, perceken belül megtudjuk, hogy az általunk
keresett cikk melyik évfolyam, melyik számában érhető el. Ez a kiadvány
egyszerűbbé, gyorsabbá teszi a felhasználó számára a könyvtári hírlap-
és folyóirat-állomány használatát, a bennük rejlő információk
megszerzését." A folyóirat-repertóriumok – tágabban az időszaki
kiadványok közleményeinek címadatairól tájékoztató összeállítások – a
ki¬egyezést követő évekig, a boldog emlékű Szinnyei József
felülmúlhatatlan munkásságáig visszanyúló előzmények és a meglehetősen
sokáig tartó hullámvölgy, majd Kőhalmi Béla 1967-ben papírra vetett, ám
csaknem egy évtizedig visszhangtalan maradt figyelemfelhívása után az
1970-es évek derekán kerültek ismét a szakmai érdeklődés előterébe. Még
sokan emlékezhetünk rá, hogy ez idő tájt a Magyar Könyvtárosok
Egyesülete Bibliográfiai Bizottsága a Könyvtártudományi és Módszertani
Központtal (KMK) közösen jó néhány alkalommal rendkívül színvonalas,
nagy hatású országos tanácskozást szervezett a helyismereti tevékenység
időszerű kérdéseiről. Az előadások és a legérdekesebbnek,
legértékesebbnek ítélt hozzászólások könyv alakban is megjelentek, és
túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezek a kötetek mindmáig a hazai
helyismereti irodalom irányadó termékei. A második, Debrecenben 1974.
augusztus 27-28-án megrendezett konferencia témája a
folyóirat-repertóriumok szerkesztésének összetett problémaköre volt. A
kiváló szakemberek (Szentmihályi János, Csűry István, Lisztes László,
Korompai Gábor¬né, Péter László és mások) részvételével zaj¬ló, igen
élénk vita végén elfogadott ajánlások egyi¬ke javasolta, hogy a KMK
"kezdeményezze az önállóan publikált, illetve kéziratos és rejtett
repertóriumok retrospektív bibliográfiájának elkészítését…". A
kívánság meglepően hamar teljesült. A disputa egyik résztvevője,
Kertész Gyula ugyanis az akkori debreceni tanítóképző főiskola
könyvtáros szakának oktatójaként már évek óta foglalkozott a
bibliográfia (közelebbről a helyismereti bibliográfia) teoretikus
vonatkozásaival, egyebek között a másodfokú bibliográfiák körébe sorolt
sajtórepertóriumok készítésének metodikájával. Hogy kellő rálátása
legyen a tárgyra, Kőhalmi Béla útmutatásai nyomán elhatározta a
különféle periodikumok hozzáférhető (nyomtatásban közzétett vagy
kéziratos) címjegyzékeinek számbavételét, és ebben a hallgatói is
segítették különböző tanulmányi feladatok megoldásával. Az imént
idézett ajánlás tulajdonképpen a végső lökést adta a munka gyors
befejezéséhez. A következő év nyarán lezárta az anyaggyűjtést, majd –
miként az alcíme is jelzi – az egyedi repertóriumokat regisztráló és
elemző-értékelő annotációkkal ellátott, háromszázhetvenkét tételt
tartalmazó összeállítást a Könyvtártudományi és Módszertani Központ
gondozásában a Népművelési Propaganda Iroda 1977-ben "A magyar sajtó
repertóriumainak annotált bibliográfiája" címmel közreadta. A
bevezetőben, amelyet ő "Használati útmutató"-nak nevezett, eredményes
kísérletet tett a tanulságok összefoglalására is. Mint az ügy szilárd
elkötelezettje, a kutatást Budapestre költözése után tovább folytatta,
ebből a szempontból kedvezőbb körülmények között. Teljességre
törekedett, és noha szándékosan mellőzte a közös repertóriumok
feltárását, mintegy tíz év alatt még így is csaknem két és félszeresére
emelte a tételek számát. Az annotált bibliográfia második, bővített
kiadásának törzsanyaga (amely az 1986 végéig megismert összeállításokat
vette számba) nyolcszázharmincnyolc leírást számlált, és ehhez csatolt
még függelékként 1987–1988-ból harminc címet (de magyarázó jegyzetek
nélkül). Némileg kibővítve, itt-ott újragondolva megismételte a
tanulmány értékű útmutatóját is. Az első, karcsúbb változathoz
hasonlóan szintén kedvezően fogadott és a könyvtárakban sűrűn kézbe
vett kötetet "A magyar időszaki kiadványok egyedi repertóriumai" címmel
a KMK jelentette meg 1990-ben. Azóta eltelt tizennyolc esztendő…
Már-már azt hihettük, hogy a korán elhunyt kiváló kollégánk úttörő
vállalkozásának nem lesz folytatása. S íme egy újabb meglepetés:
nemrégiben napvilágot látott Borsos Attila opusa. S nem is
akárhol: az Országos Széchényi Könyvtár és a Gondolat Kiadó jeles, a
szűkebb szakmai körökön kívül az érintett tudományágak művelői és az
érdeklődő közönség előtt is tekintélyt kivívó, kivitelében is
tetszetős, elegáns, Nemzeti téka című művelődéstörténeti sorozatában. E
sorozat tagjának lenni önmagában véve is rangot ad, és ezt a
megtiszteltetést méltán érdemelte ki az annotált bibliográfia. Egyfelől
a témája, másfelől a megvalósítás igényessége révén. Mint ahogy az a
rövidre szabott, alig egy oldalnyi "Használati útmutató" soraiból
kiderül, a szerkesztő – aki a nemzeti könyvtár hírlapcsoportjának
munkatársa – tudatosan követte elődjét és feltehetően példaképét
(nyilván ezért nem foglalkozott mélyrehatóbban a módszertani
kérdésekkel). Némi eltéréssel ugyan, de alapjában véve ugyanazokat az
elveket és módszereket alkalmazta. Egyértelműen erre utal az eredeti
címet kiegészítő római kettes szám, valamint az alcím változatlan
átvétele is. Mindössze két érdemi különbség mutatható ki. Borsos Attila
közli a nem egyedi (Kertész Gyula által közösnek titulált)
repertóriumok címeit is, beleértve az 1986 előtt összeállított
jegyzékeket. Köztük a kivételes szorgalmú Galambos Ferenc OSZK-ban
őrzött gépiratos köteteit (a bécsi magyar emigráció lapjairól, a kisebb
könyvészeti orgánumokról, a felvidéki folyóiratokról stb.), a koalíciós
évek hódmezővásárhelyi újságjainak Kárász József által elkészített,
szintén kéziratos ötkötetes repertóriumát, a Petőfi Irodalmi Múzeum
nyomtatásban hozzáférhető, terjedelmes címválogatásait Az Est-lapok és
a Magyar Nemzet cikkeiről, Győri Vilmos hajdani feltárását a polgári
iskolai közlönyökről. A másik eltérés a leírások minősítésének
elmaradása (holott Kertész Gyula ezt egyik fő feladatának tekintette).
Az útmutatóban erre nem kapunk magyarázatot, ezért csak találgathatjuk
az okot. A terjedelmi kötöttség valószínűleg nem képezhetett akadályt.
Talán inkább a túlzott szerénység diktálta ezt az eljárást. Bármiért
történt is, a címjegyzék használhatóságát nem gátolja. A már szóba
hozott kiegészítéseken kívül Borsos Attila valamivel több mint húsz
esztendő (1987–2007) címanyagát regisztrálta, az adatgyűjtést 2007
novemberében fejezte be. Mindenekelőtt a magyarországi és a határon
túli magyar periodikumok nyomtatásban napvilágot látott repertóriumait
vette számba. Elődjéhez hasonlóan kiterjedt a figyelme a kéziratos
(pontosabb jelöléssel: gépiratos és printelt) összeállítások egy
részére is, mégpedig azokra az egyetemi és főiskolai szakdolgozatokra,
amelyek a Könyvtári Intézet Könyvtártudományi Szakkönyvtárában
fellelhetők (a raktári jelzetet is megadja, ezzel is segítve a
keresést). Jó lett volna olvasni arról, hogy a képző intézmények,
illetve tanszékeik könyvtáraiban rejtőző további jegyzékek leírására
miért nem tett lépéseket. Hiszen bizonyosra vehető, hogy nem mindegyik
szakdolgozat jutott el a fenti gyűjteménybe. Az időszaki kiadvány
fogalmát tágan értelmezte: a napi- és hetilapok, valamint a folyóiratok
mellett számos múzeumi és egyéb évkönyv, egyetemi acta, jó néhány
iskolai értesítő, sőt egy kalendárium (Naptár, a szlovéniai magyarok
évkönyve) is szerepel a bibliográfiában. Örvendetes tény, hogy sok
lokális kiadványt írt le, ilyenformán a helyismereti tájékoztatás is
fontos segédlettel gyarapodott. Feltűnő, hogy a bibliográfusok továbbra
sem szívesen nyúlnak a napi- és hetilapokhoz, nyilván az
újságközlemények nagy mennyisége és tartalmi-értékbeli
differenciáltsága, továbbá a metodikai problémák sokasága riasztja
őket. Igazán a folyóiratokat és évkönyveket kedvelik, némelyik
orgánumról (pl. a romániai Művelődésről, a tatabányai Új Forrásról, a
budapesti Liget és Táncművészet két-két évfolyamáról, a Művészetről, az
Esélyről, a győri múzeum Arrabona c. évkönyvéről) két vagy több
összeállítás is megjelent. Repertóriuma révén néhány kevésbé ismert
periodikum is szem elé került: például a Magyar Cionista Szövetség
Borochow-körének 1945-ben napvilágot látott Haderech – Az Út c. heti
értesítője, szintén 1945-ből a Vasútépítők c. csapatújság, a
hetvenes-nyolcvanas évekből az almásfüzítői Timföld c. üzemi lap, a
Borsodi Vegyi Kombinát évkönyve. Bizonyára sokak számára okoz
meglepetést, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában két
évtizeddel ezelőtt feltárták a világ egyik legrégebbi és leghíresebb
referáló lapjának, a Göttingische Gelehrte Anzeigen-nek a hazánkra
vonatkozó közleményeit. Összesen négyszázkilencven számozott tétel,
vagyis ennyi repertórium leírása található a kötetben. Sorszámot a
címjegyzékek kaptak, ugyanakkor a besorolás a feldolgozott időszaki
kiadványok címeinek betűrendjét követi. Tehát némelyik rendszó (cím)
alatt – mint ahogy az imént céloztunk rá – több tétel is sorakozik.
Külön-külön rendszót kaptak a kollektív repertóriumokban feltárt lapok,
az évkör pontos feltüntetésével. Az alfabetikus szerkezet már az első
kiadásnál is kitűnően bevált, most is számottevő mértékben megkönnyíti
az eligazodást. Mindegyik bibliográfiai leíráshoz kap¬csolódik
annotáció. Ezek formája és tartalma a Kertész Gyula-féle szisztémát
utánozza. Borsos Attila először azt jelzi, hogy önálló vagy rejtett,
netán szamizdat jegyzékről van-e szó. Majd közli a feldolgozott
tárgyéveket. Ezután öt, következetesen, de csak szükség szerint
ismétlődő, az ábécé egy-egy nagy betűjével megkülönböztetett rovatban
jellemzi a szóban forgó repertórium tartalmát és módszereit. Mivel
követhető példa, érdemes részletesebben ismertetni. Az első rovatban
(T) arról olvashatunk, hogy teljes vagy válogatott-e a feldolgozás,
többnyire a tételszámot is feltünteti, sőt, ha kéthasábos a szedés, ez
szintén megtudható, és ide kerültek a szerkesztő által adott
tárgyszavak. A második (C) a bibliográfiai leírás részletességéről,
adatairól, az utóbbiak sorrendjéről tájékoztat. A harmadikat (A) csak
akkor látjuk, ha van annotáció. A negyedik (SZ) a szerkezetről, a fő
rendezési elvekről informál, arab számokkal elválaszt¬va a szerkezeti
egységeket. S végül az ötödik (M) a mutatókat nevezi meg, szintén arab
számokkal jelölve azokat. Világos, könnyen áttekinthető rendszer,
egyértelműen állítható, hogy kellő felvilágosítást nyújt a
használóknak, az érdeklődőknek. A visszakeresést megkönnyíti a jól
tagolt tárgy¬mutató is, amelyben olykor földrajzi nevek is helyet
kaptak, de nem a teljesség igényével. Noha a használati útmutatóból
hiányzik az erre való utalás, lapozgatás közben arra következtethetünk,
hogy a leíró részben, az annotáció T rovatában szereplő tárgyszavakat
vetítette ki ide, a mutatóba. Könyvtárosoknak, kutatóknak egyaránt
sokat segített volna, ha a feltárt lapok kiadási helyéről szintén
készül földrajzi mutató, vagy annak elemei beépülnek a tárgyi
rendszavak közé. Most ugyanis az indexből nem derül ki – hogy csak
egyetlen példát emeljünk ki –, hogy a Béri Balogh Ádám és a Wosinsky
Mór Múzeum egyazon szekszárdi intézmény. Ha¬son¬ló gondok a
periodikumok címeivel kap¬csolatban is felvetődnek; megint csak egy
pél¬dára szorítkozva: a bibliográfiában a Magyar Nemzeti Múzeum
Néprajzi Osztályának Érte¬sítője rendszó található, ugyanakkor a
leírásban a cím már a Néprajzi Értesítő, az idő közbeni címváltozásról
(és annak időpontjáról) sem a tétel, sem a mutató nem tájékoztat.
(Talán utalókkal át lehetett volna hidalni ezt a problémát.) Magától
értetődik, hogy a bibliográfiához kapcsolódik egy személynévmutató is
az összeállítókról és a közreműködőkről. Borsos Attila gondos munkát
végzett, de mint a¬hogy azt a szakmai berkekben emlegetni szoktuk,
tökéletes bibliográfiát alkotni aligha lehet. Ha nagyon-nagyon
keressük, ezúttal is rábukkanhatunk egy-két hibára, hiányosságra.
Kimaradt a debreceni irodalmi folyóirat, az Alföld előző, a nyolcvanas
évtized számainak közleményeit regisztráló repertóriuma (1990-ben
jelent meg). Bizonyára tévedésből vette egyazon folyóirat két
folyamának az 1913–18-ban és 1934–36-ban közzétett Könyvtári Szemlét,
holott ez két különböző lap volt, különböző céllal és szemlélettel.
Csakis a "Homérosz is bóbiskolt néha" szindrómával magyarázható, hogy a
repertóriumok egyébként szabványos bibliográfiai leírása két helyen
megbicsaklik: a 280. és 381. tételben nem a cím, hanem az összeállító
neve szerepel első helyen, ráadásul indokolatlan félkövér kiemeléssel.
A nyomda (jelen esetben a szövegszerkesztő) ördöge sem kímélte a
kiadványt: például kétszer is sajtóhibával nyomták az Enigma c.
művészetelméleti folyóirat címét, a már említett Wosinsky Mór Múzeum
évkönyvénél a kezdő tárgyév 1970 helyett tévesen 1990. Mindezt csak
azért érdemes szóvá tenni, mert az előszó megpendíti egy majdani CD
lehetőségét, tehát belátható időn belül mód nyílik a korrekcióra. Az
elképzelés szerint Kertész Gyula bibliográfiája és a mostani folytatás
együtt jelenhetne meg elektronikus adathordozón. Messzemenően
üdvözlendő és támogatandó ötlet, különösen, ha az interneten is
hozzáférhető lesz, mert akkor valamenynyi könyvtárban, kutatóhelyen,
ahol hálózati kapcsolat van, elérhetővé, kutathatóvá válik, azaz a
kiváló másodfokú bibliográfia hatéko¬nyabban töltheti be szerepét.
Talán arról is álmodhatunk, hogy ennek a dokumentumnak a tartalma
kiegészülhet: egyrészt az időközben megjelenő repertóriumok, másrészt a
jelenleg kéziratként lappangó (feltehetően leginkább a felsőfokú
könyvtárosképző intézmények központi és tanszéki gyűjteményeiben
rejtőző) és a közeljövőben készülő, a témába vágó gépiratos
összeállítások adataival. Szeretnénk hinni, hogy valóban így lesz.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie. Jelentkezzen be, vagy kattintson ide a regisztrációhoz