Szerző: KOLTAY Tibor kategória: 54. évfolyam > 2008. 3. szám Hozzászólás: 0
A
Web 2.0 fogalma, amelyet leginkább a blogokhoz kapcsolódó és ott is
zajló vitákból ismerünk, ellentmondásokat hordoz magában és egyelőre
kevés a tudományos jellegű írás erről a témáról.1 A Web 2.0 nemcsak
technológiáról szól, hanem felhasználói attitűdökről is, azaz együttes
tudásról, intelligenciáról, a felhasználóról mint termelőről, nyitott
tartalomról, könnyű használatról, gyenge kontrollról.2 Elsősorban a
felhasználó mint termelő, azaz tartalmak létrehozója és persze az
attitűdök kérdése az, amely arra kell késztessen bennünket, hogy
kritikusan vizsgáljuk meg, mi is a Web 2.0. A világban és idehaza is
főként a Web 2.0 és a rá épülő Könyvtár 2.0 leíró jellegű vagy éppen
(szinte korlátlanul) lelkes ismertetéseivel találkozunk, ezért az
alábbi írás a Web 2.0 kritikáját állítja a középpontba. Összeállításom
szándékoltan egyoldalú és (remélhetőleg) provokatív. Nem tárgyalom a
Web 2.0 összetevőit sem, hiszen erről bőven találunk irodalmat. 3 Talán hozzá sem kellene tennem, nem kívánok ugyanakkor lemondani arról, hogy érvelésem kellően megalapozott legyen.
Mi a Web 2.0?
A
Web 2.0 elnevezést bizonytalanság terheli. Nem arról van szó, hogy
számos, egymással versengő definíciója volna, inkább számos különböző
dolgot jelölnek vele. Egyesek ezek közül ellentmondanak egymásnak,
mások átfedésben vannak egymással, de legfőképpen nem kompatíbilisek
egymással. Röviden szólva a Web 2.0 egyszerre szól elgondolásokról,
viselkedésmódokról, technológiákról és ideálokról. Ráadásul az az
állítás, hogy fő jellemzője a Web 1.0-ból a Web 2.0-be történő
átalakulás, állapotváltozás, felveti annak kérdését, hogy milyen
mértékben történt meg vagy zajlik ez a változás, amelyet valami új
váltott ki. Kérdezhetjük azt is, hogy nem arról van-e szó, hogy mindez
annak újra kimondása, amit korábban egyszerűen a Web néven emlegettünk,
és csak új elrendezésben kapjuk, avagy új fényben tűnik fel. (Tegyük
még hozzá, hogy a Web 1.0 elnevezést korábban soha senki nem használta.) Számos
internetes fejlesztés, alkalmazás, tevékenység tekinthető úgy, mint a
Web 2.0 példája, önmagukban azonban nem képezik annak alkotórészét. A
Web 2.0 inkább fogalmi keretet ad, amely lehetővé teszi, hogy az
egyszerűség kedvéért Web 2.0 elnevezéssel illetett sokféle jelenséget
és eseményt egymással összefüggésbe hozzuk és értelmezzük.4 Tim
Berners-Lee szerint a Web 2.0 elnevezés afféle szakzsargon, senki sem
érti, mit is jelent. A Web 2.0 alapvetően ugyanazokat az
alkalmazásokat használja, mint a Web 1.0, és a web amúgy eddig is azt
szolgálta, hogy az emberek összeköttetésben álljanak egymással.5 (A
rend kedvéért említsük meg, hogy Berners-Lee volt az, aki a kilencvenes
évek elején "kitalálta" a World Wide Webet, ma pedig egy
továbbfejlesztett, "jelentéssel bíró" "szemantikus web" kialakításán
fáradozik.6) A Web 2.0 jellemzői
A Web 2.0-t négy fő összetevője alapján érdemes jellemeznünk. Ezek a következők: - a technológia, - a gazdasági vonatkozások, - a felhasználók, - a filozófia.
A technológia Ezt
a kérdéskört röviden említve elmondhatjuk, hogy a Web 2.0 elnevezéssel
olyan megközelítéseit illetjük, amelyek a weboldalak és az általuk
kínált szolgáltatások tervezéséhez és funkcióihoz használhatók. Ezek a
megközelítések az elmúlt években jelentek meg, és olyan
technológia-alkalmazásokat írnak le, amelyek adatok manipulációjának és
prezentációjának emberek és számítógépes eszközök interakció útján való
megvalósulását részesítik előnyben.
A gazdasági vonatkozások A
Web 2.0 olyan üzleti modellt jelent, amely a pénzügyi sikert úgy éri
el, hogy embereket és adatokat az internet útján értelemmel bíró
árucserében kapcsol össze. Ennek a legegyszerűbb formája, amikor a
webes cégek olyan szolgáltatásokat nyújtanak a hirdetőknek, amelyek
lehetővé teszik számukra, hogy pontosan célzott marketing
kommunikációval érjék el azokat a felhasználókat, akik várhatóan
leginkább elfogadják ezt a marketinget. Ez a marketing kommunikáció
azzal hat, amivel a hirdetés a legjobban hathat. Azzal, hogy ingyenes
és csábító szolgáltatásokat kínálnak, ezek a cégek olyan közönséget
hoznak létre, amelyet nagyon hatékonyan szólíthatnak meg a hirdetők.
Ezek a fogyasztók viszonzásul biztosítják a vállalkozások pénzügyi
sikeréhez szükséges bevételeket. Maga Tim O’Reilly, a Web 2.0
"kitalálója" 2004-ben azért látta értelmét a Web 2.0-nek, mert számos
programozó munka nélkül volt, és nem volt érdeklődés a webes
alkalmazások iránt, miután a dot.com összeomlás néven ismert válság
bekövetkezett. A válságot túlélő internetes cégek megtapasztalhatták,
hogy melyek azok az üzleti megközelítések, amelyek működhetnek.7 A
web üzleti sikerének alapját sokan a figyelemgazdaságban látták. Hogy
ennek természetét megértsük, érdemes tudnunk, hogy a klasszikus
gazdaság alapvető tétele a javak szűkösségének képzete. A gazdaság azon
alapszik, hogy bármely megtermelt áruból korlátozott mennyiség áll
rendelkezésre. Az információgazdaságban ez megváltozik. A hiány
kevésbé a termelés korlátain múlik, inkább olyan mesterséges
akadályokon, mint például a szerzői jogi védelem. Van viszont a
hiánynak egy speciális formája, amikor egyes termékek kezdeti
létrehozásához korlátozott input áll rendelkezésre. Miután azonban
létrejöttek, az újbóli előállítás költségei a nullához közelítenek.
Ilyen például a zene. A kezdeti előállítási költségek (stúdióépítés,
zenészek és hangmérnökök alkalmazása stb.) után a digitális formában
létező és rendelkezésre álló zene költsége a fogyasztó számára
alacsony, sőt az illegális fájlmegosztó rendszerekben nulla, ha
eltekintünk azoktól a költségektől, amelyet a számítógépek
megvásárolása, az internet használata, a villanyáram ára stb. jelent. A
hagyományos gazdaságban a tárgyaknak belső értéke van a piacon, amely
az emberek által nekik tulajdonított értékén alapszik. A digitális
tartalmak előállítói azt állítják, hogy termékük határhaszna több mint
nulla. E termékek fogyasztói a kezdeti eladáson túl viszont nem látnak
e termékekben pénzbeli értéket. Az úgynevezett P2P (peer to peer)
fájlcserélő rendszerek használói nem tolvajok abban az értelemben, hogy
olyan közgazdasági érvelést alakítottak ki, amely szerint az érték az
első eladás után eltűnik, ezért az előállítók nem teszik helyesen, hogy
azon túl is anyagi ellenszolgáltatásra tartanak igényt. A digitális
fájlokat fizetés nélkül letöltő fogyasztók lopásban vétkesek, ami jogi
értelemben igaz is. Mindez azonban feltételezné, hogy az előállítók és
a fogyasztók azonos etikai alapokon álljanak, és egyetértsenek abban,
hogy mi tekinthető etikátlannak. Valójában viszont eltérő etikai
rendszerekkel állunk szemben. Hasonló a helyzet ahhoz, amikor egy
kannibál semmi problémát sem lát abban, hogy más emberek húsát eszi,
míg a keresztény vagy számos más vallásos meggyőződés immorálisnak
tekinti ezt. Egy kisvárosban senki sem kezdene üzleti betörésekbe,
mivel az ellopható javak száma korlátozva van, ráadásul nyomasztó annak
az esélye, hogy elkapják. A modern digitális gazdaságban mindenki
ugyanabban a nagy városban él, ahol senki sem törődik különösebben
azzal, hogy mit csinálnak a többiek. Egy kisvárosban hallanánk, ahogy a
kisbolt tulajdonosa tolvajt kiállt, ebben a környezetben a kiadók
kiáltásai eltűnnek az általános sürgés-forgásban. A figyelem
természete olyan ebben a világban, mint amikor egy fát nézünk, tudjuk,
hogy az egy fa, de az egyes levelekre csak ritkán fordítunk figyelmet. Tíz
ember, aki egy úszó jégtáblán rekedt, nagyobb figyelmet fog szentelni a
nem-megújítható élelmiszerkészlet igazságos elosztásának (és az
esetleges lopásnak) mint ugyanaz a tíz ember egy banketten. Arról van
tehát szó, hogy a digitális források felhasználóinak egy csoportja
közönyös az általánosan elfogadott normákkal szemben. A tárgyaknak vagy helyzeteknek azzal adunk jelentést, hogy figyelmet szentelünk nekik.8 Ezt
a megállapítást alapozzák meg Michael Goldhabernek, a figyelemgazdaság
legjelentősebb teoretikusának gondolatai. Goldhaber szerint ez a
gazdaság a kibertérben képes működni, hiszen a weben a linkek kiváló
eszközei a figyelem továbbításának. A figyelemből hiány van, mert csak
emberek nyújthatják. Nem mindenki kap egyforma figyelmet, akinek
(aminek) azonban nagyobb figyelmet szentelünk, az jobban bevésődik az
emlékezetünkbe, és könnyebben fizetünk érte.9 Az illegális
letöltések kérdésére visszatérve azt mondhatjuk, hogy az csupán a
"figyelem fájának" egyetlen levele. A digitális források illegális
használatát tehát nem társadalmi tabu tiltja, csupáncsak arról van szó,
hogy a felhasználók választhatnak, figyelembe veszik-e a tiltást, vagy
(ami gyakrabban történik) figyelmen kívül hagyják azt. Az illegális
fájlletöltők szemében ugyanis az információk terjesztésének rendszere
nem elég hatékony, mert az megítélésük szerint mesterséges hiányt
teremt. Számtalan, a webre feltett anyag soha nem kelt semmiféle
figyelmet, vagyis nem fogyasztják ezeket, nincs rájuk kereslet, hiszen
túlságosan sok információ érhető el. Ha az anyagi javak előállítását
korlátozta a fogyasztás képessége, az információ mennyisége
növekedésének még inkább korlátozottnak kellett volna lennie, feltéve,
hogy a gazdasági növekedés mozgatórugói ugyanazok voltak. Más szóval az
információs ágazat hatalmas növekedése teljesen ésszerűtlen a
hagyományos közgazdaságtudomány nézőpontjából. Valami más magyarázatra
van szükség.10 Ez éppen az információs társadalom, a tudásalapú
iparágak és a figyelemgazdaság kialakulása. Azzal, hogy az információ a
földnél, az ásványi nyersanyagoknál és az energiahordozóknál is
értékesebb erőforrás lett, valamint, hogy a fogyasztók figyelme, ideje
a leginkább korlátos paraméter az egész rendszerben, egyre hatékonyabb
és egyre gátlástalanabb eszközökkel működő tudás-, valamint kultúra- és
szórakoztatóipar alakult ki. Ezek már nem a hagyományos, közös
építkezésen alapuló tudományos és művészeti alkotótevékenységet
bátorítják, hanem termékeket, sok esetben gyorsan avuló divattermékeket
állítanak elő.11
A felhasználók A Web 2.0
fogalomrendszere olyan szolgáltatások és tevékenységek leírására tett
kísérlet, amelyek új típusú médiafogyasztók létrehozását teszik
lehetővé. Ezek a fogyasztók elkötelezettek, aktívak és részt
vesznek a legfőbb internetes ügyletben, a "tartalom"
létrehozásában, fenntartásában és kiterjesztésében, ami az in¬ternet
használatának legfőbb bázisa. Ahogyan a Web 2.0 más aspektusai kapcsán
már láttuk, ez nem teljesen új. Az internet felhasználóit mindig is
másnak tekintettük, mint a hagyományos médiafogyasztókat, mivel
felhasználók, nem pedig közönség, hallgatóság. A Web 2.0 azt sugallja,
hogy az aktív felhasználók száma és tevékenységük minősége jelentősen
megnőtt.
A filozófia A Web 2.0 filozófiája a
hagyományos demokratikus értékek hangsúlyozására épül, ami a választás
szabadságát és az egyén lehetőségeinek kiszélesítését emeli ki. Az
ilyen és hasonló érvelések már a web megjelenése előtt is léteztek. A
Web 2.0 esetében azonban az interneten belüli egyenlőségről van szó,
nem társadalmi egyenlőségről. A Web 2.0 szószólói többféle módon
állítják, hogy az a web folytatása, méghozzá annál fejlettebb módon. Az
állítások között szerepel az is, hogy a Web 2.0 visszatérést jelent a
web előtti internetes megközelítésekhez és lehetőségekhez, sőt
tulajdonképpen egy második kísérlet arra, hogy kivívjuk azt, amit
eredetileg el akartunk érni a webbel. Sok tekintetben ez mind igaz,
mivel nincs a fejlődésnek olyan világos logikai útja, amelyet
követhetnénk. Az, hogy közvetlenül 2004 előtti megközelítésekre és
viselkedésre utalnak, miközben azt is állítják, hogy a Web 2.0 olyasmit
nyújt, ami a web állítólagos első verziójával szakít, ellentmondás.
Éppen ez az ellentmondás teszi azonban a Web 2.0-t eladhatóvá, így lesz
belőle egyszerre a múlt, a jelen és a jövő reprezentánsa.12 A kizsákmányolás kérdése
A
Web 2.0 – ahogy erről már szóltunk – eredendően a dot.com válságot
követően jött létre. Korai kereskedelmi korszakában az internet nem
vált be árucikkek eladására, viszont kitűnően szerepelt az agresszív
reklám, a népszerűsítés és a gazdasági lufik eszközeként. Valami másra
volt azonban szükség, és a túlkínálat létrehozásának ravasz, kifinomult
formái alakultak ki a Web 2.0 segítségével. A Web 2.0-át körülvevő
diskurzus igen csábítónak tűnik olyan fogalmak hangsúlyozásában, mint a
demokrácia, részvétel és a felhasználók. Ennek jó oka van. A Web 2.0
technológiák vágyat keltenek, örömet szereznek és a szórakozást
szolgálják.13 Az emberek ráadásul szeretnek ott lenni, ahol mások
vannak; szeretik azt csinálni, amit mások csinálnak, ezért készek a
kompromisszumokra.14 Közösségi hálózatokat például legtöbbször nem a
bennük található tartalomért vásárol fel valaki, hiszen nem
nyilváníthatja tulajdonának a felhasználók által létrehozott
tartalmakat, bár a Facebook ezt próbálja. A befektető a tartalomnak a
felhasználók által létrehozott kontextusát veszi meg. Ilyen módon a
részvétel architektúrája egyben a kisajátítás és a kizsákmányolás
architektúrájává válik, amely a felhasználókat a piacon eladható áruvá
változtatja.15 A közösségi hálózatokban egyre többen vesznek részt,
viszont egyre kevesebb média-mágnás szolgáltatja és tartja ezeket
fenn.16 A megosztott architektúrák útján a cégek "felhasználóik hátán
utaznak", a felhasználók által létrehozott tartalmakat használják,
azokat archiválják, vagy azokhoz interfészeket hoznak létre. Az utóbbi
példái a Youtube, a Flickr, a Myspace és a már említett Facebook.17 Mindezzel
kapcsolatban számos (vitriolos) megjegyzéssel és meghatározással
találkozunk. Az egyik szerint a Web 2.0 annak a művészete, hogy a pénzt
és az anyagiaktól független tevékenységet úgy házasítsuk össze, hogy az
utóbbi művelője ne érezze palimadárnak magát. Más szóval az a kérdés,
hogy miként tehetik egyes vállalkozók, cégek pénzzé a szociális
hálózatok résztvevőinek munkáját és jelenlétét anélkül, hogy azok
résztvevőit ez rosszul érintené. Megint más megfogalmazásban az
internetező tömegeket éhbérért dolgozó brigádokként használják. Mindez
olyan környezetet teremt, ahol – talán jobban, mint valaha – egyre
kevesebbek egyre gazdagabbak lesznek azzal, hogy az egyre kevesebbet
keresők nagy tömegét használják. Természetesen tudjuk, hogy az
internet létrejötte óta léteznek "társadalmi kísérletek", amelyek az
üzleti szféra hatalmát és az üzleti szellem elterjedését kívánják
egyensúlyozni.18 Ezekről azonban itt nem szólunk részletesebben. A Web 2.0 és a könyvtárosképzés
A puszta tény, hogy könnyű használni, nem jelenti azt, hogy könnyű a Web 2.0-t jól használni. A
Web 2.0 társadalmi irányultságú kritikáiban nem találkozunk a tartalom
minőségének kérdésével, ami azonban kell, hogy foglalkoztassa a
könyvtárakat és a könyvtárosokat. Az üresen csillogó technológia
mellett tartalomnak és céloknak is kell lennie a Web 2.0-ban vagy
Könyvtár 2.0-ban. Hogy a Web 2.0 fenyegeti-e a hagyományos könyvtári
szolgáltatásokat, vagy hogy új lehetőségeket és képességeket hoz-e,
vita kérdése. Nem kétséges ugyanakkor, hogy a könyvtári világnak
ismernie kell, a Web 2.0 tehát része lehet a könyvtárosképzésnek.
Egyaránt lehet annak tartalma és eszköze. Amíg a Web 2.0
népszerű elfoglaltságként nagy nyilvánosságot kapott, a könyvtárakra
gya¬korolt hosszú távú hatásai nem világosak. Leg¬helyesebb tehát, ha a
középutat választjuk: nem ignoráljuk, és nem is esünk túlzásokba
hasz¬nálatával. A Web 2.0 problémája alapvetően nem technikai
kérdés. A könyvtáros hallgatóknak mint a jövő információs
szakembereinek tudniuk kell, hogy összetett kérdésekről van szó. Többet
kell tudniuk a Web 2.0-ről, mint az átlag felhasználónak. Az oktatónak
vigyázniuk kell, mert a hallgatók jól (és náluk jobban) ismerik a Web
2.0 eszközeit, ráadásul nem kelt bennük jó benyomást az amatőr és nem
megfelelő megközelítés.19 Hogyan tanítsuk tehát a Web 2.0-vel kapcsolatos ismereteket? 2007
júliusában felmérés készült az Amerikai Egyesült Államok és Kanada 59
könyv¬táros¬kép¬ző intézményének az ALA által akkreditált
kurzuskínálatáról. A tanszéki web¬oldalak elem¬zése azt mutatta, hogy
csupán 6 egyetem (10%) kínált Web 2.0-ás kurzust, ebből is három
koncentrál kifejezetten erre a témára, a másik három részben
tartalmazza azt. E-mailben is megkeresték a tanszékeket. A tizenkét
válaszból hat negatív volt. A pozitív válaszok közül egy csupán
tervezett kurzus volt. A többi öt program nem önállóan foglalkozik a
Web 2.0-val, hanem számos vonatkozását tárgyalja, más témákba
integrálva.20 Hasonló képet kapunk abban a cikkben, amelyre az
előbbiekben már hivatkoztam. Ebben, a Web 2.0-nak a könyvtárosképzésben
betöltendő helyével foglalkozó írásban David Bawden és Lyn Robinson a
londoni City Egyetem, Theresa Anderson a Sydney Műszaki Egyetem,
Jessica Bates a dublini University College, Ugne Rutkauskiene a
Vilniusi Egyetem, Polona Vilar a Ljubljanai Egyetem oktatói mutatják be
tapasztalataikat. Az oktatást felmérő körkép azt mutatja, hogy minden
tanszék óvatosan és fokozatosan vezeti be a témát. Írországban,
Litvániában és Ausztráliában van kifejezetten a Web 2.0-val foglalkozó
(de nevében azt nem viselő) kurzus. A többi helyen már meglevő
kurzusokba integrálták a témát.21 Etikai problémák is felmerülnek a
Web 2.0-val kapcsolatban. Mivel a hozzá kapcsolódó technológiák és
szolgáltatások csak korlátozottan veszik figyelembe a személyes adatok
védelmét és a szerzői jogot, a könyvtárosok közszolgálati ethosza olyan
értékes összetevő, amelyet figyelembe kellene venni a jövő
technológiáinak építésében.22 Záró gondolatok
A
Web 2.0-val kapcsolatos kritikus (kritikai) szellemet kívántuk
felébreszteni ezzel az írással. Nincsenek ugyanis egyszerű, olcsó és
gyors megoldások. Ha a könyvtári weboldalon blog is van, nem
változtat azon a tényen, hogy a fiatal olvasók jelentős része a
Google-t tekinti az információszerzés elsődleges forrásának. Van tehát
feladata a könyvtárosoknak az információs műveltség oktatása terén is.23 A
kritikai szemlélet nem korlátozódhat a Web 2.0-ra, hiszen az – mint
fent bizonyítani igyekeztünk – a társadalom egészének
információszerzési szokásaiba és rendszerébe ágyazódik be. És ezzel még
nem is mondtunk sokat! Éppen ezért igazak és fontosak Paul Ginsparg
alábbi szavai (aki 1991-ben hozta létre az arXiv nevű nyílt
hozzáférésen alapuló preprintgyűjteményt): Számtalan dolog van, ami nem
változik a web meglétével. Az oktatás és a tanulás számos vonatkozása
ugyanolyan marad. A bizonytalan eredetű információkat továbbra is
független szakértők véleményére alapozva kell megítélnünk. Megtanultuk,
hogy az információ nagy mennyiségének könnyű elérhetősége nem
feltétlenül vezet ahhoz, hogy a közvélemény jobban legyen informálva.
Sokkal inkább megnehezíti, hogy megtaláljuk a megbízható jelet a
vélemények tengerében, miközben az emberek leginkább olyan
információkhoz vonzódnak szívesen, amelyek már meglevő nézeteket
támasztanak alá, amit az új információs technológiák virtuálisan
garantálnak, sőt könnyen megtalálhatóvá is tesznek.24 Ne felejtsük
el, hogy korunk jelszava "minden új és mindent most". Az új médiumok
körüli felhajtás nem új, de a Web 2.0 mögött álló marketing gépezet –
úgy tűnik – túl gyors sebességre van állítva.25 Irodalom
1
ANDERSON, P.: `All That Glisters Is Not Gold’ Web 2.0 And The
Librarian. = Journal of Librarianship and Information Science,
vol. 39. 2007. no. 4. 195–198. p. 2 A világ előrehaladása az
információs társadalom terén 1998–2008. – World Progress Report –2008.
BME-UNESCO Információs Társadalom- és Trendkutató Központjának (ITTK)
kutatócsoportja. Budapest, 2007. március. http://www.ittk.hu/web/docs/ITTK_WPR1998-2008.pdf (2008. január 23.) 3 Pl. LÁDI László: Könyvtár 2.0. = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 17. évf. 2008. 2. sz. 16-29. p. 4 ALLEN, M.: Web 2.0: An argument against convergence. = First Monday, vol. 13. 2008. no. 3. http://www.uic.edu/htbin/cgiwrap/bin/ojs/index.php/fm/article/viewArticle/2139/
1946 (2008. március 10.) 5 Developer Works Interviews: Tim Berners-Lee. 2006 http://www.ibm.com/developerworks/podcast/dwi/cm-int082206txt.html (2008. július 26.) 6 DRÓTOS
László: eleMEK. Metaadat-kezelő rendszer digitális gyűjteményekhez. =
Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 52. évf. 2005. 2. sz. 55–58. p. 7 ALLEN i. m. 8 BRIDGES, K.: Librarians and the Attention Economy. = Library Philosophy and Practice 2008 http://libr.unl.edu:2000/LPP/bridges3.htm (2008. március 10.) 9 GOLDHABER, M.H.: M.H. Goldhaber’s Principles of the new economy. 1996. http://www.well.com/user/mgoldh/principles.html (2008. július 26.) 10 BRIDGES i. m. 11 DRÓTOS László: Két kultúra? A (c) és a (cc). = Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 53. évf. 2006. 4. sz. 159–167. p. 12 ALLEN i. m. 13 PETERSEN,
S.M: Loser Generated Content: From Participation to Exploitation. =
First Monday, vol. 13. 2008. no.
3.http://www.uic.edu/htbin/cgiwrap/bin/ojs/index.php/fm/article/viewArticle/
2141/1948
(2008. március 10.) 14 SCHOLZ, T.: Market Ideology and the Myths of Web 2.0. = First Monday, vol. 13. 2008. no. 3. http://www.uic.edu/htbin/cgiwrap/bin/ojs/index.php/fm/article/viewArticle/2138/
1945 (2008. március 10.) 15 PETERSEN i.m. 16 SCHOLZ i.m. 17 PETERSEN i.m. 18 SCHOLZ i.m. 19 BAWDEN,
D. et al. Towards Curriculum 2.0: library / information education
for a Web 2.0 world. = Library and Information Research, vol. 31. 2007.
no. 99. pp.
14–25.http://www.lirg.org.uk/lir/ojs/index.php/lir/article/view/49/74
(2008. július 26.) 20 AHARONY, N.: Web 2.0 in U.S. LIS Schools: Are They Missing the Boat? = Ariadne, Issue 54. 2008. Jg. http://www.ariadne.ac.uk/issue54/aharony/ (2008. július 26.) 21 BAWDEN, D. et al. i.m. 22 ANDERSON i.m. 23 WILLAMS,
G.: Unclear on the Context: Refocusing on Information Literacy’s
Evaluative Component in the Age of Google. = Library Philosophy and
Practice, 2007. June. http://www.webpages.uidaho.edu/~mbolin/williams.htm (2008. július 26.) 24 GINSPARG, P.: Next-Generation Implications of Open Access. = CTWach Quarterly, 2007. August. http://www.ctwatch.org/quarterly/articles/2007/08/next-generation-implications-
of-open-access/ (2008 május 30.) 25 SILVER,
D.: History, Hype, and Hope: An Afterward. = First Monday, vol.
13. 2008. no.
3.http://www.uic.edu/htbin/cgiwrap/bin/ojs/index.php/fm/article/viewArticle/
2143/1950
(2008. március 10.)
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie. Jelentkezzen be, vagy kattintson ide a regisztrációhoz